6.rész: Bizalom

A raktár ablakán bevilágító hold fénye pontosan a három férfira vetült. Egymás mellett térdeltek a hideg betonon, hátrakötözött kezekkel, fejükön egy-egy zsákkal. Sem megszólalni, sem megmoccanni nem mertek, annak ellenére, hogy jó tíz perce nem történt semmi. Érezték, hogy a körülöttük lévők csak egy rossz mozdulatra várnak. A távolból ajtó csapódása hallatszódott, majd közeledő léptek zaja. Az újonnan érkező cipője keményen kopogott a betonpadlón.

- Vegyétek le róluk a csuklyát! – adta ki az utasítást egy kemény hangú férfi.

Ekkor veszítették el végleg a reményt, látva, hogy Vinicius Palombo előtt térdelnek.

- Átvertetek – kezdett bele a nagyfőnök. – Nem kérdezem, hogy miért, hiszen tudom, hogy a pénz miatt. Csupán arra várom a választ, hogy tényleg ennyire ostobák vagytok, vagy a ti fejeteket is átbaszták?

Egyikük sem felelt, csak némán figyelték amint a nagyfőnök elkezdi körbejárni őket.

- Nem hallom! – ordította Palombo pár centiről a jobboldali fickó fülébe.

- Bazd meg! – sziszegte az reflexszerűen, miközben összerezzent.

Ez volt az utolsó szava. Villant a kés Palombo kezében, mely egy szempillantás alatt végigszaladt a szitkozódó férfi torkán. Még megpróbált a nyakához kapni, de a következő másodpercben már a saját vérébe fúlva feküdt a hideg padlón. A másik kettő elhűlve figyelte, amint a társuk meghal, majd a nagyfőnök lehajol hozzá és a ruhájába törli a véres pengét.

- Szóval, még mindig azt kérdezem, hogy kinek dolgoztok? – állt újra eléjük.

Hosszú másodpercekig nem szólalt meg senki sem. Ekkor Palombo megvonta a vállát és hátat fordított nekik. – Te jössz, Richi – mondta, miközben a háttérbe vonult.

Richi Gonzalez a középsőhöz lépett és a homlokának nyomta a fegyverét.

- Várom a választ!

A férfi azonban nem szólalt meg, csak fölfelé bámult és farkasszemet nézett a fegyveressel. Még akkor sem rebbent a tekintete, mikor eldördült a lövés. A golyó átlyukasztotta a koponyáját, szétroncsolta az agyát és a tarkóján, a gerincoszlop mellett távozott. A lövés erejétől, közel két métert repült hátra.

Már csak egy maradt életben. Ő tűnt a legfiatalabbnak. Richi azonban nem foglakozott vele, csak kivette a fegyverből a tárat és Palombohoz hasonlóan a háttérbe vonult.

- Rian Oneill – mondta hűvös hangon a nagyfőnök.

A nevét hallva összerezzent. Tudta jól, hogy nem ellenkezhet, ha nem akar az előző kettő sorsára jutni. Odalépett a térdelőhöz, miközben megtöltötte a revolverét.

- Kinek dolgoztok? – kérdezte szenvtelen hangon.

- Nem tudom – szakadt ki, a sírással kevert ordítás a másikból. Ők tudták, de én túl kis hal vagyok ahhoz, hogy ilyen információkat osszanak meg velem. Komolyan mondom – küszködött a könnyeivel, miközben takony csurgott az orrából.

- Elhiszem – lépett a háta mögé Rian.

- Tényleg nem tudom – kiáltotta remegő hangon, miközben már úgy érezte, hogy a tarkójának nyomódik a fegyver.

Rian megcsóválta a fejét és a zsebéből előhúzott egy svájci bicskát. Legalább olyan gyorsan vágott, mint Palombo. A kötél azonnal a földre hullott, de a férfi még hosszú másodpercekig nem fogta fel, hogy szabad a keze.

- Minden egyes mozzanatot felfogtál abból, ami a mai este történt itt, a raktárban?

A férfi csak biccentett egyet, miközben a csuklóját masszírozta. Még mindig térdelt, mivel nem tudta, hogy mi fog következni.

- Akkor elmehetsz – mondta Rian.

Elkerekedett szemekkel nézett, hol a halott társaira, hol az őt körülvevő férfiakra.

