Halálos fóbia 10.

HAVRILLA őrnagy, Zsolt kihallgatása után szakértőkkel is megvizsgáltatta Liza búcsúlevelét, mert abban Zsolt anyja pontosan megnevezte azt a gyógyszert, amit Jolsvai konyakjába tett.

Amikor visszatért a Szeberényi lakásban tartott helyszínelésből megtudta, hogy Margónak az orvosok nyugtató injekciót adtak be, és csak körülbelül két óra múlva lesz kihallgatható. Az üresjáratot kihasználva előbb megebédelt, majd beugrott a laborba.

– Lyukra futottatok – mondta a laborvezető főorvos. – A nő búcsúlevelében szereplő gyógyszer egy antibiotikumos kezelésnél a bélflórát regeneráló szer, aminek semmiféle életveszélyt okozó hatása nem lehet sem a viagrával, sem a Nitrominttel együtt, de külön–külön sem. Más gyilkost kell keresnetek.  

Havrillát meglepte a hír, de örült neki. Látatlanban is sajnálta a mostoha sorsú lányt, és a fia sem volt ellenszenves. – Ezt a gyilkossági kísérletet elfelejtjük – gondolta – legalább ők kimaradnak ebből a mocskos ügyből.

Amikor visszatért a szobájába, és bevezették a már kihallgatható állapotba került Margót, leültette az asszonyt, majd megkérte, hogy részletesen mesélje el, mi történt hazaérkezésétől egészen a férje öngyilkosságának pillanatáig. A vallomás első hallásra hihetőnek tűnt, de voltak részletek, amit nem értett.   

– Mi volt az indoka a volt főnöke látogatásának, hiszen maga már nem dolgozik azon a helyen?  

– Így van, de voltak még elszámolni valóink, a végkielégítésemmel kapcsolatban.

– Ez volt a táskában talált pénz?

Margó bólintott.

– Ez a szokásos módja egy végkielégítés kifizetésének? Az nem átutalással történik?

– Meghatalmazást adtam neki járandóságom felvételére.  

– A bank nem tud a kifizetésről.

– Akkor valószínűleg Marosi úr megelőlegezte a pénzt, mert sür-gettem. Talán úgy gondolta később is ráér felvenni a bankban.  

– És utólag akarta volna önnel az átvételi elismervényt aláíratni? – húzta fel szemöldökét Havrilla hitetlenkedve.

– Nem, hanem rögtön a készpénz átvételekor, csakhogy ezt férjem már megakadályozta.

– Nem találtunk átvételi elismervény nyomtatványt Marosi úr tás-kájában.

– Nyugtát írtunk volna az átvételről és utólag pótoltuk volna az elismervényt.

Havrilla látta, hogy Kelecsényi elégedett ügyfele válaszaival.

– A Jolsvai ügy miatt akart válni a férje?

– Ez magánügy. Ne válaszoljon – szólt közbe az ügyvéd, de Margó megrázta a fejét.

– Nem volt gyerekünk, nyitott házasságban éltünk.

– Férje féltékenykedése nem erre vall asszonyom – jegyezte meg Havrilla, de Margó vállat vont. 

– Úgy értelmezi, ahogy akarja.

Az őrnagy kezdett ideges lenni.

– Volt itt az a fiúnak írt E-mail, amit Jolsvai úr laptopján találtunk, és amit búcsúlevélnek vélhetnénk. Ezt ön gépelte, és küldte el?

– Én? Hogy tettem volna?

– Nem is tudott róla?

– Nem.

– Csak azért kérdezem, mert az elküldés időpontjában vadászat volt és Jolsvai úr kint volt a terepen, így csak ön férhetett hozzá a géphez, mert csak önnél volt a szobakulcs és csak Ön ismerte a gép belépési kódját.

– Kivéve, ha Jolsvai úr nem hagyta bekapcsolva a gépét a szobá-jában, ahogy gyakran előfordult, mert akkor bárki hozzáférhetett.

– Az nem valószínű, mert az alvó állapotba kapcsolási idő 10 percre volt beállítva és ettől kezdve csak kóddal lehetett belépni. Jolsvai úr meg az E–mail elküldése előtt két órával előbb hagyta el a szobáját. 

Ettől meg Margó és Kelecsényi lett ideges.

– Aztán meg ott volt az az üveg konyak. Azt ön vitte a szobába?

