Halálos fóbia 3. 

A PALLADIO székházban november végén terjedt el a pletyka, hogy Jolsvait nyugdíjazzák. Hatvankét éves volt és a közvélekedés szerint lassan ideje, hogy végre átadja helyét Marosi Petinek, a pénzügyminiszter unokaöccsének, akit már külső nyomásra két éve a helyettesévé választottak.  Az új seprő az első perctől kezdve jól sepert és az ő helyére pályázott. Egyből elterjedt Jolsvairól, hogy begyepesedett vén pojáca, aki már nem tudja kézben tartani az ügyeket, a válság miatt egyre kevesebb a megbízás, és a zuhanás csak úgy állítható meg, ha nem engedik, hogy az ellenük szövetkező konkurencia zárja karanténba a céget, hanem ők teszik lapátra az öreget. Jolsvai nem is sejtette, hogy ezzel a próbálkozással milyen hamar szembesülni kényszerül.

Először azt vette észre, hogy a korábban oly kezes lányok a titkárságon már nem őt, hanem Marosit zsongják körül, és ami a legjob-ban bosszantotta, még Margó is, „akibe annyit fektetett”, elhúzta a száját, ha visszadobott neki egy rosszul kitöltött számlát. Ez a harmincas, belevaló nő volt–gazdasági vezetőként–eddig a legodaadóbb bizalmasa, így kapcsolatuk elhidegülése és a nő rideg viselkedése mélyen megalázta, azonnal felháborító hűtlenségnek tartotta és végtelen csaló-dottságot érzett miatta. 

Az még hagyján, hogy a pimasz Marosi állandóan „Karcsi bátyám-nak” szólította, de amikor az egyik, a könyvelésen dolgozó bögyöske egy reggel le is „karcsibácsizta”, az már kiverte nála a biztosítékot. Korábban elég volt, ha este behúzott hassal és kidüllesztett szőrös mellel  otthon alaposan szemügyre vette magát a földig érő fürdőszobai tükörben és megállapította, hogy még jól ityeg a fityeg, valamint a homlokát övező, mindig gondosan ápolt ezüst színű hajkorona is csak hátulról látszódhat  hiányosnak.  Akkoriban, ha Margó úgy hajolt fölé az aláírandó aktával, hogy beláthasson duzzadó keblei közé, még felvillanyozva konstatálta, hogy a nyakán feláll a szőr és odalent is merevedik. De mostanság már nagyon fonnyadt volt a fityeg, amit már csak a tükörből látott, mert felülről letekintve eltakarta a pocakja és a dereka sem volt olyan hajlékony, hogy eléggé előre hajolhasson a közvetlen szemrevételezéshez. Jolsvai belátta, hogy gyászos szerszáma már csak megfelelő segédeszközökkel embereli meg magát, de azért nem adta fel.

Amikor Karácsony előtt Marosi rendkívüli pénzjutalmat javasolt a titkársági dolgozóknak, Jolsvaiban megerősödött a meggyőződés, újdonsült helyettese lepénzeli, ellene hergeli a „ kurvákat”.

¬– Na, majd adok én neked! – gondolta, és amikor a titkárságon keresztül megérkezett az előterjesztés a pénzjutalomra, ő megemelte az összegeket a duplájára.  A hölgyek körében kitört ováció nyilvánvalóvá tette, hogy ezzel egy időre sikerült saját pártjára állítani őket, de tudta, a harcnak ez csak az egyik állomása volt.  

A dolog akkor vált kritikussá, amikor az igazgató tanács engedélyével Marosi megkapta az új fekete-metál Audi 8-ast, de az ő három éves BMW-jét nem cserélték le. Ezt már nehezebben viselte, főleg akkor, amikor egy kihelyezett konferenciára indulva Margó tüntetően nem az ő kocsijába szállt be, hanem Marosiéba.