- Tényleg? – kérdezte remegő hangon.

- Meséld el mindenkinek, akivel csak találkozol, hogy mit láttál! Mond el nekik, hogy mi történik azokkal, akik megpróbálják átverni Vinicius Palombot! Ismételgesd ezt a történetet addig, míg nem hallod vissza valaki más szájából! Mikor már minden utcagyerek erről beszél, akkor lépj le és soha többé ne gyere vissza ebbe a városba! Érthetően fogalmaztam? - nézett a szemébe Rian.

- Igen.

- Akkor húzz innen!

A férfi először felállt, majd tett néhány óvatos lépést hátrafelé. Nem mert hátat fordítani a fogva tartóinak. Azok azonban nem tettek semmit csak szenvtelen tekintettel figyelték. Mikor már jó tíz méterre volt tőlük elkezdett rohanni az ajtó felé. – Zárva lesz – gondolta magában, miközben megragadta a kilincset. A durranás kettészakította a csendet, ahogy kivágódott a kapu. Érezte a tüdejébe érkező friss éjszakai levegőt és kezdte elhinni, hogy mégis megússza ezt az egészet élve. Legalább tíz percen keresztül rohant a kikötőben, majd az elhagyatott, koszos utcákon, mire lassított és hátra mert nézni. Tényleg szabad volt.

- Most már te is a csapat tagja vagy – nyújtotta a jobbját Palombo Riannak. A férfi ugyan elfogadta a gratulációt, de közben hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Ez kibaszottúl durva volt.

- Így járnak azok az emberek, akik megpróbálják átverni Vinicius Paolombot. Kitől is idéztem? – vonta fel a szemöldökét a nagyfőnök.

- Ennyire azért nem volt jó a beszédem.

- Jól van, nem foglak vigasztalni vagy a lelki sebeidet ápolni. Inkább húzz haza és aludd ki magad!

- Mi lesz ezekkel? – bökött Rian a holttestek felé.

- Majd a többiek eltűntetik.

- Rendben – biccentett, majd az ajtó felé vette az irányt. Alig tett meg egy-két lépést, mikor Palombo újra megszólalt.

- Még valami!

Rian megfordult és a nagyfőnökre nézett. Látta, hogy mire gondol ezért ő fejezte be a mondatot.

- Nem beszélünk arról, ami a beavatáson történik.

- Még a testvéreidnek sem.

- Még nekik sem.

Gondolataiba merülve lépett be a lakásba, majd egy könnyed mozdulattal lerúgta magáról a sportcipőjét. Bal vállát masszírozva átment a konyhába és töltött magának egy pohár bort. Figyelte az üveg falára kiülő olajfoltokat, majd ivott egy kortyot. A semmibe révedt, miközben a nő megjelent az ajtóban. Ujjatlan felső és egy testhez simuló pizsamanadrág volt rajta.

- Felébresztettelek? – kérdezte a férfi.

- Nem, dehogy. Rád vártam – lépett oda hozzá Hannah és megcsókolta Riant. – Nehéz napod volt?

- Mondhatjuk.

- Gondolom, nem árulhatod el, hogy mi történt – bújt oda a férfihoz.

- Tudod, hogy nem – felelte, miközben a nő enyhén fahéjas illatát szívta magába és egy csókot nyomott a homlokára.

- Szar dolog, hogy ilyen keveset tudhatok a pasim munkájáról – hagyta fenn a hangsúlyt, abban bízva, hogy a férfi talán mégis mond valamit.

Az azonban nem tette csak tanácstalanul nézett rá.

- Tudom, hogy kemény volt a katonaság – folytatta Hannah – és szinte csoda, hogy ha ennyit kibír az ember ép ésszel. Értem, hogy miért nem akarsz arról az időszakról beszélni, azt viszont nem, hogy a mostani dolgaidról miért titkolódzol. Mi az, amiben benne vagytok a testvéreiddel? Ugye nem valami bankrablás vagy ehhez hasonló?

Látva Rian elkerekedő szemeit és meghökkent arckifejezését, azonnal lesütötte a szemeit.

- Bocs, kicsit élénk a fantáziám. Bár az Oneill fivérek sohasem arról voltak híresek, hogy ők a jófiúk.