– Azt Marosi úr küldte a főnöknek.

A MÁSNAPI villás reggeli elmaradt, ugyanis mikor hozzá kezdtek volna az evéshez, váratlanul bekanyarodott az udvarra egy villogóit használó rendőrautó, amelyből a civilruhás Havrilla őrnagy és az egyenruhás kerületi rendőrkapitány szállt ki. A rendőrök mögött feltűnt a görnyedten csoszogó Kelecsényi is.  

Péter és András az anyjuk háta mögé húzódva, korgó gyomorral, és szúrós szemmel nézte a jövevényeket. Mellettük ott bámészkodott Jing, valamint Kriszta is, utóbbi a kis Balázskával a karján. Zita megdobbanó szívvel vette észre a földszinti lépcsőfordulóban megjelenő Zsoltot is, aki nyúzott képe ellenére már kialhatta magát, mert amikor rápillantott, nem fordította el a tekintetét, hanem rámosolygott.

 Havrilla és a kerületi kapitány az özvegyhez lépve nyilvánították ki részvétüket,

A Péter mellett ácsorgó Jing, a számára érthetetlen nyelven kezdődő, várhatóan unalmas társalgás elől azonnal kereket oldott. Zita meg bosszankodva vette észre, hogy Zsolt milyen kíváncsian forgatja fejét a lépcsőn felfelé surranó lány után, és milyen szemtelenül követi bámuló tekintetével a hosszú combjait és apró  lábikóit.

– Basszus! Ennyit a gyászról – csóválta meg a fejét és olyan szikrázó szemekkel nézett a fiúra, hogy dühének néhány izzó darabkája megperzselhette, mert Zsolt összerezzent, visszanézett rá, és sietve, bűnbánóan lesütötte a szemét. – Az álszent strici! – dühöngött Zita, amikor észrevette a látszólag meghunyászkodó srác szája sarkában rejtőző csalafinta mosolyt.

Balázska nyafogni kezdett, és András jobbnak látta, ha Krisztát is beküldi a gyerekkel Beához a konyhába, hogy lábatlankodás helyett reg-geliztesse meg a kisfiút.

HAVRILLA a jelenlevők köszöntésével kezdte, majd előadta, hogy a hatóság tájékoztatni kívánja a családot a néhai Jolsvai Károly úr halálával kapcsolat nyomozati eredményekről. Rögtön néhány információval kezdte.

– Sajnálatos tényt kell közölnöm önökkel. Marosi ügyvezető igaz-gató úr, tegnap este elhunyt, így az ő vallomása már nem segíti az ügy feltárását.

A hír elképesztő hatással volt a három családtagra.

– Mi történt? Mi ez? Hogyan? – hangzottak el az izgatott kérdések, de Havrilla válaszadás nélkül folytatta.

– Egy másik információ, hogy a rendőrség egy írásbeli beismerő vallomás birtokában, nyomozati adatokkal megerősítve letartóztatott egy személyt, aki társtettesként alaposan gyanúsítható Jolsvai Károly úr szándékosan, aljas indokból elkövetett megölésében.

Az őrnagy szavait hallva Zsolt elsápadt. Meg volt győződve róla, hogy az őrnagy az anyjáról és róla beszél. Nagyon elkeseredve hallgatta a folytatást. 

– Igen, hölgyeim és uraim, a nyomozás eddigi állása szerint az elnök vezérigazgató úr szándékos emberülés áldozata lett. Igaz, hogy a nyomozás kezdetén balesetre vagy öngyilkosságra gyanakodtunk.  A balesetet azonban kizárta az, hogy a tragédiát a túlzott sildenafil bevitel és az ezzel együtt bevett, Nitromint nevű, nitrát tartalmú gyógyszer kedvezőtlen együttes hatása okozta. Jolsvai úr gyógyszerkészletében azonban Nitromintet nem találtunk. A véletlenszerűen, vagy tévedésből történt beszedés lehetőségét kétségessé teszi, hogy a Nitromint recept nélkül nem kapható gyógyszer, amit csak komoly indikáció esetén, orvos írhat fel.  Az öngyilkosság pedig azért valószínűtlen, mert a sildenafilt szexuális serkentőként használják, és nem életszerű, hogy valaki az örömszerzést saját halálával kösse össze. A Jolsvai úr laptopján talált, fiának írt E-mail inkább szemrehányásnak és kitagadást jelentő elhatárolódásnak tekinthető, mint búcsúlevélnek, bár van benne utalás a halálos szándékról is. Feltűnő volt azonban, hogy olyan időpontban küldték el, amikor Jolsvai úr semmiképpen sem tartózkodhatott az adott számítógép közelében. Persze megírhatta előre is, másra bízva az elküldését, ami megmagyarázhatná, hogy miért olyan címre küldték, amelyet Jolsvai úr nem használt rendszeresen, ezért megpróbáltuk kideríteni, hogy ki férhetett hozzá a géphez az elküldés időpontjában. Kiderült, hogy Szeberényiné, a halálesettel járó aktus másik kulcsszereplője volt az, akinek erre lehetősége nyílt. Sajnos, azóta a hölgy egy másik, tragikus eseménybe is belekeveredett.

