Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
6. fejezet
Karasul. A félelem kastélya. A halhatatlanok felbukkanása óta, mindössze egyetlen nemesi család lépte át azt a kimondatlan törvényt, miszerint a halandókat felfalni tilos: a Blood família. Dracus Blood nemes egyszerűséggel legyintett mindarra, amit az etika és a társadalom megkövetelt. Még öccsét, Joseph Bloodot is meggyőzte arról, hogy az emberi vér olyan, mint a nektár, amiből ugyebár elegendő mennyiséget elfogyasztani képtelenség… Városa, mely Animas északkeleti csücskén feküdt, nagyrészt egy kastélyból, és a hozzá illeszkedő épületekből állt.
Verkill a barátjára nézett, de nem értette. A szemei mögött rejtőzködő érzelmek valami olyasmit sugalltak, ami váratlanul érintette. A francba! Erre miért nem gondoltam? Ha egy halhatatlan, csak a gondolataival képes kommunikálni, természetes, hogy kötődni fog ahhoz, aki megérti…
- Elhoztad Miria Ridert? – kérdezte a fekete köpenyesek vezetője, amire Cloudius egy lassú, mély pislantással válaszolt. – Köszönöm. Mihez kezdenék nélküled?
A folyosó üresen állt, amikor Verkill elhagyta a szobát.
|
|
5. fejezet
Prien. A papok oltára. Az Ezüst Pap megjelenése óta, az egyház népszerűsége drasztikusan nőtt, legalább is a halandók körében. Vallásuk a Teremtő, és a Halál viszonyáról szólt, de a közembereket ez nem igazán foglalkoztatta. Ők azért jártak a templomaikba, hogy az általuk hirdetett prófétához imádkozzanak. Tulajdonképpen semmi nem kötötte ki, hogy ez a személy az Ezüst Pap lenne, de ők csakis a „minden baj forrását” éltették.
Másnap, Ralph két okból is keserű szájízzel ébredt. Az egyiken egy falat kenyér, valamint sajt segített, de a másikon nem. Tudta, hogy amit tettek, az létfontosságú szereppel bír Animas sorsának alakulásában, de a bűntudat nagyúr, és nehezen engedi nyugovóra szolgáit. Szüksége volt hát némi figyelemelterelésre, de a védelem kialakítása nem igazán hozta lázba. Így elindult a keleti határhoz, ahol Aaron és Shin figyelték, mikor jelenik meg az ellenség. Gyaloglás közben az épületeket leste, melyek az évek során eléggé leamortizálódtak.
4. fejezet
Raxan. A nyugat keresztútja. Egykoron, Animas legtöbb üzletét ezen a településen bonyolították le. Ami felettébb érthető, hiszen a Confiniat Drakannal, illetve a Regiust Wielarannal összekötő utak metszetére építették. Egy ilyen forgalmú csomópont, tulajdonosát megannyi előnnyel felruházná, ezért a Tanács arra a döntésre jutott, hogy egy nemes sem birtokolhatja. Így a közemberek mohó irányítása alá került, akik a meggazdagodáson kívül mást sem tartottak a szemük előtt.
Kopp-kopp. Ez az ártatlan, kötelező illemforma, most gyilkos tőrként szúródott az érzékeny, megviselt dobhártyáiba. Mi adhat ki ilyen éles hangokat magából? Valamilyen fegyver, esetleg egy állat? Lényegében mindegy, hiszen már elmúlt, és helyette újfent visszatért a kellemes, mámorító csend. Kopp-kopp.
- Verkill, ébren vagy? – kérdezte Mary, az ajtó túloldaláról. A francba! Hirtelen tisztán látott, az álom valósággá alakult. Elaludtam…
- Igen, egy pillanat, és megyek.
3. fejezet
Wielhas. A fekete köpenyesek központja. Két esztendeje már, hogy Verkill Wielath ismét betette a lábát ebbe a katonák nélküli, védőbástyaként szolgáló faluba. Eleinte értetlenül nézték, milyen szándékkal jöhetett, és miért bámulta úgy a Kastély bejáratát, mint egy koldus az utolsó aranytallérját. Később aztán megértették… Ez az épület tulajdonképpen nem egy kastély szerepét töltötte be, egyszerűen így nevezték. Terjedelmileg, a település negyedét magába foglalta, de ez érthető, hiszen eredetileg arra a célra tervezték, hogy egy ostrom során a katonák tömkelegének szállást adjon. Ám, mivel erre sosem került sor, így a szervezeten kívül senki nem használta. Ahogyan teltek a hónapok, a kezdeti két főből, és Ralphból álló létszámuk fokozatosan nőtt, a káosz hírével egyetemben.
