Egy héttel azután, hogy első éjszakánkat együtt töltöttük nálam, ma reggel már Franci Gellért-hegyen fekvő tágas lakásában, az emeleten lévő hálószobában ébredek. Összebújva aludtunk el az esti szerelmeskedést követően. Az oldalamon feküdtem, Franciska pedig besimult, mintha két egymásba illő kanál lennénk. Óvatosan leveszem kezem a combjáról, hátrébb húzódom, majd betakarom kedvesem egy vékonyabb pléddel, hogy ne érezze, már nem melegítem. Kimegyek a konyhába, bekapcsolom a kávéfőzőt.

Égve maradt felettünk a Telihold.
Az éjszaka megnyúlt.
Átcsücsörítetted magadat a bún.
Díszt kísért benne a szájfény.

A szobasarok magához ölelt;
S falára mászott a kabát:
A kapucni tátog, fejbúb, s hajvilágod kienged.
Szobánkba ringattunk egy kétszemélyes utópiát.
A tér-idő - jó helyen - megállt.

Tiszavirág éjfelek váltják
Huszonnégy óránként egymást.
Hópelyhek közt gravírozzuk
A magunk angyalát.
Ilyenkor felsóhajt az ágyneműtartó -
Rezonálja, mit szólt benne a mumus -;
(Jégben olvad le talpadról a mamusz)
Apró lelkecském hangodból kortyolgat.

'Ez egy másik világ. Ebben a világban, azok létezhetnek, akik semmiféle emberi mértéket nem ismernek. Ők azok, akik egyformán éreznek, azonos az életformájuk, értékrendjük. Bár ha pontosan meg akarnánk határozni, hogy ez a világ hol helyezkedik el, a koordinátái, azonosak a Föld nevű bolygóéval. De ha megesne, és egy kívülálló tévedne be, ebbe a világba, hamarosan rá kellene ébrednie, hogy ez valami egészen más, ez az elveszett lelkek világa’.

Aki először téved ide, azt a sűrűn gomolygó füst szinte torkon ragadja, majd valami megmagyarázhatatlan erő orvul betaszítja a ködfátyolon át látók, homályos világába.

Már alig-alig lézengenek páran a bárban, én is érzem, hogy elérkezett a búcsúbuli vége. Együtt indulunk vele felfelé a lépcsőn ki-ki a saját szobája felé. Egyikünk sem szól egy szót sem, gondolatainkban elmélyedve lépegetünk egymás mellett. Oldalról rám néz, a félhomályban is látom, hogy izzik a szeme. Képtelen vagyok elfordítani a fejem, lépteink önkéntelenül lelassulnak. Gyengéden megfogja a kezem és magához húz. Elbűvölve nézzük egymást, szemeiben ki nem mondott ígéretek lobognak.

Élt Toscana városában egy földi javakkal bőven megáldott leányzó, ki nem is nagyon rejtegette bájait és emiatt nem is igazán szűkölködött férfiúi ölelésben sem. Eme állandóan szerelemre éhező teremtés becses neve – Filoméne de Garcia.
Tehát, mint már erről előbb szó esett, Filoméne habzsolta az életet, mígnem egy napon már nem lelte kedvét egy férfiban sem. Elhatározásra jutott, mégpedig arra, hogy bizonyára valami történhetett, hogy eme hihetetlen dolog vele megesett.