Már alig-alig lézengenek páran a bárban, én is érzem, hogy elérkezett a búcsúbuli vége. Együtt indulunk vele felfelé a lépcsőn ki-ki a saját szobája felé. Egyikünk sem szól egy szót sem, gondolatainkban elmélyedve lépegetünk egymás mellett. Oldalról rám néz, a félhomályban is látom, hogy izzik a szeme. Képtelen vagyok elfordítani a fejem, lépteink önkéntelenül lelassulnak. Gyengéden megfogja a kezem és magához húz. Elbűvölve nézzük egymást, szemeiben ki nem mondott ígéretek lobognak. Ajkunk szenvedélyesen fonódik össze, az utolsó napokban érzett vágy elemi erővel robban bennünk. Kétségbeesetten marcangoljuk egymás száját, testünk szorosan egymáshoz tapad. Karjaim önkéntelenül nyaka köré fonom, mindketten hangosan zihálunk. Hirtelen elválik ajkaimtól és eltol magától, hogy a szemembe nézhessen. “Menjünk a tetőtéri előadó helyiségbe”- susogja halkan miközben kérdőn néz rám. Némán bólintok, ereimben versenyt száguld a vér, lábaim maguktól lépdelnek mellette, testem reszket, tudatomon villámként cikázik végig az elmúlt öt nap…

Hűvös, március végi hajnal volt, amikor útra keltem, álmosan indultam el a buszmegállóhoz, hogy elérjem a távolságit.  Morcosan vonszoltam a gurulós bőröndömet, közben fázósan húztam össze magamon a dzsekit. Látszott a leheletem, a napfelkeltét követően mindig olyan hideg van. Hangyányi kedvet sem éreztem eljönni erre a képzésre, a főnököm jól kitolt velem, amiért kötelezővé tette. Az sem lelkesített fel különösebben, hogy egy hét külföldről volt szó, megmagyarázhatatlan módon zsigerből elleneztem az első pillanattól kezdve. Persze nem tudtam mit tenni, így dideregve vártam a buszt, amin a kolléganőm már fent ült és együtt vágtunk neki.

Hosszú utunk volt, de végül késő este megérkeztünk a képzésnek helyszínt adó pazar hotelbe. Az épület a fenyvesek ölén bújt meg távol a város zajától, a hegyekről visszaverődő sötétségben karácsonyfaként világított az óriási faház. Elfoglaltuk a szobánkat, a falakat és a mennyezetet fenyőburkolat borította. A helyből áradó melegség jólesően hatott rám, azonnal megkedveltem a helyet. Gyorsan kipakoltunk, majd az étterem felé vettük az irányt.

Ezen az estén leginkább csak halkan szemléltem a dolgokat, sosem voltam ilyen környezetben mindenféle idegen emberrel. Rögtön faggatni kezdtek, hogy melyik országból jöttünk, kik vagyunk, mivel foglalkozunk. Jó hangulatban telt el a vacsora, mindenki ismerkedett a mellette ülővel és figyelmesen pásztázta a távolabbi sorstársakat. Bennünket is figyeltek, különösen egy szempárt éreztem magamon a megszokottnál többször.

A kíváncsiságom erősnek bizonyult, így rávettem a kolléganőmet, hogy maradjunk a vacsora után is és igyunk meg egy sört. Rövid időn belül csak az igazi társaságkedvelő és fesztelen emberek maradtak a hosszú asztalnál. Kicsit kivonva magunkat a társalgásból kortyolgattuk a sörünket, mindeközben figyeltük az eseményeket és a többieket. Volt köztük egy vicces figura, aki azonnal a társaság középpontjába került. Már a vacsoránál szimpatikusnak tűnt az asztal túlsó végén, fekete szemei messziről világítottak. A sablonos kérdéseket megválaszolva és egy fél órát velük töltve végül elköszöntünk tőlük.

