1.

A falusi parasztházból kialakított nyaralónk teraszán ültünk és iszogattuk a dörgicseit.

- Nagyon rossz passzban vagyok - meséltem a sógoromnak-. Átdobtak, mint szart a palánkon. Egy külföldi „befektetőnek” dolgoztunk már fél éve. Vastag pasinak adta ki magát, aki azzal jött, hogy több százezer dollárt akar befektetni kis hazánkban. Nem látszott rossz ötletnek, amit előadott, és szerintem más is bekajálta volna.

– Nálunk Kanada épít hospisz hotelek – törte a nyelvet a rohadék raccsolva.

A Farmer - Első rész

A harmincadik születésnapom határoztam el, hogy farmer leszek. Ezen döntésemet nem előzte meg semmiféle hosszas gondolkodás, tények megfontolása vagy esélyek latolgatása.

A reggeli kukorica-pehelyemet kanalazva a születésnapi jókívánságokat böngésztem a NET -en, amikor így döntöttem. A jókívánságok legtöbbjét olyan emberektől kaptam, akiket szinte nem is ismertem. Talán, ha váltottam velük néhány szót életem során vagy régi iskolatársak, akik alig jelentettek már többet nekem, mint egy kifakult, poros emlék.

Aznap két lélek született le a Földre, egy pici és szegény országba a Zordia Egyesült Uradalomba, mely a világ északi részén feküdt, és egyetlen szomszédja a Szövetséges Birodalom, a déli határnál húzódott. Területének többi részét óceán vette körül. Az ország szegénységéről leginkább földrajzi elhelyezkedése tehetett. Területén több nagy kiterjedésű, sűrű, szinte áthatolhatatlan erdő terült el, mely tökéletes búvóhelyet biztosított a bestiáknak.

Az elhangzottak után, pár percig minden csendbe borult a teremben. Seifer szárnyait még mindig rögzítő kötések borították, a válla sem gyógyult meg, még azon is látszott a sebesülés helye. A bírák hitetlenül néztek egymásra, utána pedig a vádlottra.

– Meg tudja erősíteni azt a feltevést, hogy valóban egy Warlord ezért a felelős? A szaván kívül van rá bármi más bizonyítéka? – tette fel a kérdést az öt tag közül a középen ülő. Hangja mennydörgésként csattant a csendben.

Három alacsonyabb rendű bestia lépett be az udvarra. Úgy néztek ki, mintha fekete farkasok lennének, vörös szemekkel. A szemük izzott a gyűlölettől, és engem figyeltek. Lassú léptekkel közeledtek felém, azzal a céllal, hogy bekerítsenek. Hangos, morgásszerű hangot hallattak, miközben agyaraikkal vészjóslóan fenyegettek.

Az egész udvart beterítette a sötét, vérszomjas aurájuk. A hozzám legközelebb lévő, a jobboldalamon rögtön támadásba lendült. Egy tűzgolyóval próbáltam eltalálni, de sikeresen elkerülte.

Az ódon ajtó nyikorogva nyílt ki előtte, melyen belépett. Egy hatalmas terembe ért, amit azelőtt soha nem látott. Nem láthatta, hiszen ide csak azokat hozták, akiket megvádoltak. A többiek nem léphettek be. A falakat legalább ezer évesnek tippelte, és minden mást is, ami bent helyet foglalt. Ez alól nem volt kivétel a rajta kívül bent tartózkodók egyike sem. Mintha mindannyian a falakkal, a boltíves mennyezettel együtt öregedtek volna meg. Az egészet tekintve mindez olyan hatást keltett, mint egy ősi kastély.

1.

A falusi parasztházból kialakított nyaralónk teraszán ültünk és iszogattuk a dörgicseit.

- Nagyon rossz passzban vagyok - meséltem a sógoromnak-. Átdobtak, mint szart a palánkon. Egy külföldi „befektetőnek” dolgoztunk már fél éve. Vastag pasinak adta ki magát, aki azzal jött, hogy több százezer dollárt akar befektetni kis hazánkban. Nem látszott rossz ötletnek, amit előadott, és szerintem más is bekajálta volna. 

- Nálunk Kanada épít hospisz hotelek - törte a nyelvet a rohadék raccsolva –.

6. fejezet

Karasul. A félelem kastélya. A halhatatlanok felbukkanása óta, mindössze egyetlen nemesi család lépte át azt a kimondatlan törvényt, miszerint a halandókat felfalni tilos: a Blood família. Dracus Blood nemes egyszerűséggel legyintett mindarra, amit az etika és a társadalom megkövetelt. Még öccsét, Joseph Bloodot is meggyőzte arról, hogy az emberi vér olyan, mint a nektár, amiből ugyebár elegendő mennyiséget elfogyasztani képtelenség… Városa, mely Animas északkeleti csücskén feküdt, nagyrészt egy kastélyból, és a hozzá illeszkedő épületekből állt.

Verkill a barátjára nézett, de nem értette. A szemei mögött rejtőzködő érzelmek valami olyasmit sugalltak, ami váratlanul érintette. A francba! Erre miért nem gondoltam? Ha egy halhatatlan, csak a gondolataival képes kommunikálni, természetes, hogy kötődni fog ahhoz, aki megérti…

- Elhoztad Miria Ridert? – kérdezte a fekete köpenyesek vezetője, amire Cloudius egy lassú, mély pislantással válaszolt. – Köszönöm. Mihez kezdenék nélküled?

