Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18

Blue Velvet - Kék bársony

3.

- Semmi - feleli, még mindig lehajtott fejjel. Na jó, Nico, mély levegő. Nem akarod bántani, nem akarod itt helyben felképelni, nem... DE! 
- Semmi? Komolyan azt hiszed, hogy beveszem ezt a maszlagot? Ennyire hülyének nézel? - kiabálok vele, mire összerezzen. Nem érdekel, most valahogy nem tud meghatni ezzel. - Felelj már, cseszd meg!
- Én csak... én... - kezd el megint hebegni.
- Te mi? Idejössz, felforgatod az életem, eléred azt, hogy már a saját érzéseimben se legyek biztos, majd, mikor elhatározom magam, hogy, ó, igen kérem, talán egyszer az életben valaki kedvéért megváltozom, akkor egyszerűen képen vágsz, és ellöksz magadtól... - Na jó, ezt most nem én mondtam ki. Tuti, hogy nem én mondtam, mert ilyet sosem tennék. Vagy mégis? A rohadt életbe!

Elegem van ebből az egészből. Belőle is, mindenkiből. Tehet egy szívességet ő is és a világ is! Bekaphatják... Rágyújtok, ezt már nem bírom idegekkel... Ahogy a nikotin szétáramlik tüdőmben, én is kezdek lassan lenyugodni.

- Sajnálom, én csak... megijedtem...
- Annyira nem vagyok rémes - nézek rá.
- De... vagyis nem.... féltem, hogy elveszítelek...
- Sohasem voltam a tiéd - mosolyodom el. 
- Tudom, de...
- Nézd, kölyök, már az elején megmondtam neked, ne akarj engem. Tőlem nem kapod meg azt a szeretetet és törődést, amire vágysz, én egyszerűen nem vagyok olyan, érted? Nem fogok, nem tudok, és nem is akarok megváltozni...
- Az előbb még nem ezt mondtad - feleli. Oké, ezek szerint tényleg kimondtam azokat a dolgokat. Na jó, de ideges voltam, mégis mit várt?
- Csak ideges voltam... - teszem keresztbe karjaim mellkasom előtt. 
- Haragszol? - hajtja fejét az ölembe.
- Kellene... ki kellene, hogy vágjalak a lakásomból, hogy végre elfelejts engem és a buta ötleteid, hogy minden újra visszaálljon a régi kerékvágásba, de - simítok füle mögé egy kósza tincset - magam sem tudom, miért, szeretem, ha a közelemben vagy. És még mielőtt elkezdenéd szajkózni te is, hogy beléd szerettem, leszögezném előre, hogy nem! 
- Akkor mi most járunk? - hallom megcsendülni hangjában a reményt.
- Persze, majdnem minden este bulizni a Velvetbe... - felelem. 
- Nico! - ül fel, és néz szemeimbe.
- Ha most elkezdesz nyavalyogni, visszavonok mindent, és rövid időn belül találod magad lakáson kívül - morgom, de nem felel, csak közelebb hajol hozzám, ajkai szinte már enyéimét súrolják.
- Én akkor is szeretlek - suttogja ajkaimra a szavakat, és gyengéden csókolni kezd.

Szenvedélyesen marok rá ajkaira, s átkarolom derekát. Annyira vágytam már erre... Most valahogy még az sem tud érdekelni, hogy hülyeségeket beszél. Türelmetlenül szabadítom meg farmerkabátjától, majd ingétől is, miközben nyelvem már nyakán táncol, és egy halk sóhaj hagyja el ajkait. Imádom hallgatni ezt a hangot. Csókokkal borítom be felső testét, és mellbimbóját harapdálva döntöm hanyatt a kanapén. Hajamba túr, türelmetlenül, és egyre hangosabban sóhajt fel. Tudom, hogy már nagyon szeretné, de istenem, jólesik kicsit kínozni, főleg azok után, hogy tegnap éjjel nem kaphattam meg.

Édes a bosszú és édes ő is... Anyám, Nico, egyre rosszabb vagy. Inkább ne gondolkodj, csak legyen a szokásos menet, azt jól van. Ennyit még egy brazil szappanopera hősei sem érzelgősködnek szex alatt, amennyit te most röpke öt perc alatt összehoztál. Nyelvemmel végigcirógatom testét, szegycsontjától egészen a nadrág széléig, majd köldökénél vad táncba kezdek vele, miközben kezemmel már a nadrágtól szabadítom meg. Engedelmesen emeli meg csípőjét, hogy könnyebb dolgom legyen megszabadítani őt a nem kívánatos ruhadaraboktól. Nem is én lennék, ha nem végeztem volna most is jó munkát. Aki már teljesen beindult, de még nem kap meg. Még kínzom, hagy szenvedjen kicsit. Belső combját végigcsókolva közelítek lassan ágyéka felé, majd nyelvem kínzó tempóban siklik végig merev férfiasságán, de csak épp annyit időzök ott, hogy biztos elérjem a kívánt hatást.

