Halálos fóbia 8.

A PALLADIO székház dísztermében már ott ült az egész vezérkar, és velük szemben az izgatott részvényesek türelmetlen gyülekezete, amikor az elhunyt elnök–vezérigazgató két örököse elegánsan, kifogástalan sötét öltönyben, fontos emberek szokásához  illően kissé megkésve, belépett. Sokan most látták először az ikerpárt és halk pusmogás jelezte a meglepetést, amit a két, tükörképszerűen egymásra hasonlító fiatalember keltett.

Marosi széles mosollyal ment eléjük és az elnökségi asztalnál fenntartott két üres helyre vezette őket.

András, aki még sohasem járt itt, beleszaglászott a terem levegőjébe és nagyon porosnak találta a légkört minden értelemben. Nem is szólva a berendezésről, az avitt oszlopokról és régimódi világításról, az ásatag dekorációkról. Az apja emlékére tartott egy perces néma tisztelgés alatt fürkészve nézett végig a padsorokban ülő részvényeseken, majd az elnökség tagjain.

Az ügyvezető elnök a mikrofonhoz lépett. Marosi a jelenlevők köszöntése után előadta, hogy a tanácskozás célja, a törzs és elsődleges részvények tulajdonlásában előállt változások jóváhagyása mellett az új elnök vezérigazgató személyének megválasztása.    

– Néhai elnök vezérigazgatónk üzletrészeit  fiai veszik át, akik közül András építész mérnök és a legnevesebb wellingtoni banknál szerzett szakértői gyakorlatot. Péter építő mérnök, aki  Kuala Lumpurban a Smart Tunnelnél, az alagút építés specialistája. Részvény-csomagjaikkal és üzletrészeikkel cégünk legjelentősebb vagyonrészt kép-viselő tulajdonosai közé avanzsálnak. Fiatal koruk ellenére alkalmasak vezetői tisztségek betöltésére részvény-társaságunknál, így a most következő elnök vezérigazgató választásnál, mint számba vehető jelölteket ajánlom figyelmükbe.

Az elmondottakat lényegében várakozásteljes csend fogadta, az örök nyaloncok gyér tapsa is hamar elhalt.

A két fiú egymásra pillantott, aztán András jelentkezett.

– Tessék – fuvolázott előzékenyen Marosi.

– Köszönjük édesapánk emlékét megtisztelő részvétnyilvánításaikat. A magam részéről bejelentem, hogy indulni kívánok az elnök-vezérigazgatói választáson és amennyiben elnyerem bizalmunkat, helyettesemnek Marosi urat javaslom.

 A sokaság túl gyorsnak tartotta az események ilyen előre-szaladását és halk hümmögésbe kezdett.

Ekkor jelentkezett egy nagydarab, pimasz képű fickó a részvényesek padsoraiban. Bár ez elnökségi ülés volt, Marosi nagylelkűen mégis megadta neki a szót.

– Úgy tudjuk, a néhai elnök-vezérigazgató úr végrendelet nélkül hunyt el. Ez azt jelenti, hogy részvényeinek és vagyonának bárki számára történő átruházása csak a hagyatéki eljárás jogerős határozata alapján történhet, hiszen az öröklés rendje egyelőre tisztázatlan.  Jelen helyzetben Jolsvai András és Péter urak csak a birtokukban levő saját részvényeikkel is csak akkor jogosultak a tanácskozáson, és a választáson való részvételre, ha azok értéke a szükséges értékhatárt eléri. Egyébként csak a részvényesek padsoraiban foglalhatnak helyet.

A terem felmordult. Váratlan fordulat! A többség kárörömmel várta a felszólalás hatását az ikreken, hiszen mindenki tudta, hogy egy hagyatéki eljárás, főleg ilyen zűrös ügyben, perek esetén akár évekig is eltarthat.

A két fiú összenézett, majd András felállt és egyenesen az inter-pellálónak válaszolt.  

– Valószínűleg elkerülte a figyelmét a társasági törvény százötve-nedeik új paragrafusa, mely hirtelen halál esetén a részvénytársaság igazgatóságának elnökét feljogosítja, illetve kötelezi arra, hogy a várható örökös kérésére az öröklés jogcímén bekövetkező tulajdonosváltozást a részvényokiratra rávezesse, s ekként pótolja a hiányzó átruházó nyilatkozatot. A birtokunkban levő részvényeken az ügyvezető elnök úr ezt a bejegyzést megtette.

