A

                              Szerelem

                              bajnoka

Amíg Réka, a fürdőszobában készülődésének utolsó simításait végezte, addig Rudolf és Norbert a nappali kanapéján a hátralévő korty söreiket kortyolgatták.

  Rudolf úgy érezte, hogy az alkoholos ital hatására, jobban felelevenednek előtte gondolatának képei, ami éppenséggel kedvező volt számára; nem kellett hosszasan elmélyülnie gondolatai csatornájában, hiszen elég volt csak elképzelnie őket, ezáltal akár a diafilm módjára vetítődtek le szemei előtt a képek. Másrészt jobban oda tudott figyelni a külvilágára és a gondolataira is.

 Ezután indulásra készen állva, Réka és Norbert egymásra szántak néhány percet, amíg Rudolf elköszönt és édesanyjától és egyeztette vele a hazaérkezés időpontját. Később azonban már neki kellett várnia arra, hogy az ifjú szerelmespárnak sikerüljön letapadnia egymásról.

  Az este csendes és nyugodtnak ígérkezett. A még nyári estére utaló időjárás a felhőtlen szórakozásra késztette Rékát és Norbertet, ellentétben azonban Rudolfot, aki már az első kifelé vezető lépésekor úgy érezte, hogy jobb lenne itthon maradni. Valami megmoccant benne, ami kezdetben csak egy szimpla hasfájásként mutatkozott meg nála. Majd eszébe jutott, hogy a délután folyamán, oly hevesen falta a forró rakott krumplit, most pedig mohón ledöntött mellé egy doboz sört, így kifogásolta lelkének rossz előérzetét, és a gyomorrontásra gyanakodott.

  Rékának percről-percre jobb lett a kedve, s minden elhagyott utca után, karjaival körülfonta Norbertet és vadul a fiú ajkába harapott. Feltehetően roppant nehezen indulhatott a hete, hiszen a szeptember túlzottan ráült az iskolás napjaira, emiatt értendő, hogy sóvárogva várta már ezt a hétvégi kikapcsolódást.

  Amint keresztülsétáltak a kócos lámpafények világította parkon, az azután következő hosszú útszakaszhoz érve, egy rendőrautót pillantottak meg. Hirtelen mindhárman megtorpantak, azonban a két egyenruhás rendőrúr ügyet sem vetett egyikükre sem, mivel egy nálunk jóval magasabb, világoskék bőrdzsekis, napszemüveges fiatal fiúval voltak elfoglalva. Rudolf nem nagyon tudott közbeavatkozni, de még csak hallgatózni sem, viszont a látszat mégsem egy kellemes nyár esti rendőr-civil közötti beszélgetésről árulkodott, hanem egy szigorú igazoltatásról.

 Réka és Norbert azonban rögvest a fiatal fiúhoz sietett. Mögöttük Rudolf értetlenül ácsorgott és egyre jobban csak azon járt az esze, hogy húga és barátja, miért hagyta faképnél egy idegen fiú miatt.

  Amikor a rendőr urak végeztek az igazoltatással, visszaadták a szemtelenül vihogó fiúnak az igazolványait és elmentek. A fiú belecsúsztatta dzsekije mellzsebébe az okmányait, fejéről levéve a kapucnit, bokor alakú göndör sötétbarna haját rázogatta, amivel ő általában a felhőtlen örömöt fejezte ki.    Réka a fiú nyakába vetette magát, bár közel sem olyan szenvedéllyel, mint ahogy Norbertéba szokta, majd erősen a nálánál jóval magasabb fiú vállára csapott.

-          Jó újra látni te bolond!

Miután Norbert is kivette a részét az üdvözlésből, - persze egy szimpla kézfogással – utána átadta a helyet Rudolfnak.

-          Te jó ég Vursli, mi történt veled? – kérdezte Rudolf, akit szemlátomást a legjobban rémisztett a fiú túlzott illumináltságának állapota. - Te veszekedtél a rendőrökkel?

Vursli ekkor maga mögé nézett, majd utána egykedvűen megvonta a vállait és szórakozottan rámutatott az üressé vált útra, ahol nemrég még a rendőrautó állt.

