Serena eldöntötte, hogy beáll, a hozza legközelebb álló sorba, többet nem figyeli egy buborékból az életet, kitör és részt vesz benne. Elkezdett Helenáék társaságába gyakrabban járni, újra kocsmázott, játszott, barátkozott. A furcsaságokat félresöpörte a sarokba.

Egyik szombaton születésnapi bulit rendeztek, az egyik lánynak. Igazából ő követelte ki magának, persze szervezkedett is rendesen, a háttérben. Észre sem vette, hogy mások közönségesnek tartják, ahogy hangoskodással, meg kihívó ruhákkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Ami még rosszabb, hogy minden egyes összejövetelen, ittason próbál rányomulni, minden szinglire, vagy éppen frissen csalódott jóképű pasira. A többi nő ezt persze megrökönyödve nézte,közben persze próbálta megóvni a párját ettől a csajtól. Serena nem tudta eldönteni, hogy melyik a kiábrándítóbb, látszat finomság vagy a nyílt közönségesség. Ahogy elnézte a társaság férfi tagjait ők is ezen vacilláltak. A bulit végül le akarta mondani egy átlátszó ürüggyel, amit Helena nem fogadott el. Igaza volt, ha változtatni akart az életén, muszáj volt mennie, élnie. Barátnőjének közben eltökélt szándéka lett, hogy párt talál neki. Úgy gondolta, csak így lehet ő is boldog.

. Serena erre az estére mindig úgy tekintett vissza, mint egy régi kosztümös filmre. Képzelete már másnap kiszínezte, variálta, miközben újra és újra lejátszotta. Érdekes, ő volt a főszereplő és a narrátor is egyben.

Mily nemes érzés a szerelem, boldogságodban könnyű tested száll, csak száll a felhők fölött, de nem tudsz csak magadra gondolni, nem elégszel meg saját szerelmeddel. Szeretnéd, ha körülötted lévő, szerelmet kolduló esetlen teremtmények is veled éljenek, ők is repüljenek.

Serenát kirángatták szürke kis szobájából, komor gondolataiból. Rávették, hogy ő is lázasan készüljön a nagy eseményre. Nincs jobb dolog, mint bálba menni, ,,Uri muri”t tartani.

Helena hófehér arcához és dús fekete hajához, egyszerű fekete blúzt viselt, ujjánál a selyem csíkosan esett alá, sejtetve bőre finomságát, lágy vonulatát. Nagy szemei csillogtak és a rúzs tűzzé változott ajkán, ahogy kedvese mély barna szemébe nézett, és unszolta, gyere, kérlek. Serenán lágy zöld kardigán volt, hol átlátszó, sokat mutató, máshol mindent eltakaró. Ő nem tudott kire szerelmesen nézni, inkább azon aggódott, hogy ő nem tud németül, pedig a kedves szervező német ismerőseit is meghívta a felhajtásban.

Nagy nehezen megérkeztek a  ,,bálra” hol mindenki átváltozott, úrrá, volt ott sznob és gazdag, ki játszotta s volt ki magát adta.

Az ünnepelt bűbájos mosollyal üdvözölte őket. Ahogy beléptek abban a pillanatban történt meg, két szempár összerezzent és Serena újra elveszett, hiába érezte a hidegséget. Majd lesütötte szemét, ilyet, hogy is remél. Itt áll egy herceg, nem fehér lovon, mert ő is más ő a szürke herceg kire talán eddig várt. Talán vele volt, a sok álombeli harcán, küzdött érte, hogy szemiebe most tényleg belenézzen.. Csak illúzió, buja vágyak, hisz én tőle fényév mélységekre állok.

Talán ez volt egy pillanat és az élet hossza tovább halad, vagy ez volt az élet s a többi egy pillanat. Serena épp hogy felocsúdott kábulatából, máris érezte, hogy ott áll mellette ő hozzá beszél. Hangot hall, melyet nem füle ért, hanem a szíve, a szürke idegen németül beszélt hozza.. Igazából nem érti, de mégis igen, kérdi tőle a nevét, hogy nem találkoztak talán valahol már.. Lázas dadogás a válasz, s a társaság elnézően kacag, tudják mind, hogy Serenának nem igazán megy a német.

