Ezek voltak az alapkritériumok, ezen túl dolgozgatni, nem visszapofázni, nem többet inni,  mint a főnök, mert ezen alapkövetelmények teljesitése után  az első űresedő szakszervezeti poszt a tied. Ez az első lépés, hogy egy fejjel a többi fölé kerülj, egy néhány méter távolságra a fizikai munkától. A fizetés nem sokkal több, de azért nem kell csinálni semmit, legfennebb havonta  komoly fapofával levezetni egy gyűlést, amelyiken  1945 óta  úgyanazt biflázza a szegény dolgozó, amire azóta sem találtak megoldást, már csak azért sem , mert ahogy vége volt a gyűlésnek, a következő gyűlésig a kutya sem hozta szóba. Aztán a szerzett tapasztalattal-- mármint  a fapofa begyakorlással-- már komolyan lehetett jelentkezni  magasabb szakszervezeti beosztásba, esetleg kisebb pártfunkcióba.

            Itt már igényeltek némi szónoki képességet, de egyáltalán nem kérték , hogy az egyéni legyen, sőt, annál jobban örültek, ha ezek  a szó    nokok megmaradnak abban a szük, silány  egyirányú sikátorban , ahova ha egyszer betéved az ember, abból se   jobbra  se balra , se vissza, csak előre a sürjen vetett semmibe vezet az  út. Ezt az utat csinálta végig  másik kollégánk, szóbősége a  bukaresti párt egyetem elvégzése  után visszafejlődött a Ceasescu szintjére , és enyhén raccsolt is .  Azt nem tudatm kiszedni belőle , hogy ez kötelező volt, vagy  csak fakultative  müvelte  mert megboldogult inaskorában, még semmi baja nem volt  nyelvével és a beszédjével.

             Mindezek ellenére , vagy pontosan ezért, egy  városkörnyéki falu első titkára lett --rövid ideig -- majd  visszakerült eredeti munkahelyére, párttitkárnak, ami nem tudom , előléptetés volt , vagy visszaminősités.Mellesleg a párttitkári munkáját sem végezte  jobban mint tanult mesterségét. Arra a megállapitásra jutottam, hogy valószinü, hogy egy asztalos  nem biztos , hogy jó párttitkárnak mert hogy forditva igaz, az biztos, egy párttitkár nem jó asztalosnak. Persze nem volt mindenki karrierista, nem akart mindenki szakszervezeti elnök, párttitkár , gyárigazgató lenni, voltak szerényebb szakik is  akik beérték azzal, hogy trágyahordáskor, krumpliültetéskor, kapáláskor, aratáskor, szüretkor, disznóvágáskor, néhány szabadnapot kapjanak.

             Erre találta fel a román szocialista kereskedelem  a hiánygazdálkodást-- vagyis , hgy semmit se lehessen kapni. Mert hát van  kishatárátkelő a vidékieknek, akik néha átugranak, bevásárolnak, le tejelnek a főnöknek,   van szabadnapjuk  a mezőgazdasági munkákra, a főnöknek meg van kecskeméti barackpálinkája , a nagyságos asszony --a főnök felesége--Amo szappannal mosakszik , nem pedig kulcsszappannal, és a gyerekei  igazi magyar csokit esznek. És persze a fizetés jár , mert a kollégák jóhiszemüek, ők is tudják, hogy a kukoricát meg kell kapálni, a szőlőt le kell szüretelni, különben a szüret után ők is kapnak egy pohár mustot esetleg legénybort . Hát nem megéri.? Egyeseknek! De mi lesz a kettesekkel? Ők dolgoznak és dolgozni fognak, ugyanis tudnak is ,és szeretnek is  dolgozni--már igy neveltetésük okán, s legnagyobb pechükre abból kell megéljenek. És ha megélnek belőle, már az is karrier, és ha gyerekeiket felnevelik, az már szerencse, és ha gyerekeik karriert csinálnak , akkor rendszereváltás volt. Ha nem , akkor  nem volt! Legfeljebb átvertük saját magunkat.

             Cégünk, miután magához kaparintotta  a megye  összes  fafeldolgozó vállalatát, rengeteg szállitást kellett lebonyolitania. a megye minden  sarkába. Leggyorsabbnak a teherautoót tartották , ha nem is a legolcsóbbnak.-- ezért szerződést kötöttek egy szállitási céggel, amelyik aztán minden nap  küldte az autókat , ha küldte! Mert ha mezőgazdasági kampány volt akkor nem küldte , ha valamelyik  pártvezért -- az egész megyéből--költöztetni kellett akkor kevesebbet küldött . De voltak egyéb problémák is. Például , ha elromlott az autó. Ha javitható volt akkor csak  néhány  nap kieséssel kellett számolni, ha nagyobb baj volt akkor mint például alkatrész hiány , akkor azt már hetekben lehetett mérni .De megoldás , mint mindenre , mindig akadt. Nem mindig a legtisztességesebben, de a dolgok előbb-utóbb megoldodtak. De nézzünk meg egy konkrét példát