11.rész: All in

A sötétkék színű Ford Transporter lassan begördült a repülőtér „véletlenül” nyitva felejtett hátsó kapuján, majd megállt az egyik árnyékos, biztonsági kamerák által nem látható részén. A kifutópálya lámpái még nem világítottak és semmiféle mozgolódást nem lehetett észlelni.

- Nyolc perc – mondta Rian, miközben magára erősítette a golyóálló mellényét és a fejére húzott egy sí maszkot. Hozzá hasonlóan a többiek is kommandós ruhát viseltek, egyedül a volánnál ülő Jerry volt hétköznapi öltözetben.

- Utolsó megbeszélés – nézett körbe a társaságon. – A gépen két pilóta és két biztonsági őr lesz. Akkor rohanjuk le őket, mikor megálltak és kinyitották az ajtót, a reptéri személyzetre számítva. Valószínűleg nem fognak ellenállást kifejteni, de gyorsnak és hatékonynak kell lennünk. Ártalmatlanná teszünk mindenkit, felszedjük a gyémántokat és már húzunk is el. Közben Jerry figyel, és ha valami probléma van, akkor rádión közli velünk. Azt leszámítva próbáljuk minimálisra csökkenteni a kommunikációt. Érthető? – nézett végig a csapaton.

A többiek csak némán bólintottak és fejben elkezdtek felkészülni az akcióra. Chris mélyeket lélegezve összpontosított, Richi a fegyverét ellenőrizte, míg Jack némán bámult maga elé.

Az éjszakai csendet a hajtóművek morajlása törte meg, miközben a kifutópályát szegélyező lámpák felkapcsolódtak. A Jet megközelítette a leszállópályát, majd a magasságot és a sebességet egyenletesen csökkentve könnyedén landolt. Végiggördült az aszfaltcsíkon, majd alig húsz méterre állt meg a még mindig takarásban lévő furgontól. Rian egy távcsövön keresztül figyelte a jelenetet, majd mikor megpillantotta, hogy nyílik a gép ajtaja kiadta a parancsot.

- Gyerünk!

A Transporter szirénái felkapcsolódtak, miközben Jerry beletaposott a gázba és a repülő mellé navigálta a kocsit. Kivágódott a tolóajtó és a négy férfi – kezükben géppisztollyal – kitódult az aszfaltra. Mire a Jet ajtaja teljesen lenyílt és a lépcső a földhöz ért, már négy kommandós szegezett fegyvert az ajtóban álló őrre.

- Kezeket a magasba! – kiáltották felé.

A rémült férfi nem értette, hogy mi folyik körülötte, de látva a hatalmas túlerőt azonnal engedelmeskedett.

 - Lassú léptekkel induljon el lefelé! – jött az újabb utasítás.

Körülbelül a lépcső felénél járhatott, mikor megjelent a másik egyenruhás fickó is. Ő azonban nem akart engedelmeskedni ezért visszalépett a kabinba.

- Ő a tiétek – intett Rian Chrisnek és Richinek, hogy ártalmatlanítsák az engedelmeskedő őrt, míg ő és Jack elindult a lépcsőn felfelé.

Határozott léptekkel szaladtak felfelé és jutottak a szűk térbe. Az ellenállást kifejtő őr a fegyvere után tapogatózott, de látszott rajta a bizonytalanság. Megrémült a támadóktól, mivel garantálták neki, hogy sima lesz az út és össze is zavarodott a kommandósok ruháján álló POLICE felirat miatt.

- Kezeket tarkóra, térdeljen le! – ordította Rian.

Az őr erre már engedelmeskedett, majd a következő másodpercben már érezte is, hogy az egyik maszkos ráront, megbilincseli és beköti a szemét. Amíg Jack az őrrel foglalatoskodott, addig Rian már a pilótafülke felé vette az irányt. Egy jó irányzott rúgással tokostól törte be az ajtót, mire a két mit sem sejtő pilóta nagyot ugrott.

- Kezeket a magasba! Adják meg magukat! – Szórta az utasításokat Rian.

A két fehér inges, nyakkendős alak annyira meglepődött, hogy még akkor sem fogták fel, hogy mi történik velük, mikor már megbilincselve, bekötözött szemmel a sarokban térdeltek. Közben Jack is végzett és a visszafelé igyekvő öccsét nézte.

- Tiszta?

- Tiszta!

- A csomag?

- Erre – mutatta az utat Jack egy fejbiccentéssel.

A gyémánt az utastérben volt egy átlátszó tetejű bőröndben. Jack már fel akarta nyitni, mikor az öccse leintette.

