HA MAJD TALÁLKOZUNK 3

              Egy alkalommal halk beszédet hallott Ágnes a kapu felől és kilesett az ablakon. Döbbenetesen meglepődött, hogy az Nusikája Rácz Zoltánnal beszélget a kapuban. A srác a legintelligensebb szabó mester egyetlen gyermeke volt és azon tűnődött, hogy ez a némber hol és mi módon jöhetett össze vele, egy ennyire intelligens, jóra való fiúval. Nem szólt, csak terített és a szokástól eltérően vacsorával várta „egyetlen lányát” Csendben történt a falatozás. A lány kissé kíváncsiskodóan felcsigázott volt, de látszatra nyugodt, és sugárzott belőle a békülékenységi vágy.

-          Anyu, maga ismeri a Rácz családot?

-          Igen. – szólt kurtán- - de aztán hozzátette – Nagyon jóravaló, művelt emberek. Az apja amióta csak tudom, mindig egyházi főtanácsos volt. De miért kérded?

-          Egyszer a diszkóban összejöttünk Zolival, már többször hazakísért és úgy veszem észre járni, szeretne velem.

-          Ez ellen semmi kifogásom nincs, de akkor neked is úgy kell viselkedned, hogy rossz híred ne menjen.

-          Jó, jó! Már igazán megbocsáthatna.

Így kezdődött közöttük a viszonylagos béke.

A srác valóban komolyan gondolkozott. A továbbiakban gyakoribb lett a kísérgetés, de már nem a kapuban téblábaltak, hanem bement, köszönt Ágnesnek, röpke időt elbeszélgettek és csak azután mentek át a lány szobájába. A villanyt nem oltották el, hogy az üveges ajtón át lehessen látni, nem helytelenkednek. Ágnes mind jobban megkedvelte a legénykét. Megtudta, annak ellenére, hogy jól tanult, nem akarta, hogy a szülei költekezzenek rá a tovább taníttatással, azt mondta dolgozni fog, és saját erejéből szeretne törekedni a jövője megvalósításán. Alkalmazták a Fonoda könyvelési osztályán és a főkönyvelő, apja gyermekkori pajtása, egy idő után bíztatta,hogy ha szükségét érzi támogatni is fogja, de felvételizzen a jogra és mint sokan mások, levelezési úton észre sem veszi az idő múlását. Minden vizsgaidőszak külön izgalmas élmény és oly gyorsan repül az idő.

            Oana is mindegyre kitűnt a munkájában, azért gyakran küldték különböző továbbképző tanfolyamokra.. Mivel az ágazati központ Bukarestben volt, a tanfolyamokat is ott tartották. Vizsgaidőszakban gyakran utaztak együtt Zoltánnal és ugyanabban a szállodában szálltak meg. A barátság mindjobban elmélyült. Zoltán már fontolgatta a házasságot, mert már sokallta a titkos, dugott szexelést, normális életet szeretett volna élni De más tervei is adódtak. Szerette volna az utolsó évet nappali tagozaton végezni és az is gyötörte, hogy ha elválnak, Oana eléggé ingatag és elveszítheti, mielőtt végezne az egyetemmel. Közben a lányt a sok tanfolyam elvégzése után előléptették. Ő lett a vállalat fizetett szakszervezeti elnöke. Külön irodát kapott, és persze a magas díjazás a felelősségét is emelte. .A bejelentés már elkerülhetetlen volt. Zoltán értesítette a szüleit, hogy szeretné feleségül venni az Ágnes leányát.

-          A Nusikát? – csillant fel az anyja szeme.

-          Nem Nusika, anya, hanem Oana, ez az igazi neve.

-          Úristen! Az milyen név?

-          Nem mindegy? Különben román név, de én nem a nevéért veszem feleségül.

Szülői kifogás nem volt, de a frigynek más figyelmeztető jele is akadt. A szállodai kötetlen találkozásoknak is megjött az eredménye. Noha ezt csupán csak ketten tudták, titokban maradt, de nyomós ok volt a mielőbbi esküvőre, mert az Oana szíve alatt alakult az új élet. A lakodalom annak ellenére, hogy mindkettő egyke volt, minden felhajtás nélkül szolidan történt. A menyegző után Zoltán betartotta a szavát, és átiratkozott a nappali tagozatra és Bukarestbe ment. Oana nem változtatott, jól meg volt Ágnes mellett, aki miután felfigyelt terhességére, sokkal gyöngédebb, anyásabb lett vele szemben.

