1.

A falusi parasztházból kialakított nyaralónk teraszán ültünk és iszogattuk a dörgicseit.

- Nagyon rossz passzban vagyok - meséltem a sógoromnak-. Átdobtak, mint szart a palánkon. Egy külföldi „befektetőnek” dolgoztunk már fél éve. Vastag pasinak adta ki magát, aki azzal jött, hogy több százezer dollárt akar befektetni kis hazánkban. Nem látszott rossz ötletnek, amit előadott, és szerintem más is bekajálta volna. 

- Nálunk Kanada épít hospisz hotelek - törte a nyelvet a rohadék raccsolva –. Sok öregember élni egyedül. Gyerekek elmennek, ők maradnak nagy házban. Sokszor beteg, senki nem látogat. Sok pénz feltartani nagy ház. Mr. Rosberg segít nekik. Kötünk szerződés. Ők jönnek mienk hoszpisz hotel, luxus apartman. Oll komfort, doktor, welness, muvi, klub, sport, tenisz, golf, kedves nörsz, ápoló, fizikális terápi. Kötni szerződés velük élet végéig. Mienk ő ház, birtok, ő kap ellátás, szép élet. Halálig. Ól inkluzív. Fri, ingyen.

- Kevés ilyen gazdag ember él Magyarországon.

- De van itt sok öreg szintén. Szép nagy ház, telek, szép vidék, táj. Nem tudni feltartani. 

- Fenntartani - javítottam ki.

- Ez az. Mi tenni ajánlat, kötni szerződés élet végéig. Házat felújit Rosberg és elad, gazdag german, nederlander etcetera. Kapott pénzből mi eltartani öreg emberek. Halálig.

- Értem. A házaik felújításra adjunk ajánlatot? 

- Nono. Mi tervez 4 hoszpisz hotel, Matra, Bükk, Bakony, Balaton.  Adni megbízás neked hotel tervezés, engedélyek. Megbízás erre.

Akkora összeget mondott, hogy amikor elmondtam a szaktervezőknek azok majdnem leültek. Egyből mindenki baromira belelkesedett. Szegény csóró kulik voltunk, érthető. Szerződés aláírva, éjjel nappali meló, hajtás. Tanulmányterv, elvi építési engedélyek, ezer hatósággal való egyeztetés, mindenki segge kinyalva, közben folyton helyszíni bejárások az ország négy égtáján, konzultációk, változó extra igények. 

Az első két tervezési fázisért Rosberg úr szépen perkált. Karácsony előtt átutalta a teljes díj 10 százalékát. Baráti buli, örömködés. Majd jött az építési engedély és a beruházási terv, ami után már 50 százalék lett volna esedékes.  Amikor leszállítottuk kis türelmet kért, hogy még egy kicsit egyeztetni akar a vállalkozókkal. Dicsekedett, hogy már közel ötven szerződést kötött öreg parasztokkal, aki hajlandók beköltözni a holtig tartó welnesseibe. A terveinkkel el kellett kísérgetnem a bankokba is, mert hiteleket vett fel, arra hivatkozva, hogy itt alacsonyabbak a kamatok és tartalékolja az otthoni tőkéjét. Holnap fizet, csak várjunk még egy pár napot, aztán még egy hetet… Majd csak a beruházási tervvel együtt fizet, úgy egyszerűbb, nem kell kétszer utalni....Azonnal, ha végleges a szerződést az építővel. 

Aztán eltűnt a felvett több százezer dolláros hitelekkel.  

Én már előbb gyanút fogtam és felhívtam kanadai barátomat, nézze meg, hogy mi is van Rosberg úr céges címén, ami a névjegyén szerepelt? A szkájpon megmutatta: egy épülő golfpálya. Akkor elmentem a Four Seasonsbe a Lánchídnál, ahol megszállt. 

- Mr. Rosberg? Egy hete elutazott- mondta a recepció vezetője, akit oda hivattam. Nem tudták hova. 

A „világhírű” behajtó cég sajnálattal közölte, hogy nem tud mit tenni, felszólító leveleikre Rosberg úr nem reagál. Örömmel vállalják, jogi képviseletünket is (a „sikeres” behajtás után), ha pert indítunk, de már csak az örökösök ellen lehetséges, mert információik szerint nevezett úr időközben elhunyt és a cége felszámolás alatt van. 

- Azóta alig merek mutatkozni Pesten, ahol minden haverom, a halálos ellenségem lett. Én lettem a bűnbak, aki átverte őket. 

