– Baj van, Michael. Nem indulnak a kocsik – lépett a férfihoz Delfina, miután nekiláttak tábort bontani. Már hajnalodott, de a nap még nem bukkant elő a dűnék mögül.

– Hogyan? Mi az, hogy nem indulnak?

– Arslan azt mondja, valaki tönkretette a motort. Lábnyomokat fedezett fel a terepjárók körül, de nem tudta követni azokat, mert a szabotőr elsimította maga után őket. Valószínűleg egy takaró vagy valami hasonló volt a hátára erősítve.

– Azt akarod mondani, hogy egy szabotőr van közöttünk? – kerekedett el Michael szeme. – Ezt nem akarom elhinni.

– Pedig jobban teszed. A tények magukért beszélnek.

– A rohadt életbe! – káromkodott a férfi idegességében, majd nyugalmat erőltetett magára. – Szólj a többieknek, hogy jöjjenek az étkezősátorba, kérlek! Ki kell derítenünk, hogy ki volt az. Kurt orvosi ellátásra szorul. Valahogy el kell jutnunk a városba.

Delfina, aki még mindig álmosan törölgette a szemeit, egyetértett, így hát elindult, hogy összeszedje kollégáit. Eközben Arslan, akit mérhetetlenül nyugtalanított az események ezen fordulata, gondolataiba mélyedve guggolt a kocsik mellett és a homokot tanulmányozta. Nem számított rá, hogy valaki közülük idáig vetemedjen. Volt ötlete a tettes kilétére, ám bizonyíték nélkül nem vádaskodhatott, tudta jól. Mellesleg fogalma sem volt, hogy vajon mi célt szolgálhatott a terepjárók megrongálása.

A mongol férfi, míg két társa a kocsikkal próbált kezdeni valamit, elhatározta, hogy a végére jár az ügynek. Mialatt a régészek összegyűltek a megadott helyen, Arslan több kört leírva járkált, újabb nyomok után kutatva. Hosszú percek teltek el így, mígnem a férfi figyelmét magára vonta egy magányosan árválkodó lábnyom, alig tíz méterre a járművektől, félig elsimítva. Láthatóan valaki megpróbálta eltüntetni, ám nem sikerült teljes mértékben.

Arslan több szögből is megvizsgálta és arra jutott, hogy ez volt, ami keresett. A lábnyom egyenesen az egyik közeli sátor irányába mutatott, így a férfi felegyenesedett és megindult felé. Csak most döbbent rá, hogy a francia archeológus sátrát látja maga előtt. Beigazolódott a sejtése hát. Odaérve körülnézett és megbizonyosodott róla, hogy senki nem figyeli, majd félrehúzva a vásznat, belépett.

A régész már elkezdett összepakolni, de Michael hívása miatt félbehagyta a műveletet. Arslan a nyitott bőröndhöz ment és beletúrt a ruhákba, persze vigyázva, hogy ne hagyjon jeleket maga után. Nem tudta biztosan, mit keres, de sejtette, hogy ha megtalálja, akkor választ kaphat néhány kérdésre. Sajna a bőrönd átkutatásától nem lett okosabb, így hát nekilátott átnézni a többi holmit is odabent, ám szintén eredménytelenül. Végül már csak Girard matraca maradt hátra, bár nem sokat remélt annak átvizsgálásától.

Meglepetése nem is lehetett volna nagyobb, mikor felemelve az alvóhelyet, egy furcsa, eléggé méretes kézifegyverre bukkant. Nem hasonlított egyik típusra sem, amit eddig látott. Kézbe vette és tanulmányozni kezdte. Arról rögtön meggyőződhetett, hogy nem fémből készítették, hanem valamilyen könnyebb, de masszívabb anyagból, melynek alig volt súlya. Egy kézfejnyi méretű fadoboz hevert mellette, amit kinyitva legalább négy, pár centiméteres, ampullára emlékeztető lövedéket látott egymás mellett sorakozni. Mindegyik ampulla hegyes tűben végződött és kékes folyadékkal töltötték meg őket.

Ezen tárgyak láttán megannyi kérdést vetődött fel Arslan fejében, melyeket képtelen volt megválaszolni magának. Egy dologban, azonban biztos volt: meg kell mutatnia a többieknek, mit talált.

*

– Hogy van Kurt? – kérdezte Michael, mikor Laura is megjelent az étkezősátorban.

– Egyre rosszabbul – sóhajtott a nő. – Felszökött a láza és delíriumos álomba merült. Azóta sem tudtam felébreszteni. Szorít minket az idő, attól tartok.

– Egyáltalán miért vagyunk most itt? Nem kellene már tábort bontanunk? – vágott ártatlan képet Girard.

– Van egy kis probléma. Valaki megrongálta a kocsik motorját és most nem indulnak be – magyarázta Michael. – Jó darabig itt ragadhatunk, ha Selenge és Baatur nem lesznek képesek megjavítani őket.

– Mi folyik itt, Michael? – nézett a férfira Laura. – Egyáltalán ki az, aki miatt most nem tudunk útra kelni?

– Fogalmam sincs, de minél előbb meg kell találnunk.

– Arra gyanakszom, hogy a banditák visszatértek és közvetlen támadás helyett így próbálnak elintézni minket – állt elő az ötlettel, Girard.

– Merész elgondolás, de nem lehetetlen – vélte Delfina, aki egy pillanatra mintha gúnyos mosolyt látott volna felvillanni a francia szája sarkában.

– Valóban lehetséges, hogy ez történt, ám jobb lesz, ha több verziót is szem előtt tartunk.

– Mire gondolsz, Michael? – húzta össze a szemöldökét Laura.

– Mi van, ha közülünk valaki volt a szabotőr?