Erre már azok is jobbnak látták tapsolni, akik eddig fanyalogtak.

Fél óra múlva Jolsvai András lett a PALLADIO Zrt elnök vezér-igazgatója.

Amikor a két fivér diadalmasan távozott a székházból, Marosi lekísérte őket az oszlopos bejárat előtt parkoló BMW–hez, melyben nem ült sofőr.

Marosi izgatottan kérdezte a portástól:

– Hol van Zsolt?

– Nem volt itt. Az úr maga vezette a kocsit.

András, aki hallotta a rövid párbeszédet, mosolyogva állt a kocsi mellett és a zavarodottan toporgó Marosihoz fordult.

– Gondolom ez volt apám autója.

Marosi mosolyt erőltetett az arcára és büszkén bólogatott.

– Természetesen.

– Ahogy elnézem, ideje lesz lecserélni – vetette oda az újdonsült elnök, azzal intett öccsének, aki előre ült, mellé, az anyósülésbe.  A nyi-tott ajtóból még visszaszólt Marosinak: – Apropó, ügyvezető igazgató úr, ne felejtse el, hogy ma este várjuk hozzánk, munkavacsorára, hogy megbeszéljük az elkövetkező legsürgősebb tennivalóinkat.  

– MILYEN ügyben állhatok a rendelkezésére? – kérdezte álságos mosollyal Kelecsényi, mintha nem tudta volna, hogy Margó min ment keresztül a vadászházban.  

 A nő kapcsolt és zavarba jött.

 – Remélem, nem gondolja, hogy az miatt a szerencsétlen ügy miatt kérem a tanácsát. Igaz, hogy alaposan megváltoztatta az életemet az eset, amibe belekényszerültem, de azt lerendezem magam is. Mindene-kelőtt teljes diszkréciójára számítok.

 – Ügyvéd vagyok, titoktartás kötelez.

 – Holnapra berendeltek a Nemzeti nyomozó Irodába. Ügyvédi segítségre van szükségem.

 Kelecsényi kedvetlenül megcsóválta a fejét.      

 – Büntetőjogi ügyről van szó? Elkövetett valamit? Igazság szerint ez nem az én szakterületem.

  – Pedig úgy gondolom, nagyon is az ön szakterülete. Olyan ügyről van szó, amelyben ön látta el Jolsvai urat tanácsokkal. Azt hiszem itt az ideje, hogy szembesítsem önt tanácsai következményeivel.

 Kelecsényi arcán nem látszott ijedtség, legfeljebb egy kis meglepődés. Kíváncsian várta a folytatást.

  – A cég vezetősége off-shore cégbe síbolta a PALLADIO vagyonát.

  Kelecsényi elmosolyodott.

  – Hölgyem, tudja egyáltalán miről beszél? Honnan hallott erről?

  – Jó helyről.  

  – Tudja mi az az off–shore?

  – Csalás.

 – Nem talált. – Az ügyvéd hátradőlt és nagyképű előadásba kezdett. – Egyelőre legális, de sokak szemét szúró, és nem erkölcsös, de igen elterjedt adó ésszerűsítés. Mit gondolt pénzügyi vezető létére, miből fizették éveken át a maga igencsak tetemes fizetését?

 Margó ettől a szemtelen, célzatos kérdéstől elveszítette a türelmét.

– De ez akkor is csalás és megkárosítja a becsületes magyar adó-fizetőket. A fizetésemért meg megdolgoztam – mondta dacosan.

 Kelecsényi kaméleonként színét változtatva egyetértően bólogatott.

 – Mint mondtam valóban nem erkölcsös, de a törvények szerint legális. Nem lehet előírni ugyanis egy országnak, hogy mekkora adót vessen ki a vállalkozásaira és nem lehet megtiltani, hogy egy magyar vállalkozó a világnak pont olyan helyén vállalkozzon, ahol az adott ország valamiért lemond az adókról.  Javaslom, a nyomozóknak ne is említse az off-shore-ozást, mert kinevetik.

 – Margó ezt már nem volt hajlandó tovább hallgatni.

 Köszönöm a kioktatást, de igazából nem volt rá szükség. Mint volt gazdasági vezető nagyon is tisztában vagyok a szóban forgó adóelkerülési módszerrel ügyvéd úr. De mi van, ha a JOLSVER Ltd váratlanul tönkremegy, felelőtlen gazdálkodás, bebukott üzletek, vagy szándékos bűncselekmények, mint például sikkasztás miatt? 

