Góbi sivatag

Napjainkban…

Három terepjáróból álló konvoj törte meg a sivatag kietlen egyhangúságát, amint hangosan zötykölődve átvágtak a területen, majd a kínai határtól nagyjából százötven kilométerre megálltak, hol egy magányos sziklaalakzat tört az ég felé. Mongólia belsejében jártak, egy érintetlen és vad tájon, száraz cserjék valamint embernél is nagyobb homokdűnék között. Egy öt főből álló csapat szállt ki a járművekből, melyekre megannyi csomag volt erősítve. A harmadik kocsiból négy mongol férfi bukkant elő, akiket a többiek fogadtak fel vezetőnek. A csapatot ugyanis archeológusok alkották, kik azért érkeztek, hogy ásatást végezzenek a területen.

Küldetésük nem más volt, mint megtalálni a Kharatzi nevű erődöt, amit még Dzsingisz Kán idején emeltek, hogy őrködjön a határ közelében és vigyázza az utazók biztonságát. Eme feladatát remekül ellátta, mígnem egy hatalmas homokvihar végleg betemette, és örökre elrejtette a külvilág elől. Létezéséről csak fél éve szerzett tudomást a csapat vezetője, Michael Bailey, miután a British Museum levéltárában rábukkant egy kínai kereskedő naplójára, aki utazása során még saját szemével láthatta az épületet, s leírta, hogy nagyjából merre található.

Michael Bailey, aki többször is kutatott Mongóliában és Kínában, kapott az alkalmon és nekilátott megszervezni az utat. A harmincas éveiben járó, göndör, fekete hajú férfi hamarosan talált is szponzort, aki elegendő összeget biztosított, hogy az expedíció megvalósulhasson. Innentől már csak a lelőhely meghatározása volt hátra, melyhez - haladva a korral - igénybe vették a Google maps szatellit képeit, ismét bizonyítva, hogy az Internet mennyire hasznos lehet a régészet számára. A kínai kereskedő említést tett naplójában egy piramisszerű sziklaalakzatról, mely az erőd közelében állt, s ezt a képződményt sikerült megtalálniuk a térképen.

A hír gyorsan terjedt és Michael hozzálátott megszervezni a csapatot. Eredetileg négy főből állt volna a csapat, azonban egy hónappal az indulás előtt még jelentkezett egy újabb személy, akit még sikerült felvenniük a listára. Végül eljött a nagy nap és hamarosan a repülőgépen ültek mindannyian.

Most, mikor a helyszínre érkeztek, Michael csípőre tett kézzel állt a sziklaalakzat előtt, csodálva minden egyes repedést és az erózió által lekoptatott sima felszínt. Legalább öt méter magasra nyújtózkodott a táj fölé, némán szemlélve az időtlen vidéket. A férfi gyermeki izgalmat érzett, tudta, hogy közel jár keresése tárgyához. Michael Londonban élt és az egyik egyetemen tanított archeológiát a lelkes diákoknak, bár jobban szeretett a terepen dolgozni. Nőtlen férfiként élvezte szabadságát, így elég sok futó kalandban volt része, habár szerette volna megtalálni azt a nőt, aki mellett megállapodhatna végre. Volt is a csapatban egy személy, aki felkeltette érdeklődését: Miss Laura Sanders.

Laura New Yorkban élt, de korábban már dolgozott együtt a férfival, akinél öt évvel fiatalabb volt. Három évvel ezelőtt közösen ástak egy sírkamra után Egyiptomban, de szigorúan munkakapcsolatban maradtak. Akkoriban Michael éppen kapcsolatban élt – két hónapig – ezért nem is kezdeményezett a nőnél, noha már akkor felfigyelt szépségére és közvetlen természetére.

Laura karcsú alakja, formás keblei és feszes combjai mágnesként vonzották az erősebbik nem képviselőinek tekintetét. Hosszú, barna haja dús fürtökben omlott a vállára, szabályos arcában smaragdzöld szemek ültek, ajkai csábítóan piroslottak. Michael nehezen bírt ellenállni a késztetésnek, hogy megcsókolja, de elhatározta, hogy nem ront ajtóstul a házba. Ő kereste meg a nőt és hívta el az útra, mivel szakmai körökben elismerték Laura tudását, aki nemrég fedezett fel egy ókori szentélyt Görögországban. Nem volt nehéz meggyőznie, hogy csatlakozzon hozzájuk. Viszont akadt egy dolog, amiről Michael sem tudott, mégpedig, hogy Laura viszonozta az érzéseit. A nő hónapok óta magányos volt, hiányzott neki egy kapcsolat, és Michael határozott személyisége, férfias megjelenése megtetszett neki.

Rajtuk kívül még részt vett az expedíción a német Kurt Bauer, az olasz Delfina Molinelli és Girard Leblanc, aki egyenesen Párizsból érkezett. Közülük csak Miss Molinelli és Bauer neve csengett ismerősen Michael számára. A francia Leblanc volt az a személy, aki utoljára jelentkezett a csapatba, így túl sokat nem tudtak róla, de kérte, hogy hívják fel a Párizsi Régészeti Egyetemet, aminek megadta a számát, ahol biztosították Michaelt, hogy Leblanc megbízható szakember. Habár volt valami titokzatosság a francia férfiban, amit Michael nem tudott hova tenni, azért bevette a csapatba. Valamiért Leblanc kék szeme, körszakállas arca és szőke haja olyan benyomást keltett benne, mintha egy ragadozóval nézett volna farkasszemet. A halvány mosoly, mely állandóan a szája sarkában ült, vegyítve ravasz tekintetével, óvatosságra intette vele kapcsolatban. Ennek ellenére nem látott igazi okot az elutasítására. Ráadásul az úton rendkívül udvariasan viselkedett és humorán sokat nevettek.

Delfina Molinelli szemernyi fejtörést sem okozott. Az olasz régésznő szimpatikus, nagy hangú, igazi mediterrán figuraként színesítette a társaságot. Koromfekete haja összhangban állt sötét szemével, melyben ellentmondást nem tűrő fény csillogott. Delfina mindig tudta, hogy mit akar és azt általában el is érte. Rómában élt, idősödő apját gondozva, aki kissé szenilissé vált az utóbbi években. Ettől függetlenül Delfina szinte csak a munkájának élt, s nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy beválasztották a csapatba. Habár a mongol történelem és kultúra nem volt a fő erőssége, ókori erődök és települések feltárásában szerzett tapasztalatát itt is felhasználhatta.

Kurt Bauer, akárcsak Michael, jól ismerte Mongólia történelmét, többször is kutatott az országban a múlt emlékei után. Kölnben dolgozott az egyetemen, s tanítványai az intézmény leglazább tanárának tartották, melynek kollégái annyira nem örültek, ám tudását nem tagadhatták. A negyvenes éveiben járó, szőke hajú férfi szögletes arcát szakáll keretezte, görbe orrán szemüveget hordott. Házas volt, feleségét lassan már hat éve vette el, s úton volt első gyermekük, az orvos szerint kislány.

Ők képviselték hát a csoportot, melynek küldetése volt megtalálni az eltemetett erődöt. Michael hátrafordult és elégedetten tekintett végig rajtuk, miközben társai nekiláttak lepakolni a csomagokat a terepjárókról.

Fogalmuk sem volt, hogy milyen dolgok várnak majd rájuk.