Folyik a show, mindenki játssza a szerepet, az idegen nem enged, mindig a közelében lépked. Serena félve kerülgeti, inkább menekül, nincs minden rendben érzi legbelül.

Helena és Serena félre vonulnak egy kis sarokba, nézték a tömeget a szerepet játszó embereket. Ott egy lady ki szeret kapni, csak kapni válaszként csak élvezetet ad. Ott egy lány ki a homályban festékbe burkolt arccal szépen néz ki, most nagyon szorgos, máskor meg alig mozog s sivársága az arcán is látszik. Az ünnepelt, mily kedves, most csupa báj, de ha beszél, csúf szava most is kapál. A sok úr, finom ember, nézi, ki az a némber ki ma este kényezteti, kéjjel. De a sok szerep közt akad jó ember is, ki nem tudja hova legyen el. Csak ténferegnek, de a zene hallatán arcuk felvillan, hisz a tánc, a mulatság az mi közel hoz, és ha figyelsz mindent távol tart mi rossz.

Helena kedvese után néz, Serena, marad, mereng nem nézve, nem gondolva semmire. Alig kábult el, megtörtént mit nem remélt, ott állt előtte Ő. Beszélgettek, alig értve egymás szavát, de ahol meg áll az ész, kiáltva nem értem, ott jön a szív és segít, súgja a jelentést, hozza az ismeretlen szavak értelmét. Eljöttek a boldog álmok az élet világába, a szürke herceg Serenát táncba hívja, zeng a zene, talán még dobolnak is, de a táncosokhoz csak a ritmus ér el. Énekel, csak neki énekel, nem lehet érteni, hogy mit, de érzi, hogy csak neki, csak itt.

El kell szakadni tőle, hív a kötelesség, a látszat, mosolyogj, hallgasd, mit mondanak, hisz kell nekik, hogy csilloghassanak.

Milyen szép lett volna egész este kettesbe, de a sárm a mosoly mást is vonz, ő nem fél, kacér tánca sokat ígér. Serena csak nézi őket, élvezettel teli beszédüket és érzi, ahogy kapar felfele egy hatalmas kacaj, vigyorog, te buta, látod, hogy őt akarja. Hirtelen fulladt lesz a levegő, a dob a halántékán pörög, a zongora lelkén járja tébolyult szimfóniáját, a furulya lassan szívét szúrja át. El kell menni ki innen, míg valaki meg nem látja. Serena menekül ki a levegőre, felnéz az égre és elfogadja, hogy a mesének itt vége.

 A sors vicces kedvében van ma, a nagy poén még hátra van, dráma ez vagy romantika a holnap majd elhozza.

Serena leguggol, nem bírja a teste a súlyt, húzza, húzza vissza a föld magjába. S míg próbált magához térni, észrevette, hogy az ő hercege utána ment. A férfi felé hajolt, és lágyan megcsókolta. Úgy érezte, ez az éjszaka valóban tökéletes.

 Vége a shownak, a szerepek eltűnnek, az emberek már hazamennének. Összeül még egy kis társaság Serena teraszán, talán még egy pohár, de csak kínozzák a mulatság illúzióját. A lány érzi ideje bemenni, mosolyogva és sok csók közt egy szuvenírt lopva, szalad be a szobábájába.. Mily boldog történet és mégis sosem ér véget.

Serena már vetkőzne, mikor kopognak, a szürke herceg megjelent, mosolyog és huncutul nézi, hisz a lány a szemében már vetkőzik. Leül az ágyra és magához húzta. 

-          Állj! – lihegte a lány – hisz nem is ismerlek, nem tudom valójában ki vagy te. –De Ő nem érti, mire kéri hisz, a nyelv helytelen, a szószerkezet érthetetlen. Majd megérti, tétovázva körülnéz a  szobában. Serena a kabátját ráadja, és ő távozik, nem mond semmit. A lány utána megy,  még egy csók, de keserű , érződik rajta, hogy az utolsó.