A folyosó üresen állt, amikor Verkill elhagyta a szobát.

5. fejezet

Prien. A papok oltára. Az Ezüst Pap megjelenése óta, az egyház népszerűsége drasztikusan nőtt, legalább is a halandók körében. Vallásuk a Teremtő, és a Halál viszonyáról szólt, de a közembereket ez nem igazán foglalkoztatta. Ők azért jártak a templomaikba, hogy az általuk hirdetett prófétához imádkozzanak. Tulajdonképpen semmi nem kötötte ki, hogy ez a személy az Ezüst Pap lenne, de ők csakis a „minden baj forrását” éltették.

Másnap, Ralph két okból is keserű szájízzel ébredt. Az egyiken egy falat kenyér, valamint sajt segített, de a másikon nem. Tudta, hogy amit tettek, az létfontosságú szereppel bír Animas sorsának alakulásában, de a bűntudat nagyúr, és nehezen engedi nyugovóra szolgáit. Szüksége volt hát némi figyelemelterelésre, de a védelem kialakítása nem igazán hozta lázba. Így elindult a keleti határhoz, ahol Aaron és Shin figyelték, mikor jelenik meg az ellenség. Gyaloglás közben az épületeket leste, melyek az évek során eléggé leamortizálódtak.

4. fejezet

Raxan. A nyugat keresztútja. Egykoron, Animas legtöbb üzletét ezen a településen bonyolították le. Ami felettébb érthető, hiszen a Confiniat Drakannal, illetve a Regiust Wielarannal összekötő utak metszetére építették. Egy ilyen forgalmú csomópont, tulajdonosát megannyi előnnyel felruházná, ezért a Tanács arra a döntésre jutott, hogy egy nemes sem birtokolhatja. Így a közemberek mohó irányítása alá került, akik a meggazdagodáson kívül mást sem tartottak a szemük előtt.

Kopp-kopp. Ez az ártatlan, kötelező illemforma, most gyilkos tőrként szúródott az érzékeny, megviselt dobhártyáiba. Mi adhat ki ilyen éles hangokat magából? Valamilyen fegyver, esetleg egy állat? Lényegében mindegy, hiszen már elmúlt, és helyette újfent visszatért a kellemes, mámorító csend. Kopp-kopp.

- Verkill, ébren vagy? – kérdezte Mary, az ajtó túloldaláról. A francba! Hirtelen tisztán látott, az álom valósággá alakult. Elaludtam…

- Igen, egy pillanat, és megyek.

3. fejezet

Wielhas. A fekete köpenyesek központja. Két esztendeje már, hogy Verkill Wielath ismét betette a lábát ebbe a katonák nélküli, védőbástyaként szolgáló faluba. Eleinte értetlenül nézték, milyen szándékkal jöhetett, és miért bámulta úgy a Kastély bejáratát, mint egy koldus az utolsó aranytallérját. Később aztán megértették… Ez az épület tulajdonképpen nem egy kastély szerepét töltötte be, egyszerűen így nevezték. Terjedelmileg, a település negyedét magába foglalta, de ez érthető, hiszen eredetileg arra a célra tervezték, hogy egy ostrom során a katonák tömkelegének szállást adjon. Ám, mivel erre sosem került sor, így a szervezeten kívül senki nem használta. Ahogyan teltek a hónapok, a kezdeti két főből, és Ralphból álló létszámuk fokozatosan nőtt, a káosz hírével egyetemben.

2. fejezet

Wielaran. A modern tudomány fővárosa. Érdekes, milyen könnyűszerrel borul fel a megszokott rend, ha nincs, ki kordában tartsa azt. Ugyanez történt itt is, amikor a korábbi parancsolójukat, két évvel ezelőtt meggyilkolták. Annak ellenére, hogy a lakosokat kizárólag a fejlesztések foglalkoztatták, az incidenst követően minden egyes munkatervüket leállították. Mostanság a termelők, kereskedők, és az egyéb szolgáltatásokat biztosító emberek vették át a fő szerepet, igaz, kifejezetten civilizált körülmények között.

1. fejezet

Regius. Animas szíve. Különös, milyen könnyedén válik porrá a stabilitás, ha a nép fejében eluralkodik a káosz. Márpedig, amikor az Uralkodók városa a közönséges emberek kezébe került, hajdani csillogását örökre elvesztette. Területét változatlanul egy grandiózus, szilárd fal ölelte körbe, mely a három kapuján átvezető utakon kívül, csak a Flumen egyenletes áramlását engedte keresztül. Korábban az emberek mindenhonnan özönlöttek, hogy megcsodálhassák, amint a Nemesek körzete kettészeli, majd délen, a kastély legnagyobb tornyánál található kettős boltív alatt egyesíti azt.

Üdv mindenkinek! Szeretném megosztani veletek, hogy mától elérhető az új regényem, szóval, akiknek tetszettek az eddigi történeteim, azonak ajánlom figyelmébe a könyvet.

És azoknak is, akik szeretik a hasonló témájú regényeket.

További szép napot és jó írást kívánok!

A kiadó webshopjában már kapható az új regény!

http://undergroundbolt.hu/szirenek-eneke

"Úgy tartják, hogy a szirének éneke halálba csalogatja a tengerészeket, viszont mikor elhallgatnak...

