Ez a hasonmás Bence, alapjáraton egy önelégült, kis bunkó akit nem szívesen ismerne meg az ember, még ha muszály is lenne! Mégis mindent megtenne azért, hogy Júliát boldoggá tehesse. Komolyan veszi a kapcsolatát, hagyja hogy az érzelmei irányítsák őt. Ahogy ez a fiú belenéz Júlia szemeibe, s akkor megszűnik az az idegesítő személy lenni, - akit Bence legszívesebben orrba dörgölne - egyszerűen csodálatos. Csodálatos ahogy a szerelem varázslatos érzése, megváltoztatja az embert, ráadásul a javára.

- A terv a következő! - fordult a hátsó ülés felé a vőlegény, miután a Puskás Ferenc Stadion hatalmas épülete elé érve, félreálltak a parkolóba. -Én most elmegyek és felhívom a közeli telefonfülkéből Zsuzsát, a családom által kiszemelt lányt, és mondom neki hogy találkozzunk a Stadion bejáratánál, pontban délután három órakor! Ha jól látom, akkor most van háromnegyed három! A családja bizonyára fel lesz rám készülve, és figyelőket fog küldeni rám! Úgyhogy nagyon gyorsnak kell lennünk! Menj a bejárathoz, fizesd ki kettőtöknek a meccsre a jegyet, és várj amíg megérkezik! Mert amíg te vele vagy, és elvonod előlünk a figyelmet, nekünk alkalmunkban áll összeházasodni!

   Az ijfú pár ujjai ekkor szorosan összefonódtak.

Izgalommal telve reménykedve pillantottak egymásra.  Eljött hát az a pillanat, amire egész életükben vártak.  A kisgyermekkori szerelmük beteljesítésére, végre összeházasodhatnak.   Ám még mielőtt ajkuk érinthette volna egymást, Bence váratlanul megtörte a csendet s ezzel félbeszakítván a fiatalok turbékolását.

 - Ezt totál nem értem! Csak azért kellettem, hogy helyetted találkozzak egy csajjal, amíg ti összeházasodtok itt Pesten? 

A szerelmespár néma bólintással jelezte egyetértését Bencével.

 - Komolyan mondom, nem értelek benneteket! - méltatlankodott Bence, durván az ülés háttámlájának dőlve. - Az előbb azt mondtátok hogy alig volt nyugtotok Balatonon! Ha már ott voltatok három napig, akkor miért nem házasodtatok össze ott? Értitek? Három nap! Az összesen hetvenkét óra! Egy összeadási szertartás meg csak egy óra, vagy talán csak fél óra, főleg ha van bor is, mert akkor fix hogy mindenki siettetni fogja a papot! Ne mondjátok nekem, hogy nem tudtatok volna legalább csak egy órát áldozni arra, hogy....

 - Nyugi, papa, nyugi hallod, igyál egy sört, szívj el egy cigit vagy valami! - hajolt egészen hátra hozzá a vőlegény s mindkét tenyerét Bence vállaira helyezte. - Figyelj, ezt neked nem kell értened! Nekünk így lesz jó, mert számunkra nagyon nem mindegy, hogy ki és hol ad össze minket! Majd ha lesz az életben egy igaz szerelmed, akkor megtudod! Nincs vesztenivalód! Találkozol a csajjal, megnézitek a Magyar-Spanyol labdarúgó meccset, aztán elmentek valamerre és happy end! 

Ekkor lehajolt, s az ülése mellől, ahonnan jóval korábban Júlia kézitáskáját húzta elő, ezúttal egy sokkal nagyobb, fekete sporttáskát emelt fel.  Bence eltűnődve pislogott az adidas márkás sporttáskára miközben fogalma sem volt, miért lóbálja hasonmása az orra előtt.

 - Majdnem megfeledkeztem a jutalmadról! - ekkor a vőlegény átlendítette a látszólag nem túl nehéz táskát, egyenest Bence ölébe. - Nem gondoltad, hogy majd ingyen kockáztatod értünk a bőröd, ugye?

