A NAGY MONOLÓG 2

   Az idő múlása hozta a megszokást, a mindennapos foglalatosságot, a vallásoktatást, valamint a konfirmálandók felkészítését. Anna néni annyira hasznossá akarta tenni magát, mintha örökre együtt lennénk. Kérdés nélkül, mert neki van tapasztalata, elvégezte a kerti munkákat,rendbe szedte az udvaron a virággruppokat és továbbra is főzött, mosott, takarított. Sokszor elgondolkoztam, honnan ennyi energia egy asszonyban, mert mindezek mellett a saját családját is kellett rendezze. Egy év letelte után megírtam a vizsgadolgozatomat, megkaptam a véleményezést az esperesi hivataltól és összeállított aktákkal indultam Kolozsvárra jelentkezni a nagypapi vizsgára. Legnagyobb meglepetésemre a vonatfülkében amint épp a cókmókjaimat rendeztem, belépett a titokzatos hölgy. Köszönt és az útirányom felől érdeklődött.

-          Kolozsvárra megyek hivatalos ügyben.

-          Úgy? Akkor Szamosújvárig együtt utazunk, mert én a szüleimhez megyek. Elekes Nóra vagyok- mutatkozott be és nyújtotta a kezét.

-          Oláh Ábel – mutatkoztam én is be.

És elkezdődött egy enyhe csevegés, mint általában ismeretlenek között időről, utazásokról, hétköznapi dolgokról

-          Hol végeztél? Gondolom, tegezhetlek, hiszen szinte egykorúak vagyunk.

-Csak bátran, megteheted. Én Petrozsényben végeztem a Bányaipari Egyetemen, a színesfém-bányászati karon. Mindig is vonzott a földrajz, az ásvány és kőzettan és ezeken kívül az asztrológia. Csábítóan hatott rám, de végül a bányászatnál maradtam.

-          Nem nehéz egy hölgynek?

-          Miért? Csak nem képzeled, hogy fúrással meg robbantással foglalkozom. Rendszeres gyakorisággal lejárok a tárnákba, mert követni kell az érctartalom nagyságát, megfigyeljük és tanulmányozzuk az érc ereket, hogy merre, milyen irányban érdemes haladni.

Beszélt megállás nélkül. Néha figyeltem kellemes gesztusait, fejtartását és azt a pózt, ami figyelemre készteti a hallgatót. De gondolatban kissé elkalandoztam. Nem tudtam felmérni milyen, lehet egy vidéki városban a diákélet.? Én Kolozsvárt ismertem, tudtam, hogy sok szempontból, mint igazi tanulmányi- kulturális központ Bukarestet is megelőzi, s utána jöhet szóba Jászvásár és Temesvár, a híres egyetemi központok. De Petrozsény a hegyek között, nekem eléggé izoláltnak tűnt. Egy idő után útitársam szedelőzködött. Segítettem a csomagját az ajtóig vinni, elköszöntünk.

-          Remélem, meglátogatsz – szólt vissza mosolyogva.

Így kezdődött. A vizsgák sikeres letétele után a Bizottság figyelembe vette az Esperesi Hivatal mellett a gyülekezet kérését is és megkaptam a . kinevezésem, mint parókus lelkész. Lélekben megnyugodva indultam „haza”az én „gyülekezetembe” Ünnepi fogadásomra összegyűlt az egyházi tanács, a Nőszövetség és a tanári kar. Nagy volt az öröm, még nagyobb a poharazgatás és a víg kedv. Egy gondolat nem hagyott nyugodni : hol lehet Nóra? Igaz, ő nem tartózik a miliőbe, de megbabonázott és hiányát érzem.

Megkezdtem a családokkal való ismerkedést délutáni látogatások formájában,és hogy ne legyen feltűnő először Anna nénihez mentem, Utána következett a kántor és a gondnok,akit köznyelven kurátornak hívtak. És akkor szántam rá magam, hogy ennek a leple alatt felkeresem Elekes Nórát. Otthon volt, íróasztala mellett dolgozott, de bevezetett a nappaliba és hellyel kínált. Ismét hosszas és jól összehangolt csevegés következett mindazokról, ami utazásunk után történt. Gratulált a sikeres vizsgáimhoz. Később elárulta, hogy diáklány korában barátkozni szeretett volna vele egy teológus, de ő viszolygott a gondolattól is, mert azt hitte, hogy minden igyekezete az erkölcs és a Biblia körül forog.. Visszatérve a mindennapi helyzethez nagyon kellemesnek találta az utazásunkat, és mint mondta, megemlítette a barátnőjének, hogy egy jóképű fiatal pappal utazott.