Hosszú ideig álltak csendben, egymást figyelve, mialatt Rian magában gyötrődött. Majd megragadta a lány kezeit, szelíden magához húzta és mélyen a szemébe nézett.

- Csak azt kérem, hogy bízz bennem!

Hannah egy pillanatig vacillált, mivel nem tudta, hogy mi fog következni, majd biccentett.

Rian a plafont bámulta, miközben a lány ott szuszogott mellette. Az agyában forgó fogaskerekek, még mindig a raktárban történteken körül kattogtak. Attól tartott, hogy ha lehunyja a szemét és megpróbál aludni, akkor újraéli az eseményeket. A fáradság azonban mégis erőt vett rajta. Bal kezével átkarolta Hannaht és azzal a tudattal aludt el, hogy legalább őt megóvhatja ettől a mocskos világtól.

Mikor kinyitotta a szemét, az volt az első gondolata, hogy nem voltak rémálmai. Egy nagyot nyújtózott, miközben a redőny résein átszökő fénycsíkokat figyelte. Hannah már nem volt az ágyban, ezért úgy döntött, hogy ő is felkel. Átment a nappaliba, ahol meglátta, hogy a lány a laptop előtt ül.

- Már reggel a híreket bújod? – kérdezte, miközben megcsókolta.

- Hozzászoktam az elmúlt években, hogy ezzel kezdődik a napom. Még nem tudtam leszokni róla – mosolyodott el kissé szégyenlősen.

- Jól van. Te tájékozódj a nagyvilág híreiről, én addig készítek kávét.

- Nem! Én vagyok a házigazda és ez az én lakásom – ellenkezett a nő és azonnal a konyha felé vette az irányt.

Rian egy jót nevetett az egészen, majd lehuppant a székre a gép elé. Ő sem tudott ellenállni, hogy ne kezdjen el azonnal szörfözni.

Az egyik megnyitott ablak Hannah email fiókja volt. Vetett rá ugyan egy pillantást, de aztán egyből be is zárta. Ha ő nem kutakodik utánam, akkor én is tiszteletben tartom az ő dolgait. Bár, nem hinném, hogy bármiféle titka lenne előttem – gondolta magában. A többi oldal mind valamiféle hírkereső lap volt. Politika, tőzsde, sztárvilág és még nagyon sok minden más. Rian már majdnem átnyargalt a sporthírekhez, mikor a szeme magakadt egy szón. Gyémántok – ordította a tudatalattija és már vissza is navigált.

A török milliárdos világkörüli útra viszi a gyémántjait – olvasta a főcímet. Gyorsan haladt a sorok között és észre sem vette, hogy Hannah egy csésze, gőzölgő kávét tett le mellé.

- És még én vagyok a megszállott – mondta a lány, majd kortyolt egyet a sajátjából, hogy eltakarja elégedett mosolyát.

- Tudsz erről mondani valamit bővebben? – nézett rá Rian.

- Egy unatkozó ficsúr, aki kiállításokra viszi a gyémántjait – vonta meg a vállát Hannah. – De miért érdekel ez téged?

- Valami beugrott nekem, erről a hírről – dörmögte az orra elé, miközben újra elolvasta.

- Megint titkolsz előlem valamit és nagyon jól tudod, hogy azt nem szeretem – váltott a nő egy kissé erélyesebb hangsúlyra.

- Most el kell mennem, hogy elintézzek valamit – pattant fel a székből és azonnal öltözködni kezdett.

- Rian? – ment utána a nő, miközben komor tekintettel figyelte, ahogy a férfi már a cipőjét húzza fel.

- Sietek vissza! Szeretlek – csókolta meg búcsúzóul, majd elrohant.

Amint becsukódott az ajtó, Hannah arcáról eltűnt a morcos ábrázat és a helyét egy elégedett mosoly vette át.  

Vinicius Palombo elnyomott egy ásítást, miközben kilépett a liftből. A kezében lévő újságot tanulmányozta, ezért csak akkor vette észre Riant, mikor az már felkelt a bőrfotelből.

- Látom nem tudtál aludni – vetette oda, miközben lassítás nélkül továbbment az irodája felé.

- De. Az igazat megvallva nagyon is jól aludtam.