Bence nem érezte a táska súlyát, mégis ki tudta tapintani, hogy bizony mit tartalmazhatott. Szívverése azonnal felgyorsult, mint mikor kisgyermekkorában megközelítette a karácsonyfa alá kipakolt, díszdobozba csomagolt ajándékokat. Fel volt készülve arra, ha most széthúzza a zipzárat, s belenéz, mit fog benne találni. Már a puszta gondolattól is verejtékezni kezdett a homloka. 

Végül áthelyezte a táskát maga mellé s mint aki jól végezte dolgát, kényelmesen hanyattdőlt az ülésben. Olyan elégedetten pislogott a reakcióra szomjazó Júliára és vőlegényére, mintha egy nagy tál töltött káposzta elfogyasztásán lenne túl. 

- Sajnálom de nem fogadhatom el!

- Hiszen még bele se néztél, honnan tudhatnád, hogy mi van benne? - rángatta a szemöldökét fel s alá a vőlegény, ám Bence továbbra sem volt hajlandó, még csak a táskára nézni sem. - Rendben, tudod mit, akkor adok neked egy mobiltelefont! Persze, ez nem pótjutalom, hanem jó lenne ha el tudnánk érni téged. Amint megvolt a templomban az összeadási szertartás, hívni fogunk téged! A többit akkor megbeszéljük, most mennem kell, mert mindjárt három óra! Felhívom Zsuzsát, addig ti maradjatok itt!

Azzal hasonmás Bence kiszállt az autóból. Bence látni sem akarta többé a fekete sporttáskát, inkább lelökte volna maga mellől a lábához. 

 - Mit sejtettél, mi lehet a táskában? - kérdezte tőle Júlia. 

 - Nem tudom - vonta meg a vállát a fiú. - Talán pénz!

Júlia széles mosollyal az arcán, fordult meg az ülésben és tekintett Bencére. 

 - Most mit nézel annyira? -kérdezte Bence, aki kezdett zavarba jönni a csinos lány mosolya láttán. 

 - Csak helyes vagy pont úgy, mint ahogy az én Bencém! - jegyezte meg bátran, majd a mondat végén az ajkára harapott. 

 - Azért remélem nem fogsz belém szeretni az esküvőtök előtt!

Júlia jóízűen felnevetett, majd továbbra is mosolyogva tekintett a fiúra.

 - Ne aggódj, tartani fogom magam - legyintett könnyelműen a lány. - Kérdezhetek valamit?

 - Tedd hát fel!

 - Te voltál már valaha életedben szerelmes?

Bence nehézkes sóhaja közepette gondolt arra, hogy életében számos kérdéssel kellett hogy szembesüljön, és viszonylag elfogadható válaszokkal tudna kivágni magát. Ám ebben az esetben, tehetetlen volt. A bizonytalanságának netovábbjaként, még csak mukkanni sem tudott Júliának, mivel eleve azt sem tudta, hogyan kezdjen hozzá. Még egy rendes összetett mondatot sem tudott megfogalmazni, annyira visszafogta a tanácstalanság. Bár nem mintha annyira szégyellné magát, mert nem volt még igazából szerelmes, csupán a válasz hiánya okozta szerénysége nem hagyta őt érvényesülni. 

 - Ne haragudj, ha fájó pontot érintettem ezzel - szabadkozott Júlia, aki jócskán hosszú ideje nem kapott választ a kérdésére.

 - Nem, nem erről van szó - csóválta a fejét Bence, majd megpróbált egy halvány kis mosolyt erőltetni fagyos arcára, mintha azt próbálná elhitetni a lánnyal, hogy minden rendben.

 - Vagy még nem voltál szerelmes? - érkezett a nem várt kérdés, ami jóval nagyobbat szúrt Bence oldalába, mint amekkorára a fiú számított. Tehát itt lépték át azt a bizonyos küszöböt. Innentől kezdve nem kell óvatoskodni, hebegni-habogni. 

 - Tudod Júlia, ez a téma nekem nagyon új! Most amit mondani fogok, az bizonyára morbid lesz neked, vagy hogy is fogalmazzak, inkább csak szokatlan, tehát arra kérlek, hogy hallgass végig!

