HA MAJD TALÁLKOZUNK 2

                    Ágnes egyedül jött haza, a másik kislány meglepetésére. Aztán bőbeszédűségével megmagyarázta, hogy Filomena apáca szeretne lenni és ott maradt a papnál, de majd egyszer meg fogják látogatni. És neki nem lesz bántódása, mert itt szeretettel vigyáznak rá, az utca vele egykorú gyerkőcei jöhetnek játszani, templomba járnak, óvodába, majd iskolába íratja, és jól meglesznek.

-          Vasárnap, a mise után, a templomtéri fagylaltárustól veszek neked egy hatalmas tölcsérű fagyit.

-          Az milyen, mert én olyat még nem ettem.

-          Majd meglátod, hogy milyen finom, hideg, édes és nyalni kell.

Így valamennyire megnyugodott Oana. Ágnest viszont a név is zavarta. Annyira idegen hangzású és nehogy a gyermekek csúfolóra vegyék, elhatározta, hogy Nusikának fogják becézni. Már az utca gyerekseregének is úgy mutatták be.

          Nándort megválasztották az Önkéntes Tűzoltók parancsnokává és állandó munkahelyet is kapott az újonnan épült és indult Fonodában, ő irányította a kazánoknál a központi fűtést. A lehetőség örvendetes volt, különösen az állandó és biztos jövedelem. Ágnes, már előre gondolkozott, hogy ha majd újra beindul a földi munka  a nagy gazdaságban, egyedül nem lesz képes az irányítására, és majd akkor rá kell beszélje Nándort, hogy hagyjon fel mindennel,mert azért igazából mégis a föld után élnek. Addig egyelőre a takarékoskodáson volt a fő hangsúly. Mindenekelőtt marhát kell venni, legalább két fejőstehenet, a többit majd meglátják. Nusika elvegyült az utca gyermekseregében, fokozatosan megtanult magyarul, annyira, hogy ősszel, amikor kezdődött az óvoda, beszédén semmi idegen akcentus nem érződött.. Közben a fagyira, annyira rákapott, hogy önszántából készült a templomba, mert tudta, hogy a végén milyen meglepetés várja. Mindent kellően elsajátított: hittant, nyelvet. Később az iskolában is dicsérő szavak kisérték szorgalmát és tevékenységét, Ágnes örömére. Idővel, nem tudni mi okból, de lelke bugyrából előkerült a nővére emléke és egyre sűrűbben érdeklődött Ágnestől holléte felől.

               Az idő egyformán telt mindenütt. Filoména is bele szokott a mindennapos munkába és igyekezett minden feladatnak pontosan eleget tenni. Eleinte a pópa figyelemmel kísérte tevékenységét, de belátta, hogy jól nevelt, rendet, pontosságot szerető lány és igyekezett beavatni mindennapos életébe.. Kioktatta, hogy bárki, ha adományt hoz, szívélyes köszönettel és háromszori keresztvetéssel fogadja, de közben résen legyen a megfigyelésben is. Ha az illető öregasszony, habár tőlük nem várható, de mégis vele szeretnének beszélni, mondja nyugodtan, hogy nincs itthon és csak a vasárnapi liturgia után lesz elérhető. Ha pedig fiatal asszonyka, vagy akár leány jön és gyónni akar, vezesse be a sekrestyébe, szóljon be hozzá a dolgozószobába, s nyugodtan mehet a kertbe tevékenykedni, amíg majd hívja. Fokozatosan sikerült a pópa számítása és valóban csak a bele való friss hölgyek estek át a szűrőpróbán.

               Annyira összeszokott Filomenával, hogy már kezdte családtag számba venni. Árgus szemekkel figyelte a serdülő lány gömbölyödését, arányos kitelését, szép formás melleit, kerek popóját, és idővel a középkorát élő kujon szemet vetett a lányra. Morfondírozott magában, hogy lényegében minden lányt anya hoz a világra, aki óvja, félti, általában minden lánynak van fiútestvére, aki kiáll érte, megvédi és mégis hány a megesett lány, mert a vérpezsdülést másként nem lehet csillapítani. Szűz Máriának is volt anyja, hisz a Biblia kiemeli Szent Annát, és mégis megszállta a Szentlélek. Ha már itt van ez a fiatal teremtés, aki előtte nőtt fel és teljesedett ki, semmi vérkapcsolat nem fűzi, ráadásul se anyja, se bátyja, mi akadályozná, hogy az életében ő legyen az első. Filomena a sekrestyében takarított, a pópa is odahúzódott miután bezárta templomajtót, és úgy tett mintha a vasárnapi miseruháit válogatná össze, közben táguló bikaszemmel figyelte „áldozatának” minden mozdulatát.

- Gyermekem – kérdezte kis idő múlva nyájasan – te tudod, Hogy Máriát miként szállta meg a Szentlélek, és fogadta méhébe a Gyermeket?

