1.

A falusi parasztházból kialakított nyaralónk teraszán ültünk és iszogattuk a dörgicseit.

- Nagyon rossz passzban vagyok - meséltem a sógoromnak-. Átdobtak, mint szart a palánkon. Egy külföldi „befektetőnek” dolgoztunk már fél éve. Vastag pasinak adta ki magát, aki azzal jött, hogy több százezer dollárt akar befektetni kis hazánkban. Nem látszott rossz ötletnek, amit előadott, és szerintem más is bekajálta volna.

– Nálunk Kanada épít hospisz hotelek – törte a nyelvet a rohadék raccsolva.

TÉGED ÖLELLEK

Gondolatban téged ölellek,

mint a szél aranyát lebegő leveleknek,

mit láthatatlan szárnyai

az erdőből a tar rétre kergetnek.

És téged ölellek a napban,

szép, izzó sugarát a szemednek

melyből forrva, pezsegve a fények

felém, zengve, ragyogva nevetnek

És téged ölellek a fákban,

mint a napfény zöldjét a rügyeknek,

bár már gyűrűznek bennem az évek

és megcsap álmos füstje az esti tüzeknek.

Téged ölellek a fűben,

bámulva szelid hullámzását,

vagy ha őszi viharban ring a mező,

szomorún lesem sárgulását.

BEFEJEZHETETLEN

  Talpam a töltés bazalt zúzalékát

  ropogtatja, lelkem már útra készül.                         

  Ott a ladikban az örök révész ül

  és  türelmetlen várja jutalékát.

  Tenmagad az életből kiutálni

  már önmagában nem semmi mutatvány.

  Sors fordulóid nem rögzíti szabvány

  a véget magadnak kell kitalálni.

  Ha te nem volnál, nem gyötörne gondom,

  de így magamban mindhiába mondom  

  jobb lenne már a vég, mert ott vagy te még.

KARMA

  Mint annyiszor zord, téli  hajnalokban,

  Ázott,  keményre fagyott bakancsomban

  Ködöt fújva, dideregve megköpködöm,

  a vékonyra koptatott fenőkövön

  erdőírtó fejszém gyilkos élét                          

  s bámulom fokának króm fehérjét,

  mikor hópehely hull  szemhéjamra,

  „tedd mit néked előírt a karma!”  

  Mert ok s okozat szétválaszthatatlan.  

  Bár az életem csőd, sajnos, nem egyéb,

  így láttán sápadtan képed el az Ég

  S hiába irtom múltam szakadatlan,

  Ő bólint: „lám, nem oktalan fél ez,       

  fejszét keze nem véletlen élez”. 

TISZTA SOR...

Tiszta sor: én téged szeretlek, te engem.

Az ige ugyanaz, csak a tárgy más.

Mindent érted, semmit ellenedben,

Így nem szenvedés az élet, csak áldás.

Ölelkezünk, szeretkezünk, de nem pazarlás

a kéjjel töltött idő-röptetés.

Ahogy testem tested mélyére ás

egyek leszünk. Végtelen az időtlenedés.

Ahogy kulcsa vagyok a zárban gyönyörű testednek,

mely kincses ládikádat könnyedén kinyitja,

úgy leszel éltető humusz éhes gyökeremnek,

melyet nedved táplál, mikor nedvemet felissza.

1.

A falusi parasztházból kialakított nyaralónk teraszán ültünk és iszogattuk a dörgicseit.

- Nagyon rossz passzban vagyok - meséltem a sógoromnak-. Átdobtak, mint szart a palánkon. Egy külföldi „befektetőnek” dolgoztunk már fél éve. Vastag pasinak adta ki magát, aki azzal jött, hogy több százezer dollárt akar befektetni kis hazánkban. Nem látszott rossz ötletnek, amit előadott, és szerintem más is bekajálta volna. 

- Nálunk Kanada épít hospisz hotelek - törte a nyelvet a rohadék raccsolva –.

16.

KOZELUHA azonnal elrohant a birkózó terembe, hogy megtudakolja a válogató eredményét.  A zsűri már a távozásra készült. 

A Szövetség képviseletében, a válogatott keret edzője éppen egy sport újságírónak nyilatkozott. 