             Aztán felgyorsultak az események. Az asszonykát császárrolni kellett, vagy titokban ö választotta ezt a módot, nem lehet tudni. Arra hivatkozott, hogy úgy sincs teje, nincs miért kimaradnia a munkahelyéről, mert nem megterhelő és most, hogy Zoltán nem dolgozik, igazán kell a pénz.. Az pedig vitathatatlan tény volt, hogy a gyermekgondozás Ágnesre marad. És ő szíve szeretetével ápolta, vigyázott rá. Kezdetben volt egy kis mellékzönge, mert a közösen választott Dániel nevet Oana szerette volna románosan Danucnak becézni, de maradt a megszokott Dani. Igazi nagyi lett Ágnesből, repdesett az örömtől, és annyira kitöltötte idejét, hogy semmi másra nem koncentrált.. Az sem érdekelte,hogy Oana ha nem Bukarestbe megy Zoltánhoz, nap, mint nap különféle gyűlésekre, összejövetelekre volt hivatalos, csak ott hon tartózkodott ritkán. Időnként eljátszadozott a gyermekkel, de a beállítás úgy volt, hogy azt Ágnes jobban érti és a gyermek is vele, van szokva, vele is alszik, mert az anyja fél, hogy esetleg megrúgja a mellét, vagy a hasát és a császárrolás helye még érzékeny.

               A déli harangszókor kopogtak az ajtón és a drága komaasszony, Eszter, akitől az idők folytán eléggé elhidegült lépett be.

 - Dicsértessék, Ágnes!

 - Mindörökké! Ámen. – fogadta a köszöntést és hellyel kínálta.

 - Jóságos Isten! – csapta össze a kezét – Te babázol?

 - Hát, fiam, aki meg nem issza, mindig adódik!

 - Hát osztán erre jártam, gondoltam benézek, lám hogy vagy, mert olyan rég nem csépeltünk szót.

 - Úgy van! A templomból is mindig sietnem kellett. Amíg élt a drága Nándorom ,Isten nyugosztalja, ápoltam, azért, később meg mint látod, minden rám szakadt.

 - De látom, bírod, jó húsban vagy.

 - Hát erre mit mondhatnék? Még nem evett meg a fene, pedig sokan szerették volna!

 - Hallottam voltak összezörrenések is köztetek.

 - Hol nincs Eszti? Az adódik mindenhol, mert nem minden ház templom, hogy suttogva beszéljenek benne. Mit érne, ha ki állnék panaszkodni? Adnám a pletykát a nép szájába. Megsegít az Isten és mindig lesz valahogy. Most úgy érzem, hogy számomra ez a gyermek Isten áldása. Velem is alszik.

 - Másként hogy is lehetne? Hallom, hogy az asszonyka nagy aktivista és sokat koslat gyűlésekbe, találkozókra, szállodákba!

 - Tudod, hogy van Eszter, beszél a nép. Igaz szél fúvatlan nem indul, de mindig is könnyűvérű volt Ő még nem keresi a tejszagú gyermek társaságát, őt mindig más szagok, illatok vitték izgalomba. Hadd el, az ő élete, élje, csak azt az áldott férfit sajnálom, nehogy késő legyen a ráébredés, hogy esetleg melléfogott.

 - Nó, nem irigyellek Ágnes. Isten áldjon, s adjon erőt és kitartást. Örvendek, hogy láttalak, s megyek, mert dél már elmúlt, s még haza kell cammogjak.

                  Ágnes elgondolkozva nézett utána, amíg kiment a kapun. Mennyire összement, mondhatni megöregedett Eszter. Igaz nála idősebb is volt, de mégis! Hirtelen a tükör elé ugrott és figyelte az arcvonásait, hogy rajta is annyira fogott az idő? De maga felett nem tudott döntő bíró lenni.