 A VADÁSZAT mellett Jolsvai másik szenvedélye a tenisz volt. Nemcsak a szórakoztató, és az egész testet igénybe vevő játék miatt, hanem mert a fehér teniszgatyában, a makulátlan pólóban és a hófehér zokniba bújtatott lábára húzott márkás teniszcipőben minden konzervativizmus és sznobizmus mellett mégis, megint fiatalnak érezhette magát. A hetenként háromszori tenisz partikon, Jolsvai legtöbbször Marosival mérkőzött, aki a párosban, általában egy fiatal mérnököt szervezett be partnerének, Jolsvai meg jobb híján a sofőrjével, Zsolttal állt ki.  

Mivel Jolsvai és Marosi szívből utálták egymást, vérre menő szetteket vívtak.  Amikor Zsolt nem jöhetett el, mert a Zita féle hölgykoszorú elragadta, Jolsvainak más partner után kellett nézni. Zsolton kívül eszébe sem jutott, hogy a többi férfi között keressen partnert. Volt a cégnél egy–két lány, aki ügyesen teniszezett, és ilyenkor közülük választott. Ez viszont bosszantotta Marosit, akinek a vegyes páros miatt le kellett mondania állandó partneréről és a szabályok szerint szintén nőnemű társat kellett keresnie. Hogy visszavágjon főnökének, egy ilyen alkalomkor rávette Margót, aki nem volt éppen egy tenisz akrobata, hogy legyen a partnere.

Amikor Jolsvai meglátta, hogy legkedvesebb bizalmasa Marosival áll ki ellene, először nevető görcsöt kapott, mert már ismerte Margó szánalmas tenisz tudását, majd hirtelen támadt féltékenységi rohamában olyan ideges lett, hogy a földhöz vágta ütőjét.

– Feladja főnök? – kérdezte gúnyosan Marosi, mire a számtalan kitüntetéssel és elismeréssel rendelkező nagyműveltségű elnök vezér-igazgató szikrázó szemekkel röviden csak annyit válaszolt:

– Lófaszt, fiam.

Megkezdődött a parti, amely elsősorban a két férfi között zajlott le és vált egyre feszültebbé. Jolsvait az állandó bizonyítani akarás mind erőszakosabb játékra sarkallta, míg végül a sarka bánta, egy szervánál félrelépett és kiment a bokája.

– Tudtam, hogy addig ugrál, míg megüti a bokáját – súgta Margó fülébe röhögcsélve Marosi, aki azonban látszólag megrovó tekintettel utasította vissza a bizalmaskodást. 

– Achilles-ín szakadás – jelentette ki az orvos a rendelőben, ahová szirénázó mentőautó vitte a fájdalmában sziszegő nagyfőnököt. Combig begipszelték, és három hétig otthon kellett maradnia.

A PALLADIO-nál sokan fellélegeztek. Marosi helyettesként betelepedett főnöke irodájába és azonnal hozzákezdett a Jolsvai elleni adatok gyűjtéséhez, amivel alá akarta támasztani a mielőbbi nyugdíjazás időszerűségét. Már lassan két hete bogarászta a töménytelen iratot, és kezdett azért aggódni, hogy a főnök előbb tér vissza, mint hogy a sírját megássák. Ekkor azonban egy váratlan postai küldemény érkezett, egy pénzügyminisztériumi leirat, mely szerint a pénzügyi szervek a parassadombi Berényi kastély felújításánál, melyet EU-s pályázat keretében állami nagy beruházásként, nemzetközi oktatási központtá akartak átalakítani, jelentős költségtúllépéseket tapasztaltak.

– Megvagy Jolsvai! – örvendezett Marosi, de hamar rájött, hogy ahhoz, hogy lépni tudjon, hozzá kell férnie a főnök jelszóval védett számítógépéhez is. Jolsvai maradi volt, nem használt IPod-ot, így otthonról nem tudta ellenőrizni hivatali gépét. Marosi tudta, hogy Margó lehet az egyetlen, aki ismerheti a jelszót, de őt még mindig a nagyfőnök bizalmasának tartotta és félt, ha nála tudakozódik, az visszajut felettese fülébe. Igazság szerint már többször próbálkozott közeledni Margóhoz, de eddig mindig lepattant róla, valamiért nem volt az esete a nőnek. Azt viszont észrevette, hogy a nő nagy figyelmet fordít Jolsvai fiatal sofőrjére, és ha meglátja, rámosolyog, ha a főnökre várakozik, kávéval kínálja, elhatározta hát, hogy ezen a csatornán próbálkozik.