Jön a reggel, boldogan száll, ilyen csodás este után, majd vánszorog a délután, súgja nincs még csergés mire válaszolna, üvöltve rohan az éjszaka, száguldva tombol, de csak illúziót rombol. Kínoz egy újabb reggel, reményekkel a herceget keresi. Az estébe a remény egyre vadabbul kéri, de az agy már tudja, nem volt ő herceg, csak széfet rejtő festmény, mely mögött a trófeák zokognak. Ha nem kerültél be, akkor sem keres, csak lazán újabb áldozatra les.

Serena csak mosolygott tovább, nem várta már a szürke herceg hívását egyáltalán. Tudta, hogy ez csak egy kaland volt, nem lesz folytatás, bármennyire szeretné. Örült annak, hogy nem ment bele a játékba teljesen, csak azért, hogy megfeleljen neki. Nem bánkódott, tudta, hogy egy két hét, vagy hónap, és ebből is csak egy pár pillanat, ami megmarad emlékeiben, ő is belevesz a többiekkel a felejtésbe. Félve gondolt az árra, amivel a szíve majd büntetni fogja és remélte, hogy az a kevés összekapart remény, nem fog elpárologni.

Próbált továbbra is élni, részt venni a napokban. Programokat tervezett, mindennapra legalább egyet, hogy a napok beteljenek.

-  A házi bácsi is egy péntek reggel meglátogatta:

-          - Szervusz Serena.

-          - Jó napot, Bogdán bácsi. Hogy tetszik lenni?

-          - Köszönöm jól Serena. Látom te is jól kivirultál. Talán udvarlód akadt?

-          - Nem. Még nem akadt. Talán majd lesz. –Serena megszégyellte magát eszébe jutott a szürke herceg

-          - Lesz biza, ilyen szép lány nem marad egyedül. Na ezért is jöttem. Találtam lakót a másik szobába. Nem leszel ezután mindig egyedül.

-         -  Örülök. – Serena nem igazán örült, de tudta jót fog tenni neki ha itthon is beszélgethet valakivel, ezért megeresztett egy halvány mosolyt - Jó lesz biztos. Ki az?

-          - Egy fiú. Remélem nem baj?

-          - Nem, nem. Majd megszokja. hogy várni kell a fürdő szobára- huncutkodott Serena.

-          - Neked van igazad. –nevetett a főbérlő.

-          - Na és hogy hívják? Honnan jön?

-          - Valami Norman. A te környékedről való. Nem emlékszem rendesen, mert arról beszélgettünk inkább, hogy az előző hely ahol lakott bútorozatlan volt, és ő berendezte új bútorokkal az egész lakást. Most el kell hoznia. Kérdezte, hogy van-e egy hely ahova elrakhatja, ami nem fér a szobájába, ha esetleg nem kell neked. Kirakod a régi bútoraid? Kell neked?

-          - Igen, hogy ne kéne. Épp azon gondolkodtam lecserélem az enyémeket.

-          - Nagyszerű. Mert előre küldte, a költöztetőket, ő meg  holnap jön. Egy két óra múlva pakolhatsz, ami neki kell az külön lesz lerakva az udvarra, azt mondta a többiből válogathatsz.

-          -Nagyon Köszönöm.

-          - Ne nekem köszönd, hanem az új lakótársadnak. Főzz neki egy finom vacsorát –kacsintotta.

-          - Neki is megköszönöm. . motyogta zavartan Serena.

-          -Na jó, én megyek, sok dolgom van. csak ezt akartam megbeszélni. 

-          -Köszönöm. Viszlát

-          -Szervusz. Vigyázz magadra, és ha valami baj van az új lakóval szólj rögtön.

-          -Úgy lesz. További szép napot

-          -Neked is. Szervusz.

