Halálos fóbia 4. 

MARGÓ sikoltozására felbolydult méhkassá változott a bakonyi vadászház. 

A személyzet rögtön hívta a mentőket, de még ki sem ért Veszprémből a rohamkocsi, az egész ház már az összes részletet tudta. Szobáról szobára terjedt a hír, mint valami ragály, és nyomában, mintha láthatatlan vadászkürtök fújták volna le a hajtást, vagy inkább a helycserés támadást, azonnal megindult a népvándorlás. Alulöltözött, lihegve loholó urak és hölgyek ütköztek össze a szűk folyosókon, mindenki az eredeti szobájába igyekezett, takargatta magát, de közben a másikat leste. A dühös rémület másodpercenként változott át gúnyos kárörömmé oda–vissza az arcokon. Mire a rendőrség is kiérkezett, mert a mentőorvos a rendkívüli haláleset miatt értesítette őket, már mindenki útra készen becsomagolt. 

A hátizsákos, sporttáskás, fegyvertokos urak és a kerekes utazótáskás hölgyek lefelé tolongtak a szobáikból a földszintre vezető lépcsőn, eltorlaszolva a felfelé törekvő hivatalos közegek útját. 

– Hölgyeim és uraim! Helyszínelési eljárást foganatosítunk az épületben. Felszólítom önöket, mindenki haladéktalanul térjen vissza a szobájába. Engedélyünk nélkül egyelőre senki sem hagyhatja el a szobáját és nem távozhat az épületből – utasította a zajongó sokaságot a ragyás képű százados, akin látszott, hogy nem tetszik neki ez a nagy felhajtás.

– MIRE alapozza, hogy a haláleset nem tartozik a szokásos közigazgatási eljárás hatálya alá? – szegezte a kérdést a százados néhány perccel később a mentőorvosnak, miután megtekintette a lepedővel letakart holttestet.

– Fenn áll az öngyilkosság, vagy idegen kezűség lehetősége. Igazságügyi vizsgálatra lesz szükség. 

– Gyanú? 

– Viagrát és ismeretlen tartalmú üres gyógyszeres dobozt találtam. 

– Ez mit jelent?

– Ezt majd a labor kideríti.  

A százados felhívta a nyombiztosítókat, és amíg megérkeztek alaposan körülnézett a szobában.

– Remélem, nem nyúltak semmihez? – kérdezte a doktort. 

A mentőorvos sértődött képet vágott és nem is válaszolt. 

– Mi van a nővel? – próbálkozott tovább  a százados. 

– Nyugtatót adtunk neki, néhány óra múlva kihallgatható lesz – mondta a doki és pakolni kezdte a holmiját.  

MIUTÁN a százados figyelmeztette a nyombiztosítókat, hogy minden ujjlenyomatot rögzítsenek, hívatta a vendégház vezetőjét. A férfi idegesen toporgott a rendőrtiszt előtt. 

– Az úr – pillantott a letakart hullára – reggel szólt, hogy a szobatársát helyezzem másik szobába, mert egyedül akar lenni. 

– Ki volt a szobatársa?

– A sofőrje. 

ZSOLTOT a társalgóban hallgatta ki. Fürdőköpenyben volt és ásítozott. 

– Tud róla, mi történt?

A srác egykedvűen bólintott.

– Miért rakta ki a szobából a főnöke?

Zsolt elvigyorodott.

– Gondolom a nő miatt. 

– Nem volt semmi harag?

– Miért lett volna? A főnök mindig külön szobát kapott, de most elfelejtett előre szólni. 

– Ismerte a nőt? – és belepillantva a feljegyzéseibe kiegészítette –, ezt a Szeberényinét? 

– Persze. Egy kocsival jöttünk, a cég gazdasági vezetője. 

Nemsokára visszajött a mentőorvos, hogy a „nő” kihallgatható. 

MARGÓ szempillái még mindig rángatóztak, és ahogy a százados megfigyelte, közel szinte azonos ütemben a pongyolája alatt dudorodó kebleivel.  

– A férjem…– kezdte volna, de elakadt.

A rendőrtiszt arcán álságos jóindulat váltotta fel a megvető közömbösséget. 

– Ne aggódjon, tiszteletben tartjuk személyiségi jogait, de azért nem garantálhatjuk, hogy a férje…

– Nem. Azonnal elválok tőle.  Nem tudhat meg semmit. 

– Én még várnék ezzel az ön helyében. Hátha a körülmények…

– A férjem Szeberényi őrnagy, kerületi rendőrkapitány Budapesten – sütötte le szemét Margó.  

– Akkor, lehet, hogy hamarosan mégis mindent tudni fog. Mindenestre ez magánügy, azaz csak az lenne, mert  az orvos szerint fenn áll az öngyilkosság, vagy idegen kezűség gyanúja. 

Margó szemei tágra nyíltak.

– Hölgyem, el kell mondania minden részletet. 

– Ha már beszéltem az ügyvédemmel. 

A százados megcsóválta fejét. 

– Ahogy gondolja. 

A nyombiztosítók mindent rögzítettek, rendőrtiszt végül hajnali kettőkor intézkedett a holttest elszállíttatásáról az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetbe, majd a hatóság visszavonult.  

Ezen a hajnalon úgy spricceltek szét a vadászház parkolójából a vendégekkel megrakott fekete Audik, Lexusok, Mercédesek, Toyoták és a pásztázó reflektorokkal felszerelt terepjárók, mint a lámpagyújtásra megriadt csótányok.  

MARGÓ férje, akit a helyszínelő százados természetesen azonnal értesített a történtekről, némileg feszélyezve érezte magát, mikor becsöngetett a Szirtes úti villába. . 

