Halálos fóbia 2. 

A MALÁJZIÁBA tartó repülő úton sem volt semmi probléma a kicsivel. A Sepangi repülőtérről Kuala Lumpurig tartó gyorsvasúti utazást mindannyian élvezték. Péter a pályaudvaron várta őket. A család végre együtt volt. Zita boldogan ölelgette fiát, aki úgy tűnt, kicsit lefogyott, egyébként pompásan nézett ki. Elképesztően napbarnított volt, és férfiasan borostás arcával, lófarokba kötött, hosszú hajával, sokkal vagányabban nézett ki, mint a családapához illően konszolidálódott bátyja. Péter el volt ragadtatva András kisfiától, aki az első perctől kezdve kiválasztotta őt, és nagy szemeket meresztett rá. A pályaudvarról a szállodába vezető úton kocsijukkal dugóba kerültek, ami megviselte a kisfiút, de sírása azonnal megszűnt, mikor anyja szállásukat elfoglalva végre megszoptathatta és lefektette. A nők elmentek lepi-henni, az apa és két fia beült a bárba.

– Mesélj, hogy megy az alagút építés? – ölelte át Péter vállát Jolsvai.

A fiú kicsit zavartan válaszolt.

– Nagyszerűen. Reisch nagyon rendes, bár elhalmoz melóval.

– Az jó, teher alatt nő a pálma. Merre dolgoztok?

– Singapur közelében építünk egy autópálya alagutat a tenger alatt. Egy szakaszon én lettem az építésvezető helyettese.

– Jó a főnököd?

– Elég kemény figura, de sokat lehet tanulni tőle.

– Szabad időd?

– Nem sok.

– Azért, úgy látom a hullámlovaglásra szakítsz időt – szólt közbe András.

– Kell némi szórakozás – mosolyodott el, borostásállát simogatva Péter.

– És mi van a csajokkal? – tért a tárgyra Jolsvai, aki egész úton a maláj nőket figyelte.  Fel volt izgulva, mert a választék nagyszerűnek tűnt.

– Apa, te még mindig a régi vagy – nevetett Péter és Andrásra nézett, aki visszakacsintva rátért a lényegre.

– Apa arra gondolt, szervezhetnél nekünk majd egy kis kiruccanást, ha a kötelező koedukált programokon túl leszünk. 

–  Ha a hölgyek elfáradtak a városnézésbe – javította ki  Jolsvai.

–  Ennek nem lesz akadálya, akár már holnapra is – mosolygott bajtársiasan Péter.

–  Mi legyen addig anyával és Krisztinával? – fordult apjához András.

–  Elviszem őket a múzeumokba – ajánlotta fel segítségét Péter.

– Na, az nekik való – bólintott Jolsvai. – A múzeumok engem is érdekelnek, de csak  sorjában.

Cinkosan összenevettek.  

AMIKOR reggel felébredtek és megreggeliztek, Péter már várta őket az előcsarnokban. A hölgyeknek (anyjának és sógornőjének) múzeum és parklátogatást, a férfiaknak (apjának és bátyjának) meg egy városnézésnek hazudott kiruccanást szervezett.

– Ti elboldogultok kettesben, – kacsintott apjára és Andrásra – én a hölgyeket gardírozom – azzal diszkréten odacsúsztatott egy cédulát Andrásnak, melyre a város leghíresebb luxus bordélyházának címe volt felírva és taxit hívott nekik.

András apjával együtt elviharzott, Péter meg letelepedett a bárban, városnézésre készülődő hölgyekre várva. Addig is koktélt rendelt és a jeges italt kortyolgatva egy újságba mélyedt. 

– Helló! – paskolta meg a vállát egy kéz.

– Szia, – tette le az újságot Péter.

– Megjöttek? – kérdezte a fiatalember, aki rövidre nyírt katonás tüskefrizurát viselt és pólója majd szétrepedt széles vállán és bicepszein.

– Meg. A nőket: anyámat és sógornőmet ma el kell vinnem várost nézni, de holnap után Langkawiban leszünk, ott megismerheted apámékat.

