A következő héten szaktársammal-- ezzel a kolozsvári sráccal-- egész nap terveztünk , rajzoltunk, leendő mühelyemben. Amikor elöször beléptem az  asztalos mühelybe, és megcsapott a tölgy, -- fenyődeszka, és az enyv jellegzetes szagkeveréke ( másnak felfordul a gyomra tőle) egyszerüen elememben éreztem magam, és megfogadtam , hogy a maximumot hozom ki magamból a tiszti étkezde rendbetételét illetően.Az őrnagynak megmutattam a rajzokat, kellő magyarázatokkal láttam el, árnyalatokat vonultattam fel, és megcsillogtattam annak lehetőségét, hogy esetleg a székeket némi faragással látom el. Nagyon tetszett neki az ötlet, és már sürgetni kezdett, de felvilágositottam , hogy előbb szerszámokra van szükség.

           Erre ő  szabályosan haza zavart a szerszámokért, és azt mondta , hogy máskor szóljak idejében, ha bármi gond adódik, ne hagyjak mindent az útolsó percre. Kezdtem megérteni , hogy neki sürgős, csak ő nem akarta megérteni , hogy nekem egyáltalán nem .Saját számitásaim szerint legalább két hónapig sinen vagyok. De nem vasuti sinen. Abból ugyanis éppen elég volt annyi,amenyi volt! A szerszámszállitási ügyet  nyitva hagytam , azon a cimen , hogy nem tudok mindent egyszerre elhozni.

           Kollégám készülődött haza, elkisértem a nyolcas kocsmáig, ott  megittunk egy -egy üveg sört és még beszélgettünk egy sort.Igy még volt alkalma ellátni   néhány jó tanáccsal, többek között, megemlitette, hogy a civil főnöknek , hetente két- három napot Kolozsváron kell töltenie, és ezalatt fiatal felesége egyéves kisfiával , vagy fél , vagy unatkozik , és ő csupán humanitárius indittatásból  igyekezett segiten a fiatalasszony magányán. Aztán búcsut vettünk egymástól és bár csak két hetet töltöttünk el együtt-- etnikai hovatartozásunk sem esett egybe-- mégis a mai napig  szivesen emlékezem rá.

           Az elkövetkező napokban , hogy munkámnak eredménye látható legyen , először is  ujrafedtem a tiszti étkezde tetejét. Mintha tudta volna az ég,másnapra akkora esőt zuditott ránk , amilyet csak itt hegyközelben  tapasztalhat az ember,  A  tető bizonyitott, nem kellett már az asztalokat idébb-odább toszogatni, és attól sem kellett félni , hogy a leves evés közben nem fogy el , mert állandóan pótlódik esővizzel.Őrnagyom újfent sürgetni kezdett, de leszereltem azzal , hogy az épületnek száradnia kell , mert nem kockáztathatom, az uj szép anyag tönkretételét , holmi kapkodásért . Ez idő alatt kis mühelyemben, minden előkészületet megtettem ,hogyha  tényleg sürgőssé válik a dolog , rövid időn belül is  eredményt  tudjak felmutatni. Ezért egész nap , rajzoltam , szabtam fürészeltem és gyalultam. Mikor nem volt kedvem dolgozni, akkor méteressel a kezembe, jöttem-mentem az étkezdében. Közben mindent ujra leellenőriztem mert tökéletes munkát követeltem meg magamtól. Estére, amikor a többi tiszt és altiszt is bejött, még ekkor is találtam magamnak elfoglaltságot, hadd  lássák ezek a vasutépítők , hogy az én szakmám sem smafu.

             Ha kérdeztek valami tőlem ,kiselőadást rögtönöztem, nekik minőségről, szinharmóniáról, esztétikáról, de nem mulasztottam el  kihangsúlyozni a tartósság fontosságát Szóval ,sikerült kiváncsiságukat kelőképpen  felcsigáznom, és úgy éreztem, hogy most már illene , hozzáfognom az érdemi munkához. Jelentettem őrnagyomnak , hogy segitségre van szükségem mert a nagyméretű lemezeket  nem tudom egyedül a mennyezetre felszerelni. Kaptam  két segitséget , akik hozták vitték, tartották , és minden segédmunkát elláttak, nekem csak kimondottan a a szaktudást igénylő munkával  kellett foglalkoznom. Egy nap alatt az egész étkezde  belső felületét beboritottam hófehér préselt lemezzel. Másnapra  az illesztések eltakarását terveztem , tölgyfa léccel--ekkor még nem tudtam, hogy  látogatóm lesz.