Azonnali revíziót rendelt el az PM jelentésre hivatkozva a teljes parassadombi projektnél és már másnapra helyszíni bejárást szervezett. Felhívta telefonon az ágyhoz kötött Jolsvait, azt hazudta, hogy az ő sofőrje váratlanul lebetegedett. Kérte, hogy engedje át neki egy napra Zsoltot, hiszen neki betegsége miatt úgy sincs rá szüksége. Óvatosságból nem nevezte meg mi lesz a sürgős és halaszthatatlan utazás célja, de Jolsvai, aki úgy látszik valóban pocsékul érezte magát, nem is kérdezett rá.      

Marosi új Audi 8-án utaztak. Négyen, mert Margó mellett az árszakértőn kívül a titkárságról is magukkal vittek egy bögyös leányzót, hogy az a jegyzőkönyvek laptopba gépelésénél segédkezzen.

A villám revízió során a szakértő megállapította, hogy az építkezésen nemcsak arcátlan túlszámlázások történtek, de olyan munkákat is készre jelentettek, amelyek még el sem készültek. Marosi gondosan összegyűjtötte a dokumentumokat, melyeken Jolsvai aláírása „igazolta” a valójában még el nem végzett munkák teljesítését.  Margó mentegetőzött, hogy ő, mint gazdasági vezető csak azért utalta át a pénzeket, mert a főnöke bizonylatolta a számlák szerinti munkák elvégzését, de Marosi megnyugtatta, ő semmiképpen sem felel a történtekért és amúgy is, majd otthon mindent tisztáznak. 

 Késő este volt, mire végeztek, és Marosi javaslatára úgy döntöttek, az éjszakát egy közeli ki wellness hotelben töltik. A jól végzett munka jutalmául pompás vacsorát rendeltek, természetesen a cég kontójára, majd a házi uszodához tartozó szaunába mentek, hogy kiizzadják magukból a fáradalmakat. A szaunát a jakuzzival váltogatták, ahol a pezsgőfürdőben ülve a férfiak jeges whiskyt, Margó és a titkárnő márkás konyakot kortyolgattak. A második szaunázáskor, este tíz óra után, a hotel szabályzata szerint már megengedett volt a koedukált, ruhátlan szaunázás, amire Margót csak a sokadik pohár konyak után tudták rábírni. Éjfél felé már igencsak emelkedett hangulatban voltak, a szakértő a titkárnővel, Zsolt Margóval etyepetyézett, amit Marosi észrevétlenül telefonjával gondosan megörökített.

Reggel alig lehetett összeszedni a kompániát. A józanság határára mindvégig ügyelő Marosin kívül csak Zsolt volt fitt, mert ő már kellő edzettségre tett szert az effajta kiruccanások megpróbáltatásaival szemben.

Dél volt, mire beértek az irodába. Itt Marosi nem sokat kertelt, behívta irodájába Margót és megkérte nyissa meg Jolsvai számító gépét, hogy ellenőrizni tudják a dokumentumok valódiságát. Margó megpróbált ellenkezni, és fel akarta hívni Jolsvait, de Marosi meg-mutatta neki az éjszaka, a szaunában készült felvételeket és megkér-dezte, akarja-e, hogy ezeket el E- mailezze a férjének, aki egy rendőr-tiszt volt egyébként. 

A bizonyítékok így hamar összeálltak, már csak a feljelentés megszerkesztése volt hátra, amit a fáradt Marosi másnapra halasztott.

MÁSNAP reggel a diadalmasan érkező Marosi lepadlózva látta, hogy Jolsvai ott ül az irodájában. Két mankó támaszkodott a falnak az íróasztala mellett és a nagyfőnök a számító gépét nézegeti.

– Jó hogy jössz – mondta komoran Jolsvai.

Marosi, leküzdve pillanatnyi elképedését, magabiztos komolyságot erőltetve arcára, ült be a főnök asztalával szemközti fotelba.

– Na, mesélj, mit kerestél a számítógépemben?

Marosi beszélni kezdett a parassadombi túlszámlázásokról, de Jolsvai félbeszakította.

