Mindig úgy hitte, ha eljön érte a halál, lepereg a szeme előtt életének minden fontosabb mozzanata. Azonban semmi ilyesmi nem történt. Péter csupán jeges félelmet, magányt és csipetnyi megbánást érzett. A feje fölött lévő pisztoly csövének sötét nyílása akár egy éhes száj meredt rá. Szinte a vér is megfagyott az ereiben, a levegő bennrekedt a tüdejében, s megfagyott körülötte az idő. Egyáltalán nem állt még készen a túlvilágra, de tudta, hogy nincs menekvés, elkerülhetetlen a vég.

A következő pillanatban történt valami. Éles kiáltás hasított a levegőbe, áttörve Péter eltompuló tudatát, majd futó léptek zaját hallotta, melyet üvegcsörömpölés, szilánkokra zúzódó fa reccsenése és egy pisztoly dörrenése követett.

Csak annyit látott, hogy Petrosz szeme elkerekedik a zaj pillanatában, s fegyvert tartó keze a bejárat felé lendül. Azonban a lövés bekövetkeztekor széttárt karokkal vágódott hanyatt, s nem mozdult többé, miközben hat kommandós rontott be a kunyhóba. Legalábbis Péter ennyit látott. Görögül kiabáltak, ketten leteperték Alexandrosz Vassziliadiszt, aki hevesen próbált tiltakozni, de semmit nem tehetett a bánásmód ellen. Egy másik kommandós sietve kiszabadította a foglyokat, elvágva köteleiket, majd Péterhez sietett, szemügyre véve sérülését.

– Rendbe fog jönni – veregette meg gyengéden a férfi vállát, miközben angolul beszélt hozzá. Végül leakasztotta rádióját a vállán átívelő szíjról, és mentőket kért a helyszínre.

Julia is felbukkant a tanár látóterében, kezével gyengéden végigsimítva a férfi arcán, aki halványan elmosolyodott. Ekkor újabb arcot pillantott meg a feje fölött, mialatt a vérveszteségtől lassan kezdett belesüllyedni a boldog öntudatlanságba. Ugyanaz a göndör hajú, görög férfi volt, akit Julia társaságában látott Platamonasz szélén, a kupolás templomnál, ahol nem sokkal utána a nő leütötte őt.

Nem tudta, ki lehet, de most ez érdekelte a legkevésbé. A sötétség lágy takaróként hullott a szemére.

EPILÓGUS

Arra ébredt, hogy a napfény besüt az ablakon. Odakint sárga cseréptetős házakat és lágy szél lengette ciprusfákat pillantott meg. Mögöttük ott magaslott az Olümposz vonulata. Hirtelen nem tudta, hol van, s a fejét körbefordítva egy hófehér falú szobában találta magát. Vaságyon feküdt, a vállát kötés borította, bal karjába egy infúziót kötöttek. A litochorói kórházban volt, de nem tartózkodott egyedül a helyiségben.

Julia ott ült az ágya mellett, arcán széles mosollyal örült a férfi ébredésének. Ugyanazt a fehér pólót és rövid sortot viselte, ami a faházban is rajta volt, arcán ugyanúgy megmaradtak a zúzódások, Petrosz ütlegelésének nyomai, de Péter még sosem látta olyan bájosnak, mint ebben a percben. Hosszú fekete haja vízesésként omlott vállaira, szemének csillogása melegséggel töltötte meg a férfi szívét.

– Végre magadhoz tértél! – fogta meg a tanár kezét Julia, s Péter ujjai szorosan összefonódtak az övével.

– Mi történt?

– Megműtöttek. Kivették a golyót a válladból. Még néhány napig bent tartanak, de minden rendben van. Legalább négy órát aludtál.

– Érzem. Mint akin átment az úthenger.

– Ön bátor fickó, Mr. Madaras – szólt közbe egy idegen férfihang, mire Péter tekintete arra a görögre siklott, aki ebben a pillanatban lépett be a szobába. Julia ismerőse volt. Kék inget és farmert viselt, övének oldalán pisztolytartó lógott, benne egy fegyverrel.

Egyenesen Péter ágyához ballagott, majd leült a nő mellé egy másik, támla nélküli székre.