-          Ja, mármint Kareszékat mondod? – ekkor begörnyedt és hangos nevetés tört ki belőle. – Dehogyis, nagyon jó arcok, különben is apám ismeri őket!

Úgy tűnt a fiú képtelen volt uralkodni nevetőgörcsén, amivel, könnyű szerrel Rékát is sikerült megnevettetnie. Norbert azonban tétlenül pislogott Rudolfra.

-          Nem volt itt veszekedés – legyintette meg később a kezét Vursli, ám még mindig akadozva nevetgélt. – Csak ügyelni akartak arra, hogy ne borítsam fel a villanyoszlopot! Képzelhetitek, mennyire felhúzhatott! Nagyban megyek az utcán, erre nem belé ütközök? Azért mégis, kettőnk közül, melyik az alfábbik? Naná, hogy én!

  A laza természetű fiú, nem éppen hétköznapi szlengje, összébb húzta Rudolf és Norbert szemeit, így már úgy néztek maguk elé, mintha egy földön kívülivel lenne dolguk. Rékát azonban szemlátomást nagyon jól elszórakoztatta Vursli elmélete a villanyoszloppal, ugyanis újfent rácsapott a fiú vállára, aki azt tetette, hogy egy halálos sérülést szenvedett és eszméletlenségét eljátszva, nekiesett a legközelebbi ház falának.

-          Egyébként már jó újra látni titeket! – rugaszkodott el a faltól Vursli, majd napszemüvege mögül, alaposan körülvizsgálta Rudolfot. – Itt a Rudi is, a gólkirály! Készülj pajti, ma este bepótoljuk az elmaradást!

  Rudolfot egyik pillanatról a másikra, kirázta a hideg, ami nem a szokatlan világoskék bőrdzseki és az éjjel használt napszemüveg látványa hozta ki belőle, hanem az elviselhetetlen beceneve. Ki nem állhatta, de még csak viccből sem, ha valaki lerövidíti, amúgy is rövid keresztnevét, a Rudolfot. Viszonylag próbálta kordában tartani indulatait, nem akarta, hogy balhésra forduljon az este.

-          Csak nehogy az legyen a vége, hogy megint téged hajigálnak a kidobók! – felelte nevetgélve Réka.

-          Ezt már nem ígérheted mi? – tette fel a kérdést Norbert, miközben karba tett kézzel figyelte, Vursli lábainak részeges táncát.

-          Haver, nagyon rossz húzás volt a múltkori is tőlem, de olyan jó mellei voltak a pincér lánykának hogy nem bírtam magam türtőztetni! Most érted, neked is sátor lenne a slicced helyén, ha láttad volna azokat a telt finom kis melleket!

Ebben a pillanatban Réka, csípőre vágott kezekkel fordult barátja felé, arcán azonban a felháborodás csupán megjátszottnak tűnt.

-          Szerintem könnyedén ellen tudtam volna neki állni – szabadkozott Norbert, miközben óvatosan hátrálni kezdett Rékától, aki újonnan megint a fiú nyakába készült ugrani.

-          Na na, gyerekek ne várakoztassuk meg a többieket, menjünk bulizni! – hallatszott az indulásra ösztönző mondat Vursli szájából, amikor egy újabb nagy lendületű ugrás következtében Norbert hanyatt esett, Réka pedig a fiú hasán landolva, csiklandozni kezdte barátja oldalát.

-          Szedjétek össze magatokat, különben komolyan mondom, kidöntöm itt mellettem ezt a villanyoszlopot! – felelte Vursli, nem sokkal Norbert talpra állása után.

-          Inkább a sört döntenéd a poharadba!