- A Szentírás szerint az Úr angyala értesítette, fülébe súgva, hogy fiat fogsz szülni, a Szentlélektől, akit nevezz IMMÁNUELNEK, ami azt jelenti, velünk az Isten. Ezek szerint a fülén keresztül termékenyült.

- Igen gyermekem, valóban úgy történt, ahogy tudod és elmondtad, de a Szentírás olyan rejtélyes, hogy nem lehet mindig értelmesen követni. Én most igyekezni fogom demonstrálni neked, hogyan történhetett. Derekből hajolj az asztalra, hunyd, le a szemed, és meg se mukkanj.

          Mikor a lány felvette a javasolt pozitúrát, a pópa a háta mögé húzódott, felemelte a szoknyáját a derekáig és puha bársonyos kezével elkezdte simogatni a popóját, majd benyúlt a lábai közé és a gyenge fanszőrzetet simította kétfelé, majd mutató ujját behelyezte a lyukba. Közben kiszabadította magát a nadrágjából és hátból behatolt. A lány kissé felszisszent, de továbbra is csendben maradt és élvezte a Szentlélek hatalmát. Később annyira megtetszett a művelet, hogy a pópa a hálószobájába is bevitte a szolgálatkész hajadont. Igen ám, de a gyakori koccanásnak is megjött az eredménye. Egy idő után Filomenát hányinger környékezte és Paul atya tudta, hogy ez minek a figyelmeztetése. Hogy ne maradjon szégyenben és vesztes az ügyben, mert egy ideje azon is gondolkozott, hogy a falu menyecskéi közül vajon hányan fogantak bűnben az ő magjától, de az fedezett állapot,ott van háttér. És mire a születendő gyermek kezd majd rá hasonlítani, ő addigra püspök, érsek, esetleg pátriárka lesz., jó távol e rongyos falutól. De ez a lány más. Ez egy fedél alatt élt vele és nincs alibi.

              Egyik reggel hajnalban összecsomagoltak és az első vonattal elindultak Moldva felé. Egész úton magyarázott Filomenámak, hogy most a saját szülőföldjét lesz alkalma látni, a balladák földjét, melynek tisztán csengő zenéjéből komponálta a nagy román zeneszerző Enescu a halhatatlan szimfóniáit, balladáit és rapszódiáit. A lánynak felötlött emlékezetében, hogy édesanyja milyen szépen énekelte a szomorú dojnákat, különösen, amikor az apjuk elhagyta. Lassan megérkeztek Bucovinába, Moldva északi részére, ahol számtalan kolostor volt. Pável egy női zárdát szemelt ki, ahol a sztároszta is valamikori ágyasa volt, s próbálta beprotezsálni a lányt. A rendfőnök szívélyesen fogadta, remélve, hogy ott marad egy kéjes éjszakára, mint a szép régi időkben. Paul röviden nyilatkozott, hogy hozott egy lányt, feltétlenül fel kell venni, ha sikerül adja férjhez, ha nem gondoskodjanak róla, mert várandós. Zavarát sűrű pillogásokkal próbálta leplezni, mert tudta, hogy a rendfőnöknő előtt hazudni nem lehet, sejti, hogy ő a tettes. Így került Filomena vissza a szülőföldjére, ahol apácaruhát öltött, nem kellett elnyűtt katrincában és bocskorban járnia, de utána örökre becsukódott minden ajtó, sosem hallottak többet róla.

               Ágnes megígérte Oanának, hogy elviszi a templomba, ahol Filomena elmaradt tőle. Mikor megérkeztek a pópa fürkészően nézte Ágnest, mintha ismerős lenne, aztán a filagóriába tessékelte és hellyel kínálta. Széles mosolyt erőltetett arcára, amikor a lány után érdeklődtek

-Jaj, asszonyom, most kezdek ráébredni,hogy honnan olyan ismerős. Persze, maga hozta ide Filomenát. Jó lány volt. Nagyon megszerettette magát az itteniekkel, de állandóan fogta a honvágy. Megállás nélkül moldvai dojnákat énekelgetett. Öröm volt hallgatni – közben ravaszkásan leste a hatást, miként reagálnak hazugságaira.- De aztán egy alkalommal meglátogatott egy bucovinai rendfőnöknő egyik kolostorból és magával vitte. Örömmel ment, de hollétéről, szent fogadalom, hogy engem nem értesíthet. Így nem szolgálhatok útbaigazítással, de nyugodjanak meg, hogy Szűz Mária követője és rendíthetetlenül szent hitben éli életét.

