Káosz uralkodott a táborban, mire Michael felébredt. Kiáltások és dühös mongol szavak kakofóniája jutott a fülébe. A kelő nap fénye vérpiros köntösbe öltöztette a tájat. Az archeológus szemeit dörzsölve lépett ki sátrából, s egyenesen Arslan és emberei felé indult, akik a tábor szélén állva vitatkoztak. Időközben Girard is megjelent. A francia férfi nyúzott arccal csatlakozott a régészhez.

– Mi folyik itt? – kérdezte Michael, túlharsogva a mongolokat. – Zeng az egész tábor a vitatkozásuktól…

– Kerülen eltűnt – vágott a szavába Arslan, bajuszos arcán szomorú ábrázattal. – Csak a puskája maradt itt.

– Biztos elment könnyíteni magán – vont vállat Girard. – Meglehetősen korán van még.

– Már órák óta keressük – húzta össze a szemöldökét Arslan. Bosszantotta a férfi flegmasága. – Nincs a közelben. Éjjel ő kezdte az őrséget, de azóta nyoma veszett.

– Mi folyik itt? – szállt feléjük Kurt hangja, aki szintén felébredt a kiabálásra. A német nyomában ott lépkedett Laura és Delfina is. Michael röviden beszámolt nekik a történtekről. Sokkolta őket az eset, hiszen nem számítottak ilyesmire.

– Most mit tegyünk? – kérdezte Laura.

– Talán értesítenünk kellene a hatóságokat – vette fel Delfina, kinek fekete haja kócosan lógott a fején.

– Nem fogják átfésülni a sivatagot érte – ingatta fejét a köpcös Baatur. – Kerülen nagybátyja börtönben van vesztegetés és gyilkossági kísérlet miatt. A rendőrség nem szimpatizál a családdal. Ráadásul nomád is volt. A nomádok nem szoktak eltűnni egykönnyen.

– Most azt állítják, mégis megtörtént – ráncolta homlokát, Michael. – Nem lehet, hogy csak fogta magát és… lelépett?

– Nem – makacskodott Arslan.

– Miért ilyen biztos benne?

– A barátom volt. Jól ismertem. El kellene mennünk innen!

– Megőrült? – tátotta el a száját Michael. – Nem hagyhatjuk itt az ásatást! Rengeteg pénzbe került eljönnünk ide, ráadásul valószínűleg megtaláltuk, amit kerestünk.

– Mitől fél, Arslan? – nézett a mongol szemébe Laura, akinek feltűnt, hogy a férfi feszültségét talán nem feltétlenül Kerülen eltűnése váltotta ki.

Arslan és emberei összenéztek, majd a férfi intett, hogy kövessék és a társaság a nyomába eredt. A mongolok néma csendben baktattak a homokban, puskáikkal a vállukon, fel, egészen az egyik közeli homokdűne tetejére. A hőség emelkedett és a régészek homloka verejtékezni kezdett, mire felértek. Arslan megállt Michael előtt és a lába elé mutatott.

– Nézze meg!

Michael, akárcsak kollégái, a jelzett irányba pillantottak és a dűne tetején, illetve annak lejtőjén, furcsa nyomokra lettek figyelmesek. Több méter hosszú csík húzódott a talajban, néhol elkanyarodva, máshol megszakadva, majd néhány lépés után tovább folytatódva. Ekkor Arslan a tábor felé intett, s ahogy odanéztek észrevették, hogy ideiglenes lakóhelyük mellett is hasonló nyom húzódott.

– Ez meg mi az ördög? – tette csípőre a kezét Kurt. Szőke haja vakítóan ragyogott a napfényben.

– Mi, mongolok, úgy hisszük, hogy a sivatagban él egy lény, melynek már a látványa is végzetes lehet. Ő a sivatag őre, számtalan baj okozója… a Mongol Halálféreg – felelt Arslan, komoran tekintve a távolba. Síri hangja percekig lógott a levegőben. Végül Delfina törte meg a baljós csendet.

