Akár rendhagyónak is nevezhetném, ezt a hangversenyt, mert túl sok köze  nem  igen volt egy igazi koncerthez, viszont a versenyszellem annál élesebb volt. Különösen akkor  amikor a sötétség rátelepedett a strandvendéglő óriási fákkal övezett, alig megvilágitott teraszára. Eleinte még minden asztal foglalt volt, de ahogy telt az idő, és egyre inkább elhatalmasodott az éj felettünk,  úgy ürültek az asztalok mellett a székek. Közel volt az éjfél, fogytán a sörünk, de a hangulatunk annál inkább emelkedett. Ennek oka  az volt, hogy forró volt a nyári éjszaka, de az is hogy , hogy néhány asztallal odébb egy legalább olyan népes társaság hasonló hangulatban, és szinvonalban mulatta az időt. Ők  már nótáztak is, de nótájukban valami idegenszerűséget véltünk felfedezni -- bár a nóta szövege is dallama is megegyezett az általunk is ismert nótáéval-- egészen addig, amig egyik barátunk  a homlokára nem csapott, úgy hogy megpirosodott, és szinte felkiáltott:Te , ezek magyarországiak!

            Ekkor már csak két asztal volt foglalt a kerthelyiségben. A mienk és az övéké. Ők éppen egy  láda sört alkudtak ki a pincértől, mert túl korainak  találták még a hazamenést. Mi sem akartunk lemaradni , mert a mi szivünkben is megszólalt már a nóta és erősen tolakodott, torkunk szánk irányába.  A pincér némi felárat  számolt a fizetendő összeghez , de igy, egy jó időre biztositottnak látszott folyadék készletünk. Most már semmi akadálya nem volt annak hogy-- szép csendesen --  rákezdjünk mi is a mi nótánkra. Rá is kezdtünk, előbb halkan de erre bekapcsolódtak ők is, és igyekeztek túlharsogni bennünket. Hogy ki énekelt hangosabban,  azt nem lehetett megállapitani , de  hogy már legalább két szólamba szólt a nóta ,azt igen. De nem is ez volt az érdekes , hanem az , hogy kezdtünk összekeveredni, és a tét már nem a hangerő volt , hanem az , hogy kitud több nótát.. Közben fogyott a sör,aminek buborékai nótával voltak tele, méghozzá kifogyhatatlanul, mert nem tudtunk volna a végére érni sohasem ,mert a tizennégy -tizenöt tagú társaságbol , mindig eszébe jutott valakinek valami  új nóta , amit mindannyian ismertünk , vagy ismerni véltünk , legalább hallomásból.

            Mindkét csapat erősen csodálkozott, ők azon, hogy honnan tudunk mi annyi nótát, mi meg azon , hogy honnan veszik ők , hogy  mi nem tudunk nótázni. Aztán megmagyaráztuk nekik, hogy a határeltolódás a nótára nem vonatkozott, és mi sem cserélődtünk ki, megmaradtunk annak aminek születtünk, legfennebb néha más nyelven is beszélünk. Nem sok időt pazaroltunk a párbeszédre , hanem mindezeket nótával támasztottuk alá.

            Észre sem vettük , hogy a kabinok felől emberek szállingóznak--előbb csak bámészkodnak--majd bekapcsolódnak a nótázásba., ennélfogva a "mi" csapatunk alaposan megerősödött, ha még lehetett itt két csapatról beszélni. Újabb és újabb látogatók érkeztek , de már nem üres kézzel, hanem előkerültek a sörös , boros , sőt pálinkás üvegek is. Egyéb már nem is hiányzott, mert a minden féle ital megtette a hatását, és a vendéglő terasza  egyetlen óriási  korussá kovácsolódott össze.És szállt a nóta , az operett, a hallgató, és minden ami illik és nem illik--rátelepedett a Szamosra , a töltésre , a fákra és uralta az egész csillagfényes nyári   éjszakát. Órájára senki nem nézett, senkit nem érdekelt most az idő mulása , nem volt tegnap és nem volt holnap. Csak a mának éltünk, a barátságnak ,az együvétartozásnak, és ezt próbáltuk kifejezni nótába süritett mulatozásunkba.

            Így ment ez kakasszóig, sőt,még azután is , egészen addig, ameddig egy  alkoholgőzös kaponya  ki nem nyögte , hogy  egészen bele izzadt a mulatozásba, és különben sem fürdött már --évek óta hajnalbana  Szamosban. Magyarországi nótás pajtásaink erre már nem vállalkoztak , de megigérték, hogy megvárnak bennünket, és még egy utólsó nótát elénekelünk együtt. Így is lett , mi felmentünk egy darabot a parton, majd szépen leusztunk egészen a vendéglői teraszig. Mondanom sem kell , hogy a parton végigkísértek bennünket és kiszálláskor  meleg kézszoritással fogadtak, ami igen jól jött, mert a hajnali levegő egy kicsit hüvösnek tünt, "fütésünk" meg csak belülröl volt. Aztán újra nótára fakadtunk, és eléneltük azt a nótát, hogy :Gyere Bodri kutyám , szedd a sátorfádat... És úgy is tettünk!