- Baszd meg! - nyögi kéjtől reszkető hangon, mire elmosolyodom.
- Ahogy óhajtod - állok fel a kanapéról, és indulok el a hálóba óvszerért és síkosítóért, miközben kibújok bokszeremből. Pár perccel később már újra lábai közt ülök, s felhúzom magamra az óvszert, majd kenek a síkosítóból ujjamra, és lassan belé hatolok. Igen, megint szemét vagyok, mert ahelyett, hogy én merülnék el benne, húsz centi mélyen, még mindig csak ujjaimat élvezheti, abból is egyet. 
- Ne szívass máh.. áhh... - nyög fel, mikor már második ujjammal merülök el benne. 
- Hogy mondod? - vigyorodom el, majd ajkaim közé fogadva kényeztetem őt immáron két helyen is egyszerre. 
- Nih... cohh... - kapja meg harmadik ujjam is. - Kahpd... behh... - leheli kéjtől remegve, én pedig majdnem elnevetem magam.
- Megtettem - lehelem merevedésére a szavakat, mire forró leheletemtől jólesően megborzong.

Most már bennem is egyre jobban tombol a vágy, s kihúzva belőle ujjaim, bekenem magam, majd egy határozott mozdulattal elmerülök benne teljes hosszommal. Mindketten felnyögünk, én pedig mozgatni kezdem csípőmet. Sokkal jobban élvezem őt, mint előbbi partnerem. Talán tényleg ő az, akire szükségem van, talán tényleg vele teljes az életem. És, már megint, hülyeségeken agyalok. Gyorsítok a tempón, hogy minél előbb elvesszek a gyönyör nyújtotta élvezetekben, hogy az agyam újra kikapcsoljon, és csak a pillanattal foglalkozzak. Elmélkedni ráérek az után is, majd egy cigi társaságában. Fokozom a tempót, miközben megtámaszkodva mellette hajolok le hozzá egy szenvedélyes csókra, ő pedig átkarolja nyakam. Rámarkolok férfiasságára, és mozgásommal azonos ritmusban repítem őt egyenesen, a gyönyör kapuja felé.

Érzem, ahogy megfeszülnek izmai, ahogy teste remegni kezd, majd végül kezembe élvez. Én még mindig mozgok benne, s két ujjam szájába csúsztatva lökök rajta pár erőteljesebbet, majd mielőtt én is átadnám magam a gyönyörnek, vadul rámarva ajkaira nyögök bele szájába, miközben testemet elönti a forróság, és alig pár másodperccel később mellkasára borulva próbálom csillapítani hangos zihálásom...

Napok teltek el azóta, és én nem érzem hiányát eddigi életemnek. Többször voltunk lent a Velvetben, hol együtt, hol csak én, hogy végre kikapcsoljak kicsit, hogy elfelejtsem a munka fáradalmait. Egyszer sem vittem hátra senkit a sötétszobába, és egyszer sem gondolkodtam el azon, hogy valakit hazacipeljek és megfektessek. Ez azonban nálam már komoly problémákat vet fel. Én nem szeretnék senkihez sem kötődni, nem akarom, hogy szeressenek... Nem akarok szeretni! Nem tudtam mit kezdeni magammal, nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel, és annyira ideges és szétszórt voltam, hogy már a munkára sem tudtam igazán odafigyelni, amit Riku meg is jegyzett. Tanácstalan voltam, és szégyellem beismerni ugyan, de Rikuhoz fordultam segítségért. Talán ő megmagyaráz nekem pár dolgot. Talán, ha beszélek vele, és végre újra tiltakozhatok az ellen, hogy beismerjem a lassan már számomra is nyilvánvalót, könnyebb lesz visszazökkennem a régi kerékvágásba, s az életem újra normális lesz, mint régen.

- Mi a gond, édes? Túlságosan is szétszórt vagy mostanában - ül le mellém az egyik bőrülőgarnitúrára, és kezembe nyom egy pohár, gépi kávénak csúfolt, löttyöt.
- Hol is kezdjem? - sóhajtom.
- Mondjuk az elején. Onnan érdemes - mosolyog rám. 
- Nem tudom, mi van velem. Nem értem a saját érzéseimet... Te tudod a legjobban, hogy mindig is úgy éltem, ahogy... Hogy, miután az a szemét úgy elbánt velem, nem voltam hajlandó senkit közel engedni magamhoz, és ez így volt jól, egészen mostanáig. Mégis, Aki megjelenése teljesen felbolygatta az életem ezen részét. Több napja nem vittem hátra senkit a sötétszobába, még akkor sem, mikor egyedül voltam lent, a Velvetben, arról nem is beszélve, hogy lefeküdni sem feküdtem le mással, pedig nem ígértem meg neki semmit. Soha nem tudnám megígérni, mégis valami visszatart, hogy megtegyem azt, ami eddig annyira én voltam, ami hozzám tartozott...
- Ezt hívják szerelemnek, aranyom - mosolyodik el.
- Szerelem... Ugyan már... Ez nem szerelem, nem szeretem Akit, vagyis egy bizonyos formában igen, de akkor nagyon. Mikor ott nyög alattam, vágytól kipirosodott arccal, mikor kéjtől ködös tekintettel a szemembe néz... - Baszd meg, Nico! Elég a melodrámákból...

