Élt Toscana városában egy földi javakkal bőven megáldott leányzó, ki nem is nagyon rejtegette bájait és emiatt nem is igazán szűkölködött férfiúi ölelésben sem. Eme állandóan szerelemre éhező teremtés becses neve – Filoméne de Garcia.
Tehát, mint már erről előbb szó esett, Filoméne habzsolta az életet, mígnem egy napon már nem lelte kedvét egy férfiban sem. Elhatározásra jutott, mégpedig arra, hogy bizonyára valami történhetett, hogy eme hihetetlen dolog vele megesett. Gondolta, míg erre a váratlan fordulatra választ lel, fejét apácaságra adja, és bizonytalan időre zárdába vonul. S mielőtt bevonult volna, úgy intézte, hogy mindenki úgy tudja, hogy hosszú utazásra készül. Nem szerette volna, hogy ha eme elhatározása napvilágot látna, de inkább csak azt akarta elkerülni, hogy ha visszatérne, a férfiak, kik nélkül azelőtt nem tudott élni, elkerüljék őt ezért.
Eltelt egy kis idő, ami nem volt több pár hónapnál, mikor már Filoménében valami mintha kezdett volna motoszkálni. Tehát arra az elhatározásra jutott, hogy „próbára teszi magát”. Üzent egy férfiért, ki eléggé kedvére való lett volna, ha a már említett váratlan fordulat - ami most már nem is volt annyira váratlan - be nem következett volna. Nincs mit tennie – gondolta – marad, míg „gondja” el nem múlik.
Időközben a zárdába egy új papnövendék érkezett, ki minden pontban megfelelt a kolostor elvárásainak. Jó lelkületű, becsületes, segítőkész ember hírében állt, szerette és tisztelte mindenki, aki csak ismeretségben állt vele. Történt egy napon, mikor e növendék, kinek neve Adolfo, megpillantotta az egyik misén a káprázatos Filoménét. Szépsége azonnal megbabonázta. Ezek után Adolfo nem szabadult e pillanatnyi képtől, nem evett és nem aludt. Nem tudta, hogy mi történik vele, hisz eddig ilyet még nem érzett testében. Hatalmas vágy kerítette fogságba, melytől nem szabadulhatott. Úgy érezte, hogy maga az ördög szállta meg, és küzdött ellene. De minekutána e vágy már elég hosszú ideje kínozta, úgy döntött, hogy felkeresi eme ördögi nőt, ki után teste ég, és csillapítja „szomjúságát” amennyire csak lehet.
Nem is gondolta, hogy ennyire könnyű dolga lesz, hisz Filoméne ismételten azon bizonyos próbára készült. Éppenséggel Adolfo külleme nem igazán tetszett az addig „tétlen” lánynak, ámde valami nagyon csak sugárzott belőle. Mámorító gyönyörben, vagyis inkább gyönyörökben volt része mind a kettejüknek. S, mint később kiderült, Filoménét a növendék szűzies mivolta vonzotta, amit a lány az előzőekben még soha nem tapasztalt. Ezután még sok éjjelen keresztül fedezték fel egymás testét, egészen addig, mígnem egy éjjel a zárda igazgatónője tett egy sétát a szobák között.
Minekutána a románc kiderült, Filoménét azonnal kitették a zárda falain kívülre, hisz egyébként sem volt kedvelt személy társai között. Adolforól pedig panaszlevelet írtak, s úgy döntöttek, hogy eltanácsolására csak abban az esetben kerül sor, ha vágyai csillapítását továbbra is eme eszközzel és céllal szeretné megoldani. S mivel a férfi titokban már levetette reverendáját és forró testtel vágyakozott az ördögi nő után, nem érdekelték a panaszlevelek sem. Így történt, hogy mindkettejük kikerült a vad világba, ahol szabadon eleget tehettek egymásnak. De ekkor sem vált minden tökéletessé, és az időközben férjé és felességé lett teremtések között, vagyis inkább csak Filoméne részéről, ismét kezdett nemtörténni semmi. Így kapóra jött, hogy Adolfo hosszú utazásra készült, mit feleségével csak utólag közölt. Filoméne mivel nem tudott férjeura szándékáról, és ráadásul, hogy későn értesítette, nagyon csak szívére vette.

Volt ám Adolfonak egy nagyon jó barátja – ki már pap lett mindeközben – akinek minden találkozásukkor áradozott az ő gyönyörű feleségéről, és az iránta érzett vágyairól, amit Filoméne keltett és kelt most is benne. E jó barátnak hitt pap, végig tudott az utazásról, és már terveket szőtt az ügyben, hogy hogyan is kellene megismerkednie Adolfo feleségével, ki ily hatalmas és ördögi vágyat keltett barátjában.
Mikor Adolfo elutazott és már eltelt egy-két nap, a barát felkereste Filoménét, és úgy tett, mintha nem tudna jó barátja utazásáról, és őt keresné. Jó feleség lévén behívta a házba, hogy megismerje férje által nem nagyon emlegetett barátját. Egy idő után, bár már igazából attól kezdve, hogy belépett az ajtón, Filoméne nagyon csak nem a barátság mivoltára volt kíváncsi. Ezt Adolfo barátja is észrevette, na de mint már említettem ő sem egészen ismerkedni ment a nőhöz. S mihelyst beszélgetésük abba maradt, máris elkezdték gyönyörüket egymásban keresni. Bódító éjszaka elé néztek, még akkor is, ha nem minden úgy történt, ahogyan tervezték, vagyis inkább nem tervezték. Mivel az utazás rövidebbre sikerült, Adolfo pont azon az éjszakán tért haza, mikor kedves felesége épp legjobbnak mondott barátjával közelebbről ismerkedik. Filoméne szerencséjére a szolgálólány még időben észre vette, hogy az úr hazatért, és igyekezett szólni az éppen házasságát szegő feleségnek. De mivel nem tudta és nem is akarta a mámort félbeszakítani, Filoméne megkérte a lányt hogy hazudjon valamit. A kis cselédlányt sem kellett félteni, hisz helyén volt a nyelve. Azt mondta gazdurának, ki ekkor már elindult feleségéhez, hogy szegény asszonya nem evett, nem ivott mióta az úr elment, és csak hánykolódik éjszakákon keresztül. Adolfo elindult fölfelé a lépcsőn, hogy felkelti, megnyugodhat, már itthon van. De a kis cseléd ismét elé ugrott, hogy nem szabad ilyenkor felkelteni, hisz annak súlyos következménye lehet. Így a férj kénytelen volt a vendégszobában aludni, ahol végighallgatta és sajnálgatta „nyugtalanul vergődő” feleségét :-).
Mivel Filoméne nem tudta eldönteni, hogy melyik , már egyáltalán nem mondhatni szűzies férfit válassza, ezért továbbra is találkozgatott titokban a hű baráttal.
S míg Adolfót elbocsátották papi hivatalából vágyai miatt, addig - barátja és felesége románca nem derülve ki – a hű pap igéivel segített másokat a Paradicsomba, s e közben ő is ott volt minden este az ördögi nő segítségével.