Végül elindultak a diszkóba. Rudolf kissé sértődötten vágta zsebre kezeit s leghátul sétálva, igazságtalanságnak vélte, hogy ennek a sült bolond Vurslinak, már megannyi barátnője volt az életében, pedig egy trehány, komolytalan természetű fiú, aki még a kisujját sem lenne képes megmozdítani még a világ leggyönyörűbb lányának a kedvéért sem. Mégis minden egyes hétvégén, amikor belép egy helyre, azonnal fiatal lányok veszik őt körül. Ráadásul roppant csinos és igényes lányok. Vajon mitől olyan vonzó a számukra? Talán a napszemüvegével, melyet ő csak „ napszemcsi”-nek becéz s melyet még alváskor is visel? Vagy a világoskék bőrdzsekije, amit már lassan 4 éve hord? Tulajdonképpen meg is lenne mindenre a magyarázat, elvégre Vurslit az édesapja révén, szinte az egész városban mindenki ismeri, és szívesen látják. Pedig egymagában a fiú csak egy egyszerű közgazdasági iskolába járó diák, aki eddig még szinte semmi példára utaló okot sem tudott felmutatni. Ennek ellenére, meg volt a megfelelő módszere, barátai elszórakoztatására.

  Csupán néhány utcányira járhattak a diszkó épületétől, amikor már a fülükben dübörgött a bömbölő zene ereje. Amint odaértek, három nagytermetű kidobó férfi köszöntötte őket. Magabiztos tekintetükkel végigpásztázták a három fiatalt, amikor azonban Vursli nyelvlógatós képével találkoztak, nyomban a hátrafelé vezető utat mutatták. A fiatal fiú azonban korántsem vette komolyan a szigorú célzást, ugyanis egy frissen ropogós tízezer forintot készült belecsúsztatni egyikük zsebébe. S ezután, mintha mi sem történt volna, mindhárman odébb álltak és még csak ügyet sem vetettek Vurslira, aki ekkor már diadalittasa rázta az öklét.

  Azzal a lendülettel nekirugaszkodott és olyan erősen lökte be maga előtt a befelé vezető ajtót, mintha otthon lenne. Norbert, Réka és Rudolf tartózkodó pillantásokkal néztek egymásra majd szép, lassú léptekkel elindultak barátjuk után.

 Ahogy beléptek, közvetlen a szemük előtt, fiatalok ezernyi serege tombolt a tánctéren, ami elnyúlt egészen az italpultig. A sokszínű diszkó fények körbe-körbe nyaldosták meg a tinédzserek feje tetejét. A zene égzengető hatása leszaladt Rudolfnak egészen a torkáig. A pulthoz vezető kis folyosón, ügyetlen lépkedések közepette próbáltak közelebb kerülni Vurslihoz, aki már hangosan nevetgélve ölelkezett egy termetes pincér hölggyel.

   Norbert erősen fogta Réka kezét, hogy a folyosói helységbe beszűrődő fények miatt, ne tévesszék szem elől egymást. Rudolf, aki egyáltalán nem volt hozzászokva ehhez a fajta éjszakai élethez, úgy érezte magát, mint egy múmia, aki az imént kelt ki sírjából és újonnan tanul járni. Rengeteg ember vette körül, akiknek csupán az üvöltéseit hallhatta, de arcukat nem láthatta.

   Mire nagy nehezen odaértek Vurslihoz, a fiú úgy köszöntötte őket, mintha csak most találkozott volna velük először. Ezután egyenként, mindenki kezébe nyomott egy italt, majd elégedettségtől csillogó szemekkel a háta mögé mutatott, ahol zavarosan elhelyezett asztalsorokat pillantottak meg. Hirtelen nem tudták hova üljenek, ugyanis majdnem mindegyik asztal foglalt volt, bár az egyik szélsőnél csak egy fiú feküdt, homlokát az asztallapra tapasztva, aki mindenesetre már nagyon elfáradhatott az éjszaka nyújtotta élményben.   A hátsó sorban azonban két nagyra nőtt fiú integetett feléjük, majd mindketten a saját asztalukra mutogattak. Norbert értetlenül nézett Vurslira, aki ekkor belesúgott valamit a fiú fülébe. Ezután Norbert ismét kézen fogta Rékát és elindultak az asztalok között. Rudolf befejezte a kezében lévő ital vizsgálgatását és követte őket.

  Ahogy a megfelelő asztalt elérték, a két fiú állva köszöntötte őket. Látszólag mindketten barátságosnak tűntek, csupán a fültől-fülig terjedő mosolyuk, az elfogyasztott sörök hatásának, véletlenje lehetett. Hamarosan Vursli is csatlakozott hozzájuk, aki hangosan üvöltözve mutatta, az égbe emelt italát.