Kelecsényi elkomorodott, arcáról eltűnt a lenéző, nyájas mosoly.

– Akkor ennek meg lesznek a személyi és büntetőjogi konzek-venciái, de a PALLADIO szempontjából csak annyi a következménye, hogy a továbbiakban elesik egy jól jövedelmező legális adómérséklési lehetőségtől. De istenem, miről beszél asszonyom? Tud valami ilyen kockázatról?

– Tudok. Két hónapja értesítettek, hogy a JOLSVER veszteséges, és nem tud fizetni egy fontos megrendelésért. Két hete megtudtuk, hogy zárolták a cég bécsi bankszámláját. Két nappal az elnök vezérigazgató úr halála előtt meg értesítést kaptunk az Interpoltól, hogy sikkasztás miatt kőrözik a Kft ügyvezetőjét, Jolsvai úr wellingtoni jó barátját és annak titkárát.

Kelecsényi arca elsötétült.

– Hogy-hogy én, a cég jogi tanácsadója, minderről nem tudok?

– Kétlem, hogy nem tudott róla ügyvéd úr, és lelke rajta, hogy most úgy tesz. De ha valóban mégis így lenne, akkor forduljon Marosi ügyvezető elnök vezérigazgatóhoz. Sejti, hogy ki az a titkár, akit köröznek?

– Fogalmam sincs róla.

– Pedig jól ismeri. Tudtommal két órája ő a PALLADIO új elnök-vezérigazgatója. 

AMIKOR a Jolsvai villába hazaérkező fiúk elmondták anyjuknak az elnök vezérigazgató választás eredményét, azt hitték nagy újságot mondanak, de Zita elnevette magát.

– Ez gyorsan ment.

– Azért volt némi előkészítés, ne hidd, hogy olyan egyszerűen ment – mondta András sértődötten. .

Zita rájött, hogy a két kölyök elismerő szavakra vágyik. Megenyhült.

– Meséljetek!

András válasz helyett bejelentette:

– Estére vacsora vendéget várunk.

Amikor Zita megtudta, hogy kiről is van szó, kikerekedett a szeme.

– A Marosit? Apád kitérne a hitéből, ha megtudná, hogy beteszi ide a lábát az a hernyó.

– Ne aggódj. Először és utoljára…

Zita gyűlölködve kérdezte:

– Akadékoskodott a nyavalyás?

– Dehogy. Apa részletesen megírta, hogy amikor egy éve meg-próbálták nyugdíjazni, hogy kapta el a fickó tökeit. Végül azonban okosabbnak látta, ha arra használja a parassadombi Berényi kastélynál történt fiktív számlák korrupciós ügyét, hogy Marosit ettől fogva pórázon tartsa. Most derült ki, hogy milyen jól tette, mert ha akkor kinyírja, a mai közgyűlésen sokkal nehezebb dolgom lett volna.

– Elővetted azt a régi ügyet?

– Gyanítottam, hogy még ma is aktuális. Kelecsényivel megke-restettem azt a szakértőt, aki annak idején a fiktív számlákat igazolta, és akiről apa úgy tudta, hogy kirúgták. Kiderült, hogy a pasas a Marosi apósa, aki ezután egy betéti társaságot alapított és annak neve alatt a mai napig továbbra is dolgozik a PALLADIO-nak  és a vejével együtt fejik a cégünket. Szerencsére akadt valaki, aki segített beszerezni egy csomó új bizonyítékot. Amikor ezeket Marosi orra alá dugtam, rögtön kezes bárány lett és leigazolta apa minden  részvényét nekem, mint jogos örökösnek, még a hagyatéki végzés előtt.

– Nekünk, mint jogos örökösöknek – javította ki Péter, de bátyja, ezt eleresztette a füle mellett.

– Szerencsére úgy betojt, hogy meg se nézte igazán, miket tolok elé. Így, mint főrészvényes indulhattam az elnök-vezérigazgató válasz-táson.   

HAVRILLA Ferenc őrnagy a megbízó levelével azonnal az I. kerületi kapitányságra ment. Ott már várták.

– Berendeztünk neked egy külön irodát és máris küldöm a kollégákat, akik eddig dolgoztak az ügyön – mondta a kerületi parancsnok, akin látszott, hogy ugyan nem érti mi ez a nagy felhajtás az ügy körül, de azt gondolta nem árt, ha pálinkával kínálja meg a főkapitány teljhatalmú megbízottját.

