Az elhangzottak után, pár percig minden csendbe borult a teremben. Seifer szárnyait még mindig rögzítő kötések borították, a válla sem gyógyult meg, még azon is látszott a sebesülés helye. A bírák hitetlenül néztek egymásra, utána pedig a vádlottra.

– Meg tudja erősíteni azt a feltevést, hogy valóban egy Warlord ezért a felelős? A szaván kívül van rá bármi más bizonyítéka? – tette fel a kérdést az öt tag közül a középen ülő. Hangja mennydörgésként csattant a csendben. Indulatosan felállt, és kezével csapott egyet az előtte elterülő asztalra. A vádlott meglepődött a kérdésen, hiszen egy angyal nem hazudik. És ezt ők is tudták.

– A szavam és a sérüléseim az egyetlen bizonyíték. Meg persze az a rengeteg jó ember, aki meghalt a faluban és a kolostorban.

– Ne felejtse, kikkel beszél! – üvöltött rá az egyik az emelvényről.

– Egyetlen bűnöm, hogy létezésem megkezdése óta először a szívemre hallgattam – mondta ki az első gondolatát.

– Igen. És mi lett a vége! – szólalt meg a jobb oldalon lévő, akinek rövidre nyírt haja és borotvált arca kedvességet, nyugalmat sugárzott. Eközben a középső elindult kifelé a teremből. Az ajtó előtt megállt, és háttal mindenkinek, még annyit odavetett.

– Holnap hirdetünk ítéletet. Addig a fény börtönében kell várakoznia.

Két őr jelent meg a vádlott mellett, és elkísérték a terem sarkába, ahol a földre négy kört festettek fel, melyekben angyali idézeteke szerepeltek. Ahogy Seifer átlépte az egyiket, fénycsíkok emelkedtek fel körülötte. Minden oldalról egy-egy vékony csík világított fényesen, melyek olyannyira élesen ragyogtak, hogy nem igazán tudott rájuk nézni, mert bántották a szemét. Miután meggyőződtek róla, hogy nem tud megszökni, mindannyian elhagyták a termet.

Leült a földre, és gondolkodni kezdett azon a furcsa helyzeten, amibe akaratán kívül csöppent. Még soha nem hallott róla, hogy egy angyal ellen eljárást kezdeményezzenek. Érezte, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem. Több kérdés is felmerült benne, melyre nem tudott válaszolni. Először is, miért ül össze egy öttagú bíróság egy sikertelen küldetés miatt? Aztán a másik fontos kérdés, ami foglalkoztatta, hogy miért keres egy Warlord három bestiával egy gyenge lányt? Egyszerűen nem értette. Annyira elmerült a kérdések megválaszolásában, hogy észre sem vette, ahogy ráesteledett. Az időközben besötétedett teremben, csak a börtön fénye adott némi világítást. A sötétségből hirtelen egy hang szólalt meg.

– A bukott hősöket nem szeretik, sőt, úgy alapvetően már a hősöket sem szeretik az angyalok világában. Azt értékelik, ha érzelem nélküli szolgák teljesítik a parancsokat. – Seifer, meglepődve kapta fel a fejét, és a hang irányába fordult, de nem látott senkit.

– Ki vagy te?

– Elfelejtetted az egyetlen személyt, akit a testvérednek tekintettél?

– Nell?

A kérdéssel egy időben berepült az ablakon egy szőke, rövid hajú, kék szemű fiatal angyal, akinek a szárnyait fekete tollak díszítették. Ahogy közelebb lépett a fény felé, melyek megvilágították ruháját, barátjának olyan érzése támadt, mintha a nappal és az éjszaka találkozott volna. Riadtan nézett egykori fogadott testvérére.

– Ha elkapnak itt egy bukott angyalt, akkor mindkettőnket kivégeznek! – állt fel, és közelebb lépett a börtönét szolgáló körök felé.

– Mindig ez volt veled a baj. Már régen is túl merev voltál, és most is az vagy.

– Szerinted, milyen fényt vet rám, ha a tárgyalás után egy bukott angyallal látnak?

– Hát, ennél fényesebbet már biztos nem. – Miközben beszélt, szemével végigpásztázta a cella vakító csíkjait. Majd megcsóválta a fejét, és a vádlottra nézett.

– Még mindig nem érted? – kérdezte.