TIZENEGYEDIK FEJEZET

A teremben lévők valamennyien feszült várakozással figyelték, ahogy Sygga kitört borostyán börtönéből, felfedve magas, karcsú alakját és meglepően szép arcát. Mandulavágású, fekete szemei áthatóan meredtek a vele szemben álló emberekre. Tekintete végigsiklott mindenkin, áthatolt húson és véren, akár kés a vajon, belelátva a lelkekbe, szívük legmélyebb titkaiba. Az Árnyékszövetség tagjai összerezzentek Sygga pillantásának hideg érzésétől, mely megérintette szívüket. Einar gyomra összeszorult a boszorkány láttán, aki négyszáz évig raboskodott a gömbben, míg Alessia igyekezett elnyomni fokozatosan feltámadó rettegését.

TIZEDIK FEJEZET

Alessia cellája feldúlva és üresen állt. Utazóládája felborítva hevert a padlón, ruhái és könyvei egymás hegyén-hátán feküdtek, az ágyon kard által ejtett vágás éktelenkedett, a helyiség közepén egy ismeretlen, szőke hajú férfi holtteste terült el. Alatta sötét vértócsa vöröslött, kezében még mindig a kardját szorította. Egyértelmű volt, hogy Alessia kemény ellenállást tanúsított a behatolókkal szemben. Vajon mit akarnak tenni vele?

KILENCEDIK FEJEZET

Einar már hallott történeteket a trollokról, de még soha nem került szembe egyetlen példánnyal sem. Arra számított, hogy lassú mozgásúak lehetnek méretükből adódóan - a lény majdnem három méter magas volt -, azonban kellemetlen meglepetés érte. A troll meglepően fürgének bizonyult, ahogy izmos karjával a férfi felé suhintott, aki hajszál híján tudta csak elkerülni a vastag, szőrös ujjakat. Minden tudását latba kellett vetnie, hogy túlélje ezt a harcot.

NYOLCADIK FEJEZET

A vastag hóréteg miatt nehézkesen tudtak közlekedni az ösvényen, de másnap végre sikeresen elérték Norbotten erődjét. A Vörös-csúcs lábánál fekvő építmény büszkén magaslott a vidék fölé, ősi falai masszívan álltak ellen az idő sodrásának. Havas tornyai éles kontrasztot alkottak a mögötte emelkedő vöröses sziklákkal. Tiszta volt az ég, miután a vihar hajnalban elvonult, így a kelő napfény szinte lángba borította a köveket.

HETEDIK FEJEZET

Alessia maga sem tudta, miért ébredt fel. Talán Einar szuszogásának hirtelen megszűnése zavarta meg, esetleg az ösztönei fújtak riadót. Rossz érzés kerítette hatalmába, ahogy felülve körbejáratta tekintetét a barlangban, ám sehol sem látta a férfit. Odakint még mindig tombolt a hóvihar, így kételkedett benne, hogy Einar kiment volna. Nem volt rá oka. Ráadásul itt hagyta a fegyverét, amit merőben szokatlannak talált. Többször is szólongatta, ám a zsoldos nem válaszolt.

HATODIK FEJEZET

Korán ébredtek, de a felhők még mindig beborították az eget, eltakarva a felkelő nap aranyfényű korongját. Vékony ködfátyol telepedett az erdőre, így gyorsan kibújtak átnedvesedett szőrmetakaróik alól, majd komótosan megreggeliztek, aztán szedelőzködni kezdtek. Fogcsikorgató hideg uralkodott, leheletük a köd ellenére is tisztán látszódott. Még vetettek egy utolsó pillantást a farkasok tetemeire, és ismételten útra keltek.

A délelőtt folyamán elérték a hegy lábát, melyre zarándokok és vándorok lábai koptattak jól látható ösvényt az évszázadok alatt.

ÖTÖDIK FEJEZET

Einar arra riadt fel, hogy valahol megreccsen egy ág. Néma csend vette körül táborhelyüket, és bár a Holdat felhők takarták, a hó így is kirajzolta környezetüket fehérségével. Ösztöne riadót jelzett, mire felpattanva leterített szőrméjéről, előhúzta aranyozott, rúnákkal díszített markolatú kardját. A penge megvillant a sötétben. A lovak a szekérhez kötve álldogáltak, de mindketten ugyanabba az irányba néztek, miközben nyugtalanul toporogtak.

NEGYEDIK FEJEZET

Alessia nem örült a fejleményeknek. Annyira nem, hogy igen komoly veszekedésbe keveredett az apjával, aki csak nagy nehézségek árán tudta meggyőzni az utazás szükségességéről. Kora délutánra járt az idő, mire Alessia összepakolta azokat a holmikat - ruhákat, tisztálkodó szereket és könyveket -, amiket magával akart vinni az erődbe. Végül egy külön erre a célra kiválasztott, kétkerekű szekérre kellett rakni a ládát, melyben mindez helyet kapott.

HARMADIK FEJEZET

Korán ébredt, majd szemeit dörzsölve az ablakhoz sétált. Odakint mindent dér borított, fehérbe öltöztetve a tájat. A tó fölött fátyolként gomolygott a köd, mely megült a hegyek lábánál. Az égen sötét felhők összefüggő leple takarta el a napot, várható volt, hogy hamarosan az első hó is leesik. Einar egy darabig gyönyörködött a látványban, aztán magára kapta csizmáját és köpenyét, valamint felcsatolta a kardját. Korgó gyomra jelezte számára, hogy ideje ennie is valamit, ezért elhagyta a szobát.