– Oké – bólintott a fiatalember.     

A FÉRFIAK szórakozása nagyon jól sikerült. A „nyilvános ház” valójában egy gyönyörű wellness hotel volt. András és az apja szabadon válogathatott az előttük felvonultatott szebbnél- szebb lányok közül.

– Tiszták ezek? – ébredt fel Jolsvaiban bacilus fóbiája.

– Garantáltan – mondta András.

A kiválasztott szépségekkel valóban makultátlanul steril hotelszobákba húzódhattak vissza, ahol aztán minden gátlást levetve folyhatott a szórakozás. Az egészben csak az volt a rossz, hogy a mulatság időtartama előre meg volt határozva. Ez kicsit feszélyezte Jolsvait, aki időnként aggódva nézett órájára.

A 62 éves férfi, úgy érezte, mintha húsz évet fiatalodott volna. A gyönyörű lány aláomló, hosszú fekete haját széthajtva, végigcsókolta a olajbarna testét, hosszan elidőzve egyes részeken. Cserébe a lány orá-lisan kielégítette, amit nem sokkal később egy őrületes iramú közösülés követett a falakba rejtett hangszórókból hallatszó egyre gyorsuló zene ütemére. Végül szeretett volna a lánnyal még egy jót csókolózni is, de az elutasította. Az már nem volt benne a szolgáltatásban. 

Egy másik szobában fia, András hasonló élményeken ment keresztül. Ő már elég régen nem volt feleségén kívül más nővel, így nagyon élvezte, hogy újra összehasonlíthatja valóban jobb-e a szabadon választott, mint a kötelező.   Krisztina dicséretére legyen mondva, az utóbbit érezte jobbnak.  Mikor lejárt az idő, a lányok mosolyogva elköszöntek és eltűntek a selyem függönyök mögött.

EGY órával később, egy nagyszerű fürdőzést követően apa és fia kellemesen elfáradva ült le a bárpultnál még egy hűsítőre.

– Irigylem Pétert, hogy ilyen helyekre járhat – mondta Jolsvai körbetekintve.

András nevetve legyintett.

– Ő nem jár ilyen helyre.

Jolsvai csodálkozott, aztán elnevette magát.

– Olyan szigorúan fogja a barátnője?

– Nincs barátnője.

– Ugyan már, akkor kivel kavar?

András vigyorgott, mint aki jó viccet mond:

– Hát a barátjával.

Jolsvai hitetlenkedve összeráncolta homlokát:

– A fiam szerzetes lett?

András megcsóválta a fejét.

– Ne mond, hogy tényleg nem tudod.

– Mit?

– Hát, hogy meleg.

Jolsvainak meg kellett kapaszkodnia a bárpultban, hogy le ne essen a hosszúlábú  székről.

– Mióta?

– Szerinte, amióta az eszét tudja.

Jolsvai tiltakozott.

– De hát odahaza millió barátnője volt, együtt hajtottátok a csajokat.

– Ez nem egészen így volt.

Jolsvai a fejét rázta:

– Dehogynem.  Hetente új barátnőjével kefélt.

– Egy frászt. A csajait mindig én dugtam, ő csak felhajtotta és át-passzolta őket nekem.  

Jolsvai egy darabig köpni–nyelni sem tudott, aztán végül kinyögte:

– Most viccelsz?

András vállat vont.

– Csodálom, hogy nem jöttél rá. De mindegy, jó testvér, nehogy megjegyzést tegyél rá és főleg nehogy megmond neki, hogy tőlem tudod.

Jolsvai nézte a whiskys poharat, majd az utolsó cseppig ledöntötte a torkán. Az elhangzottakon annyira megdöbbent, hogy teljesen leblokkolt. 