Másnap reggel tátott szájjal néztünk ki az ablakunkon, amerre a szem ellátott sűrű fenyőerdő borította a hegyeket, csak néhány színfolt mutatta az avaron, hogy megérkezett a tavasz. Az ablakot kinyitva szívtam be a friss levegőt, a távolból beszűrődött az erdő zaja. A gyors reggelit követően megkezdődtek az előadások és interaktív órák, volt alkalma mindenkinek egymás előtt bemutatkozni. A tegnapi szempár ismét az asztal túlsó végén foglalt helyet, de számtalanszor éreztem, hogy bizsereg a bal fülem. Amikor felnéztem és felé fordítottam a fejem, minden alkalommal rám nézett, szemei égették a bőrömet. Próbáltam nem figyelni rá, meredten fókuszáltam magam elé és kizárólag a tanárral voltam hajlandó szemkontaktust létesíteni. Erősen koncentráltam az előadáson elhangzottakra, közben eszembe jutott, hogy jövő héten lesz a párom szülinapja, vihetnék neki valami különleges ajándékot innen. Minden másra próbáltam gondolni, de közben szívem meglepően kalimpált és biztos voltam benne, hogy bal fülem vörösen világít. Nem tudtam kivonni magam a tekintet hatása alól…

…Ahogy most sem, megrészegülten követem felfelé…

Gyorsan felérünk a lépcsőn és halkan nyitjuk ki a tetőtéri előadó ajtaját. Óvatosan körbenézünk, hogy van-e ott valaki. A terem előterét egész falas üveg választja el az erkélytől, amin puhán világít be a holdfény. Rejtelmes kékes fényben úsznak a tárgyak, a napközben pezsgő előtérben most csak a bárpult hűtője zümmög halkan. Amint az ajtó becsukódik, abban a pillanatban ajkaink újra megtalálják egymást és extázisban simulunk a másikhoz. Hirtelen két kezemmel lököm el magamtól és fájdalmasan harapom be számat. Kérdőn néz rám, még a keze is úgy marad, ahogy csípőmet tartotta. Az ablakhoz sétálok és felbámulok a holdra. Igyekszek úrrá lenni a remegésemen és az ölemet mardosó vágyon. A hold fakó fényétől várom a választ a kérdéseimre, kezem tétován a szívemre teszem, mintha az le tudná csillapítani tébolyult zakatolását. Észre sem veszem, ahogy mögém lép, majd kezét derekamra kulcsolja és nyakamat csókolgatja. Fáradtan hunyom le szemem, próbálom elhúzni a fejem, de az ösztöneim erősebbnek bizonyulnak és a test győzedelmeskedik az ész felett. Megadóan fordulok felé és szabadjára engedem a vágyamat, újra vadul csókolózunk és minden kételyem semmivé foszlik. Agyamban időnként kósza képek villannak fel, mint egy film kimerevített eseményei, azok az események, amelyek egész életemre hatással lesznek…

Sokat fényképeztem minden nap, hogy később könnyebben be tudjunk számolni a munkahelyen a képzés tematikájáról és a résztvevőkről. Többször előfordult, hogy poénkodva egymást fotóztuk a fekete szempárral, ilyenkor mindketten csíntalan gyerekként vigyorogtunk a lencsébe. Ahogy teltek a napok, a csapat összekovácsolódott, rengeteg érdekes előadást hallottunk és különböző műhelyfoglalkozásokon vettünk részt. Kikerültek közülünk a központi figurák, akik poénjukkal és puszta megjelenésükkel szórakoztattak bennünket. A fekete szempár tulajdonosa is ilyen beállítottságú volt, mindenki a szívébe zárta a humora és közvetlensége miatt. Egyre inkább figyelni kezdtem a szereplését, közben egyre többször égetett a szeméből áradó tűz.