Havrilla ekkor röviden elmondta, mi történt az előző este Szeberényiék lakásában, majd Zsoltra fordította tekintetét.  

– Meg kell említenem még, hogy a laborvizsgálatok más gyógyszert is találta Jolsvai úr szervezetében – és jelentőségteljesen a fiú szemébe nézett –, de ezek eredete nem ismert. Az azonban bizonyos, hogy ártalmatlan szer volt, amit az elhunyt talán emésztési zavarai ellen szedett, de nem játszott szerepet a tragédiában.

Zsoltnak egy nagy kő esett le a szívéről, amikor rájött, hogy őket nem gyanúsítják. Hálásan nézett vissza, de az őrnagy addigra már elfordította tekintetét. Türelmetlenül álldogált ott még egy darabig, de a megkönnyebbülés az undorító történet további részletei iránti érdeklődését elsöpörte és máris egészen máson járt az esze.

Néhány perccel később, feltűnés nélkül a lépcső felé hátrált.

HAVRILLA visszatért a bűncselekményre.  

– Az őrizetbe vett gyanúsított, azóta vallomást tett. Ő keverte a vadászházban a sildenafil tablettát Jolsvai úr italába, amivel veszélyes mértékűre fokozta az elnök vezérigazgató úr által már előzőleg bevett ajzószer hatását. A tragikus kimenetelt azonban a másik összetevő okoz-ta, ami már a konyakban volt, amit Marosi küldött a főnöknek Szebe-rényinével.

– Sejtettem, hogy annak a görények benne volt a keze  – szaladt ki András száján. Havrilla egyetértően bólintott.   

– Marosi úr, a PALLADIO ügyvezetője, korrupt szakértők köz-reműködésével, hosszabb ideje okozott károkat a cégnek, hamis, tény-leges teljesítés nélküli számlák kifizetésével. A sorozatban elkövetett csa-lást Jolsvai úr fedezte fel, és arra készült, hogy a bizonyítékait felfedve, közelgő nyugdíjazásakor megakadályozza az elnök-vezérigazgató székére pályázó Marosit az utódlásban. Marosi megzsarolta Szeberényinét a cég gazdasági vezetőjét egy kompromittáló videóval, amit egy szaunában, titokban készített róla. Azzal fenyegette a Szeberényinét, hogy ha nem segít az elnök vezérigazgató idő előtti nyugdíjaztatásában, a videót eljuttatja a nő féltékeny természetű férjének. Ő adta az asszonynak azt az üveg konyakot, amibe Nitromintet kevert. A búcsúlevél ötlete Szeberényinétől származott, akinek Jolsvai egyszer elfecsegte családi problémáját. Az E-mailt valójában azért küldték el, hogy az öngyilkosság látszatát keltsék és a rendőri eljárást félrevezetve a leleplezést elkerüljék. Igazán nem is akarták, hogy az E–mailt Jolsvai Péter megkapja, csak az volt a céljuk, hogy a számítógépen legyen rajta, ezért is küldték olyan címre, amiről azt hitték, hogy azt a fiatalember már nem használja. Eszükbe sem jutott, hogy küldés pontos időpontja kideríthető és körülményei lenyomozhatók.

Az elhangzottak mindenkit megdöbbentettek, de Havrilla feltartott kézzel lecsendesítette őket.