2. fejezet
Wielaran. A modern tudomány fővárosa. Érdekes, milyen könnyűszerrel borul fel a megszokott rend, ha nincs, ki kordában tartsa azt. Ugyanez történt itt is, amikor a korábbi parancsolójukat, két évvel ezelőtt meggyilkolták. Annak ellenére, hogy a lakosokat kizárólag a fejlesztések foglalkoztatták, az incidenst követően minden egyes munkatervüket leállították. Mostanság a termelők, kereskedők, és az egyéb szolgáltatásokat biztosító emberek vették át a fő szerepet, igaz, kifejezetten civilizált körülmények között.
1. fejezet
Regius. Animas szíve. Különös, milyen könnyedén válik porrá a stabilitás, ha a nép fejében eluralkodik a káosz. Márpedig, amikor az Uralkodók városa a közönséges emberek kezébe került, hajdani csillogását örökre elvesztette. Területét változatlanul egy grandiózus, szilárd fal ölelte körbe, mely a három kapuján átvezető utakon kívül, csak a Flumen egyenletes áramlását engedte keresztül. Korábban az emberek mindenhonnan özönlöttek, hogy megcsodálhassák, amint a Nemesek körzete kettészeli, majd délen, a kastély legnagyobb tornyánál található kettős boltív alatt egyesíti azt.
9 éve | Kirsch Ákos | 7 hozzászólás
Üdv mindenkinek! Szeretném megosztani veletek, hogy mától elérhető az új regényem, szóval, akiknek tetszettek az eddigi történeteim, azonak ajánlom figyelmébe a könyvet.
És azoknak is, akik szeretik a hasonló témájú regényeket.
További szép napot és jó írást kívánok!
A kiadó webshopjában már kapható az új regény!
http://undergroundbolt.hu/szirenek-eneke
"Úgy tartják, hogy a szirének éneke halálba csalogatja a tengerészeket,
viszont mikor elhallgatnak...
TIZENEGYEDIK FEJEZET
A teremben lévők valamennyien feszült várakozással figyelték, ahogy Sygga kitört borostyán börtönéből, felfedve magas, karcsú alakját és meglepően szép arcát. Mandulavágású, fekete szemei áthatóan meredtek a vele szemben álló emberekre. Tekintete végigsiklott mindenkin, áthatolt húson és véren, akár kés a vajon, belelátva a lelkekbe, szívük legmélyebb titkaiba. Az Árnyékszövetség tagjai összerezzentek Sygga pillantásának hideg érzésétől, mely megérintette szívüket. Einar gyomra összeszorult a boszorkány láttán, aki négyszáz évig raboskodott a gömbben, míg Alessia igyekezett elnyomni fokozatosan feltámadó rettegését.
TIZEDIK FEJEZET
Alessia cellája feldúlva és üresen állt. Utazóládája felborítva hevert a padlón, ruhái és könyvei egymás hegyén-hátán feküdtek, az ágyon kard által ejtett vágás éktelenkedett, a helyiség közepén egy ismeretlen, szőke hajú férfi holtteste terült el. Alatta sötét vértócsa vöröslött, kezében még mindig a kardját szorította. Egyértelmű volt, hogy Alessia kemény ellenállást tanúsított a behatolókkal szemben. Vajon mit akarnak tenni vele?
KILENCEDIK FEJEZET
Einar már hallott történeteket a trollokról, de még soha nem került szembe egyetlen példánnyal sem. Arra számított, hogy lassú mozgásúak lehetnek méretükből adódóan - a lény majdnem három méter magas volt -, azonban kellemetlen meglepetés érte. A troll meglepően fürgének bizonyult, ahogy izmos karjával a férfi felé suhintott, aki hajszál híján tudta csak elkerülni a vastag, szőrös ujjakat. Minden tudását latba kellett vetnie, hogy túlélje ezt a harcot.
NYOLCADIK FEJEZET
A vastag hóréteg miatt nehézkesen tudtak közlekedni az ösvényen, de másnap végre sikeresen elérték Norbotten erődjét. A Vörös-csúcs lábánál fekvő építmény büszkén magaslott a vidék fölé, ősi falai masszívan álltak ellen az idő sodrásának. Havas tornyai éles kontrasztot alkottak a mögötte emelkedő vöröses sziklákkal. Tiszta volt az ég, miután a vihar hajnalban elvonult, így a kelő napfény szinte lángba borította a köveket.