 LANGKAWIBAN, az őserdőben tett kirándulások után a strandon Péter váratlanul bemutatta aznap odaérkezett “kollégáját”. Mike, mintha a harmadik ikerfiúk lett volna, épp olyan napbarnított, vállas, izmos, kigyúrt fickó volt, kocka hassal, ragyogó fogakkal.  Jolsvai zsigeri ellenszenvvel nézett rá és olyan viszolygást érzett, hogy még a kézfogást is elkerülte vele. Fóbiája csak később csillapult, és ment át gyanakvó figyelésbe, mikor rájött, hogy bár minden erejével megpróbálja utálni, de valahogy nem megy igazán, mert a srác, aki angolul beszélgetett velük, udvarias, jó modorú volt és teljesen normálisnak látszott. Zavarta ugyan, hogy olyan meghittnek látta a kapcsolatukat a fiával, de az ellenszenv lassan szánalomba csapott át benne, amiért ezek a pompás fickók egymás homogén társaságában és nem a körülöttük nyüzsgő, ringó csípőjű, telt keblű, hosszú combú szépségek hajkurászásban keresik a boldogságot. Ez az értetlenség végül mégiscsak felzaklatta, és ahogy körülnézve látta, hogy fia mi mindentől fosztja meg magát ostoba, beteges vonzalmában, mindjárt olyan erekciója is lett, hogy el kellett takarnia a fürdőköpenyével.

Attól kezdve állandóan azon törte a fejét: kitől örökölhette szerencsétlen fia a buzériáját? Azt, hogy esetleg genetikai alapon tőle, vagy a családjától, azt kizártnak tartotta. De akkor ki rontotta meg?  A gyanútlan Zita természetesen el volt ragadtatva Péter barátjától, de a kényszeredetten mosolygó Jolsvainak nem volt szíve lehűteni az anyai szív forró lelkesedését. 

Amikor a repülőtéren búcsúzkodtak, Jolsvai a szokásos atyai csók helyett még egy hátba veregetős ölelésre is alig volt képes fia iránt, és valósággal felmenekült a gép fedélzetére. A hazafelé tartó, hosszú repülő út alatt már valósággal gyűlölte kisebbik fiát, és eldöntötte, hogy úgy, ahogy van, kitörli életéből, mint egy kellemetlenséget.

Zita azonnal észrevette férje kedélyváltozását, de inkább bosszan-kodott, mintsem aggódott, öregedő férje fiai fiatalsága miatti hiú irigységének tudta be.   

HAZATÉRVE a téli Budapestre, a zajos, ködös, szmogos nagyváros látványa lehangolta és mogorvává tette Jolsvait. A gellérthegyi villát kietlen hodálynak érezte, tudta, hogy a család már soha többé nem lesz együtt, és otthonuk, immár csak a kettejük számára, nyomasztóan nagy. A csodás épület, amelyet egykor szinte minden héten népes vendégsereg népesített be, az utóbbi időben már sokkal ritkábban fogadott látogatókat. Ha felesége Zita nem rendelkezett volna ekkora baráti körrel, nem is lett volna érdemes fenntartani. De Zita még csak negyvenöt éves volt, tele energiával és vele ellentétben, őt az utazás és az élmények feldobták, némileg megszabadult depressziójától és sorra meghívta barátnőit.

Zita hamar túltette magát 62 éves férje lehangoltságán, sokszor udvariatlan figyelmetlenségén. Abba már kezdett belenyugodni, hogy férje esténként egyre kevesebb érdeklődést mutat hatalmas francia ágyukban – amit korábbiakban csak tataminak becéztek –, az ő kissé megereszkedő keblei és egyéb intim testrészei iránt, és a kezdeményezéseit rendre horkolással utasítja vissza. Meg volt róla győződve, hogy öregedő, hiú férjét a körülötte sürgölődő hivatali ringyók kifacsarják, és neki csak a kiszáradt csutka marad. Ezen azonban nem akadt fönn túlságosan, úgy gondolta, hogy ez munkahelyi ártalom, ami főnöki pozíciójának elkerülhetetlen velejárója, és az anyagi előnyök miatt el kell viselnie. Nem értette azonban, mitől fokozódtak férje tisztaság fóbiái, miért kerüli a fiairól való társalgást, de igyekezett elkerülni, hogy ezen bosszankodjék, inkább az egészet egy vállrándítással elintézte.

