Ahogy igy gondolatban pásztázom a város utcáit, újabb és újabb épületek tünnek fel  emlékeimben, amelyek  azóta már a feledésbe merültek.Ott volt például a Kossuth Lajos utca  és az Eötvös utca sarkán,  egy szép zsidó zsinagóga, amely a zsidó kivándorlást követően, egy hirtelen döntéssel  eltünt a föld szinéről. Egy rövid ideig a helyét  kerthelyiségként hasznositották, majd felépült a telekre  a rend őreinek székháza.

            A diktatúra ,a parancsuralom olyasmire volt képes , amire az ember gondolni sem mer, elképzelni is alig tud, sőt el sem hinné, ha nem éppen  néhány méterre történne tőle. Akkor éppen a Petőfi utcán  laktam a gyógyszerellátó központ szomszédságában, ahol a Mondiala(Világ) készruhagyár kezdte kinőni magát és területét, ezért döntés született,hogy területet kell szerezni. Ez éppen egy pártfőtitkári látogatást megelőző időszakra esett .A látogatás programjába a Mondiála is szerepelt, ezért a mellette lévő épületnek elkellett tünnie ! És eltünt harminc óra alatt. Egyik nap még állt az épület, és a következő nap délutánján, már egy park diszelgett a helyén, tele virágokkal, pedig késő ősz volt már. A rákövetkező évben meg épitettek rá , egy, az eredetihez teljesen hasonló épületet, amely a mai napig áll. Hogy ebben mi volt a logika sohasem fogom megtudni.

             De történtek ám okos dolgok is , amit elhallgatni  legalább olyan bün lenne  mint a rombolásokat nem szóvá tenni. A szinházról van szó -- nem dicsekvésként mondom, de  a szatmári  maggyar szinjátszás  egy idős  a budapestivel, és az 179O-es esztendőkre tehető! Az első kőszinházat  l848-ban avatták fel. A második , a mai napig áll, és ennek a zsinórpadlását emelték meg néhány méterrel, minekutána  látványosan könnyebb volt a diszletek kezelése és szinesebbek lettek az előadások. Ha nem tévedek felépitése  óta ez volt  a legnagyobb beruházás a szatmári szinházon, pedig elmúlt már  száz éves.

              De egyéb dolgok is történtek a várossal. Igen a várossal. Valakik odafenn kitalálják , hgy Szatmárnémeti városa ezeréves. Ezt semmi  írásos dokumentummal nem tudják igazolni,-- nem is kellett akkor-- és  máris  nagy előkészületek történnek a város" ezeréves" megalakulásának méltó megünneplésére. Ekkor  találkoztam egy ismerősömmel akiről tudtam , hogy igen járatos a helytörténetben, és megkérdeztem , hogy mit tud ő erről a dologról? Csak mosolygott és azzal ütötte el  a dolgot hogy : ezek azt hiszik, a város is olyan mint a bor , minél idősebb annál jobb. Egyébként neki sem volt semmi  tudomása arrol , hogy a város ezeréves lenne. De ez senkit nem zavart, ugyannyira nem , hogy  egy dalt is komponáltak az ezeréves Szatmárról, amit azokban  a napokban állandóan bömbölt a városba kipakolt több hangszóró . Aztán ez is elmult , és a dalt sem hallottam azóta, valószinű eltették arra az ídőre amikor a város tényleg eléri ezt a tiszteletre méltó kort. Mert  hogy a város megéri az szinte biztos , legfennebb azok nem érik meg, akik annyira sürgették, ünnephajszoló igyekezetükben. Ílyesmiket szült a hozzá nem értés, és központ kézivezérlésü írányitás, különösen akkor, ha idelent találtak  hozzá  bólogató  jánosokat.

            Az élet minden területén nagy volt a zsongás, a nyüzsgés.  Munka volt bőven,  fizetéseket is csepegtettek, ami akkoriban teljesen független  volt a  az elvégzett munkától( ez azóta sem sokat változott). Jó kapcsolatokkal rendelkezők  százas ezres tételekben érkeztek a városban vidékről ,és az ország  minden sarkából. Ez nem lett volna baj , mert egy bizonyos fokig ez egy természetes folyamat, de egy bizonyos ponton túl rengeteg hátránnyal jár. Ugyanis az történt , hogy mindenünnen a fiatalok jöttek el, otthagyva  a vidéki házat, kis gazdaságot, állatot , öreg szülőket. A városban mindenféle gyorstalpaló szakképesités folyt . Ezeken a tanfolyamokon úgy  osztották különböző diplomákat mesterleveleket , mint , május elsején a zászlókat a felvonuláson, csak ezeket jobban kapkodták. Az ilyen gyorstalpalókon végzett "szakemberek " elárasztották az ipart, és kompetencia hiányában többet ártottak mint használtak. De a nagyobbik baj nem ez volt, hanem az , hogy ezek a városra szakadt emberek, akiknek jó része arra lett volna hivatott, hogy megtermelje  a kenyérnek valót saját magának, öreg szüleinek, és a városnak ,ezek már nem termelték meg, hanem nekik is  a kollektivbe nyomororitott öreg szüleik kellett megtermeljék , vagy senki.