HETEDIK FEJEZET
Alessia maga sem tudta, miért ébredt fel. Talán Einar szuszogásának hirtelen megszűnése zavarta meg, esetleg az ösztönei fújtak riadót. Rossz érzés kerítette hatalmába, ahogy felülve körbejáratta tekintetét a barlangban, ám sehol sem látta a férfit. Odakint még mindig tombolt a hóvihar, így kételkedett benne, hogy Einar kiment volna. Nem volt rá oka. Ráadásul itt hagyta a fegyverét, amit merőben szokatlannak talált. Többször is szólongatta, ám a zsoldos nem válaszolt.
HATODIK FEJEZET
Korán ébredtek, de a felhők még mindig beborították az eget, eltakarva a felkelő nap aranyfényű korongját. Vékony ködfátyol telepedett az erdőre, így gyorsan kibújtak átnedvesedett szőrmetakaróik alól, majd komótosan megreggeliztek, aztán szedelőzködni kezdtek. Fogcsikorgató hideg uralkodott, leheletük a köd ellenére is tisztán látszódott. Még vetettek egy utolsó pillantást a farkasok tetemeire, és ismételten útra keltek.
A délelőtt folyamán elérték a hegy lábát, melyre zarándokok és vándorok lábai koptattak jól látható ösvényt az évszázadok alatt.
ÖTÖDIK FEJEZET
Einar arra riadt fel, hogy valahol megreccsen egy ág. Néma csend vette körül táborhelyüket, és bár a Holdat felhők takarták, a hó így is kirajzolta környezetüket fehérségével. Ösztöne riadót jelzett, mire felpattanva leterített szőrméjéről, előhúzta aranyozott, rúnákkal díszített markolatú kardját. A penge megvillant a sötétben. A lovak a szekérhez kötve álldogáltak, de mindketten ugyanabba az irányba néztek, miközben nyugtalanul toporogtak.
NEGYEDIK FEJEZET
Alessia nem örült a fejleményeknek. Annyira nem, hogy igen komoly veszekedésbe keveredett az apjával, aki csak nagy nehézségek árán tudta meggyőzni az utazás szükségességéről. Kora délutánra járt az idő, mire Alessia összepakolta azokat a holmikat - ruhákat, tisztálkodó szereket és könyveket -, amiket magával akart vinni az erődbe. Végül egy külön erre a célra kiválasztott, kétkerekű szekérre kellett rakni a ládát, melyben mindez helyet kapott.
HARMADIK FEJEZET
Korán ébredt, majd szemeit dörzsölve az ablakhoz sétált. Odakint mindent dér borított, fehérbe öltöztetve a tájat. A tó fölött fátyolként gomolygott a köd, mely megült a hegyek lábánál. Az égen sötét felhők összefüggő leple takarta el a napot, várható volt, hogy hamarosan az első hó is leesik. Einar egy darabig gyönyörködött a látványban, aztán magára kapta csizmáját és köpenyét, valamint felcsatolta a kardját. Korgó gyomra jelezte számára, hogy ideje ennie is valamit, ezért elhagyta a szobát.
MÁSODIK FEJEZET
Nyugalom honolt Hallstadban. Nyugalom, melyet Einar nem érzett. Az utcák kihaltak voltak, de a házak kéményeiből füst szállt fel, ablakaikból fény szivárgott az éjszakába. A hegyek néma óriásokként őrködtek a terület fölött, havas csúcsaik szinte világítottak a sötétben. A tó sima felszínén táncot jártak a Hold ezüstös sugarai, miközben a zsoldos rálépett a falu sétányára, és hamarosan megérkezett a "Részeg Póni" nevű fogadóhoz.
Sziasztok! Először is Boldog Karácsonyt mindenkinek:)
Mostanában eszembe jutott egy történet, ami egy kitalált világban játszódik, fantasy elemekkel, merítve a viking kultúra hangulatából, de nem másolva azt. Itt lenne hát az első része ennek az internetre szánt kisregénynek. Jó szórakozást hozzá!
PROLÓGUS
Rohanó lábak csörtetése zavarta meg az éjszakai erdő nyugalmát. A talajon heverő vékony ágak reccsenése, ahogy a menekülő férfi rájuk lépett, elárulta a helyzetét.