Nem vette észre, hogy hazatérésük után Jolsvainak egészségügyi gondjai támadtak. Pedig az vizelési nehézségeivel titokban orvoshoz is ment, aki figyelmeztette, mostantól vigyáznia kell a prosztatájára, kerülni a tömény italokat, az erős kávét, és a túl fűszeres ételeket.  A vérnyomása is magasabb lett a kelleténél, ezért naponta szedendő vérnyomás csökkentőt írtak fel neki. Ebben sajnos vízhajtó is volt, így ettől kezdve délelőttönként folyton a klotyóra kellett rohangálnia vizelni, de ami a legrosszabb volt, még merevedési problémai is jelentkeztek. A korábban olyan magabiztos férfi, hogy azért szexuális működőképességéről meggyőződjön, esténként izzadtan kínlódva maszturbált a fürdőszobai tükör előtt, ami egyes szakirodalomi „jó tanácsok” szerint állítólag jót tesz a prosztatának.

Jolsvai érezte, hogy nem túl jól teljesít, ezért az asszony vélt csalódottságát igyekezett időnként enyhíteni valami nagyvonalú ajándékkal.  Mivel felvetette a pénz, legutóbb például a névnapjára (!) egy új Mercedes terepjárót lízingeltetett cégével az asszonynak, és nem volt többé kifogása az ellen sem, ha nem kísérte el őt a szokásos vadászati murikra, hanem a barátnőivel inkább síelni ment Svájcba.

 Az elithez tartozó hölgykoszorú felváltva tartotta a szigorúan filléres alapon zajló rabló römi, vagy kanaszta kártya partijait a férjek villáiban, amit sportolás címén ausztriai sítúrák egészítettek ki. Ezek persze alkalmat adtak az életerős asszonyságoknak előzetesen egyeztetett ártatlan viháncolásokra is a síoktatás címén hozzájuk csapódó jó svádájú fiatalemberekkel, a vérpezsdítő sportolást követő esti pálinkázás után. Egyetlen férj sem akadt, aki kifogásolta volna az effajta kiruccanásokat. A hölgyek eme, több napig tartó kikapcsolódásai ugyanis az ő számukra ugyanolyan kilengésekre adtak lehetőséget. Így tengtek-lengtek a jómódú házaspárok, egymástól távolodva és közeledve, hullámzó forgatagban élvezve az élet „szépségeit”.

 Zitát nem zavarta, hogy férje lefekvés előtt egy órát elvacakol a fürdőszobában, vagy sokáig hánykolódódik álmatlanul mellette. Az sem, hogy ilyenkor néha kikászálódik mellőle és átbotorkál a nappaliba és a lehalkított TV távkapcsolóját kezdi nyomogatni. Ha Zita reggel a fotelben horkolva találta, nem szólt, csak fejcsóválva, széles csípőjét riszálva elment kávét főzni és a tálcán gőzölgő csészével a kezében ébresztette fel urát.

– Fel kell kelned szívem, a lányok már nagyon hiányolhatnak odabent – paskolta meg ilyenkor kedvesen, a horkantva ébredő férje vállát.

Egy idő után azonban odáig jutottak, hogy közmegegyezéssel éjszakára külön szobába költöztek.

– Eszméletlenül horkolsz, ezt nem lehet kibírni – mondta Zita és Jolsvai tehetetlenül széttárta karját, mint aki szomorúan veszi tudomásul a megváltoztathatatlant, valójában megkönnyebbülten hurcolkodott át a vendégszobába.

Jolsvai azért fontosnak tartotta, hogy havonta legalább egyszer megmutassa ki az úr a háznál, és némi ajzószeres segítséggel megtámogatva keményen megdöngesse feleségét. Igazság szerint még mindig talált felfedezni valókat az asszonyon, amikor túljutva gömbölyű, mellei domborzatán nyelvével hozzá látott felkutatni testének egyéb zegét és zugait. Türelmes és kitartó munkával sikerült is az asszonyt a legmagasabb élvezetekig eljuttatnia, aki nem is sejtette, hogy ehhez férjének mennyi előkészületre volt szüksége.