– Régen láttam ilyen szép összecsapásokat. Büszke vagyok, hogy ilyen utánpótlással rendelkezik a mi sportágunk, mely a harmadik legtöbb érmet gyűjtötte be az olimpiákon. 

Kozeluha elindult, hogy megkeresse a szakosztály edzőjét. 

Szalai mester sápadtan toporgott a terem ajtajában. 

– Mi történt Feri bátyám, mesélj!

7. 

KOLTAI nem kedvelte a Kozeluhát, a KISZ titkárt, mert azt fújták a „fényes szellők”, hogy az ő helyére pályázik. Nagyon kellemetlenül érintette, hogy csak ettől, az ide furakodó parasztkádertől szerzett tudomást a Szauer ügyről. Azért is kellemetlen volt ez a fejlemény, mert széles körben ismert volt, hogy a sportegyesület hazudozáson ért ifi bajnoka az ő lánya körül legyeskedik. Úgy döntött megpróbálja letörni a magabiztosan mosolygó KISZ titkár túltengő önbizalmát.

19.

MÁR BESÖTÉTEDETT, amikor Pajszer kitette a ház előtt. 

Zoli berohant, odabent sötétség és halálos csend fogadta. Anyja egyedül volt otthon, arca mindent elárult.  Csak egy tálcán égő gyertya világított. Nem kellett kérdeznie semmit. 

– Hol voltál? … Apád meghalt. 

Zoli ráborult anyjára és mindkettőjük szeméből kicsordult a könny. Sokáig álltak, így zokogva, összefogódzkodva, aztán leültek az ágy szélére. 

– Mikor? 

– Délben telefonáltak, alig hogy elmentél.

Már egy perc is elmúlt 

és még most sem értem

hogyan is hagyhattam?

Mindhiába kérdem.

Magányos éjjeleken

végtelenné nő az idő.

A gondolat tagolatlan,

nyargal megállíthatatlan.

Már egy perc is elmúlt 

és még most sem értem:

Mivé lett szerelmünk?

Nélküled hiába éltem.

Hogy mondjam el egy mondatban,

hogy viseljem el gondolatban

hogy ha végtelenné nő az idő,

Nem lesz soha hajnal.

Ne akard egyedül megfejteni sorsod

Jövőd kutatása, nem csak a te dolgod.

Lesz aki azt mondja, bízd a szerencsére

Én azt mondom inkább, nézz a magas égre.

Ha fekete felleg mocskolja kékségét

Kutasd rajta a nap átszűrődő fényét!

Ha rátalál szemed halvány sugarára

Hagyd tovább vetülni párod mosolyára!

Nem kell törnöd fejed, hogy kitaláld sorsod,

Ha az ódiumát nem egyedül hordod.

Ne hagyd, hogy baj s bánat, nyomor, vagy betegség

Legyőzzön, és szíved kétségekbe essék!

13.

A MENTŐSÖK hárman voltak. Két markos, középkorú férfi, a sokat látottak közömbösségével az arcukon, míg a harmadik egy fiatal, sovány, szemüveges, valószínűleg gyakorló orvos. Az utóbbi egy rövid pulzusvizsgálat és a tünetek alapján azonnal megállapította a gyomorvérzést. 

– Van itt telefonfülke a közelben? – kérdezte, mivel akkoriban még nem volt telefon a kocsikban.  

– Itt a ház előtt – mondta Zoli, az udvarról becipelt és a nappali kanapéjára lefektetett apja mellett térdelve.

10.

KOLTAI Géza dühösen nézett sógorára. A proccosan berendezett lakásában nem szívesen látta Manyi húga szerencsétlen férjét, Zombori Gyurit, a kellemetlen rokont, akit Szauer csípett nyakon, a Józsefvárosi Pályaudvaron. Igazából szégyellte sógorát, hogy nem vitte többre kocsikísérőségnél; nem szerette volna, ha a házban meglátják az ágról szakadt férfit. A férfi nyomorúsága saját múltjára emlékeztette: a Mária Valéria nyomortelepre, ahol húgával együtt gyermekkorát töltötte.

4. 