MÁSODIK FEJEZET

Nyugalom honolt Hallstadban. Nyugalom, melyet Einar nem érzett. Az utcák kihaltak voltak, de a házak kéményeiből füst szállt fel, ablakaikból fény szivárgott az éjszakába. A hegyek néma óriásokként őrködtek a terület fölött, havas csúcsaik szinte világítottak a sötétben. A tó sima felszínén táncot jártak a Hold ezüstös sugarai, miközben a zsoldos rálépett a falu sétányára, és hamarosan megérkezett a "Részeg Póni" nevű fogadóhoz.

Sziasztok! Először is Boldog Karácsonyt mindenkinek:)

Mostanában eszembe jutott egy történet, ami egy kitalált világban játszódik, fantasy elemekkel, merítve a viking kultúra hangulatából, de nem másolva azt. Itt lenne hát az első része ennek az internetre szánt kisregénynek. Jó szórakozást hozzá!

PROLÓGUS

Rohanó lábak csörtetése zavarta meg az éjszakai erdő nyugalmát. A talajon heverő vékony ágak reccsenése, ahogy a menekülő férfi rájuk lépett, elárulta a helyzetét.

Üdv!

Érdekelne néhány vélemény, ha nem túl nagy kérés! :)

Elkezdtem dolgozni egy történeten, amit majd elküldenék kiadóknak is.  Történelmi fikció szerű, viszont a fantasy elemek erősen jelen vannak.

Létezik egy tenger, melynek a partja mentén és a kisebb-nagyobb szigetein királyságok találhatók. A terület a mediterrán térségre hajaz, így az ottani ókori kultúrából és történelemből meríti az inspirációt, ugyanakkor fantasy, mesés lényekkel, saját mítoszokkal stb.
A lényeg az, hogy közeledik egy nagy veszély, s közben a főbb karaktereknek először együtt, majd külön-külön kell saját útjukat bejárniuk számos kalandon át, hogy megmentsék az otthonaikat.

1. Dózis

És megint itt vagyok. A lakás. Úgy indult, hogy jó buli lesz, de aztán a pénz jegyében elfajult minden. Persze vannak kifogások, hogy nem telik lakbérre, meg kajára, de valójában végig kapzsi voltam. Az elején csak árulsz egy kis füvet a kollégiumban, aztán sok füvet, és a végén ez… magány.

                Kemény este az, amikor arra érkezel haza a lakásodba, hogy be van törve az ajtó, a kannabisz ültetvényed összezúzva hever szerteszét… üvegdarabok a földön, tócsákban állnak a különböző vegyi anyagok.

Kozmosz kapitány és a végzet alagútja

Kozmosz kapitány egy szép napon átutazott a Gamma–csillagrendszerbe, a fénynél háromszázszor nagyobb sebességgel. A csillagos ég nem adta ködök jelenlétét tudtul és azok sem próbáltak materializálódva hasonulni bármihez is. A siklás a vákuumtérben zökkenőmentes volt, a hőmérséklet a vártál sokkal ingadozóbb. Horrorisztikus látványként a csillagrendszer 365. fényévkövénél egy tébolyult legénységű, lebegő cirkáló szolgált.

Mindig úgy hitte, ha eljön érte a halál, lepereg a szeme előtt életének minden fontosabb mozzanata. Azonban semmi ilyesmi nem történt. Péter csupán jeges félelmet, magányt és csipetnyi megbánást érzett. A feje fölött lévő pisztoly csövének sötét nyílása akár egy éhes száj meredt rá. Szinte a vér is megfagyott az ereiben, a levegő bennrekedt a tüdejében, s megfagyott körülötte az idő. Egyáltalán nem állt még készen a túlvilágra, de tudta, hogy nincs menekvés, elkerülhetetlen a vég.

Péter egy bokor mögül figyelte, ahogy Petrosz és a számára ismeretlen, zakót viselő férfi beléptek a faházba. A két testőr az ajtón kívül maradt, s miközben egyikük szemmel tartotta a helikopterhez vezető lejtőt, másik társa őrjáratozni kezdett az épület körül. A tanár az ajkát harapdálva gondolkodott, hogy miként jusson közelebb. Zavarta, hogy Juliát sehol sem látta. Valószínűleg odabent volt, de a koszos ablakon át csak halvány körvonalakat tudott kivenni, főleg ilyen távolságból.

Nem tudta, meddig feküdt ájultan, de mikor kinyitotta a szemét már sokkal világosabb volt, mint korábban. Péter óvatosan felült, majd megtapogatta a halántékát, ahol felsértették a bőrét. Szerencsére már nem vérzett a seb, ám sejtette, hogy csúnya látvány lehet a rászáradt vértől. De legalább már nem szédült, és a feje sem fájt. Fűszálak tapadtak a hajába, szeme alatt sötét monokli díszelgett Dieter ütéseitől, bár ezt Péter nem láthatta, viszont túlságosan is jól érezte.

