Halálos fóbia 1. 

Amikor hazaért a halottak napi temetőből és kiszállt a villa bejárata előtt a terepjáróból, még orrában érezte a rothadó, nedves avar, a penészes koszorúk, a sírok felett halvány ködként terjengő gyertyafüst és a krizantémok zöldséges kertekhez hasonló szagának utálatos keverékét.                                               

Míg a srác a garázskapuval vacakolt; ő az előszobában levetve sáros csizmáját egyenesen a szalon boltozatos falmélyedésében álló bár- szekrényhez ment, kinyitotta és egy konyakot töltött magának. Két kézzel melengette a keskeny szájú poharat, miközben a fahasábok villózó fényeivel hívogató kandalló felé tartott. Mielőtt belekortyolt volna az italba, a falon függő, díszes keretbe foglalt festményre nézett.

A kép, a tavasszal örökre eltávozott, szerencsétlen férje kedvence és büszkesége, Nicolas Poussin, tizenhetedik századi francia festő igen nyomasztó tárgyú alkotásának, a Phobie Mortelle-nek egyik műtermi változata volt, amely egy korabeli pestisjárvány borzalmainak megjele-nítésével az embereknek a halálos ragályoktól való rettegését aposz-trofálta.

Az asszony egyszerre gyűlölte és kedvelte ezt a képet.  Mivel ez az ambivalencia a néhai férje iránti érzéseit is jellemezte, látványa fél évvel a halála után sem hagyta nyugodni. 

* 

1.

A PALLADIO Műépítész Rt elnök vezérigazgatója Jolsvai Károly tekintélyes külsejű, enyhén már őszülő, nős ember volt. 

A felesége, akivel immár huszonhat éve élt együtt, neki köszönhette, hogy Adonyi Béla vásárosnaményi tanácselnök akkor tizenkilenc éves lányából mára szalonképes úrinő válhatott.  Adonyi Zita eszes lány volt, így amikor Jolsvai legfürgébb spermái közül egyszerre kettő is célba ért nála, rögtön tudta, hogy ezzel az ikerterhességgel azonnal magához láncolhatja a férfit. Jolsvai annak idején nem tűnt rossz partinak, mert bár még nős volt, de harminchat éves építészmérnökként már jelentős szakmai sikereket tudhatott magáénak.   

Zita apja, igazi vezető káder, afféle „vasember” volt, aki lányát nem ennek a korán őszülő halántékú, ráadásul nős, gyerekes, – még el sem vált! – „bájgúnárnak” szánta. Zita anyja szintén nem szimpatizált lánya választottjával, de az ikerterhességet megállapító ultrahangos vizsgálat után – ne légy hülye! – felkiáltással észre térítette. Adonyi engedelmes férjként eleinte berzenkedve, aztán meghunyászkodva váltott, és kapcsolatait latba vetve mindent megtett leendő veje előző házassága felszámolásának meggyorsítása érdekében. Ez nem ment minden botrány nélkül. Jolsvai megcsalt felesége a 12 éves kislánya érdekében magas tartásdíjat zsarolt ki, és minden korábbi vagyonukra rátette a kezét.

Zita még időben, a terhesség nyilvánvaló külső jeleinek megjelenése előtt, de egy mindenétől megfosztott, alig néhány nappal az esküvő előtt „szabaddá” vált férfivel állt az anyakönyvezető elé. Amikor fél év múlva megszülte ikreit, Adonyi Béla a pompás fiú unokák bűvöletében már teljesen megváltozott. Befogadta a fiatalokat a házába, és ettől kezdve, – tíz év múlva bekövetkezett haláláig – teljes erővel támogatta veje karrierjét.  Idővel meg is kedvelte a férfit. Bár még sokáig lázadozott „osztályöntudata”, mármint, hogy veje, a politikai skatulyák szerint csak egy ingatag értelmiségi és nem az általa, a társadalom vezető erejének tartott munkásosztályból származik, de már érezte az új idők szelét. Ettől kezdve a „haladó” értelmiséget elkezdte a fejlődés egyik motorjának nevezni. Ennek szellemében beprotezsálta Jolsvait egy nagy, megyei építőipari vállalathoz főmérnöknek, aki hamarosan, a nyugalomba vonult igazgató székébe tornászta magát.