– Valami újabbat. Ez ügyben én már hetekkel ezelőtt vizsgálatot indítottam, te mire jutottál?

– Úgy találtuk, hogy tévesen igazoltad,… azaz igazoltuk a vállal-kozói számlákat és túlkifizetések történetek.

– No és?

Marosit az ámulatból felocsúdva elöntötte a méreg.

– Mi az, hogy no és? A túlszámlázásokat a PM revizorai kiszúrták, és vizsgálatot kezdtek. Hogy tehettél olyat, hogy el nem végzett munkákról teljesítési igazolásokat adtál ki?

– Maflaság – jegyezte meg jeges nyugalommal Jolsvai. – Én nem adtam ki ilyeneket, mert nem is adhattam. Aláírtam, amit a mérnök-szakértőink igazoltak.  Én nem vagyok műszaki ellenőr, személy szerint nem ellenőrizhettem az építkezést, minden munka készenlétét, minden benyújtott számlát, mert az fizikai képtelenség. Szúrópróba szerűen, ellenőrzésképen megtettem, és mivel észleltem is túlszámlázásokat, intézkedtem, sőt két hete jelentettem is a gyanúimat a felettes pénzügyi hatóságnak. Mit gondolsz, mire alapozta az minisztérium a vélekedését a túlszámlázásokról?

Marosi elképedt.

– Nem húzhatod ki magad a felelősség alól – vágott vissza kétségbeesetten. – Valakik sápot húztak a pályázati pénzekből, ami korrupció.   

– Az, valóban – bólintott gondterhelten Jolsvai, – de kik lehettek azok? – Kotorászni kezdett az asztalon, majd egy papírt dobott Marosi elé. – Ez egy mérnök-szakértői igazolás arról, hogy például a falazási munkákat elvégezték. A mérnök és a te aláírásoddal. Ez három hónapja készült. Én ezek alapján írtam alá a számlák teljesítési igazolását, e nélkül a papír nélkül hogyan is tehettem volna? Ki volt ez a mérnök szakértő? Csak nem az, aki a te tegnapi jegyzőkönyved szerint most megállapította, hogy mégsem végezték el azokat a munkákat, amit hónapokkal előbb leigazolt? Ki volt a mérnök közvetlen felettese, akinek feladata volt a mérnök-szakértők munkájának ellenőrzése?   Ki a műszaki ellenőrök vezetője?

 Marosi teljesen összeomlott.

Jolsvai kíméletlenül folytatta:

– A mérnök-szakértők és műszaki ellenőrök felügyelete a mun-kaköri leírásod szerint a te feladatod. Kérek visszamenőleg, valamennyi általad kiállított és a gazdasági vezetőhöz beadott teljesítési igazolás előzetes ellenőrzéséről készült dokumentumot. A mérnök szakértődnek meg máris megmondhatod, hogy ki van rúgva.

Marosi tántorogva ment a helyére. Hosszú tétovázás után felhívta a pénzügyminiszter nagybátyját, aki azonban ahelyett, hogy meghallgatta volna, ezt kérdezte: – Mondd öcskös, mi folyik ott nálatok?  Nem ezért protezsáltalak be a Jolsvaihoz! – és letette a kagylót.

Az első párbaj Jolsvai és Marosi között tehát az „öreg” fölényes győzelmével zárult.  Kirúgtak néhány műszaki ellenőrt, felmondták néhány szakértő zsíros szerződését, de feljelentés nem lett a dologból, mert nem volt tettenérés, és a jogászok szerint csak véget nem érő rágalmazási pert kaphattak volna a nyakukba.

 Jolsvai azonban jól megjegyezte magának, hogy Margó a válságos percekben átállt az ellenség oldalára.

– Ennek még meg lesz a böjtje – morogta magában és azon kezdett fantáziálni, mi is legyen ez a böjt. Amikor hirtelen megérezte a merevedést odalent, már tudta.