A fáradtságtól már alig kapott levegőt, de Péter nem óhajtott megállni. Sűrű bokrok és fák között rohant, gyakran felsértve az arcát és a karját, mivel nem sokat látott a sötétben. Jobb kéz felől Litochoró fényei nyújtottak némi tájékozódási pontot, azonban idővel ezt is elvesztette, ahogy beért a fák közé. Maga mögött hallotta a csörtető Dietert, aki vadászkutya módjára loholt a nyomában. Valahogy meg kell szabadulnom tőle – gondolta.

Kimondhatatlanul lassan vánszorogtak az órák a foglyok számára, akik tehetetlenül hevertek a padlón, s csak néha-néha adtak nekik inni, azonban enni egyáltalán nem. Mikor arra panaszkodtak, hogy zsibbadnak a végtagjaik, elrablóik mindössze lazítottak béklyóik szorításán, de nem oldozták el őket. Reménytelen helyzetben voltak.

Petrosz, Julia és Dieter azzal töltötték a napot, hogy felváltva őrködtek odakint, valamint a két férfi időnként kártyázott, ha éppen a nő került sorra.

Mihelyt elérték a Litochoró közelében, a hegyoldalon álló faházat, elrablóik beterelték a foglyokat az épületbe, ahol Dieter leültette őket a földre, gúzsba kötve kezüket és lábukat. Igencsak szorult helyzetbe kerültek. A kocsiban nem volt szabad beszélgetniük, de Eleni Arvanitisz nem bírta tovább magában tartani félelmét, valamint kíváncsiságát.

– Mit akarnak tőlünk? Kik maguk? – kérdezte hisztérikus hangon, mire Dieter odaugrott elé, megragadta a nő állát, majd pisztolyát a homlokához emelte.

Hektor Arvanitisz és a felesége, Eleni, vidáman beszélgetve vágtak át a falu főutcáján, majd kerekes bőröndjeiket maguk után húzva, befordultak egy mellékutcába. A köpcös férfiról patakokban folyt a víz, az inge teljesen átázott a hóna alatt, annyira leizzadt, de nem törődött vele. Minél előbb haza akartak érni, hogy kipihenjék a tengeren töltött napok fáradalmait. Négy napja hajóztak ki Athénból, majd onnan Korfura tettek egy kitérőt, aztán Platamonasz felé vették az irányt.

Jellemző rám, hogy szeretek képeket, úgymond borítókat alkotni egy-egy kisregényemhez. Készítettem a mostanihoz is, melyet alább meg is tekinthettek. Csak a történet hangulata miatt:)

Péter, miután többször is visszatért a kikötőbe a nap folyamán, már kezdett kételkedni benne, hogy érdemes tovább várakoznia. Piros baseball sapkával és napszemüveggel próbálta álcázni kilétét, hogy ne lehessen olyan könnyen felismerni, miközben ismét helyet foglalt a kikötő mögötti taverna teraszán.

Telt az idő, emberek jöttek-mentek, s a tanár lassan elveszítette türelmét. Éppen távozni készült, mikor néhány méterrel arrébb felbukkant Julia.

Sajgott a feje és hányingere volt, de ennek ellenére Péter összeszedte magát, és nehézkesen feltápászkodott. Nem tudta, meddig feküdt ájultan, bár gyanította, hogy hosszú percek telhettek el. Még mindig nem tudott napirendre térni felette, hogy Julia megcsalta és leütötte. Felfoghatatlan volt a számára. A nő rideg szavai továbbra is ott csengtek a fülében, s egy pillanatra átfutott az agyán, hogy nem foglalkozik vele tovább, de Péter mindig is makacs volt.

Mit gondoltok erről a kis részletről? Tervezem, hogy majd, ha kész lesz, elküldöm kiadóknak. Bűnügyi kalandregény lesz, Görögországban játszódik egy kis szigeten. Ezt a részt a hangulata miatt ragadtam ki. Nagyjából tükrözi az egész történet atmoszféráját - legalábbis remélem :D

– Tulajdonképpen mit keres? – kérdezte a halász egy óra múlva, miután megkínálta egy doboz hideg sörrel utasát, aki elfogadta.

– Nem tudom. Félig elhiszem a szirének történetét, félig kételkedem.

Péter összezavarodott. Julia kora reggeli hívása teljesen váratlanul érte, de amit a telefonban mondott neki a nő, még jobban. Megbeszélték még visszafelé Szkiathoszról, hogy a mai nap ellátogatnak Paleo Panteleimon hegyi falujába, de Julia lemondta a találkozót. Péter csalódottan vette tudomásul, majd kissé sértődötten elköszönt. Ekkor döbbent rá, mennyire kötődni kezdett Juliához, ami meglepte, bár jó érzéssel töltötte el.

Viszont annál inkább lelombozta a nő döntése.

Szkiathosz szigete zöld gyémántként bukkant fel előttük, ahogy a komp lassan megközelítette. Dús növényzettel borított hegyoldalak nyújtózkodtak az ég felé, őrizve az alant elterülő várost. A hófehér falú, narancssárga cseréptetős házak tipikus görög hangulatot árasztottak, nem véletlenül volt kedvelt célpontja a turistáknak. Megannyi hajó horgonyzott a kikötőben, a közvetlenül mellette húzódó úton buszok, személygépkocsik és robogók sokasága közlekedett, az üzletek előtt és a tavernákban emberek tömege mutatkozott.

