A délelőtti nap sugarai vígan táncoltak az aszfalton. Friss illatú márciusi szellő simogatta a NŐ arcát. Piros ballonkabátban és elegáns kalapban igyekezett az állásinterjúra.

Jó hangulatban ébredt aznap reggel; tudta, hogy valószínűleg ez lesz az Ő nagy lehetősége, végre megmutathatja, mire képes. Csak a cipő. Az ne nyomta volna úgy a lábát! Minden lépésnél szitkozódott magában, persze, új munka, új cipő, rettenetes fájdalmak az első tíz perc után.

Ülök a vonaton. Akármibe belekezdek, nem tudok rá koncentrálni. Minden második másodpercben fel-fel pillantok a velem szemben ülő lányra. Aranybarna hajzuhataga csillog a napfényben. Figyelem. Hol a hercegnőien finom arcvonásain, hol pedig a harisnyás combjain legeltetem szemem. Nem lennék őszinte, ha nem vallanám be, testileg vonzódom hozzá. Tekintetünk összetalálkozik néha, de nem válik eggyé. Azt is megérzi, hogy a combját vizslatom, ezért hirtelen, szorosan összezárja lábait.

Ha elvadulsz,

Vénámba ágyazd

Drakula fogaid,

Falat kenyérrel fizesd meg rezdüléseid.

Friss ajakkrómoddal lidércet balzsamozz,

Robusztus rosszasággal doromboltass a falhoz.

Mígnem elmerevedsz, s csábos hívószavad,

Húsoddal, bőröddel falja fel tikk-takk.

Ha elvadulsz,

Vénámba ágyazd

Drakula fogaid.

De használd jól;

Maradj meg fertőként;

Más vérét sose szívd.

Mirjam Salliven: Szexr@ndizás

...kiírlak magamból és már nem félek...

2010. Március 05.

A jelenem….

Fekszem az ágyamban. Az ablakom párkányán mellettem egy fehér gyertya lángja pislákol. Fénye rávetődik az ablaküvegre. Milyen megnyugtató… Hosszú éjszakám lesz. Kezemben az eddig kész könyvem kinyomtatott lapjai. El kell, olvassam. De én mindig is arról álmodtam, hogy egyszer VELE, elmegyek egy hétvégére és neki olvasom fel.

Ez nem történt meg, ő nem lett volna velem egy egész hétvégén.

Élt Toscana városában egy földi javakkal bőven megáldott leányzó, ki nem is nagyon rejtegette bájait és emiatt nem is igazán szűkölködött férfiúi ölelésben sem. Eme állandóan szerelemre éhező teremtés becses neve – Filoméne de Garcia.
Tehát, mint már erről előbb szó esett, Filoméne habzsolta az életet, mígnem egy napon már nem lelte kedvét egy férfiban sem. Elhatározásra jutott, mégpedig arra, hogy bizonyára valami történhetett, hogy eme hihetetlen dolog vele megesett.

Akarom a pillantását,

Arca szép mosolyát,

A szeme csillanását,

Minden mozdulatát.

Akarom: titkon, nyíltan.

Vállalom.

Akarom azt, amikor rám nézel,

Akarom azt, mikor hozzám szólsz,

S akarom azt, mikor hozzám érsz.

Azt akarom, hogy bennem élj!

Érzem, ha figyelsz,

Érzem, ha szólnál, s mondanád…

Szétfeszít ez az érzés –

Legszívesebben elfojtanám.

Érezni akarlak…

Ölelni akarlak…

Szeretni akarlak…

Téged akarlak – de nem szabad.