- Várj! Lehet, hogy van rajta valamiféle biztonsági berendezés.

- Most nem állhatunk neki feltörni – suttogta. – Fogjuk az egészet és vigyük!

Rian egy grimaszt vágott a maszk alatt, majd a csomagra fordította a figyelmét. Gyorsan megvizsgálta, majd mikor nem talált rajta semmilyen biztosítékot, megragadta és elindult vele kifelé. Futva mentek le a lépcsőn és intettek a kint várakozóknak, hogy indulhatnak. Már mindannyian beszálltak a furgonba, mikor a repülőtér másik felében feltűnt a Jet-hez érkező kiszolgáló személyzet. Mire azok a géphez értek a kocsi már a bekötőúton járt.

A szürke macska végigmasírozott a sikátor nedves kövezetén, majd felmászott az egyik konténer tetejére. Nagyot nyújtózott, hogy aztán összegömbölyödjön és álomba merüljön. Azonban éppen csak elhelyezkedett, a sarkon egy furgon kanyarodott be csikorgó kerekekkel. A reflektorok bevilágították az egész sikátort, miközben gyors tempóban robogott el a konténer mellett, melyem a macska rémült tekintettel figyelte a jelenetet. Tíz méterrel arrébb a kocsi nagyot fékezett, mire az ott lévő garázs ajtaja hangos kattogások közepette elkezdett felnyílni. A Transporter begördült a helységbe, hogy aztán a sötétség teljesen elnyelje.

- Második fázis késsz – mondta Rian, miközben a többiekkel együtt kiszállt a kocsiból és elkezdte levenni magáról a kommandós felszereléseket.

- Mi van a csomaggal? – lépett oda hozzá kérdőn Chris.

- Három jelblokkolót tettem rá, de óvatosnak kell lennünk. Így is fenn áll a veszélye, hogy bemérnek vagy lehallgatnak. Szóval továbbra is minimalizáljuk a kommunikációt, illetve a mobiltelefonok használata tilos! – mondta Rian a többieknek is. – A tervet követjük, nincsen változás.

A csapat tagjai némán bólintottak, majd mindenki nekilátott a saját feladatának. Jack összeszedte a kommandós álcákat és elkezdte előkészíteni a kis kaliberű kézifegyvereket. Jerry és Chris nekiálltak a furgon átalakításának. Leszedték az oldaláról a rendőrségi matricákat, a tetejéről a villogókat, a szélvédőről a sötétítő fóliát és kicserélték a rendszámtáblát. Rian és Richi a gyémántot rejtő táskára fordította a figyelmét. Egyetértettek abban, hogy a drágaköveket ki kellene szedni belőle.

- Gondolom volt olyan helyzet Irakban, mikor bombát kellett hatástalanítani – mondta inkább, mint kérdezte Richi.

- Igen. De ezzel mire akarsz célozni? – vonta fel a szemöldökét Rian.

- Hogy ki tudod-e szedni biztonságosan a gyémántokat?

- Először is. Ez nem egy bomba, hanem egy aktatáska kinézetű tároló rekesz. Másodszor. Azt garantálhatom, hogy nem fog felrobbanni. Harmadszor. Én nem vagyok bombaszakértő.

- Rendben. De mivel állunk szemben?

- Inkább egy széfhez tudnám hasonlítani. Valamiféle egyedi azonosító kell a kinyitásához.

- Mi lenne, ha benne hagynánk?

- Egyszer ki kell csomagolni. Bőröndön keresztül nem lehet megállapítani, hogy ez-e az, ami nekünk kell. Viszont – rántotta meg a vállát Rian – az már nem a mi problémánk. Úgyhogy, marad így és az átadásnál kiderül, hogy hogyan tovább.

A furgon végiggördült a macskaköves sikátoron, majd kifordult az utcára, miközben a keleti horizonton megjelenő nap sugarai kibújtak az irodaépületek takarásából. Normál tempóban haladtak a belváros utcáin, miközben mindenki csendben ücsörgött és feszülten figyelt. Jack kicsúsztatta a zsebéből a telefonját és feltűnés nélkül bekapcsolta. Azonnal SMS-t kezdett írni, miközben a többieket figyelte: Átadás 7:00-kor a Good Life Bank irodaépületének tején – pötyögte be a szöveget és azonnal el is küldte. Csak egy fél másodpercre tekintett le a kijelzőre – ellenőrizve, hogy minden rendben van-e – majd újra a többiekre fordította a figyelmét. Azok semmit sem vettek észre az egészből, így könnyedén tudta kikapcsolni és a zsebébe csúsztatni a készüléket.