Serena át hívta Helenáékat, hogy segítsenek neki a pakolásban.  A költöztető, az új darabokkal, nemsokára megérkezett. Az egész szoba megváltozott, ahogy a régi barátok kiköltöztek átengedve a helyet a rendnek. Serena a raktárban épp, hogy nem könnyes szemmel búcsúzott öreg bútoraitól, akik vele voltak minden nehézségben. Az ócska butorok, megkönnyebbülten kiengedtek, nemcsak terheiktől szabadultak, de érezték, hogy kedves társukra új élet vár, mely nem lesz olyan rendezetlen, amilyen a régi.

A nagy munkára ittak egyet, és sörözés közben Serena megköszönte még egyszer a segítséget.

Serena furcsán érezte magát a szobájában. Minden olyan más volt, máskor, ha rendet tett a szobájában alig volt észrevehető, de most minden olyan patentül állt, mintha nem is az ő élettere lenne. De érezte, hogy így jó, tetszik neki.

Később a barátok uszodába mentek, aholSerenának furcsa érzése támadt, úgy érezte nem szabad a vízbe belemennie. Helena azonban  erősködött:

-         -  Serena csak beképzeled magadnak!

-         - De úgy érzem nem jó ötlet, ha belemegyek valami baj fog történni.

-          -Dehogy is. Ez még a letargiás állapotodnak a maradványa. Próbál visszahúzni, hogy megint lehangolt légy, és butaságokat álmodj, képzelődj.

-          -Lehet. De akkor is fura érzésem van.

-          -Lehet, hogy a tegnapi utolsó sör nem kellett volna. –csipkelődött Helena - Ne butáskodj nem lesz semmi megígérem

-          - Oké. Meggyőztél.

Győzött a józanész, és Serena belemerészkedett a medencébe. Ahogy alámerült rögtön kezdődött az a furcsa dolog.. Ahogy alámerült, a tengerben mélyén találta magát. Nem átlagos tenger volt, zöldebb talán, lágyan ringatta a lányt, csalogatta lennebb színes élőlényeivel. De itt más világ várta: a korall hegyek vágyakból épültek, a növények a mindennapi döntések voltak, a ráják mind zsibbasztó kapcsolatokat idéztek, halak kik mindig áldozatok, egymást lökdösve haladnak, remélve mindegyik nem ő lesz, az étlapon. Ott lent mélyen pedig kagylók világítanak, hívogatták. Gyere, a remény bennünk van, gyöngyszemként tündököl, ha megszerzed téged is beragyog. Oda úszott, hogy megkeresse saját kincsét, de a sötétből észrevétlenül jöttek a polipok, a régi rémalmok elkapták, csápjukkal egyre csak húzták, le a tenger fenekére. Serena küzdött, rémülten kapálózott, de esélye már nem volt, a tintájuk elárasztotta végleg elkábította. Aztán egy kéz elkapta, és a kagylókhoz húzta. Hiába a fuldoklás, a sok makacs csáp, Serenát a kíváncsiság meggyőzte, egy kagylót felemelt, az kinyílt és belőle egy zöld szem nézett rá. Még mindig hideg volt a nézése, de mégis egy kis melegség érződött.

Mikor felébredt nyomkodták a mellkasát és valaki lélegeztette szájon át. Helena halálra rémült arccal állt mellette, amikor meglátta, hogy barátnője él és jól van, rögtön hazacipelte és berakta az ágyba. Serena alig tudta lebeszélni, hogy ott éjszakázzon. Érezte most nagy szüksége van az egyedüllétre. Szerencsére sikerült ezt elmagyaráznia barátnőjének, aki végre megértette és nagy nehezen magára hagyta. De csak úgy hogy megígérte, holnap elmennek, és tényleg felkeresnek egy szakembert, aki segít megfejteni víziókat.

Serena épp csak visszabújt az ágyba mikor csengettek, azt hitte Helena jött vissza valamiért, úgyhogy úgy pizsamában kócosan ajtót nyitott.

Felnézett azt hitte az álom megelevenedett, mert egy zöld szempárba nézett. De mégsem, most másképp nézett. A két szem összerezzent, és a rémvalóságok örökre eltűntek.