– Ki maga? – kérdezte értetlenül Péter, mire a görög elmosolyodott, hiszen megértette, hogy össze volt zavarodva.

– A nevem Kosztasz Papazoglakisz. A Görög Nemzetvédelmi Hivatalnak dolgozom. Ön belekeveredett abba az ügybe, amin már egy éve dolgozunk. Sokat nem mondhatok róla, de megpróbálom kissé érthetőbbé tenni a történteket.

– Ne kíméljen!

– Régóta figyeltük Alexandrosz Vassziliadisz minisztert.

– Ő volt a megbízó, igaz? Sajnos nem mutatkoztunk be egymásnak.

– Eltalálta. Rendkívül ügyesen elrejtette a kisebb-nagyobb bűntetteit, ráadásul a neve csupán egy külföldi esetnél merült fel. Tudok róla, hogy Petrosz mesélt arról a tervben lévő üzleti lépésről, amin néhány görög politikus gondolkodik. Akárcsak azokról, akik országon belül és kívül ezt szeretnék elkerülni. Nos… a dolgokat helyrehozni kívánók a tervükhöz igénybe vettek néhány külföldi kapcsolatot is. Hat hónappal ezelőtt egy Oroszországban élő görög mágnás, aki az acéliparban tevékenykedett, aktívan kívánt részt venni a projektben. Több találkozót is folytatott ez ügyben, persze szigorúan a nyilvánosság nélkül. Csakhogy az ilyesmi nem maradhat sokáig titokban. Két héttel később autóbaleset érte, amiben az életét vesztette.

– Előfordul az ilyesmi.

– Főleg, ha megrongálják a féket a kocsiban – bólintott Papazoglakisz. – A merénylet nyomai egy bérgyilkoshoz vezettek, aki után már régóta nyomozott az Interpol egy különleges ügyosztálya. Ezt a férfit Petrosz Kapszalisznak hívták. Számos gyilkosság szárad a lelkén, amiért remélem, a pokolban ég el! Élve akartam elfogni, de most már mindegy. A lényeg, hogy az Interpol és a Nemzetvédelmi Hivatal közös erővel nekilátott felgöngyölíteni a szálakat, főleg, miután fény derült Vassziliadisz neve, mint az a személy, aki fizetett a bérgyilkosnak. Ráadásul a miniszter tulajdonába tartozó cég korábban üzletelt is az oroszországi mágnással. Túl sok volt a véletlen egybeesés.

– Hektor Arvanitisz azt mondta, hogy ez az egész üzleti manőver titkos. Honnan szereztek tudomást róla, hogy van néhány személy, akik ezen dolgoznak? – érdeklődött kíváncsian Péter.

– Én nem foglalok állást, főleg nem politizálok, de vannak a hivatal vezetésében olyanok, akik tudtak erről a tervről – felelt Kosztasz Papazoglakisz. – Hónapokon keresztül kutattuk az összefüggéseket az események között, mígnem bizonyossá vált, hogy Vassziliadisz sántikál valamiben. Mikor Petrosz felbukkant az országban, még inkább gyanakodni kezdtünk. Az Interpol kiderítette, hogy hol tartózkodik, majd megbízták az egyik ügynöküket, hogy vegye fel a kapcsolatot a bérgyilkossal. Petrosz ostoba módon felhívta magára a figyelmet, mikor Platamonaszban megölt egy kisstílű csempészt a várnál. Gondolom maga is felfigyelt az erős rendőri jelenlétre a faluban. Ez volt az oka. Így hát Julia eleget tett az utasításnak.

– Micsoda? – kerekedett el Péter szeme, és csodálkozva fordult a nő felé, aki vállat vonva elmosolyodott.

– Így történt. Az Interpolnak dolgozom. A Nemzetvédelmi Hivataltól kértünk segítséget az akcióhoz, ezért folyamatosan kapcsolatban kellett maradnom Kosztasszal. Ezért találkoztam vele a templomnál, Platamonaszban.

– Értem. Nekem mégis úgy tűnt, hogy jól ismeritek egymást.

– Ez tény. Három éve már dolgoztunk együtt egy ügyön. Persze jóval kisebb horderejű volt. Egy renegát Interpol ügynök után nyomoztunk, aki Görögországba szökött.  