- Itt is vagyunk – fékezte le a kocsit Jerry az irodaépület előtt. – Remélem már várnak minket.

- Rendben – biccentett Rian. – Jöhet a finálé. Mi négyen felmegyünk és átadjuk a csomagot. Te megvárod, míg bejutunk, majd feltűnés nélkül elhajtasz, majd megsemmisíted a furgont és folytatod a hétköznap életed. Ez ránk is vonatkozik! Amint itt végeztünk, szétválunk és legalább egy hétig nem keressük egymás társaságát.

- Nálatok ez nem lesz furcsa? Hiszen tesók vagytok. Ha valaki figyel minket, akkor feltűnő lehet így – ellenkezett Richi.

- Ha valaki figyel minket, akkor már mindennek vége. Szóval, mindenki éli az egyszerű, hétköznapi életét az elkövetkező hetekben!

- Rendben! – bólintottak.

A négy férfi kiszállt a kocsiból és elindultak az irodaépület felé. Legelöl ment Rian – kezében a táskával – valamint Richi, míg oldalról Chris és Jack fedezte őket. A bejárathoz érve a fotocellás ajtó szétnyílt, de egyből egy egyenruhás férfival kerültek szembe. Egy pillanatig csak méregették egymást, majd Riannek szegezte a kérdést.

- A csomagot hozták?

- Igen.

- Arra – mutatott az őr a lépcső irányába. – A biztonsági kamerák ki vannak kapcsolva, de csak hét óráig. Valószínűleg nem fognak senkivel sem találkozni, de ha igen, az csak egy irodista lesz, akit nem érdekel, hogy maguk mit keresnek itt.

- Köszönjük – biccentett Rian.

- Ugyan – tette fel a kezeit a pasas. – Én nem tudok semmiről – felelte, majd visszament az őrszobájára.

Közel tíz percig tartott, mire megmászták a huszonöt emeletnyi lépcsőt és feljutottak a tetőre. Rian még egyszer az órájára pillantott – nyugtázta, hogy időben vannak – aztán kilépett. Azonnal észrevette a helikopter leszállót, mely nagyjából tizenöt méterre lehetett tőlük, de még üresen állt. Ide-oda forgatta a tekintetét, de nem látta, hogy érkezik-e már a gép.

- Nyugi! Most már minden rendben lesz! – szólt oda az öccsének, látva Chris ideges arckifejezését. Az csak egy biccentéssel reagált Rian bátorítására, mivel meghallotta a közeledő gép rotorjának zúgását.

Vinicius Palombo az irodájában ült az íróasztalánál és a rajta álló óra másodpercmutatóját nézte vigyorogva. Az, hatóra huszonnyolcat mutatott. – Hét perc múlva indul a nagy finálé – mondta magában, miközben újra elolvasta a telefonjára érkezett üzenetet: Megvan a csomag. Hét órára késszen leszünk. – Írta neki Rian még hajnalban.

Ekkor rezegni kezdett a készülék a kezében. Edward Nolen hívta, az újraválasztott polgármester.

- Üdvözlöm Polgármester Úr! – szólt bele vidáman a készülékbe.

- Vinicius, én úgy imádlak! Köszönöm! – üvöltötte Edward a vonal másik végén, bórgőzös hangon.

- Úgy hallom még mindig ünnepled a tegnapi sikert.

- Az ám! Neked is itt lenne a helyed!

Én majd ma este ünneplek, mikor már biztosan az enyém lesz a gyémánt – mondta magában, majd gyorsan lerázta a polgármestert. Eltette a telefonját és az addig csendben üldögélő Martinra nézett.

- Késszen állsz?

- Igen, csak azt nem tudom, hogy mire.

- Megvannak a gyémántok – vigyorgott Palombo az ügyvédre.

- Ez remek hír – biccentett a férfi, miközben megigazította a szemüvegét. – De még mindig nem tudom, hogy nekem mi a szerepem az egészben.

- Az, hogy mellettem legyél. Bepattanunk a helikopterbe, elrobogunk a Good Life Bankhoz – mintha pénzügyi dolgaim lennének – majd átvesszük a csomagot az Oneill csapattól. Ha az megvan, irány a repülőtér, ahol egy feltankolt gép vár ránk, mely elvisz a Panama-szigetekre. Ott betesszük egy biztonságos székbe, te elrendezed a papírokat és már jövünk is haza. Este már a családoddal vacsorázhatsz, abban a tudatban, hogy még az unokádnak sem kell dolgoznia egy percet sem, mivel annyi pénzetek lesz.