– Vidd innen! – utasította el, majdnem gorombán Havrilla. – Ne igyunk előre a medve bőrére. Minden firkálmányt ide kérek, amit ebben az ügyben eddig ki izzadtak az urak.

Mire a helyettes és a veszprémi százados is megjött, Havrilla asztalán már ott volt a meglehetősen sovány dosszié.

– Ennyi az egész? Basszátok meg, ebben az ügyben a NAV, az Europol, és az Interpol is nyomoz. Ti meg csak idáig jutottatok? – förmedt rájuk, mikor átfutotta a legfontosabb jegyzőkönyveket. Mindenkit kizavart a szobából.

Hol kezdje? Kockás füzetet vett elő és listát készített, a fontossági sorrendről.

1. Szeberényiné, Margó, a volt gazdasági vezető, aki jelen volt a halálesetnél.

2. Banai Zsolt, a sofőr, aki Jolsvait a vadászatra szállította és egy éjszaka a szobatársa is volt.

3. Az ikrek: Jolsvai Péter és András, akiknek a neve abban a bizonyos E–mailben szerepelt.

4. Jolsvainé, az özvegy, aki férje életbiztosításának kedvezményezettje.

Itt megakadt.

– Ennyi? Ez nem sok – gondolta bosszúsan.  Mi ebben az adó-ügy, vagy olyasmi, amiben a NEBEK-nek, a Nemzetközi Bűnügyi Együtt-működési Központ különböző osztályainak nyomoznia kellene?

Nem értette.

Felvette a telefont és bejelentkezett.

ZSOLT úgy száguldott Zita terepjárójával, mint egy rallyversenyző. Állkapcsaival idegesen rágta a gumit, bömböltette az MP3 lejátszót, de a torkát szorító görcs, a szakadatlan orrfolyást okozó visszafojtott könnyek jelezték, hogy vannak érzések, amit még egy ilyen, ereje teljében levő húszéves fickó sem tud legyűrni.

– Anya haldoklik – kalapált agyában, és fülében visszahangoztak az orvos telefonban elmondott szavai: – Sajnos édesanyja állapota válságosra fordult, és nem tudok bíztatót mondani. Szeretné látni önt.

A parkolóból futva ment a kórház portájához, kihagyta a liftet és gyalog loholt fel a harmadikra.

A nővérpultnál azonnal felismerték. Az ügyeletes nővér felállt és beszólt valamit az orvosi szobába. Kijött egy orvos, megkerülte a pultot és odament Zsolthoz. Negyvenes, jó arcú férfi volt, Zsolt már ismerte, mindig biztatóan mosolygott, ha találkoztak anyja ágya mellett. Most fáradtnak és levertnek látszott.

– Három napja még egy plazmacserével próbálkoztunk. Elsőre úgy tűnt javul az állapota, de ma reggel, nem sokkal azután, hogy hívtam, rohama volt és leállt a keringése. Három órán át próbáltuk mesterségesen helyreállítani, de nem jártunk eredménnyel. Egy órája sajnos elment.  Még a kórteremben van. Fogadja részvétem.

Együtt léptek be a kis szobába, ahol a fedetlen arcú. harmincnyolc éves asszony lezárt szemekkel békésen feküdt, a csont-sovány testét borító lepedő alatt.

Zsolt egy pillanatig döbbenten állt, majd megfogva anyja már hűvös érintésű kezét, fölé hajolt és megcsókolta a homlokát.

Az orvos megérintette a fiú vállát és lassan kiment a szobából.   

Hosszú percek, talán negyedóra is eltelt, mikor Zsolt egy köhintést hallott a háta mögött. Felnézett és egy kopaszodó, testes, fekete öltönyös férfi állt az ajtóban, fekete inge gallérjai között nyakkendő helyett hófehér collier.

Zsolt belenézett a komoly, szürke szemekbe.

– Az édesanyja kért meg, hogy beszéljek önnel, ha megérkezik. Hagyott nálam valamit – mondta a pap, várakozóan tekintve a fiúra.

 Egy nővér kíséretében bejött egy műtőssegéd, biccentett Zsolt felé, majd az ágyhoz lépett és a lepedőt ráterítette a halott arcára.

Zsolt a pappal kiment a folyosóra és leültek az előtérben levő asztalhoz. 