JOLSVAI nemrég új sofőrt kapott, egy húsz év körüli, fiatal, energikus fickót, aki hamar a bizalmába férkőzött. Zsolt cinkos elismeréssel nyugtázta, hogy az öreg ekkora nőfaló. Úgy számolta, alig lehet már csajszi a titkárságon, akit meg ne dugott volna. Jolsvainak imponált a nála több mint negyven évvel fiatalabb srác elismerése és nem zavarta, hogy pofátlanul az ő levetett nőire hajt. Azt azért tudomására hozta, hogy nem szeretné, ha aktuális kapcsolataiba is belekavarna. A srác betartotta ezt a főszabályt, és ez meglehetősen bizalmas viszonyt alakított ki közöttük. 

Jolsvait a fiú egykori fiatalságára emlékeztette és egyre jobban megkedvelte.  A saját fiai is kábé annyi idősek lehettek, amikor elkerültek a szülői háztól, mint most Zsolt, így az a Péter iránt kihunyt apai ösztönöket pótló, lelkiismeret furdalás szerű zavaros bizalmi viszonyt élesztett fel benne.

Ez odáig ment, hogy egyszer csak Zsoltot személyi titkárává léptette elő, sőt meglehetős jövedelemnöveléssel hozzájárult, hogy szegényes albérletéből a villájukba, a szuterénban levő háztartási helyiség melletti „cselédszobába”, költözzön.

Zsolt először kicsit gyanakodva fogadta főnöke ajánlatát, de aztán fejben gyorsan osztott és szorzott, és mivel ez az ajánlat neki legalább havi ötvenezer albérleti díj megtakarítást jelentett, a gyanakvó meglepődést hálás mosoly váltotta fel és elfogadta.  

Zita eleinte meglepődött, hogy a lakásban a bejárónőn kívül, egy másik alkalmazott is feltűnt, de a ház nagy volt, a fiatalember udvariasnak és tisztelettudónak látszott. Munkaidő után a férjével együtt jöttek haza a hivatalból. Zsolt igyekezett éreztetni háláját, ezért esténként még a háztartás ügyes bajos dolgaiban is segített, így az asszony hamarosan úgy kezelte, mint a valamikori előkelőségek a komornyikjaikat.   Zsolt megtanult felszolgálni, készségesen leugrott a közeli bevásárló központba bevásárolni, ha kell cipelgetett, valóban mindenben lehetett számítani rá. Persze sokszor eltűnt egész éjszakára, mert azért magánéletre is szüksége volt, azt pedig Jolsvai eleve kikötötte, hogy látogatókat itt nem fogadhat.

       Az egyre zárkózottabbá váló és cége zűrös ügyeivel vesződő Jolsvainak terhessé vált neje harsány, és a ház nyugalmát állandóan feldúló baráti társasága, ezért bőkezűen támogatta a sí és egyéb túráikat. Jól ismerve neje autóvezetési technikáját és vezetési stílusát, ezért jobbnak látta, ha asszony „vadi új”, terepjáróját inkább Zsolt vezeti.

Zita barátnői számára persze bőséges pletyka témát jelentett Jolsvaiék „inasa.” Irigyelték barátnőjüket. Főleg, amikor meglátták a kisportolt, ruganyos léptekkel felszolgáló huszonéves fiatalembert Ettől fogva ragaszkodtak hozzá, hogy ha sítúrára mentek, Zita „vadi új” mercijét mindig Zsolt vezesse. A fiatalember unszolásukra ráadásul még egy síoktató haverját is beszervezte, így az esténként unatkozó hölgykoszorúnak nem egyedül rajta kellett osztozkodnia. 

  Jolsvai a sítúrák idején nagylelkűen lemondott Zsolt szolgálatairól, így a hivatalban természetesen  előbb–utóbb feltűnést keltett, hogy a főnök egyre gyakrabban maga vezette BMW-jét, de ezt senki sem tartotta korrektnek szóvá tenni, mert ilyenkor mindig valamelyik soron következő irodai cicababa ült mellette az anyós ülésen.