Annácska, Annácska, látom, nem vagy boldog,

csak teszed nap mint nap a rutinszerű dolgod.

Tudom, hogy Bálintot nagyon megszeretted,

de ott van egy láthatatlan páncél körülötted,

így nem tudja meg senki, soha, hogy mit érzel,

törődnek is vele, hogyha belül vérzel.

Ezt kéne, azt kéne, egyre hajtogatják

bizonyosságukat; mind-mind elfogadják,

hogy te furcsa lány vagy. De nem kell így élni…

Nem, a férfi karjaiba bele kell alélni,

mint holmi lélektelen, összecsukló bábuk,

kiknek vajból van a szívük, és rongyból van a lábuk.

Ne hallgass te rájuk, édes kicsi Annám,

tudod, hogy az életemet bátran neked adnám.

Itt vagyok melletted, követem az utad,

és hogyha elalszol, őrzöm az álmodat.

Menj bátran előre, meg fogod találni

a nagy boldogságot, nem kell sokat várni.

Anna keze megállt a mosogató felett,

letette a szivacsot és elzárta a vizet.

Felém fordította meggyötört kis arcát,

láttam a szemein, hogy most vívja a harcát

ott belül a démon és az angyal bőszen,

s közben szegény kislányt megölik egészen.

„Köszönöm, és tudom, hogy a javamat akarod” –

mondta Anna, s kezéről törölte a habot –

„De nem keresem én már a boldogságot,

hisz nem létezik olyan, és ezt te magad is látod.

Csupa illúzió ez az egész világ:

míg meg nem kapsz valamit, a vágy belül egyre rág,

aztán, ha már tiéd, nem lehet mit tenni:

elpocsékolod, míg végül nem marad meg semmi.

Szomorú, de így van, akárhogyan nézzük,

a bajt önmagunkban folyton csak tetézzük.

Boldog akar lenni itt az összes ember,

mert szenvedni és égni úgy igazából nem mer.

Pedig, jó barátom abban van a csoda…

S hogyha megalkuszol, hát mindened oda.

Hadd adjak én neked egy nagy jó tanácsot:

győzd le a világot, törjed ki a rácsot,

lelkednek börtönét csak ekképp hagyhatod el,

s meglásd, mit kerestél, rögtön életre kel.

Ne kutasd a boldogságot, nem leled, hiába,

keresd bár emberbe’, fűbe’ vagy a fába’,

akkor leszel egész, hogyha nem kell többé semmi –

nem vágyni a birtoklásra: a boldogság csak ennyi.”

Csak nézek én; hisz igaza lehet a kislánynak,

ám az emberiség – mivel gyermek még – vak.

Hagyjuk most itt Annát, van mit átgondolni,

szíve sebeinek bizony be kell forrni.

Ma már a lelkében eleget kutattam,

nézzük meg, eközben Bálint vajon hol van…