Egyik este egy frissen összeverődött kisebb társasággal az alagsori wellness részlegben múlattuk az időt. A hangulat emelkedett volt, amihez hozzájárult a szauna forrósága, az előtte elfogyasztott sör, a jakuzzi bugyborékoló, csiklandozó vize, a fürdőruhás testek kipárolgó gőze. Éppen a medence melletti ágyon heverésztem a szaunázás után, amikor a fekete szempár mellém feküdt és beszélgetni kezdtünk. Mindenféléről szó esett, azonnal megtaláltuk a közös hangot, az idő megállíthatatlanul szaladni kezdett. A medencébe csábított, hogy felfrissüljünk egy kicsit, közben pedig az álmainkról regéltünk egymásnak. Ott a medencében a víz még jobban közvetítette szemei üzenetét, testünk vibrált a forróságtól és nem tudtuk lehűteni érzékeinket. Éjszakába nyúlóan lett vége a napnak, amikor ki-ki az ágya felé vette az irányt.

Elérkezett a búcsúest, az utolsó előtti éjszaka, amit egy kollektív bulival koronáztunk meg a hotel bárjában. Folyt a pia, hangosan szólt a zene, a hangulat meredeken felfelé emelkedett. Táncoltunk, közben nevetgéltünk, a gátlások feloldódtak, mindenhol felhőtlen jókedv sugárzott az arcokról. Az ösztöneim vezéreltek, amikor rövid idő elteltével sörömet szorongatva a fekete szempárhoz verődtem a bárpultnál. Megkérdeztem, hogy van-e kedve biliárdozni a szomszédos asztalnál. Azonnal rábólintott az ajánlatra és máris ott teremtünk a többiekkel körülvéve. Sokat játszottunk, közben ittunk, röpködtek a poénok, fantasztikusan éreztük magunkat. A szemeink össze-össze fonódtak, közös fotók készültek rólunk, amint egymást átkarolva állunk. Miután meguntuk a biliárdot, leültünk az egyik félreeső asztalhoz. Szemei olyan feketék voltak, mint a szén és úgy ragyogtak mint a legdrágább gyémánt. Érzéki szája volt, időnként azon kaptam magam, hogy megbűvölve bámulom és elképzelem, ahogy ajkaink összeérnek…

…Pár óra sem telt és itt vagyunk mint két fuldokló, akik az egész napos sivatagi út után az oázis vizéhez érnek. Égető szomjunkat egymással próbáljuk eloltani, ajkaink szenvedélyesen fonódnak össze. Kutató kezeink egyszerre próbálják a másik testét felfedezni, remegve simogatom arcát, hátát és markolom meg izmos fenekét. Férfiassága szinte feltépi a nadrágját, kéjesen nyögve szorítom ágyékom hozzá. Vadul rángatjuk le egymás ruháit, testünk átveszi felettünk a hatalmat és nincs többé visszaút. Ott áll előttem teljes meztelenségében, bőrén megtörik a hold sápadt fénye, arcát elborítja a szenvedély. Pár pillanatig csendesen szemlél, úgy érzem, hogy az örökkévalóság telik el, amíg újra megérint. Magához ránt és bőrünk megannyi sejtjén villámok cikáznak át, a bizsergés elborítja teljes valómat. Vadul harapdálja a nyakamat, ujjaival mellemet csipkedi, majd egyre hangosodó nyögéseim közepette kutatja testem legmélyebb rejtekeit. Az eszméletlenség határán imbolygok, a vágy őrült dübörgéssé erősödik fülemben, akarom őt, minden porcikáját. Hangos kiáltással hatol belém a falnak döntve, férfiassága lüktetve tör magának utat izzó ölemben. Nincs megállás, két test mozog egymáson kielégülésre éhezve, testünk irányítja minden mozdulatunkat, egyre őrültebben, zihálásunk és nyögésünk furcsa keverékként hat az éj csendjében, a szemem előtt elsötétülni készül minden, a hangok eltompulnak, látom a fényt odafent, érzem, hogy kezemmel hamarosan megérintem, érzem, hogy a fény megérinti az ujjbegyemet, a kezemet, majd csóvaként robban ki ölemből, hogy hurrikánként söpörjön végig testem minden porcikáján. Ott ahol vagyunk a földre rogyunk, az izzadtság vékony réteget képez testünkön és rejtélyesen csillog a fényesen bevilágító hold sugarait visszaverve. Csak a hangos zihálásunk hallatszik és a bárpult hűtője zümmög halkan…

http://tuzesdaniella.wordpress.com/