20. fejezet

Sarah Brown eszelős iramban szántotta végig a kórház folyosóját, míg a gyermek intenzívre ért. Körülnézett, majd elindult a nővérpult felé, mikor megpillantotta Natashát. A nő az egyik kórterem előtt ült a padon, fejét térdére hajtva sírt. Sarah szíve belesajdult a látványba. Ennek nem így kellett volna történnie! Itt lett volna az ideje, hogy Natasha végre valami jót is kapjon az élettől! Mérhetetlen düh töltötte el Sarah-t, hogy ismét tapasztalnia kell az élet igazságtalanságát. Egy ártatlan kicsi lány fekszik itt az életéért küzdve, aki nem tehet semmiről. Nem ezt érdemelte volna! Mint ahogy az ő Teddyje sem…

- Kedves – szólalt meg Natasha mellé lépve. A nő meggyötört arcát Sarah felé fordította, s egy szemtelen könnycsepp végigszántotta azt. – Jöttem, ahogy meghallottam a hírt. Hogy van?

- Nem jól – szipogta Natasha.

- Mi történt? Hogy történhetett ilyen? – adott hangot Sarah értetlenségének. Nem bírta felfogni, hogy Evergreenben ilyesmi megtörténhet. Hiszen forgalom is alig van, autót is elvétve látni! Embergázolás sem történhetett mostanában!

- Nem tudjuk. John a házban volt, magára hagyta az udvaron játszani… és akkor valaki elgázolta! – zokogott fel.

- És az a bátor illető gondolom, elhajtott a helyszínről – dünnyögte Sarah.

- Igen. A rendőrök nyomozást indítottak az ügyben… még az is lehet, hogy valaki szándékosan tette.

- Próbálj meg megnyugodni – ült mellé az idősebb nő, és megsimogatta Natasha lehajtott fejét.

- Hogyan is tudnék, mikor a kislányom odabent az életéért küzd! – jajdult fel ő. – Soha nem gondoltam, hogy ilyesmi megtörténhet… soha nem hittem, hogy ilyen csapást mér rám az Isten!

- Ezek azok a helyzetek, amikre soha nem tudunk felkészülni. Hiszen ha előre látnánk, akkor nem is történhetnének meg. Ha én tudtam volna, mi lesz Teddy sorsa, – nyelt egy nagyot, mielőtt folytatta. – akkor ma ő is élne. Együtt érzek veled, Natasha. Átélem a fájdalmad, hiszen az én gyerekemmel is hasonló történt. Ám itt még él a remény, hogy Lilly állapota jobbra fordul.

- Az orvos nem sok esélyt lát rá – mondta Natasha, miközben mélyet sóhajtott. Végiggondolta, amit a férfitől halott néhány órája, és a hideg szaladt át a hátán. – Azt mondta, ha életben marad is, lehet, hogy csak vegetálni fog. Lehet, hogy soha többé nem tud majd járni vagy beszélni…

- Egyszerre csak egy dologra koncentrálj! Ez most legyen az, hogy Lilly magához térjen. Lépésről lépésre kell haladni, mert ha túl messzire mész az önmarcangolásban, abba beleőrülhetsz.

- Ezt ép ésszel nem is lehet átvészelni. Büntet a sors, mert feldúltam a családom, mert a saját boldogságomat hajtottam – sírta fájdalomtól meggyötört arccal. Hirtelen éveket öregedett.

- Ne beszélj butaságokat, Natasha! – dorgálta meg Sarah, és tudta jól, hogy valahogy ki kell húznia ebből a gödörből, különben csak egyre mélyebbre süllyed. Azt pedig nem fogja hagyni! Nem hagyja, hogy Natasha is eldobja magától a boldogságot egy előre nem látható tragédia bekövetkezte miatt. Nem, az nem történhet meg! – Te nem tettél semmi rosszat, világos? – azzal a nő arcát maga felé fordította, és úgy folytatta. – Kiléptél egy kapcsolatból, ahol csak bántottak, megaláztak, eltiportak. Nem csak téged, de a kislányodat is. John McDonald ezt érdemelte, el kellett őt hagynod. Shane pedig mind veled, mind Lillyvel csodálatosan viselkedett. Nála nagyobb szerencse nem történhetett volna veletek. Ezért is fontos, hogy bármi történjen, nem engedheted el őt, nem büntetheted magad ezért. Ha felelőst akarsz találni a Lillyvel történtek miatt, akkor ne magadra mutogass. John volt vele, neki kellett volna vigyáznia rá, ő volt érte a felelős!

Natasha néhány percre elgondolkodott a hallottakról, és a szíve legmélyén tudta, hogy Sarahnak igaza van. Nem ő tehet róla. Talán John sem, hiszen baleset volt.

- Olyan jó, hogy itt vagy – ölelte át Saraht, akinek a karjaiban biztonságban érezte magát.

Az anyjára gondolt, de ő nem volt mellette, mikor kellett volna. Elpártolt tőle a legnehezebb időkben, és már nem volt benne biztos, hogy visszaengedné az életébe.

Hálás volt, hogy Sarah a barátja lett, mellette állt, támogatta. Talán ez volt az oka annak, hogy ők ketten találkoztak, közel kerültek egymáshoz, hiszen benne őrangyalra talált.