Mindig úgy hitte, ha eljön érte a halál, lepereg a szeme előtt életének minden fontosabb mozzanata. Azonban semmi ilyesmi nem történt. Péter csupán jeges félelmet, magányt és csipetnyi megbánást érzett. A feje fölött lévő pisztoly csövének sötét nyílása akár egy éhes száj meredt rá. Szinte a vér is megfagyott az ereiben, a levegő bennrekedt a tüdejében, s megfagyott körülötte az idő. Egyáltalán nem állt még készen a túlvilágra, de tudta, hogy nincs menekvés, elkerülhetetlen a vég.

Péter egy bokor mögül figyelte, ahogy Petrosz és a számára ismeretlen, zakót viselő férfi beléptek a faházba. A két testőr az ajtón kívül maradt, s miközben egyikük szemmel tartotta a helikopterhez vezető lejtőt, másik társa őrjáratozni kezdett az épület körül. A tanár az ajkát harapdálva gondolkodott, hogy miként jusson közelebb. Zavarta, hogy Juliát sehol sem látta. Valószínűleg odabent volt, de a koszos ablakon át csak halvány körvonalakat tudott kivenni, főleg ilyen távolságból.

Nem tudta, meddig feküdt ájultan, de mikor kinyitotta a szemét már sokkal világosabb volt, mint korábban. Péter óvatosan felült, majd megtapogatta a halántékát, ahol felsértették a bőrét. Szerencsére már nem vérzett a seb, ám sejtette, hogy csúnya látvány lehet a rászáradt vértől. De legalább már nem szédült, és a feje sem fájt. Fűszálak tapadtak a hajába, szeme alatt sötét monokli díszelgett Dieter ütéseitől, bár ezt Péter nem láthatta, viszont túlságosan is jól érezte.

A fáradtságtól már alig kapott levegőt, de Péter nem óhajtott megállni. Sűrű bokrok és fák között rohant, gyakran felsértve az arcát és a karját, mivel nem sokat látott a sötétben. Jobb kéz felől Litochoró fényei nyújtottak némi tájékozódási pontot, azonban idővel ezt is elvesztette, ahogy beért a fák közé. Maga mögött hallotta a csörtető Dietert, aki vadászkutya módjára loholt a nyomában. Valahogy meg kell szabadulnom tőle – gondolta.

Kimondhatatlanul lassan vánszorogtak az órák a foglyok számára, akik tehetetlenül hevertek a padlón, s csak néha-néha adtak nekik inni, azonban enni egyáltalán nem. Mikor arra panaszkodtak, hogy zsibbadnak a végtagjaik, elrablóik mindössze lazítottak béklyóik szorításán, de nem oldozták el őket. Reménytelen helyzetben voltak.

Petrosz, Julia és Dieter azzal töltötték a napot, hogy felváltva őrködtek odakint, valamint a két férfi időnként kártyázott, ha éppen a nő került sorra.

Mihelyt elérték a Litochoró közelében, a hegyoldalon álló faházat, elrablóik beterelték a foglyokat az épületbe, ahol Dieter leültette őket a földre, gúzsba kötve kezüket és lábukat. Igencsak szorult helyzetbe kerültek. A kocsiban nem volt szabad beszélgetniük, de Eleni Arvanitisz nem bírta tovább magában tartani félelmét, valamint kíváncsiságát.

– Mit akarnak tőlünk? Kik maguk? – kérdezte hisztérikus hangon, mire Dieter odaugrott elé, megragadta a nő állát, majd pisztolyát a homlokához emelte.

Hektor Arvanitisz és a felesége, Eleni, vidáman beszélgetve vágtak át a falu főutcáján, majd kerekes bőröndjeiket maguk után húzva, befordultak egy mellékutcába. A köpcös férfiról patakokban folyt a víz, az inge teljesen átázott a hóna alatt, annyira leizzadt, de nem törődött vele. Minél előbb haza akartak érni, hogy kipihenjék a tengeren töltött napok fáradalmait. Négy napja hajóztak ki Athénból, majd onnan Korfura tettek egy kitérőt, aztán Platamonasz felé vették az irányt.

Jellemző rám, hogy szeretek képeket, úgymond borítókat alkotni egy-egy kisregényemhez. Készítettem a mostanihoz is, melyet alább meg is tekinthettek. Csak a történet hangulata miatt:)

Péter, miután többször is visszatért a kikötőbe a nap folyamán, már kezdett kételkedni benne, hogy érdemes tovább várakoznia. Piros baseball sapkával és napszemüveggel próbálta álcázni kilétét, hogy ne lehessen olyan könnyen felismerni, miközben ismét helyet foglalt a kikötő mögötti taverna teraszán.

Telt az idő, emberek jöttek-mentek, s a tanár lassan elveszítette türelmét. Éppen távozni készült, mikor néhány méterrel arrébb felbukkant Julia.

