1964.  agusztus 8. Szombat.

Ibi váratlanul bejött a városba.A Mariana cukrázda előt találkoztam vele. Kérdésemre, hogy mijáratban, azt felelte, hogy azt nézi meg milyen papirok kellenek az iskolához.. Elkisértem és a Progresul másolóban vettem neki nyomtatványt, amit az orvos fog kitölteni.Elmentünk Szmolka Ágótáékhoz, valami könyvet kért tőle, aztán elvettem a kerékpáromat a rajoni néptanács udvaráról, megegyeztünk, hogy 12 órakor találkozunk, mivel Bátosba kell menjek,és találkozunk a Poliklinika előtt. Visszajöttem, de nem találtam Ibit.Dódiék felé menve, már a könyvesüzlet előtt találtam. Egy levelet adott nekem és nagyon komoly volt az arca. Azt mondta petroleumért jött ki Dódinak van szüksége rá. Megvettük a petroleumot, még dugót is kértem az üvegbe.

-          Mikor mész haza?

-          A vonattal kell menjek, mert Finna Rózsika néni nem tudja hamarabb megcsinálni a fényképeket, kell az iratokhoz kettő. Te Jani, hozd el azt a prospektust, de ne felejtsd el.Gyere ki a hármas buszhoz, mert lehet, hogy azzal megyek. Viszem kicsi Ibikét is.- Elkisértem hazáig, s a kapuból láttam kicsi Ibike mosta a lábát, készülődött nagymamához. Hazamentem elolvastam a levelet,

ahol Ibi leírta mennyire szeret, hogy hűséges hozzám, és én olyan boldog voltam, hogy Ibi az enyém.*Örökre.*A levél végén kérte, hogy ha érdemesnek tartom a válaszra, akkor ne postán, hanem kézbe adjam a levelet.Azonnal válaszoltam, és rohantam az állomáshoz, de elfelejtettem választ kérni és így ismét haza mentem és kijavítottam a levelet és választ kértem, ebédeltem és kerékpárral mentem, hogy hamarabb érjek el az állomásra.Vittem a prospektust is. Ibi kijött az állomásra és azt mondta

-          Tudtam, hogy ki jössz és nem akartam, hogy potyára várj.Csak este megyünk a vonattal, mert Rózsika néni nem tudta a fényképeket meg csinálni.Csak négyórára lesz kész.Ott találkozhatunk.- Leültem a parkba és vártam teljen el az idő négyóráig, aztán elindultam Finna Rózsi felé. Ott állt és várt egyedül.Örült a találkozásnak és főleg a levélnek. Kiváncsi volt, de nem bontotta ki a levelet. A prospektust néztük. Kinyitották az üzletet és megkaptuk a fényképeket. El akartam venni az egyiket,de nem adta.

-          Már annyi fényképem van nálad, hogy sok.Te csak egyet adtál nekem.

-          Tőlem és rólam még az is sok.- mondtam és elindultunk haza.

-          Jani vigyázz, mert Dódiék is elkisérnek egy darabig.Te várjál a hídnál, hogy ne lásson. Tudod, hogy haragszik és majd ott találkozunk. Leűltem a padra és ott vártam a Republika közelébe a kis parkkal szemben. Dódi is jött, és ezért én előre siettem és cigarettát vettem a sarki büfében, és onnan sétálva jöttem feléjük. Kicsi Ibike felkiáltott,

-          Ni nénje! Jön!!!- Ibi nevetett és visszafordult, hogy lássa Dódi eléggé elhaladt.Köszöntünk és elkisértem az állomásig. Kicsi Ibike  csak teher volt.Ibi bement megvenni a jegyet, mi Kicsi Ibikével az ablakból néztük, amig sorrakerül, aztán elmentünk a kicsi állomásra és felszálltunk a vonatra, de nem volt űlőhely és így kicsi Ibike leűlt a folyosón és mi álltunk, és beszélgettünk. A vonat indult , mi megcsókoltuk egymást és Ő elment, én meg hazajöttem...

1964. agusztus 12.Szerda.

Régenbe a főtéren találkoztam Ibivel.Azt mondta, hogy Dódi hívta telefonon, hogy takarítani akar és szeretné, ha Ibi segítene, mert még mosni is kell.Dódi készül lebabázni. Áldott állapotban van.Tudtam, hogy csak azért jött fel, mert akart találkozni velem.

-          Mivel jöttél?- kérdeztem, mivel Ibi rakott szoknyában és kék szvetterben volt.

-          Kerékpárral, - válaszolta – még elkel menjek a gyárba is felvegyem apunak a fizetését

-          Elkisérhetlek? Én is kerékpárral vagyok, ott van az irodában.

-          Úgy egy óra felé találkozunk a hídnál, a parkban, és onnan megyünk a gyárba.Jó?

-          Jól van,- mondtam és azzal elindultam elintézni a dolgaimat, ebédeltem és vissza a parkba. Egy óra után megjelent Ibi is és elmentünk a gyárba,de a nagybátyja már felvette az apja fizetését és így hazafelé indultunk.

-          Már nem megyünk vissza Dódihoz, mert a kerékpárt itt hagytam az Akácos útban Dódi szomszédjánál.Ibi a trafiknál betért és azt mondta én menjek előre a kerékpárral és Ő is jön nemsokára utánnam. Közbe találkoztam Olgival a nővéremmel, aki akkor jött haza, aztán nemsokára jött Ibi is és elindultunk Görgény felé.

Ibinek nem volt  valami fényes kedve, mint máskor.Biztos valaki bedumált neki. Ő hajtott elöl én utánna.Egyszer csak a hátsó kereke leereszkedett és én felfújtam aztán tovább hajtottunk egymás mellett szótlan. Miután elhagytuk a *Jabenitai* állomást, egy motoros párt láttunk űlni az erdő szélén és én is szerettem volna egy kicsit a zöldbe lenni Ibivel, de Ő nem akart megállni.Megfogtam a kerékpárját és hátra húztam, mire megállt, de nem akart bejönni az erdőbe. Amint mendegéltünk gyalog szembe jött velünk Monoki Andor az abafáji Árpival és már messziről üdvözöltek, aztán Ibi felült a kerékpárra és útnak in-dultunk.Nagyon szomjas lettem

-          Te Ibi, vajon nincs itt forrás vagy valami patak? Tikkadok meg, olyan szomjas vagyok.

-          Nem tudom van-e – mondta, de a híd alatt volt valami víz, ami ihatatlan volt, de megnedvesítettem az ajkamat és

-          Minden mocskot meg innál. Hadd el majd nálunk iszol.

-          Hidd el ennél rosszabb vizet is ittam.- hazaérve Rózsika néni csodálkozott

-          Én nem tudom akárhányszor bemegyek Régenbe sohsem találom Janit, és Ibi alig megy be és azonnal találkoznak.

-          Hát igen mi telepátiával rendelkezünk, megérezzük egymást és tudjuk, hogy találkoznunk kell.- Otthon aztán megjött Ibinek a kedve. Ismét az a csacsogó kedves kislány lett aki volt az elött is.

Már kezdtem elfelejteni, hogy valaha szótlan volt. Beszélt Bereczki Magdiról, aki megismerkedett egy bukaresti fiuval, aki elvitte körútra a nővérével együtt.Magdi azt állítja, hogy a taxi a fiué,de lehet csak soförje a taxinak. Este búcsu és hazajövés...

1964 agusztus 16. Vasárnap.