JOLSVAI szenvedélyes vadász volt és büszke volt arra, hogy egy vadásztársaságban lehet miniszterekkel és más potentátokkal. Ezeket hivatalosan céges találkozóknak, konferenciáknak álcázták, ami azt jelentette, hogy napközben néhány órára összegyűltek az asztal körül és úgy tettek, mintha fontos ügyekről tanácskoznának. Valójában mindenki az estét várta és szervezte, amikor a vadászat előtt és után nagy zabálásba és piálásba torkolló bulira került sor. A vadászatokon természetesen csak a férfiak vettek részt, a cég női vezetői, mint például Margó, vagy a vendégek feleségei és néha gyerekei, addig tévézéssel, trécseléssel, kártyázással múlatták az időt. A „célzó-vízként” fogyasztott töménytelen pálinka miatt a vadászó urak valakit mindig hoztak magukkal sofőrnek, ritkán a nejüket, gyakrabban a titkárnőjüket, vagy más csinos női beosztottjukat. Még ritkábban személyi titkárukkal, vagy hivatalos sofőrjükkel érkeztek. Eleinte Jolsvai a nejét használta erre a célra, de Zita hamar megutálta a dorbézoló férfitársaságot. Ezt követően Jolsvai kénytelen volt mással vitetni magát a vadászatokra.

Egy bakonyi vadászházban tervezett „konferencia” adott alkalmat arra, hogy egy kettesben eltöltött éjszakán tisztázza kapcsolatát Margóval és elégtételt vegyen rajta hivatali hűtlenkedése miatt. A nőt, mint a cég gazdasági vezetőjét vitte magával, de a látszat elkerülésére a kocsit a sofőrje vezette. Jolsvai tulajdonképpen Margót is használhatta volna sofőrének, de az asszony meglehetősen féltékeny természetű, rendőrtiszt férje miatt mindketten tartottak attól, hogy a kettesben utazás hivatali pletykák alapja lehet.

A vadászházakban Jolsvai mindig megkövetelte, hogy külön szobát kapjon. Többi vadásztársa, ha nem volt elegendő szoba, kettesével osztoztak a szobák francia ágyain, aztán a szobatársként kijelölt férfiak egyike az éjszaka leple alatt, rendszerint helyet cserélt valamelyik szobatárs nőjével, egyetlen nagy kuplerájjá változtatva a vadászházat. El lehet képzelni, mennyi egyeztetést igényelt ez a sok személycsere a nap folyamán az illetékes felek között! Jolsvai ebből mindig kimaradt, tüntetően ragaszkodott a szeparált elhelyezéséhez, egyszer arra hivatkozott, hogy ő nagyon horkol, és nem lehet meglenni mellette, máskor, meg hogy ő nem bírja mások horkolását és nyugalomra van szüksége. Valójában követelőző hangjával és némi szervezéssel mindig elérte, hogy azzal töltse az éjszakáit, akivel akarta, és ehhez nem kellett valamelyik férfitársa segítségét igénybe venni és az akcióiba beavatni. Nem zavarta a suttogva terjedő pletyka sem, ami közszájon forgott a PALLADIO-ban, miszerint már alig akad fiatal titkárnő, aki ne részesült volna valamelyik vadászatnak álcázott konferencián való részvétel során efféle megtiszteltetésben.

Már nap közben megállapodott Margóval, hogy az éjszakát arra fogják felhasználni, hogy rendezzék a közöttük levő viszonyt, és ennek minden apró részletét. A nő nem mert ellenkezni, és megegyeztek, hogy éjfél tájban, amikor már az aznapi éjszakai vadászat véget ér, és zsákmányt ünneplő piálás és dáridó kezd csendesedni, Margó kijön a szobájából, ahol egy kolléganőjével volt elszállásolva, Jolsvai már várni fogja és beengedi a szobájába.

Jolsvai felkészült a találkára, kikészítette a nő kedvenc konyakját, és hogy biztosra menjen, bevette a tárcájában állandóan magánál hordott egyik szem Viagrát is, amitől ugyan orvosa szigorúan eltiltotta.