– Úgy tudtam, hogy ez az állat csak egy helyi folklór.

– Mert az is – bólintott Michael bosszúsan. Tudta, hogy milyen babonásak a mongolok, de a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem találta megfelelőnek az ilyesmit. – Nincs rá bizonyíték, hogy létezne. Nem akarom megbántani Arslan, sem az embereit, de nem fújhatom le a munkát egy legenda miatt.

– Én sem hiszem, hogy… ez állhat Kerülen eltűnése mögött – támogatta Michael véleményét Girard. A francia régész szaporán bólogatott, miközben beszélt, szemét le sem véve a homokban lévő vájatról.

– Akkor maradnak? – futtatta végig a tekintetét Arslan a régészeken.

– Pontosan – vágta rá Michael habozás nélkül. – Még sok dolgunk van itt.

– Nem garantálhatjuk a biztonságukat, ha így döntenek! – sóhajtott Arslan.

– Maradunk.

– Legyen hát!

Ezzel a négy mongol hátat fordított az archeológusoknak és komótosan lesétáltak a dűnéről. A régészek szótlanul figyelték a jelenetet. Nem örültek a fejleményeknek, sem az iménti nézeteltérésnek vezetőikkel, de túlságosan elkötelezettek voltak a munkájuk iránt, hogy egy mese – még ha halálos is – eltántorítsa őket.

Csupán egyikük adott hitelt a mongolok szavának, de félelmükben már annál kevésbé osztozott. Éppen ellenkezőleg! Másra sem vágyott, minthogy láthasson egy ilyen hírhedt lényt, mely rettegéssel töltötte el Arslan és emberei szívét.

*

– Ellenzitek a döntésem? – érdeklődött Arslan, miután társaival kellően eltávolodott a régészektől. A tábor szélén álltak, nem messze a helytől, ahol megtalálták Kerülen puskáját.

– Ők nem hisznek a féreg létezésében, Arslan. Ha itt maradunk a vesztünkbe rohanunk! – figyelmeztette Selenge.

Arslan szembe fordult két barátjával és mélyen a szemükbe nézett. Látta rajtuk, hogy gyászolják Kerülent, s a félelem maszkja borította arcukat. Tudta jól, mennyire helytelenítik elhatározását.

– Tisztában vagytok vele, hogy állom a szavam minden körülmények között. Azzal, hogy elfogadtam a pénzüket, ígéretet tettem nekik, hogy vigyázok rájuk. Akárcsak ti.

– Az erények embere vagy, Arslan. Mindig is az voltál – értett egyet Baatur mosolyogva, de aztán gyorsan elkomorult. – Viszont nem bölcsebb-e a futás, ha tudjuk, hogy mi vár ránk?

– Semmi nem biztos, Baatur. Tisztelem a hagyományainkat és hiszek bennük, de ugyanakkor modern nézeteket is vallok. Tapasztalatom alapján úgy vélem, mindennek lehet racionálisabb magyarázata. Talán tévedtünk Kerülen eltűnését illetően.

– Hidd ezt, ha akarod – vont vállat Selenge. – Láttuk a féreg nyomát. Nincs okunk kételkedni. Hiába próbálod az ellenkezőjét bizonyítgatni, de te is osztod a véleményünket.

– Akárhogy is, de nem fogunk hátrahagyni senkit! – gurult dühbe Arslan, kinek reakciója úgy meglepte társait, hogy hátrahőköltek haragjától. – Kételkedtek bennem, mintha nem bizonyítottam volna be nektek, hogy nincs rá okotok. Menjetek, ha akartok!

Ezzel Arslan legyintett és morogva távozott. Baatur és Selenge hosszan néztek utána, majd lehajtották fejüket és utána mentek. Eszük ágában sem volt magára hagyniuk barátjukat. Tudták jól, miért viselkedett ilyen hevesen. Azzal, hogy a féreg felbukkant, a múlt jeges keze ismét kinyúlt felé, s meg kellett küzdenie a saját démonaival.