- Nézd, régóta ismerlek már. Tudom, milyen voltál, és azt is, milyen lettél. De tényleg ez lenne az igazi arcod, amit most mutatsz a világ felé? Tényleg ez az igazi Nico Aizawa? Tíz év telt el azóta, tíz... Nem gondolod, hogy ideje levenned magadról ezt az ostoba maszkot? Sikeres menedzser vagy, néha kicsit bunkó is, de te nem az vagy, aki mindennap másik embert dug meg a lakásán, és utána úgy megy dolgozni, vagy épp bulizni, mintha mi sem történt volna. Ez csak egy jelmez, amit ideje lenne végre levenned magadról. A világ változik, Nico, ahogy az emberek is. Te is változtál. Megtapasztaltad, milyen a fájdalom, a szenvedés, mikor elhagynak... Régóta barátok vagyunk, igaz?
- Igen - felelem.
- Akkor engedj meg egy baráti jó tanácsot. Vesd le magadról ezt az ócska és elhasznált jelmezt, vesd le magadról a Velvet csődöre címet, mert te ennél több vagy... Sokkal több...
- Mondtam már, hogy utállak? - mosolygok rá.
- Ennyire nyíltan még nem, de elég sokszor célozgattál rá - kortyol bele kávéjába.
- Mit tegyek? 
- Ezt már neked kell eldöntened... De ne feledd, én mindig melletted állok majd, akármi is történjen...

Sokat jelentett ez a beszélgetés nekem. Rikunak igaza van. Ez egy álarc, amit még akkoriban vettem fel magamra, hogy így szabaduljak meg az elkövetkezendő csalódásoktól, és az évek során annyira hozzám nőtt, hogy szinte a rabja lettem, és egy is vele. Talán pont Aki kellett ahhoz, hogy erre rádöbbenjek, talán pont ez hiányzott, hogy végre feleszméljek... De még mindig bizonytalan vagyok. Úgy érzem, egyelőre inkább csak hagyom, hadd sodorjanak magukkal az események. Tíz év hosszú idő, nem könnyű megválni olyan dologtól, ami eddig az életed része volt, vagy legalábbis te azt hitted, hogy az...

Péntek este van. A Velvetben egy fergeteges bulit szerveznek, amit persze egyikünk sem akar kihagyni. Meg is értem. Valahol mindannyian rendelkezünk piszkos fantáziával, vad álmokkal, és sokunk kipróbálna új dolgokat. Ez az emberi természet. Legtöbben ugyan letagadják ezt, talán mert szégyellik, vagy még maguk sem tudják igazán, mennyire határtalan lehet az emberi fantázia, és persze nem csak a szex terén.

Tizenegy környékén lépünk be a Velvet ajtaján, és jó szokásunkhoz híven egyenesen a bárpulthoz megyünk. Ez már nálunk rituálé. Italt rendelünk, majd elkezdjük pásztázni a helyet és a tömeget. Hátul, a színpad két oldalán, két hatalmas ketrec van, benne latexbe bújt, izmos férfiakkal, míg középen egy szintén bőrruhás macskanő sétálgat, ostorral a kezében, és néha megejt egy-két erotikus mozdulatot a fémrúdon.

Kicsit előrébb, a táncparkett közepén, egy dobogón két férfi áll. Az egyikük ki van kötözve, az erre az estére összetákolt díszlethez, míg a másik ostorral a kezében járkálja őt körbe. Izgató a látvány, határozottan. Sohasem vetettem meg a vad szexet, de még nem volt alkalmam mélyrehatóan tanulmányozni is az effajta élvezeteket, így érdeklődve figyelem, melyik hirtelen emelt színpadon mi folyik éppen. Balra és jobbra a pulttól, egy-egy magasabb emelvény van. A normális napokon, már amikor nincs épp valami hasonló kaliberű rendezvény itt lent, az a terep a táncosoké. Most azonban itt is a kínzás eszközeit sorakoztatják fel.

A bal oldali, kör alakú tánctéren az egyik férfi a korláthoz bilincselve áll, egy igen csak szűk bőrtangában, fején maszkkal, míg partnere egy gyertyát gyújt, s amint a viasz megolvad, végigcsöpögteti azt a másik testén. A hideg is kiráz a látványtól, erre én nem biztos, hogy be tudnék indulni, de kinek a pap, kinek a papné. Akira pillantok, aki döbbenten nézelődik, és egy-egy ilyen jelenetbe néha bele is vörösödik. Nocsak, a mi kis Akinknak még nem volt efféle élménye? Na jó, nem mondom, hogy én már annyiszor játszottam volna az áldozati bárányt, de Chiaki mellett volt már szerencsém ehhez a műfajhoz is, már ha ezt lehet műfajnak tekinteni. Sokak szerint ez inkább beteges, mintsem élvezhető. Ha tudnák mennyire tévednek, bár tény, hogy ennek is van durvább formája, melyet a jobb oldali színpadon tevékenykedő két alak készségesen be is mutat. Attól, ami ott folyik, már én sem állnék fel...

