KILENCEDIK FEJEZET

Einar már hallott történeteket a trollokról, de még soha nem került szembe egyetlen példánnyal sem. Arra számított, hogy lassú mozgásúak lehetnek méretükből adódóan - a lény majdnem három méter magas volt -, azonban kellemetlen meglepetés érte. A troll meglepően fürgének bizonyult, ahogy izmos karjával a férfi felé suhintott, aki hajszál híján tudta csak elkerülni a vastag, szőrös ujjakat. Minden tudását latba kellett vetnie, hogy túlélje ezt a harcot. Ahogy folyamatosan ugrált ide-oda, úgy érezte, mintha bizarr táncot lejtene, csakhogy ezt sokáig nem folytathatta. Előbb-utóbb elfárad, tudta nagyon jól.

Vakmerően előrevetődött, átbukfencezve a teremtmény hosszú karja alatt, s a troll dühösen felüvöltött, majd megpördülve ismét szembenézett a zsoldossal. Arcában apró, sárga szemek ültek kiugró homlokcsontja alatt. Hosszúkás pofájában éles fogak sorakoztak, lapos orrát csúnya heg torzította el. Einar ezúttal nem várta meg a következő támadást, hanem magához vette a kezdeményezést. Kardjával lecsapott a lény mellkasára, a vágás nyomán sötét vér buggyant elő a fehér szőrzet mögül. A troll felmordulva hátralépett, aztán vérfagyasztó üvöltéssel rohamra indult, széttárva földig érő karjait.

Einar kitért jobbra, hogy elkerülje ellenfelét, aki viszont villámgyorsan oldalra lendítette a karját, megtaszítva a férfit. A zsoldos tüdejéből kiszorult a levegő az ütés nyomán, mialatt a levegőbe emelkedve nekicsapódott a falnak, honnan lecsúszott a nedves padlóra, beverve orrát a hideg kőbe. A vér sós íze öntötte el a száját. Szédült és hasogatott a feje, ám igyekezett talpra állni, mivel a troll éppen felé közeledett. A kardjára támaszkodva húzta fel magát, majd bizonytalanul előrelépett, s egy szívdobbanásnyi idő múlva ellenfele forró leheletét érezte meg az arcán. Gondolkodás nélkül előredöfött, de a troll félreütötte a pengét, csakhogy Einar kihasználva az így kapott lendületet, sietve megpördült, teljes kört leírva maga körül, majd kardjával lesújtott a lény oldalára. A penge mélyen beágyazódott a húsba.

A troll felmordulva megtántorodott, aztán jobb karjára támaszkodva előregörnyedt. Einar kirántotta a fegyverét, majd imbolyogva elhátrált ellenfelétől. Mindketten megsérültek, de egyikük sem szándékozott feladni a harcot. A troll vicsorogva fordult a zsoldos felé, aki megvetette a lábait, és a feje fölé emelte kardját.

– Gyere csak! – sziszegte, mindenre elszántan.

 A teremtmény elfogadta a kihívást, melyet még primitív agyával is képes volt felfogni. Bal kézfejével megdöngette a mellkasát, torkát zengő üvöltés hagyta el, aztán a férfira vetette magát. Einar szíve a torkában dobogott, izmai megfeszültek, ahogy a rohamozó lényt figyelte. A troll, mikor már csak egy méterre volt tőle, felemelte ökölbe szorított kezeit, hogy azokkal lesújtva véres masszává zúzza bosszantó ellenfelét.

Einar türelmesen várt, majd az utolsó pillanatban kitért a lecsapó öklök elől, hogy aztán vakmerően a lény görnyedt hátára ugorva a gerincébe döfje az éles pengét. Vér fröccsent, szakadt a hús és halkan roppant a csont. A troll abban a pillanatban összerogyott, utolsó leheletével még horkant egyet, aztán mozdulatlanná dermedt. A férfi megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, kimerülten rogyva le a szőrös testre. Már nem szédült, de még lüktetett a koponyája a korábbi ütéstől. Egy darabig arcát a tenyerébe temetve üldögélt, mígnem összeszedve magát felállt, kihúzta kardját a lény teteméből, és nekilátott kijáratot keresni az egykori börtönből.

Sokáig kutatott a félhomályban, az egyik sarokban rábukkant egy halom emberi csontra, valamint szétszaggatott ruhadarabokra. Szerzetesi ruhák voltak, így a férfi rájött, mi történt az erőd egykori lakóival, akiket az Árnyékszövetség ezek szerint zsákmányul hajított a trollnak. Einar elmormogott a halottakért egy imát a Hollóistenhez. Végül visszatért a kétszárnyú ajtóhoz. Alaposan megvizsgálva felfigyelt az elöregedett sarokpántokra és a szárnyak alatti résre. Egy hirtelen rántás talán ki tudná ugrasztani a pántokból az ajtót. Ötletét tett követte, amint lesietett a lépcsőn, hogy magához vegye azt a vékony deszkát, melyet az egyik cellában látott. Valamikor padként szolgálhatott, de a lábait időközben elvitték. A deszka ugyan fából készült, ám még mindig erősnek tűnt, ráadásul némi erőlködés után sikerült beékelnie az ajtószárnyak alatti résbe, miután a kardjával kissé esetlenül "lefaragott" a végéből.  

Teljes súlyával ráugrott a deszkára, de csak a harmadik próbálkozásra sikerült eredményt elérnie, mikor az egyik ajtószárny végre kimozdult a helyéről. Egyenesen a zsoldosra zuhant, aki azonban lelökte magáról, kezébe vette kardját, és kilépett a csigalépcső uralta helyiségbe.

Ideje volt megkeresnie Alessiát. Imádkozott, hogy még életben találja a lányt.