A privatizációk idejére Jolsvai a szakmailag általánosan elismert, nagyreményű tehetségből dörzsölt és gátlástalan üzletemberré vált. Előbb gyorsan csődbe vitte az általa „vezetett” állami vállalatot, majd „baráti” és üzleti kapcsolatait felhasználva és jelentős külföldi befektetőket bevonva, megalakította  PALLADIO  Építőipari Kft-t, amely a kétezres évek elején, az Európai Unióba való belépés után, pályázati pénzek felhasználásával városközpontok, műemlék épületek, végül kastélyok és kúriák felújítására specializálódott. Hamarosan országos jelentőségű vállalkozássá fejlesztette és zártkörű részvénytársasággá alakította a céget, melynek székhelyét áthelyezte Budapestre. Jolsvaiék a céggel együtt költöztek a fővárosba. 

Zita a két fiú után már nem szült újabbakat, hanem a két srác nevelésének, és férje karrierjének szentelte életét. Pragmatikus nő volt, aki az első, viharos, szerelmes évek után férje vérbő természetéből adódó zavaros nőügyei felett is szemet hunyt, ha azok nem váltak botrányos közüggyé. Jolsvai okosabb volt annál, mint hogy közbotrányba keveredjen, s noha gyakran váltogatta szeretőit, mindvégig ügyelt a példás családi élet látszatának megőrzésére.

Az elnök vezérigazgató úr keresett annyit, hogy nagyravágyó igényeinek megfelelő otthont teremtsen családjának. Egy, a második világháborúban meglehetősen sok sérülést szerzett, romos kúriából gyönyörű, archaikus, de belsőépítészetileg teljesen modern villát alakított ki. A cég számára referenciaként is mutogatott, a Szirtes út felső részén álló házuk tetőteraszáról pompás kilátás nyílt a Dunára, a pesti háztetőkre és a Budai Vár délnyugati oldalára.

Jolsvai kétségtelen tehetségét tükrözte a ház kialakítása. A kertből az eredeti külső árkádsor egy részének beépítésével kialakított boltozatos előtéren keresztül lehetett a teremnyi méretű nappaliba jutni, mely hatalmas, kertre néző és a másik oldalon a már említett csodálatos panorámára nyíló ablakokkal rendelkezett. Kényelmes, de szupermodern, krómszerkezetű, süppedő ülőgarnitúra, házimozi, hatalmas kandalló és falba süllyesztett bárszekrény tette teljessé a berendezést. A szabad falfelületeket Jolsvai Károly saját, kastélyokról, templomokról, és egyéb műemlékekről készített építészeti tárgyú rézkarcai, tusrajzai díszítették. A kandalló fölött a házaspár portréinak olajnyomata között, függött a „Halálos Fóbia (Phobie Mortelle)” címet viselő festmény, amihez Jolsvait különös kapcsolat kötötte. Tisztaság mániát és mindenféle ragálytól való halálos rettegést gerjesztett benne, ami még szexuális kapcsolatait is megterhelte. Ebben közrejátszott ifjúkori nemi betegsége, amit egy meggondolatlan aktus során szerzett, és amiből ugyan teljesen kigyógyult, de emlékétől zavaros nőügyei alatt sohasem tudott megszabadulni. Ezt később, a kilencvenes évek HIV vírussal kapcsolatos fóbiái csak fokozták.

EBBEN a házban és azt körülvevő varázslatos kertben nőttek fel a Jolsvai ikrek, András és Péter, akik apjuk vérét örökölték. A fiúk szilaj kamaszokból, kisportolt testű vagányokká cseperedtek, akit apjuk a Műegyetemre íratott be. Az egyik építész, a másik építőmérnöknek készült. Miután olyan egyformák voltak, mint két tojás, ezt ki is használták. Az azonos évfolyam lehetővé tette, hogy a hasonló tárgyak vizsgáira néha egyikük ment el a másik helyett.  Ezzel ugyan megúsztak néhány rázós vizsgát, de soha be nem pótolt hiányok is maradtak szakmai felkészültségükben, a professzorokban bujkáló gyanakvásról nem is beszélve.  Az igazi brahi azonban a pletykák szerint a nőkön való osztozkodás volt. Állítólag, ha valamelyik ráunt egy barátnőjére, átpasszolta a tesójának, és szegény lányok nem értették hogyan lehet ilyen rövid esze barátjuknak, hogy alig néhány napja történt dolgokra nem emlékeznek, vagy olyan dolgokkal próbálkoznak az ágyban, amivel azelőtt sohasem. Jolsvai szigorú apa volt, de ha nem is mutatta, nagyon büszke volt srácaira. Gyakran mondogatta nem kis dicsekvéssel: ezek a fiúk még egy verebet is megdugnának röptében.

