Az idős altiszt úti okmányokat  állitott ki számomra, közben többször rám  nézett, mert megszeretett volna győzödni róla, hogy elmeállapotom a helyére billen, és megváltoztatom döntésemet, majd utamra bocsájtott, ferde szemmel nézve utánam. De azt még megjegyezte:Ne felejts el vonatot cserélni Apahidán. A képlet előttem teljesen világos volt, ha váltok Apahidán , Nagybány a, ha nem akkor Szatmárnémeti . Magamba kellett nézzek, mert bensőmben óriás harc kezdődött, a józan ész , és az érzelmek között. Ebből a harcból az érzelmek kerültek ki győztesen, ami azt jelentette, hogy át kell csusszak Apahidán, mint koffer az  állomáson. Ezt a hasonlatot egy matematika tanárnő  használta , velem kapcsolatba, amibe a koffer én voltam, az állomás meg a tizenegyedik osztály. Az átcsuszás technikáját kellett kidolgoznom a hátra lévő időben, ami egyszerüen bagatellnek tünt, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy némi huncutságot  sikerült felszednem -- már ha egyébért nem -- azért , hogy ne mondhassam , hogy a katonaságnál nem tanultam semmit

                Kigördültünk az Apahidát megelőző állomásról. Fejemet oldalra billentettem, sapkámat szememre  húztam, és ugy tettem mint aki az igazak álmát alussza., pedig ez igazán a hazugok álma volt , ha van ilyen. Ahogy elhagytuk Apahidát , a kalauz benyit és úti okmányaim után érdeklődik. Úgy teszek mint aki mély állomból ébred, de mutatom papirjaimat. A kalauz hosszan nézi, ingatja a fejét, és érdeklődik  , hogy tulajdonképpen hova  akarok utazni. Mondom , hogy Nagybányára.

-- Ez a vonat Szatmárra megy!--jelenti ki a kalauz-- neked Apahidán  át kellet volna szállnod. Pislogó tekintettel, ártatlan arccal, naivan  kérdeztem meg a kalauzt , hogy aztán  messze van az  Szatmár Nagybányától?

-- Nincs olyan messze ,vagy hetven kilométer-- mondta , és láttam rajta , hogy nincs benne harag és büntető szándék

--De azért megnézhetted volna a jegyedet , mert ott világosan irja , Via Apahida. Erre még egy  utolsó alakitással szégyenlősen kijelentettem , hogy sajnos nem tudok én sem irni sem olvasni. Ezt az alakitást még egy szinész nőtől , naivától tanultam, irástudatlan társaim, má r csak az elmélyitésében segitettek, de ugy látszik hatásos volt, mert a kalauz  sajnálkozva huzta be maga után  a tolóajtót.

              Szombat hajnalban értem haza, ami biztos húszonnégy órás késést jelentett Nagybányáról  Apám fogadott, ugy mint aki kilenc honapja  nem látta fíát. (Anyám akkor már nem élt) Egymillió kérdést  tett fel mindenre kiterjedő alaposággal. Én válaszoltam is nagy lendülettel, mert ezen a napon  még nagyon sok helyre szerettem volna eljutni.Arról viszont  mélyen hallgattam , hogy mostani itthon tartózkodásom, egyáltalán nem  hivatalos , mert tudtam , hogy  apám pontos ember ,  ezért , nem szerettem volna elszomoritani, ilyen csekélységgel. Ő úgy tudta , hogy  most is ugy van mint, a húszas- harmincas években volt Bukarstben, vagy majd később a háboruban. Egy kicsit keveselte az itthon maradásomat, különösen amikor elmeséltem , hogy mennyi mindent szeretnék véghez vinni  ezen a napon. Meglátogatni barátnőmet , találkozni a barátaimmal, strandolni egy kicsit, mert másnap hajnali ötkor, már indulok  uj állomáshelyemre , Nagybányára.

               Barátnőmet nem találtam otthon, mert elküldték valami propogandista iskolába. Ez  rövid látogatás volt és minden eredmény nélküli. De  már indulhattam a strandra, ahol találkoztam barátaimmal. Találkozásunk örömére nagy uszásokat csaptunk, felmentünk a Kopaszpartra, majd onnan  leusztunk, közben beszélgettünk, meséltem a katonaéletről.  Ezt többször megismételtük-- közben megjegyeztem , hogy szép a tenger jó a tenger , de Szamos az mégiscsak a Szamos. Egy kicsit furcsán néztem ki mert  felsőtestem cigány barna volt , deréktől lefelé viszont hófehér. Estére lelöktünk néhány sört, és ment mindenki a maga utján. Én is siettem haza ,  mert még pihenni is  szerettem volna egy kicsit. Apám megdorgált , hogy  milyen keveset voltam otthon, viszont megértette , számtalan tennivalóm volt, ha ezek nem tartoztak a legfontosabb dolgok közzé.Félteni nem féltett mert , már gyerekkoromban, leellenőrzött  és meggyőződött arról , hogy nem vállalok többet  a vizben való tartozkodásból, mint amennyit birok. Beszélgettünk még egy kicsit, ellátott mindenféle jótanáccsal. Be kellett látnom , hogy rengeteg tapasztalatot gyüjtött , a több mint tiz év katonáskodása alatt-- majd rövid pihenés útán vonatindulásra már az állomáson voltam.