A buli odalent még tartott, mikor Josvai, éjfél előtt nem sokkal a falépcsőn, lábujjhegyen felsietett a szobájába. Csak az olvasó lámpát gyújtotta fel, hogy a behúzott függönyön át odakintről véletlenül se lássanak be, és körül se nézve bement a fürdőszobába egy utolsó zuhanyozásra. Amikor kijött, és a fürdőszobai fénytől elvakítva tapogatózott a félhomályban, egyszerre, a kétszemélyes francia ágy felöl, valami neszt hallott. Oda pillantva, megdöbbenve látta, hogy fekszik rajta valaki. Nagyon felháborodott, dühösen odament, de a lepedő alól kilátszó fejben a sofőrjére ismert. Ekkor villant át az agyán, hogy ez alkalommal elfelejtett szólni, hogy külön szoba jár neki. Azonnal indult volna, hogy szóljon a gondnoknak, adjon egy másik szobát a sofőrnek, de amikor kinyitotta az ajtót, beleütközött Margóba.

Nagy nehezen, suttogva elmagyarázta neki, hogy mi történt, a nő alig hallhatóan kuncogni kezdett, majd egy homlokára nyomott csókkal sarkon fordult és ott hagyta. Ő utána kapott, magához rántotta, de a nő visszafordulva, két ujját a szájára téve csendre intette.

– Csitt! Szívem, majd holnap – súgta és amikor Jolsvai eleresztette, ellibbent a sötét folyosón.

 Jolsvai dühöngve fordult vissza, felgyújtotta a villanyt, és megállt az ágy mellett.

Zsolt a túlfűtött szobában pucéron aludt, csak egy lepedőt terített magára. A fényre nem ébredt fel, csak megmozdult és hanyatt fordult álmában. Eközben lecsúszott róla a takaró és Jolsvai ekkor látta, hogy még gatya sincs rajta.

Jolsvai dühösen arra készült, hogy felrázza, de megtorpant  a széttárt lábakkal hanyatt fekvő fiatal test előtt, mely épp olyan izmos, arányos és az antik atlétákat mintázó szobrokhoz hasonló volt, mint amilyennek fürdőruhás Pétert fiát és a „barátját” látta a strandon. Undora és viszolygása hirtelen irigy döbbenetre változott, és átvillant agyán, hogy ilyen testtel és ilyen „szerszámmal” milyen sikeres lehet ez a taknyos strici a nőknél, és maga elé képzelve őket – talán a Viagra hatására is –váratlanul erekciója lett. A következő pillanatban belehasított a szívébe a fia miatti, a tudata mélyén állandóan lappangó fájdalmas csalódás, leoltotta a villanyt és visszament a fürdőszobába. Becsukta maga mögött az ajtót és levetkőzött.  Feje még jó darabig zúgott a pálinkától, amikor beállt a tus alá és magára engedte a hideg vizet. 

Hosszasan törölgette magát, majd a pizsamájába bújva tért vissza a szobába.  A sötétben odabotorkált az ágyhoz. Szeme egyre jobban megszokta a sötétséget. Az ablakon át bevilágító holdfényben ott fénylett a szoba melegében izzadó, fiára emlékeztető, egyszerre irigyelt és olyannyira taszító test, melynek egyik karja átnyúlt az ő térfelére. Leült az ágy szélére, mely megreccsent alatta. A fiatalember nem ébredt fel. Ekkor óvatosan eltolta a párnájáról Zsolt kezét és a félrecsúszott lecsúszott lepedőt rádobta a fiúra, viszolyogva megtörölte a kezét, és kimerülten ledőlt az ágyra.

Oldalára fordulva, háttal feküdt a fiú mellett, aki nem ébredt fel, csak álmában szintén oldalára, feléje  fordult és felüllévő kezét Jolsvai derekára ejtette. Zsolt feje közel kerülhetett a tarkójához, mert nyakán érezte a leheletét. Ettől felállt a hátán a szőr, teljes erővel rátört fóbiája, és alig tudta legyőzni a késztetést, hogy kimeneküljön a szobából. Csak hosszú idő után nyugodott meg, feszülten hallgatva az egyenletesen folytatódó szuszogást, és csak nagyon lassan merült  kábult álomba.

ARRA riadt, hogy kopognak az ajtón.  Kinyitotta a szemét, már világos volt, a függönyön átszűrődő reggeli fény töltötte be a szobát.