– Mit?

– Valamit láttál, amit nem lett volna szabad.

Mindeközben Seifer arra gondolt, hogy Nell sosem fog változni. Mióta az eszüket tudják, azóta barátok, sőt, szinte már a testvérének érezte. Ő az első és egyetlen, aki mindig mellette állt. Habár, mindkettejüket különböző Istenek teremtették, mégis úgy érezte, mintha egy fából faragták volna őket. Igaz, Nell úgy döntött, hogy elhagyja az angyalok világát, és inkább menekül, mintsem szolga legyen. A fehér szárnyai apránként feketék lettek, de ez nem akadályozta abban, hogy megőrizze örökké vidám természetét.

– Egyébként is, még meg sem köszönted, hogy megmentettelek. Nélkülem már nem léteznél – mondta úgy, mintha ezen körülmények közt ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

– Ja, igaz is. Köszönöm, hogy nemcsak a sérült vállam, hanem az ép nyakam is bekötözted. Így legalább egy ideig nem volt gondom a normális légvétellel. Ilyen pocsék elsősegélyt is rég láttam már – szólalt meg gúnyosan. Pillanatnyi csend állt be a beszélgetésükbe.

– Egyébként, te mit kerestél ott?

– A szomszédos falu kocsmáját látogattam meg, információgyűjtés céljából. Az utóbbi időben furcsa pletykák kezdtek el keringeni a környékről. A pultnál álltam, mikor a mellettem ülő a két barátjának mesélte, hogy lángokat látott a kolostornál, és három angyalt is észrevett, amint épp arrafelé repülnek. Azt hittem, csak felderítők, de amikor azt kezdte el mesélni, hogy az egyiknél olyan kardot látott, melynek ezüst a nyele, és a két oldalán fekete csík fut végig, rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz az. A kolostor felé vettem az irányt, hátha elkél a segítség. Már a kapunál harc nyomaira bukkantam a tetemek között. Na, meg a pontatlan tűzmágiád nyomai is ott voltak. Icram falán megláttam egy nagy lyukat, ezen keresztül indultam el körbenézni. Útközben megtaláltam a kardodat, amit magamhoz vettem, és követtem a nyomokat. Lelkileg a legrosszabbra készültem, azt hittem, nem élted túl. De az erdőbe beérve megpillantottalak. Háttal fúródtál egy kisebb földbuckába. Úgy gondolom, ennek köszönheted, hogy most itt vagy. Odasiettem hozzád, és megkönnyebbültem, hogy életben látlak. Úgy néztél ki, mint akit egy sárkány megevett, majd kiköpött. A komolyabb sérüléseid elláttam, és gyorsan leléptem, nehogy valaki meglásson minket együtt.

Beszámolója után, mosolyra húzta keskeny ajkait, előhúzta ezüst, vékony pengéjű kardját, aminek keresztvasa és a markolata fekete színt öltött. Seifer ijedten nézett rá, hisz’ nem tudta, mit tervez. És tőle bármi esztelenség kitellett.

– Mit csinálsz? – kérdezte.

– Nem egyértelmű? Kiszabadítalak!

– Ezt most komolyan gondolod, hogy egy négy körös fénycellát a gyenge mágiáddal és a kis bicskáddal megszünteted? – És elmosolyodott Nell vakmerőségén, hisz’ mindketten tudták, ha elkapják őket, biztos kivégzés elé néznek. A bukott angyalok sorsa a menekülés vagy a halál.

– Akkor szerzek segítséget. Ismerek valakit, talán ő segít – állt elő egy újabb ötlettel.

– Hagyd, inkább menekülj! Nekem nem lesz semmi bajom. Kapok egy kis büntetést, és folytatom az emberek megmentését.

– Látom, még mindig nem érted. Az ítéleted biztos halál lesz! Nem engedik, hogy bárkivel is beszélj!

Erre a mondatára barátja hitetlenül nézett rá, egyszerűen nem tudta felfogni, hogy komolyan gondolja azt, amit mond. Nell kitárta fekete szárnyait, kardját eltette a hüvelyébe, felszállt az egyik ablakpárkányra, és válla felett hátra nézett, és úgy mondta:

– Ne aggódj, nem engedem, hogy kivégezzenek. Megmentelek! – És ezzel elrepült.