– Tehát bármit is tett Julia, a küldetés érdekében történt – folytatta Papazoglakisz. – Beépült a bűnözők közé, hogy leleplezze őket. A faházban poloskákat helyezett el, így kiderült, mire készülnek.

– Miért nem léptek közbe korábban?

– A megbízóra vártunk. Vassziliadisz pedig szépen meg is érkezett, hogy aláírassa a szerződést, mellyel Hektor Arvanitisz olajcégének többségi részvényei az ő tulajdonába kerültek volna. Utána végzett volna a férfival és a feleségével.

– A csomag, amit a hajójukon eldugtam egy bombát tartalmazott. Balesetnek akarták beállítani a gyilkosságot – magyarázta Julia. – Te is erre a sorsra jutottál volna, vagy a testedet a tengerbe dugták volna egy zsákban.

– A maga felbukkanása megijesztett, hogy őszinte legyek, Mr. Madaras – vallotta be a görög férfi. – A kommandós egységgel már elfoglaltuk a helyünket a közelben, mikor láttuk, hogy visszatért a faházhoz, pisztollyal a kezében. Két emberem megtalálta a német holttestét is, akit elintézett. Dieter Bergmann közveszélyes bűnöző volt, akit testi erőszakért hónapok óta köröztek a hatóságok. Szerencséje volt, hogy megúszta a vele való találkozást. Viszont alaposan meglepett a vakmerőségével és a rögtönzött mentőakciójával.

– Igen… már tudom, hogy ostobaságot követtem el – sóhajtott Péter, gyengéden megszorítva Julia kezét. – De muszáj volt visszamennem.

– Tudom – mosolyodott el Papazoglakisz. – Igazság szerint megkönnyítette a dolgunkat. Vassziliadisz testőrei, ha valami balul üt ki, felhívhatták volna ránk a figyelmet, így ezt elkerülhettük, miután maga leütötte őket. A lövöldözés hangjára azonnal mozgásba lendültünk.

– Szerencsére időben érkeztek.

– Hajszál híján – mutatott Péter sebére a férfi, majd felállva kezet fogott a tanárral. – Örültem, hogy megismerhettem. Még jelentést kell tennem, úgyhogy nem zavarom tovább. Természetesen, amit most elmondtam, szigorúan bizalmas volt. Hogy ez az üzleti manőver megvalósul-e vagy sem, hogy végleg kirángasson minket a válságból, az már a jövő zenéje. Tehét értjük egymást?

– Teljes mértékben – biccentett Péter. – Sok szerencsét a… továbbiakban!

– Önnek is! Majd jelentkezem, Julia.

– Ajánlom is! – nevetett a nő, s búcsút intett a férfinak, aki távozott.

– Most mi lesz? – kérdezte Péter, miután egyedül maradtak.

– Kettőnkkel? Még át kell gondolnom. Jól esett, amiket mondtál nekem, és sajnálom, hogy leütöttelek!

– Semmiség. Kemény a fejem. Viszont nagyon jól tudom, hogy mit akarok, és mire van szükségem. Ez mind te vagy, Julia.

A nő önkéntelenül elpirult, majd hosszasan nézett a férfi szemébe, akinek tekintete egyértelmű érzelmekről árulkodott. Végül Julia megtörte a csendet.

– Még maradt egy heted hátra a nyaralásodból, igaz?

– Ahogy mondod.

– Ez esetben épülj fel minél hamarabb! – hajolt közel Péter arcához, s a fülébe súgott. – Szeretném folytatni, amit abbahagytunk.

Péter vidáman felkacagott, miközben bal karjával átkarolta a nő derekát, forró csókot lehelve Julia édes ajkaira, aki viszonozta a csókot.

Odakint egy repülő madárraj vetett árnyékot az ágyra egy pillanatra, mire mindketten az ablak felé fordultak, gyönyörködve az Olümposz lejtőit és az arcukat melegen simogató napfényben. Ezt követően a közeli csúcsokra siklott pillantásuk, és úgy érezték, Aphrodité mosolyog rájuk az istenek birodalmából.

VÉGE