-          Kérlek, ne hozz zavarba – szabadkoztam.

-          Ez a valóság, akár tetszik akár nem – mondta széles mosollyal.

Igyekeztem nem húzni az időt, hogy látogatásomnak legyen hivatalos íze,de szívesen maradtam volna. Kezdtem érezni, hogy a vonzalom kölcsönös. Egy alkalommal ő jött el a parókiára, valami könyv után érdeklődött,de éreztem,hogy csak ürügy. Valószínű,hogy azért sem időzött,mert Anna néni ott téblábalt,hol port törölt,vagy a szekrényajtót nyitogatta, mint a nyugtalan fehérnép, aki betolakodó idegen szagot érez. És megkezdődött a gyakoribb találkozás. Persze minden feltűnés nélkül, de amikor már talán az ötödik alkalommal látogattam meg, lezserebb öltözetben fogadott. A kávézóasztalra felkerült a vörös bor és a konyak. Mindketten a vörös bort kedveltük, és azon az éjszakán ott felejtettem magam.. Később rájöttem,hogy valós megállapítás,hogyha az ember valamire rákap, még ha tilós is, mindig azt kívánja. Nóra értette a módját, volt gyakorlata. Kezdetben ő irányított, aztán rám hagyott mindent. Annyira kellemes volt a közelében lenni. Persze egy idő után Anna néni vitte a pletykát, hogy a papocska eljár valahová, mert reggelenként mire megérkezik mindent, úgy talál, ahogy este hagyott. Sejtése lenne, de hát „ne szólj szám, nem fáj fejem” . Egyelőre titokzatosan hallgatott.

        Már jól elmélyült barátságunk, amikor egy alkalommal amint kikísért, álltunk a kapuban, telehold világított és az ég tele volt ragyogó csillaggal, de nekem sokatmondóbb volt az ő ragyogó két szeme. Mosolyogva ránéztem és megkérdeztem

-          Szeretnél-e papné lenni?

-          Az nem igazán, de a feleséged annál inkább.

-          Nem mindegy?

-          Nem. Olyan értelemben, hogy a papnén rajta a világ szeme. Állandóan templomba kell járjon,irányítsa a Nőszövetséget, mind olyan elfoglaltságok,melyek távol állnak tőlem és az időm sem engedi.

-          Minden megoldható, mert én viselem a kalapot. Vagy nem?

Egész úton hazafelé röhögtem magamban saját okfejtéseimen. Mosolyogtatott az alá és fölé rendelt viszony, mert én lényegében felettes vagyok. Első sorban a templomba a szószék a gyülekezet fölé emelkedik, míg Nóra alantas, mivel teljes hivatása a föld alá rendeli. És ha tovább ragozzuk,az ágyban is ez áll fenn,noha élvezetes alól lenni ,de nem férfias!

         Ez után a beszélgetés után sokáig nem találkoztunk, Furcsálltam, mert már annyira belejöttünk a pásztorórák varázsába, hogy valósággal hiányoztak. Néhányszor próbálkoztam, de mindig zárva volt a kapu és semmi mozgás nem adott életjelt.. Csak később derült fény mindenre. Egy nap a postaládámban a levelek között feltűnt egy bélyeg nélküli boríték. Azt bontottam fel elsőnek, és meglepetésemre Nóra írta.. Finoman kezdte emlékeztetve a kialakuló kapcsolatunkra, de becsületesnek tartja, ha őszintén kipakol., hogy ne ringassam magam rózsaszín illúziókban. Az egyetemen volt egy nagyon vagány, vicces, magát igen kellető román kollégája, valahonnan Olténiából. Állandóan kerülgette, bókolt, udvarolt neki, az előadásokon mindig mellé húzódott, s a menzán is, ha hamarabb érkezett az asztalánál helyet tartott.. Moziba, színházba vitte, és jól szórakoztak. Annyira ment a barátság, hogy összeköltöztek. Jó srác volt, vulgárisan és durván kifejezve belevaló csődör, mert együttlétük alkalmával kitűnt, hogy csakis a szex érdekli, semmilyen jövő perspektívája nem volt. Igyekezett olyannyira birtokolni, hogy senkit sem engedett a közelébe,de ez különben is jellemző az oltyánokra. Kezdetben nekem is tetszett a ragaszkodás, a kényeztetés, csupán sajnos későre láttam át a szitán, hogy neki nem élettárs kellett, csak szórakoztató csini ágyastárs. Mikor bekövetkezett az elkerülhetetlen és teherbe estem annyira eldurvult és közömbös,meg ellenséges kezdett lenni,hogy veréssel fenyegetőzött, mert mit szólnak a szülei,ha diploma helyett egy borjas tehenet visz haza? És elüldözött a közös otthonunkból Szerencsémre már államvizsgára készültem és utána végleges kihelyezésemet Erdély keleti részére kértem, a Székelyföldre, mert abban az időben dolgoztak a higanybánya feltárásán.