Talán a sok bor hatására, talán a bennük támadt vágytól, de olyan szenvedéllyel estek egymásnak, amilyet még sosem tapasztaltak. A kikötőn túli tengerparton sétáltak, mivel Péter ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a nőt a hotelig. Sokáig egymás mellett lépkedtek, gyönyörködve a sötét vízfelszínen táncoló holdfényben, majd egy hosszú pillantást váltva a férfi nem bírta tovább, és megcsókolta Juliát. Tudták, hogy milyen gyors tempót diktálnak, ráadásul egyikük sem volt ehhez hozzászokva, mégis a színtiszta testi vonzalomnak nem tudtak ellenállni.

Két órával később…

A sötétzöld terepjáró átvágott Platamonasz szűk utcáin, majd leparkolt a kikötő közelében. Vörös hajú sofőrje leállította a jármű motorját, és a csomagtartóhoz ment, ahonnan kivette bőröndjét, aztán lezárta a kocsit. Elhaladt egy hófehér, kupolás templom mellett, amit néhány turista éppen lelkesen fényképezett. Mindenhol emberek nyüzsögtek, de ez kapóra jött neki, mivel elvegyülhetett közöttük, anélkül, hogy bárki felfigyelt volna jelenlétére.

Nyolc órával később…

Minden okkal történik. Még azok a dolgok is, amikről nem feltételezné az ember, annyira ártatlannak tűnnek. Egy váratlan találkozás, mely képes felbolygatni a szürke hétköznapokat, a kezdetét jelentheti valaminek, ami egyáltalán nem szokványos. Helytől és időtől függetlenül bárki a Sors markába kerülhet.

Madaras Péter arra riadt mély álmából, hogy a busz nagyot zökkent alatta, s ennek következtében homlokát az ablaküvegbe csapta.

Sziasztok! HOsszú idő után ismét elkezdtem írni egy kisregényt, melyet fejezetenként fogok megosztani veletek. Remélem tetszeni fog. Eddig elkészült a beveztő, amit alant olvashattok. Jó szórakozást!

PROLÓGUS

Platamonasz, Görögország

Késő éjszaka volt, a holdfény mindent ezüstös fátyolba vont, kirajzolva a vár körvonalát. Az ódon falak kövei szinte fehéren ragyogtak, miközben az épület tornya rendíthetetlenül nyújtózkodott a csillagos ég felé.

Mit gondoltok erről a részletről? :

"A pokol sem lehetett volna rosszabb. Vagy talán pontosan ugyanilyen volt. Forró levegő csapott az arcába, füst kaparta a torkát, melytől heves köhögő roham tört rá. Iliasz szédült, a szeme előtt fekete foltok ugráltak, mindene sajgott, de legalább kitisztult az elméje. Habár, mikor magához tért, néhány másodpercig azt sem tudta, hol van és mi történt. Utána aztán megrohanták az emlékek, ám ekkor már azt kívánta, bárcsak tudatlan maradt volna.

Idegtépő percek teltek el, míg megkerülte a dűnét, majd lekushadva Laurához osont, mialatt a vörösen örvénylő testek folyamatosan kavarták a sivatag homokját. Michael határtalanul megkönnyebbült, mikor észrevette, hogy Laura lélegzik. Láthatóan néhány zúzódáson kívül más baja nem esett. Cserepes ajkaira óvatosan vizet csepegtetett, majd suttogni kezdett a nő fülébe, aki végül magához tért. Egész teste sajgott, máskülönben jól érezte magát. A férgek láttán sikítani akart, ám a férfi a szájára tapasztotta tenyerét és intett, hogy csendben kövesse.

– Mire készül, Michael? – kérdezte Arslan, miután a régész visszament a sátrába és néhány perc múlva előjött, vállán átvetett hátizsákjával, melyben nagy adag vízkészlet lapult. Kezében puskát szorongatott, amit még a néhai Selenge használt.

– Mit gondol, Arslan? Megkeresem Laurát.

– Nem tartom bölcs döntésnek – ingatta fejét szomorúan a mongol. – Miss Sanders… attól tartok, már nem segíthet rajta.

– Azért mégis megpróbálom – makacskodott a férfi, lezárva a beszélgetést.

A félelem jeges ujjainak érintése szorította össze Laura szívét, mikor Girard kivonszolta a tábor szélére, majd a földre taszította, ahol a ruhájára öntötte az apró üveg tartalmát. A bűzös folyadék szagától a nő émelyegni kezdett. A levegő vibrált a hőségtől a dűnék fölött, miközben Girard arra készült, hogy elfogja hőn áhított zsákmányát.

Laura próbált ellenállni, ám tehetetlen volt a férfival szemben, aki végül a lábát is béklyóba kötötte, így végképp nem tudott megmozdulni.

Sziasztok!
Egy ideje már dolgozok egy új könyvön - tulajdonképpen közvetve a második regényem (A Zeusz rejtély) folytatása lenne, mivel egy-két karakter szerepelne ebben is. Megosztanék egy kis részletet veletek belőle. Mit gondoltok róla?
:)

Rodosz, Görögország

Rebecca Engel számára az utóbbi néhány nap viharos gyorsasággal telt. A német régésznő és két kollégája azért utazott a szigetre, hogy megvizsgálja az Atavirosz hegyen talált régészeti leleteket. Egy hete ugyanis két kiránduló úgy döntött, hogy megmásszák a hegyoldalt, s közben ásványokat keresnek.