                  Egy kor után szinte észrevétlenül repülnek az évek Ezt Ágnes is érezte, hisz olyan hirtelen cseperedett fel a gyermek, hogy alig lehetett követni. Úgy tűnt neki, nemrég, csak lubickoltak a Katalin termálfürdőben a város szélén, utána meg bebarangolták a Hargita erdőit és málnát, meg gombát gyűjtöttek.

                   Szamárlétrák meg funkciópolcok váltakoztak. Zoltán miután végzett az egyetemmel először az önkormányzatnál jogászkodott, majd képviselőnek választották. De nem állt meg a felfelé törő bukdácsolás, végül parlamenti képviselő lett. Ideje nagyobb részét a fővárosban töltötte és küldöttségekkel külföldi utakra, és megbeszélésekre küldték. Oana maradt az örökös szakszervezeti elnök, mintha a székhez ragadt volna. Dani is nőtt mint a fűszál, sportolt, izmosodott és szorgalmasan tanult. Érettségi után, kéz kezet mos közbelépésre,az apja kapcsolatai révén a diplomáciai utat szerette volna megvalósíttatni. Javasolta, hogy válassza valamelyik keleti nyelvet, japán, kínai esetleg arab. Dani a japánt választotta és sikeresen bejutott az Idegen nyelvek Fakultásra.. Már előre tudta,hogy másod éven küldhetik nyelvgyakorlatra és az utolsó évet japán egyetemen, kell végezze.

                 Rendíthetetlen volt a nagyi és unoka kitartó szeretete és ragaszkodása. Még mindig eljárogattak túrázni nem csak a Hargitára, de végigjárták a Csíki-havasokat, átcsatangolták a Csángóföldet. Később Ágnes mind erőtlenebb lett és fel kellett hagynia a megerőltető próbálkozásokkal. Nem szégyellte, megvénült. Dani a vakációit előszeretettel töltötte otthon, távol a nagyváros zajától, nagyival, de már csak a kertben, az öreg diófa árnyékában. Ültek a padon. Ágnes vastag szvettert terített a hátára., mert már lassabban csörgedezett a vér az ereiben és fázós lett.. Dani, mint gyermekkorában elnyúlt a padon, fejét a nagyi ölébe hajtotta, aki eljátszadozott hajfürtjeivel, cirógatta az arcát. Jó érzés volt a gyermek jelenléte és elmerülni az emlékekben. A misék nem jöttek számításba, sem a temetői séták, melyeket a Nándor sírjához tettek. Az természetes volt. Az emlékezések fő gerince a sok fürdés a termálvízben és az erdei patakokban, az eltévedések, amikor kénytelenek voltak vadászkunyhóban, vagy kaszálói szénaházban meghúzni magukat éjszakára. És Dani megriadt az erdei vadak morgásaitól. Görcsös nevetésbe tört ki amikor felelevenítette az alkalmat, amint egy réten játszadoztak, Ágnes négykézlábra áll és elkezdte harapdálni a füvet, azt mondta, hogy ő kecske. Dani csak nézte, aztán gurgulázó kacagás tört ki belőle.. El sem tudta képzelni az életet Ágnes nélkül.

-          Nagyi, tudod, min töröm a fejem? – mondta behunyt szemmel, fejét az Ágnes ölébe hajtva.- Amikor majd Japánba kell mennem, én mindent elintézek, és magammal viszlek. Olyan izgalmas lesz, ott is ketten fedezzük fel a világot. Együtt csatangolunk mindenfelé!

Az Ágnes szeme elhomályosult, nem szólt csak mintha könnyek gyűltek volna, az öröm és szeretet könnyei. Milyen ragaszkodó gyermek, de ha tudná, hogy felette már mérföldes léptekkel telik az idő.. Gyöngéden simogatta az arcát, haját.

-          Ugye eljössz, nagyi? Repülővel megyünk, hisz te még sosem ültél repülőn.!

-          Igen, gyermekem. – suttogta,de tudta,hogy hazugság az egész, csak nem akarta kedvét szegni.

A vakáció végén még erőt vett magán és kikísérte az állomásra. Nagyon nehezen vált el tőle. Addig állt a peronon és integetett a zsebkendőjével, amíg egy vasutas belekarolt és tudomására hozta, hogy a vonat már messze jár.

