Az én városom, és környéke 13.

           Kálmán már egy negyedórája körözött a templom előtt,  amikor megpillantotta Pólit. De Póli is meglátta Kálmánt , s a hatás kedvéért megorsitotta lépteit. Aztán kiderült , hogy mindketten egy kicsit korábban érkeztek. Póli azt mondta , hogy lehet , hogy siet az az ócska vekker, mert már az is olyan öreg , mint a Cika  öreganyja - pedig egész másról volt szó.

- Ki az a Cika?

- Jaj , ezt nem is kellet volna mondanom , mert az olyan varázslatos, boszorkányos, valaki  - de az is igaz , hogy a legjobb sirató aszony a faluba, nélküle nincs siratás , és nincs temetés sem. Pedig  már a pap sem nézi jó szemmel, mert olyan dolgokat beszélnek róla, amit  nem is merek elmondani , mert már a gondolatától is félek.

-Ugyan már , mi  az a dolog amit nem mersz elmondani - tegezte le Kálmán Pólit - most először.

- Hát azt, hogy olyan boszorkányos.

- Azt meg honnan tudod?

- Hát mondják!

- Kik mondják?

- Hát az öreg asszonyok, akik már régen ismerik-- azok mondják , hogy évente kétszer át tud változni.

- És mivé változik?

-Akármivé.

-Oszt mit csinál olyankor?

- Jaj ne is kérdezze Kálmán, mert az olyankor olyanokat csinál , hogy leszámol valakivel, vagyis megöli, vagy nem tudom mit csinál vele, de azt mondják , hogy hetegiziglen visszamenőleg, minden ősének az ellenségével leszámol -  előbb utóbb.Volt is egy pár fucsa eltünés, meghalás már ebbe az időben is amire én emlékszem.

- Hát ez tényleg félelmetes, de ameddig engem látsz, addig ne félj semmitől mert én megvédelek ám, minden veszéytől, bajtól!

Lassan sétálva mentek, és a beszélgetésbe is belemélyedtek , mire  a temetőbe értek. Póli meg mutatta a szülei és nagy szülei sirját, gyomlálgatott egy kicsit amibe Kálmán is besegitett. Póli figyelmét semmi nem kerülte el, és jó néven vette , hogy ez a legény le áll, és az ő szüleinek a sirját vele együtt gyomlálgatja. Ha mindig ilyen maradna , akkor most azonnal rábizná az életét.

- Aztán mondjon már maga is valamit magáról - kezdte újra a beszélgetést Póli.

- Ugyan mit mondhatnék, a nevemet tudod, huszonhat éves vagyok, és ha hiszed ha nem, nősülni akarok.

- Hát ez egyenes beszéd, de még a vezeték nevét nem mondta.

- Boros Kálmán a becsületes nevem.

- Aztán , már hogy igy mondja  , hogy nősülni akar-- van e már mennyasszony jelölt?

- Van , de ő még nem tudja.

- Hát aztán miért nem mondja meg neki, annak  szegény lánynak --  de már akkor olyan kiváncsi volt a válaszra, hogy már alig várta , hogy Kálmán kimondja. Kálmán viszont élvezte,  a lány érdeklődő tekintetét, piros pozsgás arcát, és egy kicsit meg is várakoztatta, mert még kihúzott egy- két vékony fűszálat a sír tetejéről, aztán a Pólira nézett nagy tiszta fényes szemekkel, és mosolyigva azt mondta: Te vagy az Pólikám.

Póli pontosan ezt a választ várta  mégis meglepődött, mert a fiú egész közel állt hozzá, de a háttérben megjelent  Sára az urával, akik már olyan közel voltak , hogy akár hallhatták is a beszégetésüket a temető csendjébe.

Meg is lepődtek mindeketten egy kicsit, de két nő hamar észbekapott és hamar bemutattak mindenkit mindenkinek. Egy kicsit vontatottan indult a beszélgetés, a férfiak között, de amikor a gazdálkodásra terelődött a beszélgetés akkor azonnal megtalálták a közös  hangot és úgy beszélgettek,mintha istentudja mióta ismernék egymást.

 A lányok ott folytatták ahol  a délbe abbahagyták, csak egy kicsit távolabb mentek, mert nem akarták , hogy mások is hallják beszélgetésüket.