Könnyed, történet mesélő prózám , nem szól egyébről mint az elmult fél évszázad szép , olykor pocsék, néha kibirhatatlan, vicces vagy csak viccesen felfogott események sorozatáról, amelyek nemcsak engem, nem csak környezetemet viselték meg, hanem minden olyan embert aki képes odafigyelni másra is  a mindennapi apróbetűs történelem eseményeire.

             Az árviz utáni évek, ami minden kellemetlenség ellenére, tartalmazott valami felemelőt, már csak azért is , mert volt honnan felemelkedni, ahhoz, hogy ettől még lennebb kerüljünk , újabb húsz  év analfabéta diktatúra   kellett következzen, amire már ember legyen a talpán ,aki újabb jelzőket tud kitalálni, éppen ezért én sem próbálkozom, hiszen hogyha elmesélek egy-két esetet , többet mondok el a kóros korról mint kötetni tanulmány. Ugyhogy maradok a könnyed történetmesélő prózánál.

             Mint már emlitettem, párttitkárék, szakszervezeti vezetők, és egyéb" nobilitások"-- ma már  potentátoknak mondják, de ezalatt az akkori értéktelen értékrendet kell érteni  --beköltöztek új lakásaikba, és máris azon törték  munkától elszokott buksiaikat, hogyan lehetne gazdálkodni, netán mezőgazdasággal foglalkozni , állatokat tartani  úgy, hogy gyakorlatilag ne vegyenek rész a munkában. Nem fogják elhinni , de kitalálták, egy olyan tudatalatti  tehetséggel, ami nagyobbrészt a Balkánon, a kisázsiai félszigeten, és a latinamerikai országokban igen elterjedt.

             Először is földet kell szerezni. Ez nem lehet probléma , mert a föld mindenkié, tehát senkié. A gyár területe sok hektár, talán csak felébe van kihasználva , beépitve, vagy még annyira sem, de ezen kivűl van a városnak éppen elég szabad területe. Ott van mindjárt  a volt városi legelő, ahol még az ötvenes évek elején százszámra legeltek   a város marhái--azokra a tejadó jószágokra gondolok --amelyek ellátták a várost  tejjel , vajjal, tejföllel túróval, és ami a Tiszaujlaki utca végén helyezkedett el, egészen addig .amig a  kollektiv gazdálkodás szelleme végleg ki nem irtotta  őket  a városi gazdák istállóiból.

             Meg is indultak a lobbik  a területszerzésért, sőt újabb területeket szemeltek ki a kommunista  magánositásra , például  a Pirosberket, amelyik lankás , gyümölcsös adottságaival már eleve a  városigazgatás élvonalában tevékenykedő elvtársakat "illetett".Ez a terület -- nem is kicsi-- egy szerencsés véletlen folytán a  Szamos-töltésen kivülre kerültek. A szerencsés véletlen , az árvizi szerencsétlenség következtében  alakult ki,  mikoris a töltést  közelebb épitették a Szamoshoz, ezáltal vált szabad prédájáva a  a nálunk landolt  ejtőernyős  import pártvezérek birtoklási vágyának,ami a kommunizmusban , nem megengedett  ugyan, de  a kommunizmus alapelvei  pontosan a kommunista vezérekre  nem volt kötelező, ugyannyira nem, hogy meg sem merték  kérdőjelezni  a kivülrekedtek--  ennek jogosságát.

             Nem sokára meg is kezdődtek az épitkezések.Na kik épitkeztek először?-- Megmondjam ?--Nem mondom meg. Találják ki! Másodjára , a második hullámban , azok épitkeztek akik, akik ellátták épitőannyaggal , munkaerővel az először épitőket. Előbb csak egyszerű kis  épületek  nőttek ki a földből, de ahogy telt -mult az idő , a kis hétvégi házak  egyre izmosodtak , magasodtak, sőt szépültek , csinosodtak.

            Ezek voltak  az első hétvégi házak Szatmárnémetiben, ahol az ingyenmunkások egész héten dolgoztak főnökéknek , hogy főnökék nyugodtan  pihenhessék ki  fáradalmaikat, amit a munka szervezésében egész héten elszenvedtek. Az út szélén  pártvezérek szolgálati kocsijai és igazgatók főmérnökök Dáciái parkoltak.Benne úrvezetők bóbiskoltak, arra várva , hogy sörért  küldjék őket , egyenest a sörgyárba , ha nem jól mérték fel az igényeket vagy egy nyári hétvége  melegebbre sikeredett.

            Nincs kizárva , hogy ezek voltak a helyi privatizáció első lépései--akkor amikor a magántulajdon hallatán hidegrázás vette elő a  magas pártvezetést. Nem is lett volna olyan nagy baj , ha  jó  húsz év multán nem ugyanigy folytatták volna. De hát akkor annyit tudtak. Egyébként,azt el kell ismerni, ha önös érdekről volt szó , rendkivűl találékonyak voltak.

            Itt van például a cégem --már csak igy mondom--értsük úgy,  hogy amelyiknek az alkalmazottja vagyok, és nem tulajdonosa, vagyis itt keresem, már hosszú évek óta  hol barna , hol félbarna kenyérrevalót. Ennek létszáma  úgy felduzzadt , mint a Szamos vize  hetven májusában. Bizony sok az ismeretlen, aki már egyenest főnöknek érkezik, az ember azt sem tudja , hogy kit , mit tiszteljen benne, vagy, hogy egyáltalán tisztelje-e. De azért  lassan minden kitudódik.Volt akiről megtudtuk, előzőleg államvédelmi őrnagy volt, de valami rossz fát tett a tüzre , ezért menesztették, de azért gondoskodtak róla , nehogy kenyér nélkül maradjon. Nem volt rossz fiú, nem folytatta szekus munkáját, sőt egykori kapcsolatait is bevetette, a maga és a cég érdekében . Ennélfogva szépen ívelt pályája felfelé.