- Kipróbálnád? - suttogom Aki fülébe a szavakat kéjes hangon, ezzel is még jobban zavarba hozva őt. 
- Ne... nem... Ez nekem már túl durva - mondja fülig vörösödve. De azért beindította a fantáziádat, látom. Ugyan, Aki, még mindig rosszul hazudsz, és persze én sem épp a durvábbik kivitelezésre gondoltam. Azért bántani nem tudnám, még akkor sem, ha könyörögne nekem. Vagy igen? Lehet, ki kéne próbálni. Elmosolyodom. 
- Gyere csak! - ragadom meg kezét, és kezdem elvonszolni magam után a tánctérre, egészen a középen elhelyezkedő színpadig. Megállok, háttal a színpadnak, őt pedig magam felé fordítom, és átkarolom nyakát.

Vagyunk annyira közel ehhez az egészhez, hogy a hangos zene ellenére is hallani lehessen az ostor csattanását, valamint a kikötözött személy élvezettel teli nyögéseit. Aki nem mer odanézni, rettenetesen zavarban van, és inkább lehajtja fejét. Na nem, aranyom, nem játsszuk a szűzkisfiút, mert kiköttetlek... vagy... jobb ötletem van. Kezem becsúsztatva álla alá emelem meg fejét, hogy a szemembe nézzen, majd szenvedélyesen csókolni kezdem, miközben ágyékom az övéhez dörgölöm. Belenyög a csókba.

- Nico, inkább men... - mondaná, de ujjamat ajkaira helyezem.
- Nem, kölyök, még nem - mosolygok rá, és otthagyom őt. Szerencsém van. A két fickó épp most készül szünetet tartani, így minden feszengés és gond nélkül odasétálok hozzájuk.
- Helló! Mondjátok csak - dőlök a színpad falának -, amatőröknek is szabad a terep ma este? - gyújtok rá. 
- Csak nem ki szeretnéd próbálni? - vigyorog rám a magasabbik, és az ostor nyelével végigsimít állam vonalán. 
- Köszi, de volt már részem benne. Viszont lenne itt valaki, akit eléggé tűzbe hozott ez a kis jelenet - vigyorodom el ravaszul, és, a még mindig ugyanott álldogáló, Akira pillantok. 
- A barátod? - kérdi, miközben ugyanabba az irányba néz, amerre én is.
- Valami olyasmi - felelem. 
- Nem tudom, mit szól hozzá a főnökség, de...
- Ugyan, Nakamura - hallok meg egy ismerős hangot és kicsit megdöbbenek. Az eddig az áldozat szerepében tetszelgő férfi nem más, mint...
- Chiaki?! - fordulok felé, mire ő leveszi maszkját. - Te meg?
- Majd gondoltad, hogy pont a bártulajdonos marad ki egy ilyen buliból, nem? - nevet fel. - Na, hozd ide azt a kisfiút, olyan élménybe lesz része, mint eddig soha... Vagy menjünk inkább a privát dühöngőmbe? - karolja át nyakam, és leheli fülembe a szavakat.

Sosem értettem, miért hívja dühöngőnek azt a szobát, de valahogy nem is akartam rájönni. Azért az a helyiség, meg kell hagyni, csúnyán fel volt szerelve különféle eszközökkel, olyannyira, hogy azt akár egy komplett pornófilm gyár is megirigyelhette volna. Na igen, Chiaki ilyen téren mindig is ínyenc volt. Elgondolkodtató az ajánlat. Azért mégsem itt kéne egymásnak esnünk, mert ahogy ismerem magam és Chiakit, nem sokáig tudnánk nyugton maradni egy ilyen jelenet közben. Oké, hogy a Velvetben nincsenek tabuk, de akkor sem szeretném ország-világ előtt eljátszani a Perverz Álmok harmadik részét.

- Mindjárt jövök - sóhajtom, és visszasétálok Akihoz. - Gyere, kölyök! - fogom meg kezét, és kezdem el húzni magam után.
- Hova megyünk? - kérdi némi ijedtséggel a hangjában.
- Ma este olyan élményben lesz részed, amit soha sem felejtesz el - állok meg, és rántom magamhoz közel, hogy vadul megcsókolhassam. Chiakit egy táncos fiú váltja le, mi pedig elindulunk hátra, a magánszobába. 

A látvány lenyűgöző. A szoba közepén felállított bőr ágyon Aki fekszik meztelenül, kezei az ágy lábához bilincselve, míg lábait, bokájánál fogva, a plafonról lelógó láncokhoz erősítették. Svédasztal két személyre. Egyikünkön sincs már ruha. Chiaki leül a vörös bársonnyal borított kanapéra, és minket néz. Lassan sétálom körbe az asztalt, még mindig elveszve a látványban. Aki teljesen zavarban van, minden bizonnyal még sohasem volt ennyire kiszolgáltatott helyzetben, mint most. Szenvedélyesen megcsókolom, csak úgy biztatásképpen, majd kezem ágyékára téved, és lassan kényeztetni kezdi. Halkan nyög fel, s fülig vörösödve fordítja el fejét.