Júlia felkönyökölt az ülés háttámlájának a tetejére, majd kedvesen szólott a fiúhoz.

- Szívesen!

Bence gondolkodás nélkül hagyta, hogy minden olyan érzés, amivel az elmúlt néhány órában szembesült, most egyetlen szuszra kiáradjon belőle. 

 - Tizennyolc évet kellett nekem várnom arra, hogy a szívem igazán megdobbanjon egy hölgytől, aki úgy jelent meg az életemben, mint akár egy mentőangyal. Minden a mai napon kezdődött! Én éppen bicikliztem, amikor oldalról majdnem elgázolt egy autó, de szerencsére még le tudott fékezni.  Megijedtem és elestem a biciklivel, de jó nagyot!  Azt hittem sosem kelek fel az úttestről, olyat zupáltam!   De akkor jött ő!  Évának hívták!   Igaz, harmincöt éves és gyereke is van, de amikor megláttam, a szívem olyan vadul kezdett harangozni, mint ahogy eddig életemben még soha!  Utána eltöltöttünk együtt egy kis időt!   Elvitt magához, beszélgettünk és olyan érzésben volt részem, mintha már ezer éve ismertem volna. Nagyon jól elvoltunk ketten! Olyan jól éreztem magam vele, mint még senki mással! Tehát a kérdésedre válaszolva, úgy érzem, most szerelmes vagyok!

   Azzal hátradőlt és eléghedetten karbatett kézzel tekintett Júliára, aki továbbra is csillogó szemekkel, édes mosollyal az arcán pislogott felé. Feledtébb jól érezte magát attól, hogy ezt kibeszélhette magából.  Valóban úgy érezte, hogy számára Éva az első nő, akibe bele tudott szeretni.

- Valamit nem értek - szólalt meg félénken Júlia, majd azt sem tudta, hogy kezdjen hozzá a mondanivalójához, mivel azt látta, hogy Bence nehezteli az érzésének megkérdőjelezését. - Ha ma találkoztál vele életedben először, hogy érezheted, hogy máris szerelmes vagy?

 - Ezt szerintem nem kell érteni - legyintett Bence, fanyar mosollyal az arcán. - Te neked is volt már biztos, hogy megláttál valakit, mondjuk a Bencédet és az első pillantásra beleszerettél!

Júlia kedvesen mosolygott Bencére, ám továbbra is azt érezte, hogy nehezen fog tudni egyetérteni vele.

 - Igen, volt már, de amiről te beszélsz, az csak szimpátia és nem szerelem!

 - Mi? - nézett homlokráncolva a lányra. - Mégis ki beszél itt szimpátiáról? Ugyan hagyjuk már ezeket a hülyeségeket! Ez a szerelem! Mert te megpillantottad és onnantól kezdve másra sem tudsz gondolni, csais ő rá!

 - Pontosan így van ahogy mondod, de attól még nem vagy teljesen szerelmes belé, mert nem ismered, nem tudod milyen a természete, sem azt, hogy jönnél ki vele, így csak szimpatikus neked!

Bence nyugtalanul szusszogott magában. 

 - Totál összezavarsz ezzel a szimpátia témáddal! Azt akarod mondani akkor, hogy én nem vagyok szerelmes?

  - Én csak azt mondom, hogy amit te érzel Éva iránt, az nem szerelem, csupán szimpátia, mivel az hirtelen alakulhat ki, nem úgy mint a szerelem!

  Bence nem akarta folytatni a beszélgetést.

 A düh szürke felhője kezdte eltakarni a tekintetét, míg az elkeseredettség keserű gombócai sértették a torkát. 

Így sokkal hasznosabbnak vélte, ha inkább a hasonmásától kapott mobiltelefont nyomkodja és tanulmányozza. Persze nagyon zaklatott volt még, hiszen benne voltak a szavak a szájában, melyek mind arról tanuskodtak, hogy Júlia téved. Ő akkor is beleszeretett Évába! Az ő szíve dobbant meg olyan hevesen akkor!