Apám hazatérése

  Az égi biró már jóideje  lefujta a háborút, amikor én még több mint ezer kilóméterre voltam otthonomtól-- kezdte apám  hazatérésének történetét. El is jött a szabadulási parancs--állitólag Sztalin Jóska jóvoltából-- amikor hazaindulhattunk volna , ha lett volna mivel. De nem volt! Éppen ezért az emberek  vérmérsékletüknek, egészségi állapotuknak, zsebüknek,  megfelelően  határoztak, hogy hogyan induljanak neki a viszontagságos utnak, ám ennek az utnak  a másik végén a haza , a szűlőváros, a szűlőfalu, a rokonok, anyák, szülők testvérek vártak türelmetlenül.

           Ahogy elindultunk-- gyalog-- csak egy dolgot tartottunk fontosnak , hogy mindenképpen  nyugati irányba haladjunk. Csupa lyuk hátizsákunk réseit  kukoricacsutkával tömtük be, hogy kevéske elemozsiánkat nehogy elveszitsük. Nagyon mérsékelten táplálkoztunk, mert előfordult , hogy egy-két napig nem hogy falut nem láttunk , de még megmunkált termőföldet sem. Ezen el is csodálkoztam , de azonnal észbe kaptam , hogy nincs aki megmunkálja a földet , hisz a férfíak  mind a háboruba mentek, és milliónyian ott is maradtak a harctereken. Vagy ötvenen indultunk egyszerre, de ez a csapat  lassan szétvált, mert egyeseknek  jobb ötletük támadt, mások olyan helyen fordultak más irányba , ahol ismerősnek tünt a táj. Olyan is előfordult , hogy napok multán , újra összetalálkoztunk.

           Ha szerencsénk volt, megesett, hogy felvett bennünket egy-egy  orosz teherautó, és elvitt bennünket akár száz kilóméterre is, de ilyenkor rubelt kért, cigarettát kellett neki adni, de többször kértek ennivalót is.  Ez volt a legfájdalmasabb, de mindenki megvont magától egy keveset, és igy jutott a sofőrnek is aki szintén szegény ember volt. Sajnáltuk az ennivalót , de be kellett  lássuk , hogy gyalog bizony napokig tettük volna meg azt az utat amit autóval , néhány óra alatt

           Ahogy közeledtünk a Kárpátokhoz, gyakrabban láttunk feltűnní templomtornyot. Ilyenkor toronyiránt mentünk, mert a falvakben -- ha nehezen is, de lehetett pótolni az  enni- és innivalót. A falvak közelében  már müvelt földek voltak-- zsengés kukorica , azt nyersen is megettük,  vadsóskát is találtunk,amit gombával fogyasztottunk. A gombát egy vizelvezető árok partján fedeztük fel, ahol azért időztünk , mert nem tudtunk átkelni rajta, hol a mélysége , hol a partján növő,  áthatolhatatlan sürű , tüskés bozót gátolt meg bennünket. Örömmámorban törtünk ki  a gomba láttán , de úgyan olyan hamar  le is hervadtunk , mert egyikünk, azt mondta , hogy ez a gombafajta nem ehető. De volt köztünk egy módos gazda --itthon, kuláknak titulálták-- aki meg nézegette megvizsgálta a gombát és szinte felkiálltott , --ehető!  Máris fogott hozzá a tüzrakáshoz, bennünket meg elküldött gombát meg sóskát szedni. Szedtünk is amennyit csak bírtunk-- ő meg csak sütötte és ette, de mi csak   akkor mertünk lakmározni , amikor láttuk , hogy társunk milyen magabiztosan, és  jóízüen falatozik, pedig a nyálunk már rég elcsordult , mint a Pavlov kutyájáé, vagy a szegényTerézka nénié. Hosszú utunkon most mondhattuk először , hogy jóllaktunk. Örömünket még az is fokozta , hogy , egyre közelebb kerültünk a célhoz.

           Idegen földön  elsősorban a túlélésre törekedtünk, de ahogy közeledtünk a szülőföldhöz , egyre gyakrabban találkoztunk  más nemzetiségű katonákkal -- akik éppen olyan rongyosak voltak mint mi-- mégis mindig gyanakodással közeledtünk egymáshoz , ha nem tudtuk  kikerülni a találkozást, de  ha egy mód volt rá akkor inkább elkerültek  őket.

           Ha néha egy-egy tehenet láttunk elbitangolni a csordától , azt addig  kerülgettük ,amig sikerült egy kis tejet kicsalni belőle. Estére igyekeztünk mindig lakott terület közelébe érni, de soha sem mentünk be a faluba , mert az itt lakó emberek  ugy tudták , hogy az este érkező idegen  csak rossz szándéku lehet

            Bárhol megjelentünk, először nagyon óvatosak voltak velünk, körbejártak nézegettek-- elsősorban az érdekelte őket , hogy van -e fegyverünk. Az asszonyok barátságosabbak voltak , ha pénzt mutattunk nekik , akkor  feljárták az összes szomszédokat , hogy egy kis ennivalót összekaparjanak nekünk , akkor amikor nekik sem volt. Ami  a fegyvert illetti, valóban volt egy pisztolyunk,-- de az nagyon jól elvolt dugva --  és csak azért  tartottuk meg  mert úgy találtuk , hogy  volt hozzá lőszer is. De sohasem használtuk.Mit mondjak? -- ha utunkon minden fegyvert felszedtünk volna , hát akkor legalább egy kis teherautóra lett volna szükség. Ezt az egyet csak kabalából szedtük fel ,mert másoknak golyószóró, és gépfegyver  fityegett a hátán.