Üdv!
Érdekelne néhány vélemény, ha nem túl nagy kérés! :)
Elkezdtem dolgozni egy történeten, amit majd elküldenék kiadóknak is. Történelmi fikció szerű, viszont a fantasy elemek erősen jelen vannak.
Létezik egy tenger, melynek a partja mentén és a kisebb-nagyobb
szigetein királyságok találhatók. A terület a mediterrán térségre
hajaz, így az ottani ókori kultúrából és történelemből meríti az
inspirációt, ugyanakkor fantasy, mesés lényekkel, saját mítoszokkal stb.
A lényeg az, hogy közeledik egy nagy veszély, s közben a főbb
karaktereknek először együtt, majd külön-külön kell saját útjukat
bejárniuk számos kalandon át, hogy megmentsék az otthonaikat.
Idegtépő percek teltek el, míg megkerülte a dűnét, majd lekushadva Laurához osont, mialatt a vörösen örvénylő testek folyamatosan kavarták a sivatag homokját. Michael határtalanul megkönnyebbült, mikor észrevette, hogy Laura lélegzik. Láthatóan néhány zúzódáson kívül más baja nem esett. Cserepes ajkaira óvatosan vizet csepegtetett, majd suttogni kezdett a nő fülébe, aki végül magához tért. Egész teste sajgott, máskülönben jól érezte magát. A férgek láttán sikítani akart, ám a férfi a szájára tapasztotta tenyerét és intett, hogy csendben kövesse.
– Mire készül, Michael? – kérdezte Arslan, miután a régész visszament a sátrába és néhány perc múlva előjött, vállán átvetett hátizsákjával, melyben nagy adag vízkészlet lapult. Kezében puskát szorongatott, amit még a néhai Selenge használt.
– Mit gondol, Arslan? Megkeresem Laurát.
– Nem tartom bölcs döntésnek – ingatta fejét szomorúan a mongol. – Miss Sanders… attól tartok, már nem segíthet rajta.
– Azért mégis megpróbálom – makacskodott a férfi, lezárva a beszélgetést.
A félelem jeges ujjainak érintése szorította össze Laura szívét, mikor Girard kivonszolta a tábor szélére, majd a földre taszította, ahol a ruhájára öntötte az apró üveg tartalmát. A bűzös folyadék szagától a nő émelyegni kezdett. A levegő vibrált a hőségtől a dűnék fölött, miközben Girard arra készült, hogy elfogja hőn áhított zsákmányát.
Laura próbált ellenállni, ám tehetetlen volt a férfival szemben, aki végül a lábát is béklyóba kötötte, így végképp nem tudott megmozdulni.
– Emlékszel még a párizsi telefonszámra, amit megadtam neked, Michael? – érdeklődött Girard, miután kényszerítette a férfit, hogy megkötözze a többieket, akik most a földön kuporogtak egymás mellett. Egyedül Kurt hevert a saját sátrában, láztól gyötörve, eszméletlenül. A hőség miatt egész testük verejtékezett, szemükben harag, csalódás és akadt, akinek gyűlölet csillogott, ám a francia ezekkel mit sem törődött. Ahogy Michael teljesítette parancsát, a férfi fegyvere tusával halántékon vágta a régészt, majd társaihoz hasonlóan mozgásképtelenné tette.
– Baj van, Michael. Nem indulnak a kocsik – lépett a férfihoz Delfina, miután nekiláttak tábort bontani. Már hajnalodott, de a nap még nem bukkant elő a dűnék mögül.
– Hogyan? Mi az, hogy nem indulnak?
– Arslan azt mondja, valaki tönkretette a motort. Lábnyomokat fedezett fel a terepjárók körül, de nem tudta követni azokat, mert a szabotőr elsimította maga után őket. Valószínűleg egy takaró vagy valami hasonló volt a hátára erősítve.
– Azt akarod mondani, hogy egy szabotőr van közöttünk? – kerekedett el Michael szeme.
A négy lovas fejvesztve menekült, hogy minél távolabb kerüljenek a mészárlástól. Nem tudták, hogyan fordulhattak a dolgok ilyen rosszra a számukra, de már nem lehetett megváltoztatni, ami történt. Céltalanul ügettek a sivatagban, miközben a hold ezüstös korongja fölöttük ragyogott a koromfekete égbolton. Embernél is magasabb dűnék vették körül őket, a távoli messzeségben sötét hegyvonulat húzódott. Arrafelé vették az irányt.