– Emlékszel még a párizsi telefonszámra, amit megadtam neked, Michael? – érdeklődött Girard, miután kényszerítette a férfit, hogy megkötözze a többieket, akik most a földön kuporogtak egymás mellett. Egyedül Kurt hevert a saját sátrában, láztól gyötörve, eszméletlenül. A hőség miatt egész testük verejtékezett, szemükben harag, csalódás és akadt, akinek gyűlölet csillogott, ám a francia ezekkel mit sem törődött. Ahogy Michael teljesítette parancsát, a férfi fegyvere tusával halántékon vágta a régészt, majd társaihoz hasonlóan mozgásképtelenné tette.

– Baj van, Michael. Nem indulnak a kocsik – lépett a férfihoz Delfina, miután nekiláttak tábort bontani. Már hajnalodott, de a nap még nem bukkant elő a dűnék mögül.

– Hogyan? Mi az, hogy nem indulnak?

– Arslan azt mondja, valaki tönkretette a motort. Lábnyomokat fedezett fel a terepjárók körül, de nem tudta követni azokat, mert a szabotőr elsimította maga után őket. Valószínűleg egy takaró vagy valami hasonló volt a hátára erősítve.

– Azt akarod mondani, hogy egy szabotőr van közöttünk? – kerekedett el Michael szeme.

A négy lovas fejvesztve menekült, hogy minél távolabb kerüljenek a mészárlástól. Nem tudták, hogyan fordulhattak a dolgok ilyen rosszra a számukra, de már nem lehetett megváltoztatni, ami történt. Céltalanul ügettek a sivatagban, miközben a hold ezüstös korongja fölöttük ragyogott a koromfekete égbolton. Embernél is magasabb dűnék vették körül őket, a távoli messzeségben sötét hegyvonulat húzódott. Arrafelé vették az irányt.

Úgy gondolták, ha meghúzzák magukat a hegyekben egy darabig, ismét elég erőre kaphatnak, hogy folytassák fosztogató tevékenységüket.

Habár a titokzatos hang alaposan felborzolta a kedélyeket, a nap még nem ért véget és a régészek ismét a munkájukba temetkeztek. Az árnyékok, azonban lassan megnyúltak, ahogy a nap izzó korongja a horizont felé közeledett és alkonyodni kezdett. Mindeközben alig néhány száz méterre a tábortól, egy nagyobb dűne tetején magányos férfi hasalt, éles szemével kémlelve a tájat. Figyelmét a sátrak között mászkáló és a romoknál dolgozó emberek kötötték le.

A hangulat jelentősen romlott Kerülen eltűnése után, s a régészeket – bármennyire lelkesen is dolgoztak – kevésbe tudta lázba hozni a homok alól előkerülő fal újabb részlete. Michael volt a legmorcosabb közülük, hiszen az ő vállát nyomta minden felelősség, ráadásul annak sem örült, hogy vitatkoznia kellett a három mongollal. Michael olyan típus volt, aki inkább kerülte a konfliktusokat, hogy megőrizze lelki békéjét. Ha ebben kudarcot vallott, akkor kihatott az egész napjára.

Káosz uralkodott a táborban, mire Michael felébredt. Kiáltások és dühös mongol szavak kakofóniája jutott a fülébe. A kelő nap fénye vérpiros köntösbe öltöztette a tájat. Az archeológus szemeit dörzsölve lépett ki sátrából, s egyenesen Arslan és emberei felé indult, akik a tábor szélén állva vitatkoztak. Időközben Girard is megjelent. A francia férfi nyúzott arccal csatlakozott a régészhez.

– Mi folyik itt? – kérdezte Michael, túlharsogva a mongolokat.

A délután eseménytelenül telt el, habár Kurt Bauer rábukkant néhány vázadarabkára, ami legalább bizonyította, hogy egykor emberek éltek a közelben. A munkálatok tovább haladtak, mígnem beköszöntött az este és az csapat nyugovóra tért. Testüket kikezdte a megerőltető munka és a nap izzó korongja, de elszántságukat megtörni nem tudta. Hideg éjszaka köszöntött a sivatagra, a homok furcsán nyögő hangokat adott ki magából, hála a hőmérsékletingadozásnak.

Fülledt hőség uralkodott, de ez nem akadályozta meg őket a táborverésben, amivel egy-két óra alatt sikerült végezniük. Szinte megkönnyebbültek, miután bebújtak a sátrak nyújtotta árnyékokba. Ahogy felfrissültek, Michael utasításait követve, a csapat nekilátott kiválasztani a helyszínt, ahol elkezdhetik az ásást. Eközben a négy mongol férfi ott segített, ahol tudott. Szerszámokat vittek, gondoskodtak a megfelelő vízkészlet kiosztásáról, valamint körülnéztek, hogy biztonságos-e a környék.

Góbi sivatag

Napjainkban…

Három terepjáróból álló konvoj törte meg a sivatag kietlen egyhangúságát, amint hangosan zötykölődve átvágtak a területen, majd a kínai határtól nagyjából százötven kilométerre megálltak, hol egy magányos sziklaalakzat tört az ég felé. Mongólia belsejében jártak, egy érintetlen és vad tájon, száraz cserjék valamint embernél is nagyobb homokdűnék között. Egy öt főből álló csapat szállt ki a járművekből, melyekre megannyi csomag volt erősítve.