                Dolgavégezetlenül indultak haza. Ágnes furcsállta a titokzatosságot, nem ismerve az ortodox belső szabályokat, de a katolikus egyházban bármilyen rendű apáca nem vesztődik el a titokzatosság hallhatatlanságában. És miért ne találkozhatnának vele, talán bűn apácának lenni? Ugyan már!Csak magában töprengett. Oana megrendült, hogy elveszítette egyetlen testvérét, de ő is befelé fordulva lelke mélyén okolta Ágnest, és kezdett mérhetetlen gyűlöletet érezni iránta. Nem szólt, de későbbi viselkedésén érezni lehetett, egyféle lelki trauma összeroppantotta. Az iskolában továbbra is szorgalmasan tanult, de otthon a házimunkákból kezdte kivonni magát, gondolta ez is hozzátartózik a bosszújához, de hogy elterelje a figyelmet lelki bánatáról kézimunkázni kezdett, kötött, varrt és sokat olvasott.

                 A háború kegyetlen utóhatása nem váratott sokat. Nándor, aki fittyet hányt minden orvosi tanácsra, nem kezeltette magát. A tüdőt ért sérülés idővel elrákosodott, napról-napra erőtlenebb lett és mindegyre fogyott. Ágnes különösen felfigyelt, aggódni kezdett, és végül csak rávette, hogy jó lenne egy alapos kivizsgálás. De már késő volt. Az orvos véleménye szerint már a műtét sem segítene annyira elhatalmasodott szervezetében a kór. Néhány hónap elteltével meghalt. Halála előtt megbeszélték Ágnessel,hogy minden ingatlant a lányra íratnak, mint egyetlen örökösre, hogy ne kelljen viaskodnia a rokonsággal. Meg is tették, de nem verték dobra, hogy mindenki tudjon róla. Arra Ágnes sem gondolt, hogy a férje halálával felborul minden és a békés nyugodtság is véget ér.. Belátta, hogy szerény jövedelméből nem tudja tovább taníttatni Oanat és a Gyámhatóság segítségével sikerült elhelyezni a Fonódában, ahol majd esti úton folytathatja tanulmányait. A továbbiakban hallani sem akart arról, hogy otthon bármit is segítsen, azt mondta, hogy ő dolgozik és tanul, dolgozzon Ágnes is, mert ráfér. A helyzet mind feszültebbé vált, állandó viták, veszekedések álltak be, míg végül elpattant a húr és a fogadott lány szemtelenül kiürítette a lelkét. Minden sérelmét egy lapra téve, ordítozva kipakolt Ágnesnek.

 - Gyűlölöm az aljas alattomosságáért, mert mivel magyarázható, hogy örökre elválasztott egyetlen vérrokonomtól, a testvéremtől? Nem tetszett magának, hogy utálja a katolikus vallást és templomot és rövidesen szó nélkül és lelkifurdalás nélkül túltett rajta. Átkozott legyen és verje meg az Isten!

 - De Nusikám…

 - Engem ne Nusikázzon.! Szokjon hozzá, hogy Oanának hívnak, és nem szégyellem a nevem, mert anyámtól kaptam!

                Ágnes magába roskadtan hallgatott. Hallgatta, hogyan hullnak rá a meggondolatlan átkok, és mindez az ő egyszerű keresztény jóindulatáért. Mindent elkövetett, hogy a koszból kivájt jövevényt méltóan felnevelje, semmiben hiánya ne legyen, s most ez a hála. Amíg Nándor élt, talán tiszteletből, talán félelemből ,nem mert ennyire kiborulni, de most, annak tudatában, hogy minden az övé, úgy beszél vele, mint egy jött-ment cseléddel a saját otthonában? Nem szólt közbe, de amikor Oana azzal fenyegetőzött, hogy mindent elad, mert az övé, s Ágnes mehet a szépvízi öregotthonba, akkor mintha kígyó marta volna, betelt a pohár. Berohant a szobába és a szekrény mélyéből előkotorta a naftalinban eltett katrincát és odacsapta a lány lába elé.

-Te megátalkodott pofátlan, nem tudom mi ütött beléd,de a saját házamban nem tűröm,hogy így beszélj velem. Ez a te hozományod, amit anyád hagyott rád. Látom a törvényeket, sem ismered! Abban ne ringasd magad, hogy itt minden a tied, mert még élek, s a holnapi szent napon meg fogom semmisíttetni, érvényteleníteni a hagyatékot. Ha ilyen pofátlan és háládatlan vagy, le is út, fel is út és köszönd meg az Istennek, ne nekem, hogy a koszból kivájtalak és felneveltelek. De az én szememben ettől a pillanattól egy senkiházi söpredék vagy!

         Lassan lecsillapodtak. Hetekig tartott a mosolyszünet, látszólagos béke lebegett, de Oana szíve mélyén továbbra is a legnagyobb gyűlölettel volt a testvére elvesztéséért.. Néha még felidegesítette Ágnest, azzal is, hogy naponként váltogatta a fiúkat, akik hazakísérték, és hangosan röhögtek és enyelegtek a kapuban. De lassan ez is elmaradt. Viszont szíve mélyén remélte,hogy a nővérével majd egyszer találkoznak.