- Semmi baj - simítok végig arcán, és fordítom vissza fejét magam fele. - Szeretem hallani a hangod... - mosolygok rá. - Ne foglalkozz semmivel, csak élvezd! - lehelem ajkaira, és csókolom meg. Az ágy végéhez sétálok, és ajkaim közé veszem már merev férfiasságát. Hangosan felnyög, miközben mindkét kezemmel végigsimítok hasfalán.

Érzem ahogy megremeg, hogy még mindig feszült, de ahogy lassan kényeztetni kezdem nyelvemmel, egyre jobban ellazul, és adja át magát a gyönyörnek. Ne haragudj, kölyök, de ha rám bízod magad, bevezetlek egy olyan világba, melynek kapui eddig zárva voltak előtted. Ahol nem létezik más, csak a szex, és a szinte vég nélküli élvezetek. Nem sokkal később otthagyom őt, és a sarokban álldogáló asztalhoz lépek. Már jól ismerem ezt a helyet, nem kell útbaigazítani, hogy merre találom a nekem most kellő eszközöket. Kinyitom a fiókot, majd kiveszek belőle egy tubus síkosítót, némi óvszert, és egy vibrátort.

Most nem érdekel Chiaki, ő jelen pillanatban nem más, mint egy egyszerű statiszta, egy szaftos és méregdrága pornóban. Visszamegyek Akihoz. Felbontom az egyik tasakot, majd a vibrátorra húzom, és leteszem azt Aki mellé, az ágyra. Először ujjaimra kenek a síkosítóból, és ismét ajkaim közé fogadva férfiasságát, belé hatolok, ezzel egy újabb hangos nyögést kiváltva partneremből. Nem sokat teketóriázok, s hamarosan már három ujjammal tágítom, és kényeztetem egyszerre. Csípője sokszor megemelkedik, miközben egyre több és hangosabb sóhaj hagyja el ajkait. Kihúzom belőle ujjaim, de számmal még mindig nem eresztem őt.

A vibrátorért nyúlok, bekenem síkosítóval, majd egy határozott mozdulattal belecsúsztatom. Ismét felnyög, ám ezzel még koránt sincs vége a dolgoknak. Lassan mozgatni kezdem benne a játékszert, majd elfordítom az alján lévő gombot. A vibrátor halkan felbúg kezemben, Aki pedig szaporán kapkodva a levegőt nyög fel ismételten. Elmosolyodom, egyik kezem fenekére csúsztatva simogatom őt, míg ajkaimmal forró csókot lehelek belsőcombjának puha bőrére. Érzem, ahogy megremeg. Nem, szívem, még nem mehetsz el. Ráfogok férfiasságára hüvelyk és mutatóujjammal, miközben kihúzom belőle a vibrátort. Még mindig combját csókolgatom, s várom, hogy megnyugodjon.

- Most már én is játszanék - karolja át derekam Chiaki, és ágyékát fenekemhez dörgölve harap nyakamba. Kezébe adom a vibrátort, és indulnék el Akihoz egy csókért, de Chiaki nem enged. - Nem, aranyom... Mássz fel az ágyra! - mosolyog rám, miközben óvszert cserél a vibrátoron. Amikor kettesben vagyunk, nem érdekel, hogy ukét csinál belőlem, de most itt van Aki is, mégis, valahogy nincs kedvem még tiltakozni sem a dolog ellen.

Megvonom vállaim, majd úgy teszek, ahogy kérte tőlem. Immáron Aki fölött térdelek, s gyönyörű, kipirult arcát nézem mosolyogva, majd szenvedélyesen csókolni kezdem őt. Hangosan nyögök fel, mikor megérzem magamban Chiaki ujját, ami egy percig sem tétlenkedve, azonnal mozogni kezd bennem, s nem sokkal később egy másik követi. Aki mellkasára borulva nyögök egyre hangosabban, ahogy a harmadik ujj is utat talál magának, s kiáltásaim próbálva elfojtani, kezdek el játszani Aki mellbimbóival.

Az ujjak azonban nem sokkal később abbahagyják áldásos tevékenységüket, és helyüket átveszi a vibrátor. Az új érzés teljesen megőrjít, s hol Aki ajkaira marok rá vadul, hol pedig mellkasát harapdálom, miközben hangosan nyögök fel újra és újra, s kezem ismét kezelésbe veszi férfiasságát. Még mindig imádom az ilyen orgiákat, és ezt Chiaki nagyon is jól tudja. Kihúzza belőlem a vibrátort, én pedig hangosan zihálva várom, hogy belém hatoljon, de ez nem következik be.

Hátrapillantok, már amennyire ez lehetséges. Chiaki magára húz egy óvszert, majd Aki combját megragadva merül el benne, mire a kölyök hangosan felnyög alattam.
- Húzd fel neki! - nyújt át nekem is egy tasakot, és közben elkezdi kioldozni Aki lábait. Megteszem, amit kér, és ismét rápillantok, miközben a kölyök, lábait már Chiaki dereka köré fonta.