– Nem hiszem, hogy a széthúzás gerjesztése jó taktika a jelen helyzetben – mutatott rá Delfina.

– Talán nem, de, ami történt alaposan megingathatja az egymásba vetett bizalmunkat.

– Ezt nem gondolhatod komolyan – csodálkozott Laura.

– Ráadásul mivel bizonyíthatná be akármelyikünk is, hogy ártatlan? Mindenki aludt! – szegezte a mutatóujját Michaelre Girard. – Különben is mi a helyzet mongol barátainkkal?

– Nincs szükség vádaskodásra! – lépett a sátorba Arslan és két embere, mielőtt kitört volna egy dühös vita. – Alapos okom van feltételezni, hogy maguk közül valaki nem az, akinek mondja magát.

Néma csend fogadta szavait. Mindenki arra várt, hova akar kilyukadni a mongol.

– Mire alapozza ezt, Arslan? – kérdezte Michael érdeklődve.

– Erre itt – emelte magasba a fegyvert, amit talált. – Ez a pisztoly a francia kollégájuk sátrából származik.

Általános felhördülés követte szavait, s minden szempár Girardra szegeződött, aki közömbös arccal ült a széken, karba font kézzel, mintha semmi sem érdekelné.

– Szóval turkált a holmim között – szólalt meg végül. – Miért? Bizonyítsa be, hogy az ott az enyém! Már ha képes rá.

– Ahogy óhajtja – vont vállat Arslan, majd mesélni kezdett. – Miután felfedeztük a szabotázst, próbáltam nyomokat keresni, hogy mi is történt és ki tette. Mint kiderült, az elkövető ügyesen eltüntette a lábnyomait, ezért kitágítottam keresésem hatókörét és ennek hála sikerült találnom egy nyomot. Magában árválkodott a homokban, s félig el volt simítva. Látszott, hogy a szabotőr derekára kötött törülköző nem végzett teljes munkát. Ráadásul a nyom éppen a maga sátra felé mutatott. Vettem hát a bátorságot, hogy körülnézzek és így találtam meg a fegyvert. Mellesleg a törülközőt is, amivel a nyomait próbálta eltüntetni. Nem ártott volna, ha utána kirázza belőle a homokot.

– Tudod, Girard… már nekem is feltűnt, mennyire ellenezted a távozásunkról szóló ötletet – szólt Michael, aki abszolút elhitte a hallottakat. Nem volt oka kételkednie Arslan szavában.

– Sosem voltam szimpatikus neked, Michael, tudom jól – állt fel Girard, szembefordulva a férfival. – Már az idevezető úton is megpróbáltál elnyomni. Azt hiszed te olyan tökéletes vagy? Legalább titkolhattad volna az irántam érzett megvetésed.

Girard közelebb lépett a régészhez, de Michael továbbra is mélyen a szemébe nézve állt vele szemben.

– Magadnak köszönheted. Tényleg te voltál, igaz?

Girard felhorkant és lehajtotta a fejét, miközben végigsimított a haján idegességében.

– Hát nem furcsa az élet? Már senkiben nem lehet megbízni – felelte nevetve, majd villámgyorsan Laurához ugrott és magához rántotta a nőt, miközben zsebéből előkapott egy 38-as Smith & Wessont és Laura halántékához szorította, akinek átkarolta a torkát. A nőt annyira váratlanul érte a dolog, hogy nem tudott időben reagálni a támadásra. – Senki ne mozduljon!

Feszült csend töltötte meg a levegőt, amint a társaság többi tagja döbbenten figyelte a jelenetet. Michael keze ökölbe szorult, de nem tehetett semmit anélkül, hogy ártana Laurának. Szívfacsaró volt látnia a szeretője fejénél himbálódzó fegyvert, mialatt Girard és túsza a sátor másik végébe húzódott.

– Megőrültél, Girard? Jobb lenne, ha elengednéd! – próbálta meggyőzni a férfit Delfina, ám a francia csak mosolygott a szándékán.

– Lehullott hát a lepel. Már épp ideje volt. Nem volt könnyű archeológust játszani és elviselni titeket – köpött a földre a francia. – Igen, én voltam a szabotőr. Ennek a mongol pojácának igaza volt.

– Mit akarsz, Girard? Egyáltalán mi ez az egész? – követelt válaszokat Michael, aki egyre dühösebb lett Laura kétségbeesett vergődését látva.

– Hogy mit akarok? Szeretnéd tudni? Igen? – kiabált hisztérikusan a francia. – Megmondom én neked…

Alighogy kimondta a szavakat, a három mongol felé lendítette a pisztolyt és meghúzta a ravaszt. A lövés ágyúdörgésnek hatott a sátorban, melyet Delfina és Laura sikolya, valamint Michael és a mongolok kiáltása kísért.

A golyó az időközben egyre közelebb óvakodó Selengét találta el, aki megpróbálta észrevétlenül és oldalról megközelíteni a franciát. Csakhogy nem volt elég figyelmes és türelmetlen mozdulatai feltűntek Girardnak. A hosszú hajú mongol térdre rogyott és hitetlenkedve bámulta a mellkasán növekvő vörös foltot. Tekintetét két barátjára emelte, aztán vért öklendezve előredőlt a földre. Még lélegzett egy utolsót és kilehelte a lelkét. Elszörnyedt arcok meredtek rá, s Arslan vére felforrt haragjában, de a rászegeződő pisztoly acélcsöve mozdulatlanságra kárhoztatta.

– Mit tettél? – suttogta Delfina elborzadva.

– Elment a maradék eszed is? – ingatta a fejét Michael.

– Azt kérdezted, mit akarok? – mosolyodott el Girard. – Vissza akarom kapni az életemet!