- Ez jól hangzik.

Vinicius újra mosolyra húzta a száját, mikor az előtérből hangos szavak és veszekedés zaja szűrődött be. Mindketten az ajtó felé pillantottak, mikor az kivágódott és Adam Blackwood masírozott be rajta jó pár egyenruhás és öltönyös fickó társaságában. Azonban nem ő, hanem a mellette álló középkorú alak szólalt meg, aki Steve Backman a Szövetségi Nyomozóiroda vezetőjeként mutatkozott be. Felsorolta a vádpontokat és a letartóztatottak jogait, majd elrendelte Vinicius és Martin őrizetbe vételét. A nagyfőnök csak akkor döbbent rá, hogy miről szól ez az egész, mikor már kivezették az irodájából és Blackwood lépett mellé, hogy valamit a fülébe suttogjon.

- Még mindig úgy gondolod, hogy jó ötlet volt Nolen mellé állni? Vagy már kezdesz rádöbbenni arra, hogy nem az-a pisis óvodás vagyok, akinek hittél, hanem az, aki szétrugdalja a nagyfiúk homokvárát?

Jack, látva a fekete helikopter közeledését, érezte, hogy itt az idő. Adrenalin szintje megemelkedett, a szíve hevesebben kezdett verni, miközben az övébe csúsztatott pisztolyért nyúlt. A másik három férfi még akkor sem vette észre, hogy mit csinál, mikor már Rianre célzott vele.

- Hé! – szólt oda a csomagot tartó öccsének. – Kérem a gyémántokat!

- Mi a faszt csinálsz?

- Azt mondtam, kérem a csomagot! – ordította most már a bátyja, hogy túlharsogja az éppen leszálló gép rotorjának zúgását.

Nyílt a helikopter tolóajtaja és két fegyveres tűnt fel, akik a földön állókat vették célba.

- Ez csapda! – ordította Richi, miközben megpróbált fedezékbe húzódni.

Ekkor azonban Jack ráirányította a fegyvert és azonnal lőtt. A találat a vállát érte, így a lendülettől egy száznyolcvan fokos fordulatot írt le, majd egyből elterült a földön. Több figyelmet nem is szentelt neki a legidősebb Oneill, hanem újra Rianre célzott és lőtt.

Még akkor sem fogta fel, hogy a bátyja mit tett, mikor már érezte a mellkasába robbanó fájdalmat és az egyensúlyát elveszítve a földre huppant. Minden erő kiszállt a testéből, küzdött az ájulás ellen, miközben Jack odalépett hozzá és kicsavarta a kezéből a táskát. A bátyja csak akkor figyelt fel, mikor meghallotta Chris kiáltását.

Az öccsük a pilótafülke felé rohant. Megpróbálta feltépni a gép ajtaját és kirántgatni a sofőrt. Azonban a gépen ülő fegyveresek esélyt sem adtak neki, egyből lelőtték. Chris hátrarepült a hatalmas ütéstől, miközben vér buggyant ki a hasán és a száján. A jelenetet látva Jack az öccse és a gép irányába kezdett rohanni. Rian félájultan azon töprengett, hogy Richit és őt hidegvérrel lőtte le a bátyja, de a Christ ért találatra idegesen és fejvesztve reagált. Jack egy hatalmas ütést kevert le az ismeretlen fegyveresnek, majd megpróbált az öccséhez sietni. Azonban nem engedték. Fegyvert fogtak őrá is. Üvöltöztek egymással, de Rian egy szót sem értett az egészből.

Ekkor jelent meg az újabb gép a horizonton. Az ismeretlen fegyveresek berántgatták Jacket a gépbe, mely azonnal emelkedni kezdett. Még egyszer, utoljára találkozott a tekintetük. Rian a „miért tetted” kérdést ismételgette a bátyja felé – aki úgy tűnt, hogy érti – de választ nem kapott.

A fekete gép felemelkedett és menekülőre fogta, miközben az újonnan érkező helikopter megközelítette az irodaépületet. Rian ebből már nem érzékelt semmit, mivel időközben elveszítette az eszméletét.

Nem érzékelt semmit sem abból, hogy az érkező rendőrök őrizetbe veszik, hogy orvosok vizsgálgatják mind hármójukat és az öccsét elsősegélybe részesítik.

Záró epizód: május 2-án

12. rész: Emlékszel még a szörnyetegre?