Nem szól semmit csak mosolyog, egyik kezével megfogja derekam, és hátrébb húz, míg másikkal bejáratomhoz vezeti Aki már merev férfiasságát, és egy határozott mozdulattal kényszerít arra, hogy ölébe üljek. Mindketten felnyögünk, én pedig óvatosan megtámaszkodva Aki mellkasán lassan mozogni kezdek rajta. Már mindhárman csak hangosan nyögünk, kiélvezve ezt az új, és mindenképpen vérpezsdítő felállást.

A látvány, ahogy vonaglik alattam, kéjtől kipirult arccal, lehunyt szemekkel, csak még jobban feltüzel, s egyik kezemmel saját férfiasságom kezdem el ingerelni, fokozva ezzel is a már így is hatalmas gyönyört. Érzem, ahogy Aki teste megremeg, majd nevemmel ajkain átadja magát a gyönyörnek. Nekem sem kell sok, így gyorsabb tempóra váltok, és nem sokkal később a beteljesüléstől remegő testtel borulok Aki mellkasára. Chiaki még nem végzett, tudom, hogy neki ennél jóval több idő kell ehhez. Leszállok Akiról, és szenvedélyesen megcsókolom, majd odasétálok Chiaki mellé, és letérdelek. Ő kicsúszik a kölyökből, majd lehúzva magáról az óvszert, számba adja merev férfiasságát, én pedig kényeztetni kezdem. Egyre többször nyög fel hangosan, majd végül izmai megfeszülnek, s ő is átadja magát a végső beteljesülésnek...

***

Lassan egy hét telt el azóta a bizonyos este óta. Aki megváltozott, és nem tudom, mi ennek az oka. Ha közeledni próbálok felé, mindig elutasít valamilyen mondvacsinált indokkal, de végül is ráhagyom. Talán meg kéne beszélnünk ezt, talán hagynom kéne, nem tudom.

Így, hogy nem kaphatom meg őt, újra vadászni kezdtem az emberekre, de egyik sem jutott tovább a sötétszobánál. Vajon mi üthetett a kölyökbe megint? Talán mégiscsak meg kéne próbálnom azt a beszélgetést, mert ez így nem állapot. Nincs semmi bajom a kezemmel, de egy idő után elég unalmas partner tud lenni, és az sem épp felüdítő, ha a szexben csak annyi a változatosság, hogy épp kezet váltasz, mert a másik már elfáradt. Aki a nappaliban ül, és épp olvas valamit, így először a konyhába megyek egy kávéért, majd végül, cigivel a kezemben helyet foglalok mellette.

- Mit olvasol? - kortyolok bele kávémba.
- Könyvet... - morogja.

Megint pokróc volt a vacsora. Oké, nem vagyok egy mesterszakács, de ennyire csak nem volt rossz a főztöm. Ráadásul nem rémlik, hogy csíkokra vágott plédet pirítottam volna meg a serpenyőben. Lehet, kezdek öregedni és összekevertem a csirkét a takaróval? Ha igen, akkor ma éjjel egyikünk a tyúkokkal alszik...

- Beszélhetnénk? 
- Szeretnék olvasni... Nem hiszem, hogy a mondandód felülmúlja ezt... - emeli meg kicsit a könyvet. 
- Áh, Defoe Robinson Crusoe-ja... - mosolyodom el.
- Te olvastad? - pillant rám kicsit döbbenten.
- Nézd, kölyök, azért, mert néha bunkó vagyok, és egy önző barom, attól még nem vagyok műveletlen - emelem fel hangom kissé sértődötten.
- Bocs, csak nem néztem ki belőled - vonja meg vállait. A tűzzel játszol, kölyök, a tűzzel játszol.
- Áruld már el nekem, csillagbogaram, most mégis mi a szent szar bajod van? - morgom, és az asztalra teszem a bögrét. 
- Te... - feleli, és továbbra is a könyvet bámulja.
- És mit követtem el, ha szabad megtudnom, ugyanis nem rémlik, hogy az elmúlt egy hétben bárkit is megdugtam volna, bár, ha így folytatod lassan odakerülünk, hogy megteszem. A cölibátust nem nekem találták ki, úgyhogy, ha menstruálsz, már mehetsz is!
- Cseszd meg! - csapja le a könyvet az asztalra, és áll fel. Csak óvatosan, szépfiú, üvegből van... 
- Szeretnélek, de pár napja nem igazán engedsz a közeledbe... - felelem higgadtan.
- Miért csináljuk ezt?
- Mit?
- Hát ezt az egészet? Miért veszekszünk? Miért élünk egy fedél alatt, ha te sosem fogsz rám úgy tekinteni, mint egy komoly partnerre? Mindig megbántasz, mindig eléred azt, hogy valamivel megalázz... akár szóban, akár tettben... Miért nem dobsz ki innen a fenébe? - mondja ingerülten, majd az ablak felé fordul. 
- Ha tényleg ez a bajod, miért hagyod magad? - kérdem őszinte kíváncsisággal.
- Mégis, mit tehetnék? - leheli. Mondjuk, elmész innen, és végre békén hagysz? - Mindegy, döntöttem... Holnap elköltözöm. Sokkal jobb lesz nekünk külön, ma éjjel pedig itt alszom a kanapén. 
- Aki... - állok fel, és sétálok mögé.

