Anna szerelmes volt, ezt maga is látta,

bár nem tudta, hogy mi az, mert nem volt még barátja.

Ezért aztán Bálint gondjaira bízta…

hisz álmodni és tenni, teljesen más tészta.

Bálint is boldog volt, nem lehetett másképp,

kereste Annának legnagyobb örömét

minden pillanatban; ott állt ő és várta,

pici kedvesének mi a kívánsága.

Hanem aztán, ahogy ez csak lenni szokott,

Bálint többet akart, nem csak amit kapott.

Egyre közeledett Annához simulva,

várva, hogy az beleegyezését adja.

Anna viszont félt még, s nem tudta, hogy mitől,

de érezte, hogy teste egyre csak menekül,

nem kíván az semmit, semmi közelebbit,

amit viszont Bálint már magáénak hitt.

Erőszakoskodni ugyan ő nem akart,

de Anna látta rajta, amit eddig takart:

emberből van ő is, nem holmi istenség,

s nincs mozdulatában egy cseppnyi kis fenség.

Buja tekintete vetkőztetni kezdte,

Anna meg felpattant, nem tudva, mi lelte.

Kicsi szíve égett, mint a Reichstag anno,

testét odavetni csak úgy, nem volt ő hajlandó.

Kiviharzott a szobából, le a lépcsőn, tova,

közben egyre szidta magát: mért volt oly ostoba?

Szenvedését valami felszöktette lázig,

és már azt sem nézte, hogy az utcán bőrig ázik.

Villámlik, mennydörög, ugyan, kit érdekel?

Az összes hülye férfit a nyavalya vinné el!

Szakad, zuhog, ömlik, bánja a Lucifer!

Ami velem történt, az egyszerűen nem fair!

Megállt, visszanézett. Az ő lakásán voltak…

Sebaj, most megy, elmenekül, majd hazajön holnap.

Na és, ha Bálint még ott lesz nála mindig?

Sebaj, kidobálja majd a cuccát egytől egyig.

Lelke, úgy érezte, már meg nem puhulhat,

nem érdekli többé, mit hoz majd a holnap.

Egyedül fog élni, ahogy eddig tette,

a csend lesz a barátja, és a magány áll mellette.

Bálint mindeközben értetlenül nézett,

tanakodott, hol rontotta el ezt az egészet.

Hisz a szerelemnek ki kell teljesedni,

különben – ezt bárki tudja – nem lesz abból semmi.

Mit tegyen most? Virágot vegyen az Annának?

Akkor ő is olyan lesz, mint akik pénzért nyúlnak,

merthogy minden megvehető, a szeretet is ilyen…

Nem, Annának más kell… talán egy vers legyen?

Nem jó, hisz ő nem tud a semmiből alkotni,

és szégyellné magát, hogyha mástól kéne venni

ötleteket, melyek kitalálhatóak…

tán örülne Anna… néhány kedves szónak!

Nem, az ide kevés, hisz nagyon megbántotta,

mert a szenvedély úgy lángra lobbantotta.

Meg kéne mutatni, hogy ő olyan ember,

ki semmilyen aljasságot réges-rég nem ismer.

„Most már elég!” – csitította magában a lelket,

az olyan lány, mint Anna, nem hisz a mesének.

Egyetlen megoldás képes rendet tenni:

hatalmas nagy szívére kell a lánynak hatni.