– Szeberényi Gábor őrnagy vagyok – mutatkozott be a magas, enyhén őszülő, vállas, jó kiállású férfi az ajtót nyitó nőnek.

Az özvegy, aki direkt nem öltött gyászt, mert a tragédia tudomására jutott részletei ismeretében nem akart még több okot adni kárörvendő vihogásra a barátnőinek, bizalmatlanul engedte be a civil ruhás rendőrt, de aztán megállapította, hogy tip-top úriembernek látszik és nagyon pofás fickó. Azért igyekezett határozott lenni.      

– Jolsvainé. Mit óhajt? Már jártak nálam a kollégái.  

Szeberényi magyarázkodásba kezdett. 

– Meg kell mondanom, nem én vezetem férje halála körülményeinek vizsgálata tárgyában a nyomozást, csak, mint érintett fél kerestem fel. Ez nem szabályos dolog, ezért kérem diszkrécióját.  

Zita szeme tágra nyílt.

– Érintett fél? – kérdezte, mint aki rosszul hall –. Mit jelentsen ez? 

– A feleségem révén. 

Zita lebénult. Hát persze, Szeberényiné. Tehát ez a nő férje. Mivel zsarolhatta meg a néhai Jolsvai Károly azt a hülye kurvát, hogy egy ilyen pasi birtokában hajlandó legyen lefeküdni vele?  

– Értem. Akkor közös nevezőn vagyunk. 

A férfi komolyan bólintott, Zita meg folytatta:

– Megmondom őszintén, az elhunyt férjemen nem csodálkozom, de… – kezdett bele, aztán belezavarodott, mert rájött, nem ajánlatos a mégoly megcsalt férj előtt is, annak feleségét lekurvázni.   

– Egyetértek önnel asszonyom. A mi kapcsolatunk a volt feleségemmel véget ért. Igaz nem olyan tragikusan, mint az öné, néhai férjével –, de ő sem tudta folytatni, ő is belegabalyodott, ezért ő is elhallgatott.  

Zita kapott először erőre. Suhintott a kezével, mintha el akarná söpörni a gátlásokat. 

– Miről van szó?

– Egy azonosításra szeretném megkérni.  

– Azonosításra? A férjemére?

Szeberényi megrázta a fejét.

– Őt már többen azonosították, ezért nem kérték önt erre. Másról van szó. Egy magántermészetű ügyről. 

– Kit kell azonosítanom?

Szeberényi elővette mobil telefonját és bekapcsolta.  Matatott rajta egy kis ideig, aztán Zita elé tartotta. 

– Ezt a fényképet találtam a facebookon.  A képen látható nő a volt feleségem. A férfi személyére vagyok kíváncsi. 

Zita közel hajolt a kis képernyőhöz. Azonnal felismerte Zsoltot, egy nagymellű nővel a szaunában. Szóval az a kurva vele is kavart–gondolta és jól megnézte a nőt, akit addig még nem látott, de akiről most kiderült, hogy többszörösen mászott bele az ő életébe is. – Mutatós ribanc – állapította meg dühösen, de azért ügyelt rá, hogy a szeme se rebbenjen, amikor tekintetét visszafordította a rendőrre.

– Sajnos nem ismerem. 

– Biztos benne? 

– Csak a halál biztos. Ködös a kép, gondolom a gőz miatt. 

Szeberényi gondterhelten kapcsolta ki mobilját és süllyesztette zsebre. 

– Azért gondolja meg. Ez a kép összefügghet a férje halálával.

– Ugyan már – legyintett Zita.  

Szeberényi elfordította róla a tekintetét, de sehova se nézett. 

– Ilyen rossz véleménnyel van a volt feleségemről? 

– Miért, maga  nem? – replikázott, de aztán, látva a férfi szikrázó pillantását ijedten a szájához kapta a kezét –. Talán ezt nem kellett volna mondanom. De ön is így gondolhat az én szerencsétlen férjemre – tette hozzá mentegetőzve. 

A férfi megcsóválta a fejét. 

– Örülök, hogy beszélhettem magával. Azt hiszem nekünk, tisztességes embereknek nagy megpróbáltatás az ilyesmin átesni. 

– Hát ez egy ilyen érzelgős fasz? Vagy ennyire hülye? – gondolta némileg kiábrándultan, de aztán, végigmérve még egyszer a férfi szálas alakját, megenyhült. – Csak a hiúsága sérült, a sebeit nyalogatja. Én hamar kikúrálnám – gondolta, és pofátlanul már ki is bökte: – Szívesen elbeszélgetnék máskor is önnel, ha nem veszi ezt ízléstelenségnek, már így, ebben a szituációban.     

Szeberényi őrnagy kissé meglepett, de hálás tekintetét látva azért szomorkás álarcot erőltetve hozzátette: – Ha lezajlik a temetés …

Az ajtó becsukódott az őrnagy mögött. Zita az üvegen át még nézte, ahogy a férfi komótos léptekkel a kapu felé sétál, amikor a két kéz hátulról átölelte. 

– Mi volt ez? – kérdezte Zsolt és ajkait a nő fehér nyakára tapasztotta –. Randira hívod a pasit?

– Hallgatózol? – bontakozott ki az ölelésből a nő. – Inkább köszönd meg, hogy nem azonosítottalak. Veszélyes lehet egy féltékeny fakabát. Mikor volt ez a szaunázás? 

– Azon a kiruccanáson, amikor Marosi megpróbálta kinyírni a néhai férjedet. Ne mondd, hogy nem tudtál róla.    

Zita megenyhült. Szembefordult a sráccal és nekidőlt.

– Legalább megdöngetted?