Nem tudta, meddig feküdt ájultan, de mikor kinyitotta a szemét már sokkal világosabb volt, mint korábban. Péter óvatosan felült, majd megtapogatta a halántékát, ahol felsértették a bőrét. Szerencsére már nem vérzett a seb, ám sejtette, hogy csúnya látvány lehet a rászáradt vértől. De legalább már nem szédült, és a feje sem fájt. Fűszálak tapadtak a hajába, szeme alatt sötét monokli díszelgett Dieter ütéseitől, bár ezt Péter nem láthatta, viszont túlságosan is jól érezte.

Nem volt hozzászokva a fizikai konfrontációkhoz, egész életében talán kétszer keveredett komoly verekedésbe. Tagjai sajogtak, ahogy felállt, miközben elborzadva pillantott a vörös hajú német véres holttestére, mely ott hevert nem messze tőle. Alig akarta elhinni, hogy kioltotta egy másik ember életét, azonban nem volt választása. Meg kellett tennie. Ennek ellenére komoly bűntudata támadt, így elfordította a fejét, s tekintete a hegyoldal aljában elterülő falura siklott, amire éppen rálátott a fák közül.

A hegy árnyéka ráborult a házakra, de ahogy lassan kelt fel a nap, egyre inkább visszahúzódott. Néhány óra múlva ismét ragyogó napsütésben fognak fürödni a hófehér falú épületek, és a macskaköves utcák.

Péter sóhajtott, és összeszedte magát lelkileg. Ideje volt lemennie Litochoróba a rendőrségre. Alighogy kilépett a fák közül, és elindult a lejtőn, furcsa hang ütötte meg a fülét. Először fel sem figyelt rá, annyira halk volt, de aztán fokozatosan erősödni kezdett. Mintha ezernyi méhecske zsongott volna körülötte, csakhogy idővel már zengett tőle a környék. A hang irányába fordulva egy apró, fekete pontot vett észre a távolban, amint a levegőben közeledve egyre nagyobbá vált. Hirtelen Péter rádöbbent, mit lát. Egy fekete helikopter tartott felé, illetve pontosabban a faház felé, melytől a férfi nem került távolabb, mint száz méter.

Eltöprengett rajta, vajon hol szállhat majd le a gép, de eszébe jutott, hogy a lejtő egy rövid szakaszon egyenes volt a kunyhó közelében, így ideális leszállóhelynek bizonyulhatott. Viszont a légi jármű feltűnése azt jelentette, hogy a megbízó megérkezett, aki elraboltatta az Arvanitisz házaspárt. Jól tudta, mit jelent mindez. Amint aláírják a szerződést, megölik a foglyokat. Nem hitte, hogy sokáig fogják húzni a dolgot.

– A rohadt életbe! – káromkodott, mivel világossá vált számára, mennyire kifutott az időből.

Túl sokáig tartana lemenni a faluba, és elmagyarázni a hatóságnak, mi történt. Mire cselekednének, Hektor és a felesége halott lenne. Ráadásul Julia is bajba kerülhetett, ha Petrosz rájött, hogy segítette a szökésben. Csak egy dolgot tehetett. Vissza kellett térnie! Nem volt más választása. Emberek élete múlott a döntésén.

Ahogy elhatározta magát, visszasétált Dieter holttestéhez és magához vette a fegyverét. Tudta, hogyan kell kibiztosítania és ellenőrizni a tárat, mivel az édesapja fegyverszakértőként dolgozott, aki tinédzser korában alaposan kioktatta azok használatára. Péter sosem hitte volna, hogy valaha szüksége lehet még erre az információra.

A helikopter időközben elérte a faházat, majd landolni kezdett a nagyjából egyenes terepen, körülbelül tíz méterrel a kunyhótól lejjebb. Péter nem vesztegette tovább az időt. A fák takarásában rohant az épület felé. Még nem tudta, mit fog tenni, de úgy gondolta, majd improvizál. Még sosem félt ennyire, szíve a torkában dobogott, azonban Julia iránti érzelmei elég erősnek bizonyultak hozzá, hogy ne inogjon meg elhatározásában.

Mindent egy lapra tett fel. Sikerrel kellett járnia! Bármi áron.

*

Petrosz, amint meghallotta a helikopter hangját, kilépett a faházból, s onnan figyelte a gép landolását. A megbízó korábban érkezett, mintsem várta, de legalább hamarabb véget ér az ügy. Annál inkább szeretett volna túl lenni az egészen, mivel Dieter egész éjjel nem tért vissza. Tartott tőle, hogy a társának baja esett, s most, hogy Julia is elárulta, egyedül maradt. Ettől függetlenül nem esett kétségbe. Ahhoz túlságosan profi volt. Egyelőre kezelni tudta a dolgokat.

Várakozóan nézte azt a három férfit, akik az emelkedőn közeledtek. A helikopter rotorja lassan leállt végre, így a zaj is lecsökkent. A három férfi közül ketten fekete vászonnadrágot és inget viseltek, ellentétben a harmadikkal, aki zakót is felvett selyeminge fölé, jelezvén elegáns stílusát és felsőbb körökbe való tartozását. Testőrei napszemüveget viseltek, kopasz fejükön verejték csillogott, övükbe tűzve pisztolyok sötétlettek. Marcona arckifejezésük nem sok jót ígért.

Munkaadójuk viszont teljesen különbözött tőlük. Mosolygott, ahogy meglátta Petroszt. Horgas orra alatt körszakáll övezte száját, fekete, lenyalt haja rásimult koponyájára. Egyedül hideg tekintete árulkodott valódi természetéről, számító és kegyetlen személyiségéről, aki semmitől nem riadt vissza, hogy elérje célját.

Petrosz már nem először állt a szolgálatában, ezért jól ismerte, ahogy sokan mások is az országban, hiszen nem más volt ő, mint a hatalmon lévő párt egyik feltörekvő minisztere, Alexandrosz Vassziliadisz. A megbízó.