          Ősszel ágynak esett. Minden porcikájában fájdalmat érzett és sokszor hangosan jajgatott. Oana megsokallta és kiköltöztette a nyári konyhába, mert zavarta őt is meg a vendégeit. Nagy ritkán eljött Eszter, hozott egy- két szelet süteményt, tudta, hogy nagyon szereti a tehéntúros palacsintát, és jóízűen elfogyasztotta. Már képtelen volt magát ellátni és a drágalátós lánya nem sokat törődött vele. Nem költekezett, minden kis pénzét kuporgatta,hogy valamivel meglepje az unokáját. Már csak tengette öreg napjait.

             A téli vakáció kezdete ismét hazahozta Danit. Berobbant a lakásba, letette a hátizsákját és rögtön Ágnes felől érdeklődött. Az anyja egy vendégével poharazgatott, Zoltán Párizsban volt.

 - Mi van fiam, köszönni sem tudsz? Ahogy berobbansz rögtön a vénasszony után érdeklődsz? – Odalépett, arcon csókolta az anyját, a vendéggel kezet fogott, és kérdően nézett anyjára választ várva.

 - Ki sem fújtad magad! – méltatlankodott Oana. – A fene tudja! Biztosan a kuckóban húzta meg magát. Két napja nem láttam kijárni.

             Kilépett az udvarra és indult a nyári konyha felé, mert belső szóhasználatban az volt a kuckó. Megdöbbent, amikor meglátta a jégvirágos ablakokat, rögtön tudta, hogy a helyiség fűtetlen. Lassan kinyitotta az ajtót és körbenézett. Az asztalon egy üres tál volt és egy kancsóban megfagyott víz. Egy hatalmas patkány az asztalról ugrott le és kettő a szekrény alá szaladt. Ágnes egy priccsen feküdt szalmazsákon, régi csergéjével betakarva. Hason volt. Hírtelen átcikázott agyán, hogy tüzet kellene gyújtani, de gondolta először felkelti, hogy örüljenek a meglepetésnek. Próbálta megmozgatni, de a test merev volt. Hanyatt fordította és akkor győződött meg, hogy a nagyi halott. Arctalanul feküdt, mert a patkányok lerágták arcáról a húst. Megdermedt. Megrendülésében, nem tudta érzékelni, hogy ez valóság, vagy csupán egy horror film kliséje. Hirtelen artikulátlan üvöltés tört fel torkából, és rohant az anyjához a házba. Elkapta a karját, és futva húzta maga után.

Megbolondultál?! Mi ütött beléd, te eszeveszett!

Beráncigálta a nyári konyhába és odalökte az ágy elé.

-          Ez! – Kiáltotta rohamos idegállapotban. – Te tudtad?! Ennyire törődtél vele, hisz láttad, hogy beteg! – Oana is megdöbbent, de nem hagyta magát megtörni.

-          Mindenkinek egyszer eljön a vég, érdeme szerint.

-          Szerinted ezt érdemelte ez a finom lelkű áldott teremtés? Ezt?! – ordította

-          Gyűlöltem, amióta elszakított a testvéremtől!

-          Hagyd ezt a mesét! Ha a testvéred nem tagadott volna meg, bármikor érdeklődhetett volna felőled. De könnyebb volt nem dolgozni és apácaként papok kurvája lenni! – Az asszony reszketett az idegességtől és ütésre emelte a kezét.

-          Most állítsd le magad, Rácz Zoltánné. Ne próbáld bemocskolni az arcom a gyilkos kezeddel, és jól figyelj. Ez az általad nagyon gyűlölt és utált teremtés egész életét arra áldozta, hogy ha már kivájt titeket a szarból, legalább belőled úri nőt neveljen. S te hálából mit tettél? Egész életedben borsot törtél az orra alá és egy alávaló kommunista kurva lettél, nem hazudtolva meg nővéred könnyűvérűségét. Gondolod, nem tudok mindent rólad? De hallgatok, és biztos lehetsz, hogy apámnak, ha valóban ő az, nem fogom leadni. Jól jegyezd meg! Szállodában alszom. Holnap elintézem a nagyi méltó temetését, de egyre vigyázz, nem szeretnélek látni sem a virrasztóban, sem a temetésen, mert itt a nagyi holtteste és Isten előtt esküszöm, ha megjelensz, elmondom a jelenlévőknek, miért kellett nagyit zárt koporsóban virrasztani és a körülményeket, hogyan halt meg.