– Még nincs vége. Hónapokkal ezelőtt névtelen feljelentés alapján a NAV és a NEBEK,–a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ–közös titkos nyomozást folytatott a PALLADIO szingapuri off–shore cége, a JOLSVER Ltd állítólagos törvénytelen üzleti tevékenységei, adócsalásai miatt. A hosszas vizsgálatok nem találtak semmi terhelőt, és megállapították, hogy alaptalan vádaskodásról van szó, de a rágalmazót nem sikerült azonosítani. Ma már úgy látjuk, hogy ez a vádaskodás Jolvai elnök úr lejáratását célozta.

Az ikrek összesúgva Kelecsényire néztek, aki bűnbánóan sunyítva a rendőrök háta mögé húzódott. Havrilla egy kézmozdulattal jelezte, hogy figyelmet kér.

– A bekövetkező haláleset után az elnöki cím utódlásában bizakodó Marosi, a közöttük kapcsolat elfedése érdekében „elfogadta” a gazdasági igazgatónő felmondását, akivel előzőleg a hallgatásáét 10 millió forint végkielégítésben egyezett meg. Hogy azonban az asszonyt kiktassa, anonim módon eljuttatta Szeberényihez a nejéről a szaunában készült videót. Azonban a halálesetben játszott botrányos szerepe miatt már úgyis válófélben levő nőt, ez a leleplezés már nem érdekelte. Követelni kezdte a pénzt, és végül a tettestársa beadta a derekát. A nő lakásán, a pénz egy részével érkező Marosi szembe találkozott a válás miatt végletekig felzaklatott és féltékeny férjjel, aki egy veszekedéssé fajult szóváltás során szándékosan, vagy véletlenül, ez most már mindegy, megölte az ügyvezetőt, majd magával is végzett.

Szavait szörnyülködő csend fogadta. Az őrnagy tovább beszélt.

– Mindez a nyomozó hatóság szerint emberölési kísérletben társ-tettesként való részvétel alapos gyanúját veti fel a gazdasági igazga-tónővel szemben. Az ügyészség dönt majd az őrizetben lévő gyanúsított további sorsáról.

Zita arca sugárzott az örömtől. Akkor most már tuti, hogy meg van a biztosítás! Negyven millió az mégis csak negyven millió.

Éppen szólni akart Zsoltnak, hogy ugorjon el pezsgőért, de nem látta sehol. Már indult volna, hogy a körmére néz, de Havrilla szavai megállították.

– Van itt még mindig valami. De ezt majd a PALLADIO jogásza fogja elmondani önöknek.

Kelecsényi kicsoszogott Havrilla mögül, és Zitára nézett, amikor belekezdett mondókájába.  

– Ma reggel felhívtak az önkormányzat hagyatéki osztályáról. Közölték, hogy a központi személy és lakcím nyilvántartásból  megálla-pították Jolsvai úr első házasságából született lányának címét. Az is kiderült, hogy Jolsvai Erzsébet, megváltozott nevén Banai Erzsébet két nappal ezelőtt elhunyt.

A két Jolsvai fiú visszafojtott mosollyal nézett egymásra, Zita viszont a név hallatán összerándult és felhúzta a szemöldökét.

– Az adatokból azt is megtudták, hogy az elhunyt hölgynek van egy nagykorú fia – folytatta az ügyvéd és végigfutatta szürke tekintetét a Joslvai család tagjain, akik egyszerre kapták fel a fejüket – és azt hiszem meglepetést fog kelteni, ha elárulom a fiatalember nevét. – Várt egy kicsit, aztán kibökte: – Nem lesz ismeretlen önök előtt, Banai Zsoltnak hívják.

Mintha bomba robbant volna.

Havrilla elmosolyodott, aztán oldalba bökve a kerületi kapitányt, a társaság felé biccentve, angolosan elindultak a kijárat felé.     

 Zita az első meglepetés után kissé szédülten, de aztán feleszmélve, gúnyos kárörömmel szólt rá Péterre.

– Menj fiam, és keresd meg az unokaöcsédet!

Zita érezte, hogy erre inni kell. Míg várták az új örököst elsza-lasztotta Andrást, hogy kürtöljön össze mindenkit, majd maga indult a konyhába a pezsgőért.

ANDRÁS, Krisztina riasztása után benyitott Péterék szobájába is, hogy Jinget is mozgósítsa a családi eseményhez. A szoba azonban üres volt, letrappolt hát a lépcsőn a szuterén felé.