Mit tegyek? Öleljem át, és marasztaljam, vagy csak hagyjam elmenni, hogy megint olyan legyen minden, mint régen? Nehéz megszabadulni ettől a maszktól, nekem ez nem megy egyik napról a másikra, bármennyire is szeretném. De vajon tényleg szeretném? Magam sem tudom. Talán tényleg jobb lesz nekünk külön, míg rájövünk, mit is akarunk a másiktól. - Jó éjt! - teszem vállára egyik kezem, majd bevonulok a szobába. Talán holnapra mégis meggondolja magát. 

Nem sokat aludtam az éjjel, pedig sosem voltam rossz alvó, most mégsem jött álom a szememre. Többször felkeltem az éjszaka folyamán, és kimentem a nappaliba, hogy megnézzem őt. Ő sem pihent túl sokat. Rengeteget forgolódott, és motyogott is valamit álmában, de nem értettem, mit. Kimegyek a konyhába, és töltök magamnak kávét. Aki már indulásra készen áll az ajtó előtt, miközben cipőjébe bújik bele éppen.

- Hol fogsz lakni? - kérdezem.
- Egy darabig elleszek egy olcsó motelben, utána kerítek valami albérletet. Esetleg megkérdezem Rikut vagy Hirót, hogy nem szállásolnának-e el pár napig... 
- Nem tudlak rávenni, hogy maradj, igaz? - kérdem.
- Nem lenne értelme... - feleli, szemében pedig megcsillan egy aprócska könnycsepp. - Ég veled, Nico! - nyitja ki az ajtót, majd megfogva csomagjait kisétál rajta. Csak nézem, ahogy lefelé halad a lépcsőn, majd eltűnik szemem elől. Talán csak egy rövid időre, talán végérvényesen. Bezárom az ajtót, és elindulok a nappali felé.
- Rohadt életbe! - vágom bögrém a falnak dühösen, és a kanapéra roskadok. Még mindig úgy van, ahogy kikelt belőle. Elmosolyodom. Ez a kölyök sohasem változik meg. Elveszem a mobilom az asztalról, majd tárcsázok.
- Mi a franc van már megint, hogy hajnal fél tizenegykor felkeltesz? - morogja a telefonba Riku.
- Aki éjjel úr, az nappal is legyen az!
- Nico, basszus, hétvége van, szeretnék pihenni, úgyhogy, ha nem nyögöd ki, miért keltettél fel, én esküszöm a falhoz vágom a készüléket... 
- Nem tennéd meg... - nevetem el magam. - Túlságosan is odavagy azért a vacakért...
- Akkor téged váglak a falhoz...
- Sok szusit kell ahhoz még megenned, galambom... 
- Nyögd! Ki! - morogja tagoltan.
- Meg van neked Aki száma?
- Meg... Miért?
- Akkor most azonnal felhívod, és beszélgetsz vele, majd felajánlasz neki egy szobát, abban a csinos kis házadban.
- Kidobtad? - döbben meg.
- Inkább ő engem... - lehelem.
- Na jó, ezt majd később megtárgyaljuk, de figyelmeztetlek, ha bántottad őt, akár csak szavakkal is, én úgy tökön rúglak, hogy utána már csak keresztanya lehetsz...
- Próbálkozhatsz, de most inkább hívd fel... Ja ne! - nyomom ki a készüléket. Ez elintézve, és így legalább tudom, mikor, mit csinál a kölyök. Ráadásul Riku van olyan bolond, hogy pár percnyi udvarlásért szépen elmeséljen nekem mindent, amiről beszélgetnek.

Elfekszem a kanapén, és betakarózom. Még mindig érzem az illatát a párnán. Legalább ennyi maradt belőle nekem, az illat. Nyakamig húzom a plédet, pedig nincs is hideg a lakásban. Lehunyom szemem, s a párnából és takaróból áradó illata ellepve elmémet ringat szép lassan álomba. Mintha őt ölelném, mintha még itt lenne karjaim között. Álmomban átölelem őt, pont úgy, ahogy most engem ölel át a magány, ezekben az órákban.

A hétköznapok viszonylag gyorsan eltelnek. Nappal meló, este Velvet. Szinte alig alszom napi két-három óránál többet, és szinte mindennap új partnerrel térek haza este. Úgy élek, mint régen. Gondtalanul, felelősségmentesen. Senki nem akar meghódítani, már megtanulták, hogy én nem olyan vagyok, mégis egy valami más lett. Mikor egyedül vagyok, üresnek érzem a lakást, és nem találom a helyem. Talán ezért is van nálam valaki majdnem minden éjjel. Riku persze naponta beszámol arról, hogy Aki mennyire jól érzi magát nála, hogy mennyi mindenről tudnak beszélgetni, hogy mennyire élvezik az esti, közös filmnézéseket. Irigylem őket kicsit emiatt, de nekem ott a Velvet, az az én világom, az az én életem.