Sziasztok! Rég nem írtam ide, de sok dolgom volt:) Mostanában dolgozok egy újabb kisregényen, amit megosztanék veletek. Jó szórakozást hozzá.

Kr.u. 1220.

A nap izzó sugaraitól vibráló levegő fülledten telepedett a Góbi sivatagra, miközben két mongol lovas bandukolt a dűnék között. Hírvivők voltak, akik Dzsingisz Kán parancsára indultak el, hogy átvágjanak a sivatagon, követve a Selyemút vonalát. Tekintetük a távolba meredt, a környező hegyvonulat sötét csíkjára, s elméjük máris visszavágyódott a füves puszták és sós tavak világába.

"Én megbocsájtok neked. Mert senki sem érdemli meg ezt a fájdalmat. És ha ez gyengeség, gyáva módon el fogok futni előle, és azt akarom, hogy te is elfuss előle, mindenki fusson el előle..."

Alternatív Földi világ ismeretlen réges-régi évszázad

A férfi keze vérben fürdött. Összegörnyedt teste minden izomzatát megfeszítette, s önkénytelenül ölébe temette tehetetlenségtől torzult arcát.
- Neeeeeeeh... - nyögte hörgő, elhaló hangon. -  Nee...
Picire zsugorodott szeméből sebesen potyogtak a könnyek.

Sziasztok!

Már kapható Sylvia legújabb (majdnem) regénye: a Végzetem története II. része, de a napokban várható a III. rész megjelenése is. 

Ki ne emlékezne az első részre? Kíváncsi vagy a folytatásra? Hát rajta! Itt a lehetőség!

http://e-konyvbolt.eu/shop/vegzetem-tortenete-ii/

Már alig-alig lézengenek páran a bárban, én is érzem, hogy elérkezett a búcsúbuli vége. Együtt indulunk vele felfelé a lépcsőn ki-ki a saját szobája felé. Egyikünk sem szól egy szót sem, gondolatainkban elmélyedve lépegetünk egymás mellett. Oldalról rám néz, a félhomályban is látom, hogy izzik a szeme. Képtelen vagyok elfordítani a fejem, lépteink önkéntelenül lelassulnak. Gyengéden megfogja a kezem és magához húz. Elbűvölve nézzük egymást, szemeiben ki nem mondott ígéretek lobognak.

Daniel Craig vagyok,hivatásos lúzer. Erre nemrég jöttem rá. Egyszerűen erre születtem,legalábbis úgy látszik. A tetejébe a Sors vörös hajjal és szeplőkkel vert meg. Egy kis faluban lakom,ami inkább már a közepes felé hajlik,a neve Sunside Hall. Mintha olyan sokat sütne errefelé a nap! Az eső annál többet esik,mint például most is. Kinézek az ablakon. Három napja folyamatosan ömlik alá a víz. Ha így megy tovább,kiönt a folyó. Megint. A polgármester úr úgy tesz,mintha ez akkora tragédia lenne és nem történne meg átlag kéthavonta. Felsóhajtok.

A Holtak Világa – A jóslat egy szórakoztató irodalmi alkotás, amely egy trilógia első kötete. A klasszikus horror történetek szereplőit, az élőholtakat ülteti korunk környezetébe. Egy eredeti, hazai vonatkozású alkotás,mely eredeti helyszíneken és városokban játszódik.

A történet egy húszas évei elején járó fiú és naplója körül forog. A sztori alapját a híres jövendőmondó, Nostradamus jóslata képezi, ami a nagy millennium után megjósolja a holtak feltámadását.

Szereplők:

Avalon- idősebbik királylány

Cyrill- tengerek vándora, Morgana szerelme, félig ember félig tünde

Morgana- Avalon húga, Cyrill szerelme

Finn- Cyrill bátyja, Avalon hódolója

Sigmund- Zadar királya

Théon- ork, akinek a király oda ígéri Avalon kezét

Zelda- a király második felesége, Morgana anyja.

**************************************************************

  Abban a fagyos esztendőben történt valami Zadar  királyságban, ami fenekestül felforgatta a zadariak életét.

3 évvel később:
A kis hálószoba rendetlen polcán három egymáshoz kapcsolt homokóra sorakozott katonásan. A legelsőnek szép, kávébarna színe volt, talpa széles. Alsó kúp alakú edényén gondosan festett számok sorakoztak, pontosan huszonnégy. A felső edényből a kis lyukon keresztül lassan hulltak a homokszemek, elvégre az órákat kellett mérniük. A második, jóval nagyobb homokóra faragott kerete piros színben pompázott, alul hatvan rajzolt szám helyezkedett el, hűen mutatva a perceket.

Mikor a hatalmas főisten, Aleph gyermekei között viszály tört ki a hatalomért, úgy döntött, felosztja a világot egyenlő részekre, melyek mindegyikében egyeduralkodók lehetnek. Így született meg a nyolc világ, melyekben az idő múlásával további birodalmak alakultak ki, mivel a férfi gyermekei követték apjuk hagyományát és utódaiknak szintén területeket adományoztak. A főisten mindössze a birodalmakat összekötő világot hagyta meg fennhatósága alatt, melytől függött a többi sorsa is.