        A továbbiakban már a minden megesett lány hősanyai imázs következett, hogy igenis világra hozza gyermekét, semmi sem érdekli. De bennem ott motoszkált a hátsó gondolat, hogy mindezt azért teszi, hátha  a srác meggondolja magát, vagy ez által csak meg tudja fogni.. A szülei szégyenkeztek, hogy megesett lányuk van, ezért kellett a taníttatás? Viszont hátsó gondolatuk leszűkült a kurva megítélésre, mert bizonyára a hátuk mögött majd ezt szajkózza minden pletykára éhes. A szülés megtörtént, de támogatást csak a barátnőitől és a szomszédoktól kapott. Az édesanyja négy hónap után jött, hogy megnézze az unokáját, de akkor magával is vitte, és az óta ott van.. Minden eshetőségre számítva szükségét látta az őszinteségnek, hogy ne gördítsen akadályt a további közeledésnek, ha később tudódik ki. Mert minden titok egyszer csak napvilágra kerül.

          Valóban komoly munkát adott nekem arra a délutánra. Mély gondolatokba merültem, végig sétáltam a kertet, az udvart, aztán hivatali irodám székében asztalomra könyökölve töprengtem, hogy mitévő legyek. Annyira mindennapos és nem elítélendő történet, ha jól belegondolunk. És mintha megvilágosodtam volna! Mit vétett az ártatlan gyermek, hogy kegyetlen, mostoha sors várjon rá. Isten nem ver meg, ha felkarolok egy megtagadott gyermeket! Még aznap este elmentem hozzá. Félénken, lehajtott fejjel fogadott

-          Kérdéssel jöttem Nóra: Akarsz-e a feleségem lenni? – Válasz nem volt. – Ha igen- folytattam – holnap jelentem az esperesnek, hogy jegyezzen elő házasságkötésre és a részleteket, majd megbeszéljük.

Könnyes szemmel mondott igent.

             Hogy elkerüljünk mindenféle pletykát és szóbeszédet, nem terveztünk lakodalmat, csupán egy családi ebédet a legközelebbiek számára. Kellemes vendégsereg gyűlt össze, de nekem, ami egy életre emlékezetes, a közelemben helyet foglaló két nagynéni rongyrázogatása. Az egyik a nagybácsi felesége, olyan, mint egy cukros zsák, amilyen széles, olyan magas, semmi alak, csak fityegő háj. Rövid nyaka a vállai között elveszett. Feketére festett haja buklikba volt csavarva, lefittyenő alsó ajka valamilyen olcsó rúzzsal vastagon ki volt festve. Minden evőeszközön ott maradt a rúzsnyom. .Púderezett arcán a bal szeme alatt fekete ceruzával egy nagy petty díszelgett. Olyan volt, mint egy vásári mézeskalács, akit mindenki félretol. A mellette ülő aránylag korához képest csinos öregasszony volt, állítólag Temesváron házvezetőnő a német konzulnál. De pletykában mindkettő remekelt.

-          Te Póli, hogy lehet egy cigányból református pap?

-          Tévedsz Lina, én már régebb utána jártam. Amiért valaki barna, nem minden esetben cigány. S amúgy is, nézd meg az ajkát mennyire piros. A cigányoké már ebben a korban kezd kékes-lila lenni. Te ezt nem tudtad eddig? Ha tudni akarod a pontos információt nyárádmenti, birtokos nemes családból származik.

-          Hogy te mi mindent tudsz?

-          Hozzám is befutnak a hírek. Csak azt furcsállom, mióta érdeklődsz papok iránt, hiszen te mindig azt mondtad, hogy a lányodat csakis doktorhoz, vagy tanárhoz adod. Pedig szegénykémnek harmadszorra sem sikerült az érettségije. – tette hozzá epésen Póli.

-          „Hogy száradna a nyelved a szájpadlásodhoz”- mérgelődött Lina, de hangosan csak annyit mondott

-          És most a fattyúval mi lesz?

-          Egyelőre az rájuk tartózik. Majd meglátjuk mennyire istenfélő egy pap.

Ez a szócséplés mély nyomot hagyott bennem és örökre felejthetetlen maradt. Az élet a legdurvább iskola, mert sosem tudod melyik osztályban vagy, milyen vizsga vár rád és lesni nem lehet másoktól, mert a tied rád szabott teljesen más téma.