A fiúk ellesték és igyekeztek követni apjuk életstílusát. Bár jól tanultak, de azon túl, zűrzavaros életmódjukkal, mintha lázadozni akartak volna az egyébként védelmező és anyagi biztonságot jelentő szülői ház rendje ellen, mind gyakrabban feszegették ennek határait. Mikor 2006-ban végre lediplomáztak, apjuk úgy döntött, itt az ideje, hogy felesleges energiáikat a továbbiakban saját önálló jövőjük megalapozására fordítsák, és külföldre küldte őket. Kapcsolatai révén így került Péter mélyépítő mérnök gyakornoknak Kuala Lumpurba a híres Smart Tunnel nevű, autópálya alagutakat is építő világcéghez, ahol Jolsvai egykori évfolyamtársa, Reisch Bandi magas szakmai karriert futott be és elvállalta a fiú támogatását.  Andrást Új-Zélandba küldte, akinek a PALLADIO Zrt egyik főrészvényese, Jolsvai „idegenbe szakadt” egyetemi évfolyamtársa és testi-lelki jóbarátja, az egyik legnagyobb ottani bank ingatlanfejlesztésén szerzett szakértő-gyakornoki helyet. András még a kiutazás előtt megnősült, itthonról vitte magával egyik volt évfolyam társnőjét, Krisztinát, és odakint hamarosan gyermekük is született.

Zita szíve mélyén neheztelt férjére, hogy elszakította fiaitól és az első unokájával való mindennapi kapcsolat lehetőségétől. Ez eleinte súlyos depressziót is okozott az asszonynál, amit Jolsvai megpróbált fiainál tett minél gyakoribb családi látogatásokkal ellensúlyozni. A dörzsölt üzletember ezeket az utazásokat arra is felhasználta, hogy ilyenkor, ki tudja honnan megtakarított pénzének egy részét magával vigye a távoli bankfiókokba, mert nem nagyon bízott a hazai lehetőségek állandóságában.

Egy évvel az után, hogy a fiúk elutaztak, némi egyeztetést követően, a Skype és más informatikai eszközök segítségével megszervezett családi kupaktanács  úgy döntött, hogy a szülők huszonhetedik házassági évfordulóját együtt ünneplik.  Úgy tervezték, hogy apjuk és anyjuk ezen a télen Andráshoz Új-Zélandba repül, megnézik a kis unokát, aztán együtt csinálnak egy körutazást a legszebb nyári pompájába öltözött szigeten. Két héttel később majd átrepülnek Sepangba, ahonnan gyorsvasúton utaznak Malajzia fővárosába, Kuala Lumpurba. Itt találkoznak Péterrel, aki hozzájuk csatlakozik és a főváros megcsodálása után Szingapurba, és onnan Langkawiba, a legszebb tengerparti üdülőhelyre látogatnak. Itt további egy hetet töltenek el együtt.

Az Új-Zélandi látogatás nagyszerűen sikerült. A nagyszülők el voltak ragadtatva a kis unokájuktól, aki ugyan még csak a hasra fordulás gyakorlásának fázisánál tartott, de Zita szerint nagyon hasonlított Andrásra.  A két hét gyorsan elröpült, azonban elég volt ahhoz, hogy Új-Zéland legfontosabb látványosságait megismerjék.  Krisztina talpra esett, belevaló fiatalasszonynak bizonyult, mert mindenhová velük ment, sőt a kis Balázst is magával vitte a mellére, vagy hátára szíjazott babahordozóban. Zita otthon tapasztalt depressziója teljesen megszűnt.  Egy este még férjével is nagyon egymásra talált az ágyban. Jolsvai úgy érezte, megfiatalodott és visszatértek a régi szép idők.