Az én városom, és környéke 17.

            Amig a fiataloknak összejön az újabb találkozó, nézzünk szét a Cika és a Berta néni háza táján. Berta néni nem volt más mint a biró anyja, aki mindenhova bejáratos volt, "rangjánál" fogva. De a pontosság kedvéért jegyezzük meg , hogy mégis csak volt egy ház ahova nem volt bejáratos. Ez pedig a Cika háza volt. Pedig a Cika háza sem maradt el többi mellett , mert ritka dolgos cigányasszony volt, és sokak által megbecsült is. Őt mindenütt szivesen fogadták , mert szinte minden háznál volt már rá szükség, de ahol nem volt, ott minden valószínűség  szerint bármikor bekövetkezhet , hogy sirató asszonyra lesz szükség. Cika, előre haladott kora ellenére, télen lábtörlőt kötött  sásból, de jártas volt a seprűkötésben is. Munka közben meg a siratóénekeket gyakorolta. Csak úgy nevek nélkül. 

          A falubeliek, akik elmentek a háza előtt, ilyenkor azt gondolták , hogy "ráolvas" valakire, aki aztán előbb utóbb kivonul ebből az árnyékvilágból. Ezt megerősitette az is, hogy előfordult , hogy valaki teljesen váratlanul elhúnyt és akkor azonnal indult a hír, hogy hallották, sőt látták, amikor Cika éppen abban ügyködik hogy valakit eltegyen láb alól. Bizonyiték persze nem volt,nem is kellett, és neki személyesen senki sem mondta, de nem igen volt olyan ember a a faluba az asszonyok lányok körébe, aki többé kevésbé nem hitt volna abban , hogy Cika valóban boszorkánykodik és az ördöggel cimborál.

          Mivel Berta néni sohasem tisztelte mega Cika házát, Cika sem látogatta meg a Bertát - de ez lett volna a kisebbik baj, de a nagyobbik az volt, hogy ahol meg jelent Cika, onnan Berta a legrövidebb időn belül eltünt. Okát már csak a legöregebbek ismerték vagy vélték ismerni, de a boszorkányságtól való félelmükben nem igen meséltek azokról a régi dolgokról, ami megrontotta a viszonyt, a két asszony között.De azt észrevették , hogy egymás ellenére boszorkánykodnak, de örök kérdés marad, hogy melyikük az erősebb.

         Való igaz, a történet jó negyvenöt- ötven évre nyúlt vissza, aminek a hitelessége így utólag már megkérdőjelezhető , de akkoriban az ilyesmi teljesen hihető volt. Talán azért is maradt fenn nagyon sokáig.

         Cika, lánykorában igen tetszetős cigány lány volt,  nagy fekete szemekkel, derékig érő dús fekete hajjal, rengő keblekkel, világos kreol bőrrel -  bőszoknyájában úgy riszálta a farát, hogy a férfi ember megbolondult tőle. Meggypiros szája csókra csábitotta méga félholtat is.Nyár időben naponta lejárt a Szamosra fürödni, ahol ruhástól fürdött, mégis a mezőn kaszáló kapáló férfiak legszivesebben eldobták volna a kaszát meg a kapát, csak hogy Cikát megölelhessék, mert a reá tapadó vizes ruha mégjobban megmutatta tökéletes idomait. Az asszonyok meg külön imádságot mondtak , hogy a Jóisten csak Cikától mentse meg a férjüket, pontosabban saját személyüket.

          Hanem az imádság nem minden esetben használt, és valakinek mégis csak sikerült a Cika várát megközelitenie. Pedig azt egyáltalán nem volt könnyű megtenni, mert Cika amilyen nyilt, beszédes, és szabadszájú volt a minden napokban -  ha valaki könnyű prédának tekintette azt csunyán megbosszúlta.

Az ilyen alkalmakra - Isten tudja kitől tanulta, talán az édesanyja tanitotta, amit ha egyszer   megtett, a férfiak jó ideig nem zaklatták.

Berta  idősebb volt egy két évvel, és róla is sejtették , hogy jó barátságban van  a boszorkányokkal , de szóbahozni, ilyesmivel előhozakodni senki sem mert - hát ki mert  volna újat húzni a biró anyjával, pedig azt is rebesgették , hogy a fiának semmi esélye nem volt a biró választáson, a végén mégis megnyerte. A falunépe meg tudomásul vette, de mindenki tudni vélte , hogy azt a cimet  a boszorkányos édesanyja "intézte" el neki. 

           Hogy mi volt az igaz azt senki sem tudta, de hogy Berta néni ördöngős azt mindenki. Sokan - akik nem ismerték a Cika és Berta történetét-- és akik a fiatalabb korosztályból kerültek ki, csak hallgatták a legendákat, a régieket és az újabbakat, és sokáig nem is hitték el ezeket , egészen addig, ameddig  a Sára férje megmagyrázhatatlan körülmények között lelte halálát a Szamosba.

          Nem voltak olyan gyakoriak a halálesetek, de azért kijutott , úgy négy- ötévenként egy, ami pontosan elég volt ahhoz hogy a legenda tovább éljen, és az elhalálozás okát senki se tudja megfejteni. Mert aki esetleg tudja az nem akarja, vagy nem meri  megmondani. 

          Aztán az évtizedek során összegyült , netán összegyüjtött események, emlékek, egy idő után önálló életet kezdtek élni és  nem csak a közvetlen környezetben, de messze vidékre is eljútott , mert ha valaki messzire vándorolt szivesen mesélte, az ilyen és az ehhez hasonló eseményeket. Mert a messziről jött embernek, mindent elhittek-- ahogy a közmondás is tartja.