- Gondolom nem is azért jöttél, hogy az alvási szokásaidat vitassuk meg – mondta, miközben kinyitotta az iroda ajtaját és az íróasztala felé vette az útját. Ledobta rá az újságot és bekapcsolta a számítógépet, majd a bárszekrényhez lépett.

- Egy italt? – nézett kérdőn a másikra.

- Kicsit korán van még hozzá.

- Kávéval is kínálnálak, de hétvégén nem dolgozik a titkárnőm, én meg nem értek ahhoz a flancos géphez.

- Köszönöm, nem kérek semmit, inkább egyből a tárgyra térnék.

- Hallgatlak – huppant le Palombo a székbe.

Rian nem zavartatta magát, odalépett a számítógéphez és bepötyögte annak a weboldalnak a címét, melyen a számára érdekes hírt találta. Párat kattintott, majd diadalittasan mutatott a képernyőre.

- A török milliárdos világkörüli útra viszi a gyémántjait – olvasta hangosan a nagyfőnök, majd olyan tekintettel nézett Rianre, mint aki most kérdőjelezni meg annak épelméjűségét.

- Miért is kellene, hogy érdekeljen engem egy unatkozó ficsúr hóbortja?

- A gyémánt miatt. Van egy-két adat a cikkben, ami érdekes lehet.

Palombo még egy darabig érdeklődve tanulmányozta a másik arcát, de aztán elkezdet olvasni a cikket. Kicsit hümmögött közben, majd Rianre nézett.

- Gondolom azért huzakodtál ezzel elő, mert még mindig zavar, hogy elveszítettük az utolsó nyomot is, Henry Wish halálával.

- Részben.

- Ugyanakkor, még mindig nem értem, hogy ennek mi köze hozzánk.

- Véleményem szerint – kezdett bele, majd azonnal tartott is, egy kis hatásszünetet – ez a mi gyémántunk.

- Maximum az én gyémántom – hangsúlyozta Palombo. – De nem látom az összefüggést. Úgyhogy rukkolj elő valami érdekessel, vagy hagyd az egészet a fenébe!

Rian vett egy mély levegőt és belekezdett.

- Ez az Abdul Bakar tizenöt évvel ezelőtt itt élt az Államokban. Tőzsdézett, vállalkozásokat irányított és benne volt egy-két szaftos ügyletben. Vagyonos volt, de az elitbe nem fért be. Egyszer csak történt valami. A vagyona egyik hónapról a másikra megtízszereződött, mivel eladta minden üzletét és részvényét, majd hazaköltözött Törökországba. Ezt követően másfél évig semmi hír róla, hogy aztán robbanjon a bomba, mely szerint egy fél milliárd dollár értékű csiszolatlan gyémánt tulajdonosa lett.

- Értem, hogy mire akarsz kilyukadni, de nagyon sok a fekete folt – csóválta a fejét Palombo. – Először is ott a tény, hogy élt az Államokban, de azt nem tudjuk, hogy járt-e ebben a városban. Ha igen, akkor, hogy a fenébe kerültek hozzá a gyémántok? Ne és még valami! Fél milliárd dollár? Lófaszt! Az én gyémántjaim legalább két milliárdot érnek, a legkisebb becslés szerint is.

- Könnyen megtudhatjuk, hogy mi az igazság.

- Hogyan? - forgatta a szemeit a nagyfőnök.

- Pár hét múlva az itteni múzeumban állítják ki. Lopjuk el!

- Nem! – csapott az asztalra Palombo. – Akadj le erről a témáról! Amúgy is, egy hónapon belül polgármester választás lesz és az államügyész bele akar köpni a levesembe. Inkább rá fordítsd a figyelmed!

Rian látta, hogy felesleges ellenkeznie ezért csak biccentett egyet. Ugyan hidegen hagyta Adam Blackwood, mivel az ebéd során elhangzottakból még ő sem vette komolyan a pasast, azért várta az utasítást.

- Be kell sározni a fickó hírnevét, hogy teljesen esélytelen legyen! – adta ki a parancsot Palombo, majd azonnal el is búcsúzott Riantől.

Már kifelé ment az épületből, mikor döntésre jutott.

- Akkor is megszerzem azokat a gyémántokat – suttogta maga elé.

Folytatás: március 28-án

7.rész: Álca