AZ ÁRNYAS szolid hely volt, műanyag asztalokkal és székekkel, műanyag abroszokkal. Még a műanyag vázákban a virágok is műanyagból voltak. A falak narancsvörösre voltak mázolva, ráhengerelt arany mintázattal.

A sarokban egy Tavasz televízió villogott, éppen a Furfangos Nyeszterkát  adták, sokadszorra. Sokakat zavart a zaj, ami a dobozból áradt, de voltak néhányan, akik oda ültek elé és meredten nézték a képernyőt, nem engedve, hogy lehalkítsák.  

Amikor végre Tamási Eszter felkonferálta Varga Jóskát, aki a híreket szokta beolvasni kellemes baritonján és a hangzavar lehalkult, Szauerék asztalához megérkezett az első vendég.

Feljelentők

Történelmi családregény 1961-ből

FŐSZEREPLŐK

(Vastagítással kiemelve a leggyakoribb említés)

Szauer Károly – egykori gyáros, majd raktáros és nyugdíjas

Szauerné Gizella, Giza  – a felesége

Szauer Zoltán, Zoli – a fiúk

Szitnyai Sándor – Szauer jóbarátja, társbérlője, szomszédja

Szitnyainé Terka – a felesége

Szitnyai Géza a fiúk 

Michael Palotai, (Mihály) – Amerikában élő 56 –os emigráns

Palotainé – Michael itthon maradt felesége

Palotai Tamás, Pajszer, Tomi – a fiúk,  

Koltai Géza – a Húsüzem párttitkára

Koltai Bea – a Koltai lánya, Zoli szerelme 

Zomboriné Koltai Manyi – Koltai húga.

Halálos fóbia 10.

HAVRILLA őrnagy, Zsolt kihallgatása után szakértőkkel is megvizsgáltatta Liza búcsúlevelét, mert abban Zsolt anyja pontosan megnevezte azt a gyógyszert, amit Jolsvai konyakjába tett.

Amikor visszatért a Szeberényi lakásban tartott helyszínelésből megtudta, hogy Margónak az orvosok nyugtató injekciót adtak be, és csak körülbelül két óra múlva lesz kihallgatható. Az üresjáratot kihasználva előbb megebédelt, majd beugrott a laborba.

Halálos fóbia 9. 

A VESZPRÉMI rendőrkapitányság portáján megállították Zsoltot.

– Hova fiatalember? – szólította meg az ügyeletes.  

– Nem is tudom… – dadogta a fiú. Aztán erőt vett magán. – Egy bejelentést akarok tenni.   

– Milyen ügyben?

Zsolt nehezen mondta ki:

– Emberölés.

A parancsnoki irodában megszólalt a telefon.

– A Jolsvai ügyben? Mi az isten! Küldje fel hozzám! – mondta a ragyásképű százados a kagylóba és az ajtóhoz ment.

Halálos fóbia 8.

A PALLADIO székház dísztermében már ott ült az egész vezérkar, és velük szemben az izgatott részvényesek türelmetlen gyülekezete, amikor az elhunyt elnök–vezérigazgató két örököse elegánsan, kifogástalan sötét öltönyben, fontos emberek szokásához  illően kissé megkésve, belépett. Sokan most látták először az ikerpárt és halk pusmogás jelezte a meglepetést, amit a két, tükörképszerűen egymásra hasonlító fiatalember keltett.

Halálos fóbia 7. 

– VISSZAJÖTT? – kérdezte Zsolt, aki most már felpaprikázva, pulykavörösen ugrott a bejárathoz és feltépte az ajtót. Zita odanézett és azt hitte káprázik a szeme, a nyílásban feltűnő két, öltönyös alak láttán.

– Jó napot – köszönt kissé meglepetten a hirtelen ajtónyitástól a ragyásképű százados, a kerületi kapitány-helyettessel az oldalán. – Elnézést a bejelentés nélküli látogatásunkért. – Mikor észrevették a háttérben álló Zitát, mentegetőztek.

Halálos fóbia 6. 

A RENDŐRKAPITÁNYSÁGON a ragyásképű megcsóválta a fejét.

– Nekem ez büdös. Nagyon is.