Megrettenve ült fel és azonnal a mellette levő ágyra nézett, de a gyűrt lepedőn nem volt senki.  A következő pillanatban kinyílt a fürdőszoba ajtaja és Zsolt lépett be, még mindig meztelenül, derekán törölközővel.

– Jó reggelt főnök – köszönt rá és az ajtóhoz indult, hogy kinyissa.

– Kész a reggeli – hallatszott kintről egy női hang, de a kinyíló ajtó előtt már nem állt senki, a léptek távolodtak, a következő szobánál kopogtattak.

 Zsolt kinézett a folyosóra, kiszólt valamit, aztán visszacsukta az ajtót és odalépett hozzá.

– Remélem nem túrtam ki a helyéről és tudott aludni – nevetett és megpaskolta az ágy szélén üldögélő főnöke vállát.

Jolsvai viszolyogva rándult össze az érintéstől és zavartan tápászkodott fel.

– Még sosem aludtam férfival egy francia ágyban – morogta –, de nem volt rosszabb, mintha az asszony rugdosott volna oldalba álmomban – próbálta tréfával elütni a dolgot.

Zsolt ledobta a derekáról a törölközőt és ruganyos léptekkel a ruháihoz ment.  A reggeli fényben még irigylésre méltóbbnak tűnt a fiú széles vállban végződő háta, feszes feneke, izmos combjai és kemény vádlijai, és képzeletében rögtön maga előtt látta, ahogy ez a test egy kéjtől vonagló nőt ölel. Jolsvai rémülten tapasztalta, hogy újból merevedik, ezért felugrott és kezét ágyéka elé tartva gyorsan besietett a fürdőszobába.

– Tisztára megbuzultam – rémüldözött magában, mikor beállt a hideg zuhany alá.

EZÚTTAL nem nyelte le bosszankodását, Zsoltot áthelyeztette egy másik szobába és azonnal elhatározta, hogy tisztázza a malőrt Margóval, és az éjszakára mindent elrendez. Fülében hallotta a nő gúnyos kuncogását és elképzelte, miként fogja megleckéztetni a nőt, hogy ezentúl mihez is tartsa magát. Napközben felkereste és mások előtt hangosan közölte vele, hogy egy fontos levelet kell lediktálnia, ami nem várhat másnapig, és E–mailen még az éjszaka el kell küldeni. A nő megértette, mi a „parancs”, sőt azonnal teljesítette volna is, de ő arra hivatkozva, hogy estig még tisztáznia kell néhány részletet a partnereivel, csak vacsora utánra rendelte a szobájába.

Alaposan előkészült az éjszakára.

Amikor végre Margó bekopogott, majd lap-topját kinyitva gépelésre készen ráemelte alamuszi tekintetét, kirobbanva adta tudtára a nőnek kifogásait, szemrehányásait, hogy átállt Marosi oldalára, hogy első szóra hűtlen lett hozzá. Az asszony azonban egy pillanatra sem jött zavarba, „ne légy féltékeny, te csacsi” reakciójával beletaposott Jolsvai hiúságába.

– Még hogy én féltékeny – képedt el a feltételezésen és a laptopot félre lökve komótosan hozzálátott, hogy keményen megdöngesse a nőt. Bizonyítani akart, ezért mindent beleadott. Margó egyre hangosabb extatikus lihegése, majd visongása aztán már további könnyelmű erőfitogtatásra is sarkallta. Nem sejthette, hogy ez lesz a veszte.

Sajnos aznap reggel elfelejtette bevenni vérnyomás csökkentőjét, a vacsoránál meg legurított három pálinkát a torkán, így akár ezek, akár a Viagra miatt, amikor a vígan lengedező hatalmas melleivel rajta lovagló Margóval már a csúcsponton voltak, Jolsvainak hirtelen elkezdett lüktetni a feje. Ekkor azonban már nem volt megállás. Amikor megérezte a mellkasát abroncsként összeszorító görcsöt, és elsötétült előtte a világ, segélykiáltás helyett csak szánalmas hörgésre futotta tüdejéből, és belezuhant a sötétségbe.

 A halálra rémült Margó csak nagy nehezen kászálódott le a még mindig meredező farkú partneréről, és kombinéját kézbe kapva kirohant a folyosóra, segítségért sikoltozva.