Úgy gondolták, ha meghúzzák magukat a hegyekben egy darabig, ismét elég erőre kaphatnak, hogy folytassák fosztogató tevékenységüket.
Habár a titokzatos hang alaposan felborzolta a kedélyeket, a nap még nem ért véget és a régészek ismét a munkájukba temetkeztek. Az árnyékok, azonban lassan megnyúltak, ahogy a nap izzó korongja a horizont felé közeledett és alkonyodni kezdett. Mindeközben alig néhány száz méterre a tábortól, egy nagyobb dűne tetején magányos férfi hasalt, éles szemével kémlelve a tájat. Figyelmét a sátrak között mászkáló és a romoknál dolgozó emberek kötötték le.
A hangulat jelentősen romlott Kerülen eltűnése után, s a régészeket – bármennyire lelkesen is dolgoztak – kevésbe tudta lázba hozni a homok alól előkerülő fal újabb részlete. Michael volt a legmorcosabb közülük, hiszen az ő vállát nyomta minden felelősség, ráadásul annak sem örült, hogy vitatkoznia kellett a három mongollal. Michael olyan típus volt, aki inkább kerülte a konfliktusokat, hogy megőrizze lelki békéjét. Ha ebben kudarcot vallott, akkor kihatott az egész napjára.
Káosz uralkodott a táborban, mire Michael felébredt. Kiáltások és dühös mongol szavak kakofóniája jutott a fülébe. A kelő nap fénye vérpiros köntösbe öltöztette a tájat. Az archeológus szemeit dörzsölve lépett ki sátrából, s egyenesen Arslan és emberei felé indult, akik a tábor szélén állva vitatkoztak. Időközben Girard is megjelent. A francia férfi nyúzott arccal csatlakozott a régészhez.
– Mi folyik itt? – kérdezte Michael, túlharsogva a mongolokat.
A délután eseménytelenül telt el, habár Kurt Bauer rábukkant néhány vázadarabkára, ami legalább bizonyította, hogy egykor emberek éltek a közelben. A munkálatok tovább haladtak, mígnem beköszöntött az este és az csapat nyugovóra tért. Testüket kikezdte a megerőltető munka és a nap izzó korongja, de elszántságukat megtörni nem tudta. Hideg éjszaka köszöntött a sivatagra, a homok furcsán nyögő hangokat adott ki magából, hála a hőmérsékletingadozásnak.
Fülledt hőség uralkodott, de ez nem akadályozta meg őket a táborverésben, amivel egy-két óra alatt sikerült végezniük. Szinte megkönnyebbültek, miután bebújtak a sátrak nyújtotta árnyékokba. Ahogy felfrissültek, Michael utasításait követve, a csapat nekilátott kiválasztani a helyszínt, ahol elkezdhetik az ásást. Eközben a négy mongol férfi ott segített, ahol tudott. Szerszámokat vittek, gondoskodtak a megfelelő vízkészlet kiosztásáról, valamint körülnéztek, hogy biztonságos-e a környék.
11 éve | Kirsch Ákos | 7 hozzászólás
Góbi sivatag
Napjainkban…
Három terepjáróból álló konvoj törte meg a sivatag kietlen egyhangúságát, amint hangosan zötykölődve átvágtak a területen, majd a kínai határtól nagyjából százötven kilométerre megálltak, hol egy magányos sziklaalakzat tört az ég felé. Mongólia belsejében jártak, egy érintetlen és vad tájon, száraz cserjék valamint embernél is nagyobb homokdűnék között. Egy öt főből álló csapat szállt ki a járművekből, melyekre megannyi csomag volt erősítve.
11 éve | Kirsch Ákos | 5 hozzászólás
Sziasztok! Rég nem írtam ide, de sok dolgom volt:) Mostanában dolgozok egy újabb kisregényen, amit megosztanék veletek. Jó szórakozást hozzá.
Kr.u. 1220.
A nap izzó sugaraitól vibráló levegő fülledten telepedett a Góbi sivatagra, miközben két mongol lovas bandukolt a dűnék között. Hírvivők voltak, akik Dzsingisz Kán parancsára indultak el, hogy átvágjanak a sivatagon, követve a Selyemút vonalát. Tekintetük a távolba meredt, a környező hegyvonulat sötét csíkjára, s elméjük máris visszavágyódott a füves puszták és sós tavak világába.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás