Hektor Arvanitisz és a felesége, Eleni, vidáman beszélgetve vágtak át a falu főutcáján, majd kerekes bőröndjeiket maguk után húzva, befordultak egy mellékutcába. A köpcös férfiról patakokban folyt a víz, az inge teljesen átázott a hóna alatt, annyira leizzadt, de nem törődött vele. Minél előbb haza akartak érni, hogy kipihenjék a tengeren töltött napok fáradalmait. Négy napja hajóztak ki Athénból, majd onnan Korfura tettek egy kitérőt, aztán Platamonasz felé vették az irányt. Évek óta megtették ezt az utat, hogy elszakadjanak a mindennapi gondoktól.

Negyedórával később, a falu határában, végre elérték a hófehér házat, amit sűrű sövénykerítés övezett, melytől csak az épület teteje látszódott. Vastag fémkapun lehetett belépni az udvarra. Kabócák zenéjétől volt hangos a levegő, valahol a magasban egy repülőgép hajtóműve dübörgött tompán. Aszfaltozott autóút húzódott a ház mellett, de nem láttak egyetlen járművet sem közeledni.

 – Nálad vannak a kulcsok? – kérdezte Eleni, megtörölve verejtékes homlokát.

– Természetesen – nyúlt a zsebébe Hektor, és előhúzott egy kulcscsomót.

Már készült, hogy a zárba illessze a megfelelőt, mikor egy gyorsan közeledő kocsi motorjának hangja ütötte meg a fülüket. Nem foglalkoztak vele, hiszen nem volt rá okuk, viszont a következő pillanatban éles kerékcsikorgás hasított a levegőbe, s egy sötétzöld terepjáró fékezett le közvetlenül mögöttük. Hektor ijedten rázkódott össze, kezéből kiejtve a kulcsot. Eleni rémülten felsikoltott, ahogy a vörös hajú Dieter Bergmann és a szakállas Petrosz Kapszalisz kiugrottak a járműből. A két férfi egyenesen feléjük rohant, szemükben kérlelhetetlen elszántság csillogott.

– Mit akarnak? – kiáltott felháborodottan Hektor, ahogy megragadták őt és a feleségét, majd betuszkolták őket a hátsó ülésre.

– Hallgasson, vagy keresztüllövöm! – fenyegette meg Petrosz, rászegezve pisztolyát, amitől Hektor és Eleni döbbenten elhallgattak. – Így már jobb.

Petrosz rájuk zárta az ajtót, és a két emberrabló is beszállt a terepjáróba. Dieter vezetett, míg Petrosz sakkban tartotta foglyaikat.

– Utazunk egy kicsit – vigyorgott gonoszul, miközben a kocsi mozgásba lendült, Nei Pori felé véve az irányt.

Eddig minden a terv szerint zajlott. Már csak Juliát kellett felvenniük, akinek a számításaik alapján már a megbeszélt helyen kellett lennie. Eredetileg hamarabb tervezték elfogni a házaspárt, csakhogy olyan lassan bandukoltak, hogy elhúzódott az idő.

Petrosz nem is csalódott, mivel Julia valóban ott állt az út szélén, azonban legnagyobb meglepetésére korántsem egyedül.

– Ki az ördög van vele? – sziszegte Dieter.

– Az a magyar fickó, akivel szórakozott, ha jól látom – ingatta fejét dühösen Petrosz. – Megőrült ez a nő?

– A társaid? – kérdezte Péter, ahogy felfigyelt a közeledő terepjáróra.

– Igen. Meglátogatunk egy eldugott helyet – nyomta fegyverét erélyesebben a tanár oldalának, aki sajnálkozva ingatta a fejét.

– Miért csinálod ezt?

– Nem hagytál más választást – felelt a nő.

– Le is lőhettél volna, ahelyett, hogy átterelsz a fél falun. Nem akarok panaszkodni, csak megjegyeztem.

– Ha tovább bosszantasz, még megtörténhet!

Ekkor a terepjáró odaért hozzájuk, s Petrosz kiugrott a járműből, míg Dieter hátrafordulva szemmel tartotta a házaspárt.

– Mit művelsz Julia? Mit keres itt veled ez az alak? – követelt választ Petrosz, haragtól villámló tekintettel, melynek hevesen gesztikulálva adott nyomatékot.

– Követett a hajóra, ahol észrevettem. A csomagot azért elhelyeztem az ágy alatt.

– Meg kellett volna ölnöd – túrt bele a szakállába Petrosz, majd végigsimított az állán. A nő már jól ismerte ahhoz, hogy tudja, ilyenkor elnyomta fortyogó indulatait.

– Csak gondot jelentett volna eltüntetni a holttestét – vont vállat Julia. – Azt mondom, inkább vigyük magunkkal. Legalább szemmel tarthatjuk. Nem fog több gondot okozni, hiszen csak egy történelemtanár. Ő az egyetlen, aki sejtette, hogy valami rosszban sántikálunk. Jobb, ha nem szaladgál ellenőrizetlenül.

– Legyen hát! – adta be a derekát hosszas töprengés után Petrosz, habár nem rajongott az ötletért, de elismerte, hogy a nőnek igaza van. – Siessünk!

Betuszkolták Pétert is a terepjáróba, aki bepréselődött a házaspár mellé, farkasszemet nézve a rá szegeződő pisztolycsővel. Julia tartotta a fegyvert, aki kényelmesen elfért Petrosz mellett a széles anyósülésen. Péter csak találgathatott, mi játszódott le a nőben, mivel a szeme nem árulkodott érzelmekről, bár időnként némi szomorúságot vélt kiolvasni belőle. Persze lehet, hogy csak a képzelete űzött csúf játékot vele.