Már majdnem odaért, amikor beleütközött a kivörösödött képpel felfelé csörtető öccsébe.

– Bassza meg! – taszította félre bátyját a láthatóan magából kikelt Péter és dühösen a háta mögé mutatott.

– Mi van? – nézett csodálkozó képpel az elviharzó testvére után András, és óvatosan lefelé indult. A kanyarban azonban földbe gyöke-rezett a lába. A cselédszoba ajtaja előtt, az ajtófélfának támaszkodva, egymásba fonódva ott csókolózott Zsolt és Jing, extatikus ölelkezéssel.   

– Azt ’a!... – szaladt ki András száján, majd az első pillanat döb-benetét leküzdhetetlen kárörvendő röhögési inger váltotta fel.

Zsolt arcán a lelepleződés első pillanatának bosszúságát sanda mosoly váltotta fel, aztán mintha semmi sem történt volna, össze-borulva folytatták ott, ahol abba hagyták.

FÉL ÓRA múlva már együtt pezsgőzött az egész család.

– Isten hozott öcsi – koccintotta poharát Zsoltéhoz András.

Zita fejcsóválva nézte, ahogy újdonsült mostoha unokája balkezével sunyin a mellette ülő Jing combját tapizza. 

Péter hamar túltette magát az egészen. Az első felháborodás után, már csak cinikus gúnnyal nézte volt barátnőjét.

– Ahogy elnézem az unoka öcsikémet, téged is ec-pec megbaszna, ha hagynám – gondolta, majd a többiek felé fordult és bejelentette: – Sajnos holnap indul a gépünk, már lecsekkoltam. Jó volt veletek – azzal jelentőségteljesen félrelökte Zsolt kezét, majd átölte és magához húzta Jinget, aki engedelmesen rámosolygott, és mintha mi sem történt volna, hosszú szempilláit szemérmesen rebegtetve hozzásimult.

PÉTER, később, amikor nem figyeltek rá, ott hagyta a társaságot és fellopózott a szobájukba.

Leült az ágy szélére és feltárcsázta a szingapúri számot.

– Hello – hallotta a barátja ismert baritonját.

– Hello Mike! Itt Péter.

– Szia! Mi újság?

– Hát…, eltemettük szegény apámat. Képzeld, úgy rettegett tőlünk, hogy halálba döntötte a fóbiája.

– Ne hülyülj!

– De. Van ilyen.  

– Ez gáz … És mi van a kis csajoddal?

– Nagyon ciki. Képzeld, kiderült, hogy van egy kanos, húsz év körüli unokaöcsém, akiről eddig nem is tudtam, és röptében majdnem becser-készte.

– Ne baszd ki!

– Pedig így van. Ráadásul a srác nyírta ki apámat is.

– Micsoda?

– Szegény fater egy csajával való dugás közben rosszul lett és kómá-ba esett, a srác meg az éjszaka közepén egy szál gatyában rohant, hogy újra élessze. Amikor az öregem feléledt az önkívületéből és meglátta, hogy a csaja helyett egy meztelen faszi lovagol rajta és dögönyözi, olyan pánikba esett, hogy azonnal végleg feldobta a cerkáit.

– Szar ügy.

– Az. De ne aggódj, holnap indulunk haza Jinggel.  

– Na, akkor, majd felelősségre vonjuk.

– Az lesz. Vonjuk és húzzuk. Na, csá!

*

Zita hosszan nézte a kandalló fölött függő képet; megérintve az érzéstől, attól a furcsa, keserű, hascsikarás-szerű nyavalyától, amit mások úgy neveznek, hogy lelkiismeret furdalás.

 – Mi a van? – kérdezte hangosan önmagától, majd összerázkódva, mint aki álomból riad fel, hirtelen felágaskodott, felnyúlt a képhez és  valósággal letépte a falról.

Teljes erőből vágta a földhöz, taposta, zúzta, ahol érte, végül berúgta roncsait a kandalló izzó hasábjai közé.

Dermedten bámulta a lángot kapott vásznat, megvárta, míg előbb  fekete tekercsé zsugorodik, aztán elhamvad. Ekkor lassan megfordult, beletúrt vörös hajába és fázósan összerántva mellein selyem pongyoláját visszament a boltozatos falmélyedésben álló, intarziás faburkolatú bárszekrényhez és töltött magának még egy pohár konyakot. 

Vége