Nekem ilyen természetü dolgoktól nem kellett tartanom, mert én  a tengerpartot  mindig előnybe  részesitettem a várossal a faluval , a bállal szemben. Ez viszont  majdnem olyan veszélyes volt  mint az előbbi, ha megfogták az embert. Igy a tengerparti kirándulásaimat , az éjszakai órákra korlátoztam, ami nagyon szép, romantikus volt ,bár a tenger vize lényegesen hüvösebb volt mint az esti órákban. Statisztikát  ugyan nem vezettem, de azt észre kellett vennem , hogy a járőrség a nagy fogásokat   a szárazon  követi el és nem a vizen Ennek ellenére úgy éreztem , hogy melegedik a talaj a talpam alatt, és jó lenne  elhagyni  ezt a gyönyörű tengerpartot, ahol a tenger felől a szabadság szele fúj, ám a  szárazfőld felől a bezártság, a rabság fenyeget.Egyszerüen eluralkodott rajtam a félelem, ha arra gondoltam, hogy én is bekerülhetek a rácsos ablaku "legényegyletbe", és ehetem a korpaciberét, napjában többször is. Na, én ebből nem kérek. Inkább  javuló formát mutatok, és megpróbálok  az  első adandó alkalommal tovább állni. Ha rajtam mulott volna, akkor azonnal felvontam volna vitorláimat , és tovább állok, de erről  most szó sem lehetett mert itt az ember  mindig parancs alatt volt ,reggel öttől , másnap reggel ötig.

               Időnként, a reggeli jelentéstételeken felolvasták azok névsorát, akik valamilyen formában vétettek a katonai  fegyelem ellen. Egyre  gyakrabban hangzottak el félév , egy év , és több év büntetések, valamint helyőrségi zárka, büntető század, sőt katonai törvényszék is. Ekkor már egyre jobban féltem, hogy  egyszer megpróbálják kapcsolatba hozni nevemet ezekkel a csunya nevekkel és számokkal.

                Innen menni kell adtam ki a parancsot magamnak! Éppen kapóra jött, hogy valahol  Európában--na na -- valahol Erdélyben, pontosabban Enyeden  egy hidász tanfolyam kezdődik, ahol a "fásokat" előnyben részesitik. Bár a fásságal kapcsolatban a tapasztalataim nem voltak a legkedvezőbbek , mégis jelentkeztem, mert a térképen bemértem a távolságot Mangália -Szatmár, Enyed -- Szatmár között. Arrol a nyolc -kilenc hónapról, amióta nem láttam szeretteimet városomat, és a Szamost , ne is beszéljek. Jelenkezésemet el is fogadták, csak bizonyos holmikat  kellett volna leadjak raktárommal együtt, de erre nem találtak  egy megfeleő személyt aki  átvegye. Ezért a várakozási listára kerültem mindaddig amig nem találnak egy személyt aki átveszi, azt a néhány kopott katona nadrágot, feslett zubbonyt, lyukas  zoknit  és foszlásnak indult kapcát.

                  A hidász iskola időtartamát nem közölték, hanem azt mondták , hogy engemet majd utánuk küldenek, ugyanis a többi már uton volt Enyed felé. Persze az élet nem állt meg , ennélfogva nyugodtan ráérősen  töltöttem katonanapjaimat. Kaszárnyabéli  teendőimet  maradéktalanul teljesitettem, és tengerparti kirándulásaimat a minimálisra korlátoztam. S hogy ne legyenek  unalmasak a napjaim, csapatunk uj parancsnokot kapott. Néhány napig rendes embernek  látszott -- Szilágysomlyóról származott--  magánbeszélgetést  magyarul is lehetett vele folytatni. De ahogy telt az idő, észre kellett vennem , hogy  igen csak jó barátságban van a  szeszes italok minden fajtájával. Ez  nem zavart volna különösebben , de mikor  bevolt szeszelve ,az étvágya úgy felpörgött, hogy képes volt -- három  közkatona adagját a gyomrába parancsolni. Egy hétig pincérkedtem neki. A plusz kaja  beszerzését csak a szakácsokkal való jókapcsolatom  árán tudtam teljesiteni. De utólag már nem is bántam , mert találtam egy pincért , aki hajlandó volt átvenni  a raktárt  parancsnokom  táplálásával együtt. Igy sikerült nekem , három hét késéssel elindulnom Enyedre., de előbb még megmártoztam a tengerben, megnéztem a felkelő napot, és annak tengerbe való hanyatlását, nem tudom hányadszor is.

             Vegyes érzelmekkel ültem  fel a vonatra, amelyikről tudtam, hogy kizárólag csak közelebb vihet  szülővárosomhoz., legrosszabb esetben is háromszáz kilóméteren belül. A vonat neki lendült , és én arra gondoltam hogy , hogy ha nekem megadatik, hogy leszerelek, megirom azt a néhány élményt, jót , rosszat, ami ebben korban feltétlenül meghatározó egy  fiatalember életében. Meg is irtam , de ezerkilencszáz nyolcvanötbe , mindent elégettem.