- Borzalmasan festesz - nyújt át nekem egy pohár kávét, a fotózás szünetében.
- Túl sok a meló, kész fejetlenség van az őszi projekttel kapcsolatban... - felelem.
- És túl sok a Velvet is, nem? Nem sokat alszol, gondolom...
- Ezt honnan veszed? - morgom, és rágyújtok.
- Onnan, édesem, hogy a táskák a szemed alatt már bőröndökké nőtték ki magukat - nevet fel. Legalább neki jó kedve van. Nekem meg főhet a fejem az őszi projektek miatt... is.
- Majd veszek ki pár nap szabit, és kipihenem magam.
- Azért ne tedd tönkre magad. Tudod, lehet, nem kéne elmondanom, de Aki még mindig nem felejtett el.
- Ja, gondolom. Azért nem jár le veled a Velvetbe se... Ne etessél már, nem vagyok gyerek! Nem jön le, mert látni sem akar. Talán jobb is így, mindkettőnknek. 
- Reménytelen vagy... - sóhajtja. 
- Inkább reményvesztett.. Menjünk vissza, még rengeteg melónk van. 

Újabb éjszaka a Velvetben, egyedül. Ma még Rikuék sem kísértek el. Nekik is megvan a maguk élete, csak én csesztem el mindent ezek szerint. Nem is érdekel. Nem vágyom másra, csak egy felhőtlen éjszakára végre. Elindulok hátra, Chiaki irodája felé. Most nincs szükségem érzelgős szexre. Nekem ő kell, hogy feledjek, hogy elfeledjek minden agyament gondolatot, melyet Aki ültetett bele az elmémben. Jól megcsinálta a kölyök, annyi szent. Eddig azért pedálozott, hogy velem lehessen, hogy beleszeressek, hogy elfogadjam őt partneremnek, majd amikor egy kis hajlandóságot mutattam a dolgok felé, egyszerűen kidobott. Végül is, teljesen igaza van. Én is ugyanezt csinálom az emberekkel, leszámítva azt az apróságot, hogy nem mászok rá senkire, nem marasztalom őket, nem próbálok velük jóban lenni, egyszerűen csak lefekszem velük, és mehet mindenki amerre lát. Ezek után, ha nekem azt mondják, én játszom az emberek érzéseivel, ő mit csinál? Már nem is akarok erre gondolni inkább. Szinte feltépem az előttem lévő hatalmas fémajtót, és úgy lépek be Chiaki irodájába. Az asztalnál ül, és a táncteret figyeli, mint mindig.

- A tékozló fiú hazatért - mondja, és hallom hangjában a maró gúnyt. 
- Kaptam térképet a sarki fűszeresnél - felelem cinikusan, majd az asztalhoz sétálok, és neki támaszkodva, háttal a hatalmas üvegfalnak, rágyújtok.
- Miért jöttél?
- Szerintem egyértelmű... - fújom ki a füstöt.
- Szóval eddig tartott a nagy szerelem... 
- Sosem volt szó szerelemről - vonom meg vállaim. 
- Ó, ez igazán kellemetlen, bár azon a tényen nem változtat, hogy én nyertem... - néz rám, és mosolyodik el, nekem pedig hatalmasra nyílnak szemeim.
- Miről beszélsz? - kérdezem döbbenten.
- Te is tudod, Nico, hogy nem volt hozzád való az a kölyök. Én csak segítettem neki, hogy okosan döntsön...
- Mi a francokat hazudoztál össze rólam neki? 
- Hazugság? - kérdi higgadtan. - Nem hiszem, hogy az lenne. Sosem fogsz megváltozni, ezt mindketten nagyon jól tudjuk... És persze büszke vagyok magamra, hiszen akarva-akaratlanul is olyanná váltál, mint amilyenné tenni akartalak. Emlékszel még, Nico? Csak tizenhat voltál. Rajongva szerettél, majd évekre eltűntél a szemem elől, és egy olyan Nicóba botlottam bele később, amilyet mindig is akartam. Megváltoztattalak, mert azt akartam, hogy ilyen légy, és te nem tudtál elszakadni tőlem. Minduntalan a karjaimban kötöttél ki, persze tudtam, hogy részedről ez nem más csak vad szex, de akkor is itt voltál, akkor is hozzám jöttél vissza...

- Másodszorra teszed tönkre az életem - nevetek fel keserűen, és az ablak felé fordulva megtámaszkodom az asztalon. - Talán tényleg ez a sorsom - lehelem. Chiaki feláll a székből, majd mögém lépve átkarolja derekam, és csókot lehel nyakamra.
- Talán tényleg a sors akarta így - suttogja fülembe.
- Tudod - fordulok felé -, már csak egy aprócska kis gond van... - és nézek szemeibe. Az alkoholtól és drogtól ködös tekintet már szinte meg sem lep. 
- Mi lenne az? - mosolyogja, és próbálna megcsókolni, de én mutatóujjam ajkára tapasztva akadályozom meg ebben.
- Nem hiszek a sorsban... - mosolyodom el, és kihasználva döbbenetét, kibújok öleléséből, majd elindulok az ajtó felé...