                  A temetésre nagyon sokan eljöttek, mert sokan ismerték és szerették. A pap érkezése előtt a Rózsafüzér Asszonyegylet imádságba kezdett előszónkkal és kórusban mondták a búcsúztató fűzért. Amikor megérkezett a pap és a kántor elhalkult minden ima és suttogás. Felváltva, egymásnak válaszolva énekelték a gregorián dallamra átírt zsoltárt.

               „Körülvettek engem a halál félelmei, és az ő fájdalmai körülvettek engem”

                „Jertek áldjuk Istenünket, Ki lelkünknek üdve lett, s leborulva zengedezzünk Neki hálaéneket”

                „Mert körülvettek engem a halál félelmei, és a fájdalmai körülvettek engem”

                „Adj Uram az elhunytnak békés nyugodalmat, és az örök Világosság fényeskedjen neki”

Aztán a pap Szent János evangéliuma tizenkettedik részének harmadik versét olvasta búcsúztatásának alapjául: „És a ház megtelt a kenet illatával”

-          Gyászoló gyülekezet, testvéreim az Úrban. Azért gyűltünk össze, hogy búcsút vegyünk Ágnes testvérünktől, akit az Úr már magához szólított. A felolvasott Ige alapján, amikor az alabástrom szelence eltöretett Jézusért, a betániai otthont a legédesebb illat járta át. Valami felszabadult, amit mindenki kénytelen volt észrevenni és értékelni. Mi ennek az értelme? Találkoztál már olyasvalakivel, aki bár mélységesen szenvedett, de ezek a megtapasztalások arra kényszerítették, hogy egyedül az Úrban találja meg a vigasztalást. Az ilyen életben megtörik valami, hogy ami Istentől való, felszabadulhasson. Igen a batániai házból áradó illat ma is betölti a gyülekezetet. Testvéreim, esetünkben ez az illat a szívből jön. Elhunyt testvérünk Ágnes szerető katolikus keresztény szívéből, aki fáradhatatlanul, szerető szívvel és segítő készséggel élt közöttünk, gyülekezetünkben.

A prédikáció folyt, de Dani annyira magába szállt, már oda sem figyelt a pap szavaira. Búcsúzott a maga módján a szeretett nagyitól.. „ Engedd meg Nagyi, hogy most ne legyek racionális gondolkodású, mert az valós tény, hogy porból lettünk és porrá válunk. Gondolataimban se kísértsen az utolsó megbotránkoztató kép, hanem mindig a szelíd, szerető, mosolyodat lássam, érezzem simogató, ölelő karodat, illatodat. Engedd meg, hogy most a mesés elképzelés vezéreljen, az a hosszú fekete alagút, melynek végén vár a fény, és ha azt átléped, a békés boldog Mennyországban vagy. Te már ott vagy Nagyi, és én is követni foglak. Bízom abban, hogy ott is van Hargita, hiszen az a székely nép szent oltára. Várni fogsz, és kézen fogva ballagunk a csobogó patak partján, mint régen, figyeljük a hatalmas fenyőfákon a mókusok pajkos játékát, az ijedt őzek rohanását. Csivitelnek a madarak, gombát és málnát szedünk, és szívünket átjárja az igazi öröm és boldogság. Hidd el minden jó lesz és gyönyörű, ha majd találkozunk!”

                  A gyülekezet szétszéledt, már csak egyedül állt a koszorúkkal borított sírhant mellett. Eleredt a hó. Nagy pelyhekben hullott az arcára, hajára és úgy érezte, mintha a nagyi hideg bársonyos keze érintené. Elindult a bejárat felé. Lassan lépkedett a sűrű havazásban. A temető kapujánál Oanával találkozott, aki egy csokor fehér szegfűt hozott a kezében. Nem állt meg, nem köszöntötte, tovább ment és lépteit betakarta a sűrű hó.

                              V  É  G  E