Sajgott a feje és hányingere volt, de ennek ellenére Péter összeszedte magát, és nehézkesen feltápászkodott. Nem tudta, meddig feküdt ájultan, bár gyanította, hogy hosszú percek telhettek el. Még mindig nem tudott napirendre térni felette, hogy Julia megcsalta és leütötte. Felfoghatatlan volt a számára. A nő rideg szavai továbbra is ott csengtek a fülében, s egy pillanatra átfutott az agyán, hogy nem foglalkozik vele tovább, de Péter mindig is makacs volt.

Mit gondoltok erről a kis részletről? Tervezem, hogy majd, ha kész lesz, elküldöm kiadóknak. Bűnügyi kalandregény lesz, Görögországban játszódik egy kis szigeten. Ezt a részt a hangulata miatt ragadtam ki. Nagyjából tükrözi az egész történet atmoszféráját - legalábbis remélem :D

– Tulajdonképpen mit keres? – kérdezte a halász egy óra múlva, miután megkínálta egy doboz hideg sörrel utasát, aki elfogadta.

– Nem tudom. Félig elhiszem a szirének történetét, félig kételkedem.

Péter összezavarodott. Julia kora reggeli hívása teljesen váratlanul érte, de amit a telefonban mondott neki a nő, még jobban. Megbeszélték még visszafelé Szkiathoszról, hogy a mai nap ellátogatnak Paleo Panteleimon hegyi falujába, de Julia lemondta a találkozót. Péter csalódottan vette tudomásul, majd kissé sértődötten elköszönt. Ekkor döbbent rá, mennyire kötődni kezdett Juliához, ami meglepte, bár jó érzéssel töltötte el.

Viszont annál inkább lelombozta a nő döntése.

Szkiathosz szigete zöld gyémántként bukkant fel előttük, ahogy a komp lassan megközelítette. Dús növényzettel borított hegyoldalak nyújtózkodtak az ég felé, őrizve az alant elterülő várost. A hófehér falú, narancssárga cseréptetős házak tipikus görög hangulatot árasztottak, nem véletlenül volt kedvelt célpontja a turistáknak. Megannyi hajó horgonyzott a kikötőben, a közvetlenül mellette húzódó úton buszok, személygépkocsik és robogók sokasága közlekedett, az üzletek előtt és a tavernákban emberek tömege mutatkozott.

Talán a sok bor hatására, talán a bennük támadt vágytól, de olyan szenvedéllyel estek egymásnak, amilyet még sosem tapasztaltak. A kikötőn túli tengerparton sétáltak, mivel Péter ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a nőt a hotelig. Sokáig egymás mellett lépkedtek, gyönyörködve a sötét vízfelszínen táncoló holdfényben, majd egy hosszú pillantást váltva a férfi nem bírta tovább, és megcsókolta Juliát. Tudták, hogy milyen gyors tempót diktálnak, ráadásul egyikük sem volt ehhez hozzászokva, mégis a színtiszta testi vonzalomnak nem tudtak ellenállni.

Két órával később…

A sötétzöld terepjáró átvágott Platamonasz szűk utcáin, majd leparkolt a kikötő közelében. Vörös hajú sofőrje leállította a jármű motorját, és a csomagtartóhoz ment, ahonnan kivette bőröndjét, aztán lezárta a kocsit. Elhaladt egy hófehér, kupolás templom mellett, amit néhány turista éppen lelkesen fényképezett. Mindenhol emberek nyüzsögtek, de ez kapóra jött neki, mivel elvegyülhetett közöttük, anélkül, hogy bárki felfigyelt volna jelenlétére.

Nyolc órával később…

Minden okkal történik. Még azok a dolgok is, amikről nem feltételezné az ember, annyira ártatlannak tűnnek. Egy váratlan találkozás, mely képes felbolygatni a szürke hétköznapokat, a kezdetét jelentheti valaminek, ami egyáltalán nem szokványos. Helytől és időtől függetlenül bárki a Sors markába kerülhet.

Madaras Péter arra riadt mély álmából, hogy a busz nagyot zökkent alatta, s ennek következtében homlokát az ablaküvegbe csapta.

Sziasztok! HOsszú idő után ismét elkezdtem írni egy kisregényt, melyet fejezetenként fogok megosztani veletek. Remélem tetszeni fog. Eddig elkészült a beveztő, amit alant olvashattok. Jó szórakozást!

PROLÓGUS

Platamonasz, Görögország

Késő éjszaka volt, a holdfény mindent ezüstös fátyolba vont, kirajzolva a vár körvonalát. Az ódon falak kövei szinte fehéren ragyogtak, miközben az épület tornya rendíthetetlenül nyújtózkodott a csillagos ég felé.