Felébredt a szél és a patak parti fűzfa felöl megindult a szúnyog felhő. Eddig csak a darazsak basztattak minket, amelyek a cserepek alól szállingóztak elő, mikor a történetemet unott képpel  hallgató sógorom kamaszfiának a drónja a tető felett kőrözött, és megriasztotta őket, de most már a moszkítók is. . 

Zsolt szokása szerint nem fűzött véleményt a történetemhez, helyette letette a cigijét és csapkodni kezdte a vállát.

- Basszus, ezek nagyon éhesek. 

- Afganisztánban nincsenek?

- Csak bögölyök vannak, meg skorpiók, de azok marnak igazán.

Zsolt katona volt. Így gatyában jól látszott, hogy rendszeresen gyúr. Ráadásul olyan barna volt, mintha minden nap szolizott volna. 

Szabadságon volt itthon és unalmában itt ette a fene nálunk. A kölykét, Tomit, ezt a 15 éves kis büdös kant is magával hozta, aki meg a haverját, Kareszt. Ők ketten bőgették azt a hülye helikoptert egész nap,  most éppen a tó fölött, ahol a pancsoló csajokat videózták.

- Mikor kell visszamenned?- kérdeztem.

- Jövő hétfőn. Nem is tudom mikor jövök megint haza. Lehet, hogy át kell mennünk Szíriába. 

Afganisztánban szolgált a magyar kontingensben. Mi a frászt csinálhatnak ott? Békefenntartók. Ahogy látom, nem sok sikerrel. Mindenestre irigyeltem, mert degeszre kereste magát. 

Zoli fiam, aki eddig  hallgatagon ült mellettünk és tabletjét nyomogatta, most felnézett.

- Nem féltek az Isistől?- kérdezte

- Katona nem fél, legfeljebb tart valamitől - nagyképűsködött. 

- Mi a különbség? 

- Óriási. Aki fél, az menekül, aki tart valamitől, az felkészül. 

- Tomnak nem hiányzik egy kemény apa? – tereltem át a beszélgetést a fiára, mert utáltam a fellengzős, katonai dumáját -. Ahogy látom nehéz korban van. 

Elmosolyodott.

- Hát, dolgozik benne a kémia. Klári panaszkodik is, de beszéltem az edzőjével, és megígérte, hogy kihajtja belőle a felesleges energiát.  

- A suli?

- Másodikos gimis, és ifjusági bajnok 68 kilóban.

-  Látszik a fülén. A Rolfé jobban áll. 

Elnevette magát. Rolf a dobermannunk volt, négy centis fogakkal nyesett farokkal és hegyesre metszett égnek álló fülekkel, Tomié elálló volt és gyűrött.

Éva, a nejem Rolf nevére kijött a konyhából. Bikinije felső része majd kirepedt a mellein, csak a combja ne lenne annyira vastag. Fogyózhatnál asszony egy kicsit- gondoltam.

- Hol van megint az a dög? – rikácsolta-. Hozza haza valaki, mert a Balogék megint kiverik a balhét, hogy nem tudjuk féken tartani.

- Tüzel a rottweilerük – magyaráztam Zsoltnak-, benne is dolgozik a kémia. - Odakiabáltam Tomiéknak-. Átugranátok a kutyáért? 

Úgy tettek, mint akik nem hallják. 

- Hagyd, majd én - mondta Zoli és nyomogatni kezdte a mobilját. 

Elhúztam a szám. – Nincs nála a mobilja – élcelődtem

Zoli csak legyintett. 

A következő pillanatban a távolban, felhangzott Rolf egyre közeledő ugatása, aztán már fel is tűnt, ahogy a szokásos helyén, a kert sarkában, a drótkerítés alatt átbújva loholt felénk, lógó nyelvvel és csaholva. 

– Hát ezt meg hogy csináltad? – kérdezte megrökönyödve Zsolt.

- Csirbi-csirbá - vigyorgott vissza rejtélyesen és mintha mi sem történt volna a térdére ágaskodó Rolfot kezdte dögönyözni. 

Szerintem a legtöbb ember kíváncsiságát felkeltette volna ez az érthetetlennek látszó technikai trükk, enyémet azonban nem. Annyi manapság a távirányító. Meg voltam róla győződve, hogy Zoli valami ketyerét rejtett el Rolf nyakörvében, ami a telefonhívásra reagál és jelez a kutyának. Nem tudtam, hogy valóban létezik–e, egyáltalán létezhet-e ilyen eszköz, de be kell vallanom, sajnos nem is érdekelt. Nem voltam kíváncsi Zsolt válaszára sem, inkább bemenekültem a házba az egyre vadabbul támadó szúnyogok elől. 

Pedig utólag már tudom, hogy ha akkor kiderítem a titkot, később nem ért volna annyi kellemetlen meglepetés.