Már napok óta ették magukat. Valami tényleg nem stimmelt. Jolsvainak semmi baja sem volt a szívével, mégis Nitromint volt a kézitáskájában, és a boncolás szerint be is vett belőle egy marékkal, pedig minden Viagrás tudja, hogy a kettő együtt, az maga a halál. Az ember nem megy tatamira egy ilyen spinkóval, ha el akar patkolni. Vagy mégis? Aztán ott van az a levél a fiának. Mi lehet a fiának az a felháborító életmódja, ami miatt megéri kinyiffantani magát? 

– Oké, nézzük át még egyszer ezt a laptopot – sóhajtott a kerületi helyettes –, de szét fogják rúgni a valagunk, ha mihamar nem zárjuk le ezt az ügyet.

Halálos fóbia 5. 

A NAGYFŐNÖK tragikus halála véget vetett a közte és trónkövetelő helyettese között lezajlott affér utáni vészterhes, és mindenki által időlegesnek tartott nyugalomnak. A PALLADIO ismét kicsinyes csatározások helyszíne lett.

Az igazgató tanács saját halottjának tekintette az örök vadászmezőkre eltávozottat. Csak az volt a probléma, hogy nem volt kit eltemetni, mert a rendőrség egyelőre hallani sem akart a tetem kiadásáról. Így,  kegyeleti okokból kénytelenek voltak a temetésig elhalasztani az igazgató választást, de addig is Marosit nevezték ki ügyvezetőnek.

Halálos fóbia 4. 

MARGÓ sikoltozására felbolydult méhkassá változott a bakonyi vadászház. 

A személyzet rögtön hívta a mentőket, de még ki sem ért Veszprémből a rohamkocsi, az egész ház már az összes részletet tudta. Szobáról szobára terjedt a hír, mint valami ragály, és nyomában, mintha láthatatlan vadászkürtök fújták volna le a hajtást, vagy inkább a helycserés támadást, azonnal megindult a népvándorlás. Alulöltözött, lihegve loholó urak és hölgyek ütköztek össze a szűk folyosókon, mindenki az eredeti szobájába igyekezett, takargatta magát, de közben a másikat leste.

Halálos fóbia 3. 

A PALLADIO székházban november végén terjedt el a pletyka, hogy Jolsvait nyugdíjazzák. Hatvankét éves volt és a közvélekedés szerint lassan ideje, hogy végre átadja helyét Marosi Petinek, a pénzügyminiszter unokaöccsének, akit már külső nyomásra két éve a helyettesévé választottak.  Az új seprő az első perctől kezdve jól sepert és az ő helyére pályázott. Egyből elterjedt Jolsvairól, hogy begyepesedett vén pojáca, aki már nem tudja kézben tartani az ügyeket, a válság miatt egyre kevesebb a megbízás, és a zuhanás csak úgy állítható meg, ha nem engedik, hogy az ellenük szövetkező konkurencia zárja karanténba a céget, hanem ők teszik lapátra az öreget.

Halálos fóbia 2. 

A MALÁJZIÁBA tartó repülő úton sem volt semmi probléma a kicsivel. A Sepangi repülőtérről Kuala Lumpurig tartó gyorsvasúti utazást mindannyian élvezték. Péter a pályaudvaron várta őket. A család végre együtt volt. Zita boldogan ölelgette fiát, aki úgy tűnt, kicsit lefogyott, egyébként pompásan nézett ki. Elképesztően napbarnított volt, és férfiasan borostás arcával, lófarokba kötött, hosszú hajával, sokkal vagányabban nézett ki, mint a családapához illően konszolidálódott bátyja.

Halálos fóbia 1. 

Amikor hazaért a halottak napi temetőből és kiszállt a villa bejárata előtt a terepjáróból, még orrában érezte a rothadó, nedves avar, a penészes koszorúk, a sírok felett halvány ködként terjengő gyertyafüst és a krizantémok zöldséges kertekhez hasonló szagának utálatos keverékét.                                               

Míg a srác a garázskapuval vacakolt; ő az előszobában levetve sáros csizmáját egyenesen a szalon boltozatos falmélyedésében álló bár- szekrényhez ment, kinyitotta és egy konyakot töltött magának.