– Édesanyja részesült a betegek szentségében és megtisztult lélek-kel távozott – kezdte a pap, kenetteljes hangon, de Zsolt alig hallotta szavait. A folyosó felé nézett, ahol egy letakart kerekes hordágyon édesanyját tolták a lift felé.

A pap megvárta, míg a fiú összeszedi magát.

– Nem akarom zavarni ebben a nehéz órában, ezért csak átadom édesanyja levelét, amit rám bízott, hogy önnek kézbesítsem, de azt kérte, csak ha már bevégeztetett, adjam át önnek.  

Zsolt átvette a borítékot, de nem tépte fel, belecsúsztatta dzsekije belső zsebébe. A tárcája után nyúlt, de a pap megérintette a kezét.

– Nem kell. Ne fáradjon. Adjon a Jóisten örök nyugalmat neki és önnek fiatalember bizodalmat isten könyörületességében.

A JOLSVAI HÁZBAN az ebédet követően a délutánt kikap-csolódásra szánták.

Zita dacosan fortyogott.

– Ma nem lesz cirkusz. Ennek a hernyónak nem rendezünk dísz-vacsorát – mondta Beának, a lassan már-már cselédlánnyá és szakács-nővé átvedlett bejárónőnek. – Egy kis hideg sült csirke, saláta és pogácsa a bor mellé. Slussz. S ha megjön az a széltoló Zsolt, mondja meg neki, hogy rá sincs szükség – mondta és bevonulva saját lakosz-tályába levetkőzött és beült a jakuzziba.  

Péter a BMW-n Jingel elment a Gellért fürdőbe. A lány a hullám-fürdőt élvezte legjobban, csak azon sajnálkozott, hogy nem kölcsönöz-nek szörf deszkát.

András a szobájukban részletesen elmesélte Krisztának a közgyűlésen történteket, aztán lefeküdtek az ágyra és a mellettük játszó kis Balázs hamarosan kacarászva nézte, ahogy papa és mama hancúrozik a lepedőn.  

Fél öt után megszólalt a kapucsengő.

Zita, aki akkor már a szalonban tett-vett, kíváncsian nézett az előszoba felé, ki a fene érkezik ilyenkor, bejelentés nélkül? 

Amikor az ajtóban meglátta dr. Kelecsényi görnyedt alakját felsóhajtott.  

– Hát magát mi szél hozta ügyvéd úr?

– Elnézést asszonyom a bejelentés nélküli látogatásért, de a hagyatéki ügyosztályról jövök és rossz híreim vannak – majd látva a nő felhúzott szemöldökét folytatta. – A hagyatéki leltár beadványunkhoz mellékelt örökösök listájából kimaradt Jolsvai úr első feleségétől született leánya. Emiatt a végzés késedelmet szenvedhet.

– A férjem elvált, tartás díjat fizetett hosszú ideig.

– Ennek semmi köze az öröklési köteles részhez, amely minden törvényes utódot megillet. Szóval, az örökséget, amennyiben nem volt végrendelet, nem három, hanem négy részre kell osztani.

– Szólok a fiaimnak, ez rájuk is tartozik.

András már zuhanyozott, mikor Bea, a bejárónő bekopogott anyja üzenetével. 

– Úgy tudom apa első felesége már régen meghalt – mondta András, amikor megértette miről van szó.   

– De a lánya él.

– És lehet, hogy gyereke is van – mondta sötéten Zita. 

– Még egy Jolsvai unoka? – gúnyolódott András

Zita lázasan számolgatott:

– Mi 1991-ben házasodtunk össze, a lány akkor 12 éves volt, ha jól emlékszem. Akkor ma már akár 20 éves kölyke is lehet. Úristen! Milyen marha vagyok, hogy én ezzel soha sem foglalkoztam! –sopánkodott.

– Lenne egy húsz éves unokahúgom, vagy öcsém? – dőlt hátra, hasát fogva András.

Kelecsényi bólogatott.

– És ez nem is olyan vicces fiatalember. Egy negyedrész örökség az övé.

Ettől András arcáról kissé lelohadt a mosoly.

– De van itt más is, ennél sokkal súlyosabb dolog – folytatta az ügyvéd. – Ma megtudtam, hogy a PALLADIO szingapúri off-shore cégének a JOLSVER Ltd-nek komoly likviditási problémái vannak.

– Micsoda? – kapta fel a fejét Zita.

     – Ezt a baromságot hol hallotta? – csattant fel András magából kikelve.