-          Gyerekek, bemutatom nektek a barátaimat! – kiabálta a két fiú képébe, miközben egyik kezével Norbertet, a másikkal pedig Rudolfot ölelte át. – Ez a két fain kölök, Csikós Rudolf és Endrődi Norbert!

Ekkor Réka pontoson bokszolta oldalba a bodros frizurájú fiút, aki egy hangos felnyögés után, máris a lány felé intett.

-          Végül pedig, de nem utolsó sorban, Csikós Réka, avagy a magyar Xena!

A két fiú jókedvűen nevette meg Vursli viccesre sikeredő bemutatgatását, majd a kezüket nyújtották.

-          Ők itt pedig Mészáros Tamás, és Nagy Norbert! – fejezte be végül Vursli, majd mohón belekortyolva italába, nyomban elveszett a háta mögötti tömegben.

-          A barátaimnak, Agár vagyok – jelentette be széles vigyorral az arcán Norbert.

-          Szia, Rudolf vagyok! – fogott vele kezet a fiú, majd mind az öten helyet foglaltak. A mászkálás utáni leülés úgy jött nekik, mint egy falat kenyér. Ha Vurslinak nem hemzsegett volna ismerősökkel a diszkó, talán még most is ácsorognának valahol.

-          Ti fociztok igaz? – tette fel a kérdést Tamás, aki a kinézete alapján, roppantul hasonlított a világhírű forma-1es pilótára, Sebastian Vettelre. A különbség csupán annyi volt, hogy neki nem volt olyan hosszú haja, vidám tekintete azonban szinte egy volt és ugyanaz.

-          Igen – biccentett Norbert.

Rudolf nem bánta, ha éppen nem ő vele elegyendnek el szóba, így legalább jobban el tudta mélyíteni magát a bömbölő zenében. Éppenséggel nem játszottak le rossz zeneszámokat, dallamuk talán még jobban is csengett a diszkó falai között, mint otthon. Könnyebben át tudta venni a ritmusukat, végül már a cipője orrát is táncoltatni kezdte.

Úgy vette észre, hogy a zene meghozta a hangulatát, így a kezében lévő italba is belekortyolt. Fogalma sem volt róla hogy mi lehetett, különben sem tartotta magát az alkoholos italok szakértőjének. Ennek ellenére viszont ízlett neki, így ismét belekortyolt. Érezte, ahogy rátapad a szájpadlására, majd tűzkígyó módjára lekúszott a torkán. Amint alaposabban szemügyre vette az italt, fekete színén és negró cukorkához hasonló ízén kívül, semmivel nem lett okosabb.

  Ezután már sokkal jobban érezte magát, mintha egy láthatatlan hölgy állna mögötte és fokozatosan csak a vállait masszírozná. Kényelmesebben elhelyezkedvén a székben, immár élénkebben csatlakozott be a beszélgetésbe.

-          Hogy hogy ilyen kevesen vannak? – emelkedett fel a székéből Réka, majd elégedetlen tekintetét végigkísérte a pulton sorakozó szomjas tinédzsereken.

-          Ez neked kevés? – kérdezte, homlokát ráncolva Agár. – Meglátod, pár perc múlva kész hering parti lesz!

-          Az biztos! – helyeselte Norbert, aki jóformán még csak bele sem szagolt italába.

Rudolf elég aktívnak érezte magát ahhoz, hogy felelősségre vonja barátját.

-          Talán én fogom meginni helyetted, cimbora? – hallatszott a játékosra sikeredő kötekedés.

-          Megihatod, ha akarod! – vonta meg a vállait Norbert.

Rudolf legurította itala utolsó kortyait azzal előrébb hajolt és elhalászta barátja elől a jóval keskenyebb ám magasabb poharat. Ezzel felhívta magára az asztalnál ülők figyelmét.

-          Te fejelted ma a győztes gólt! – biccentett felé Tamás, talán még Sebastian Vettelnél is jobban hasonított Sebastian Vettelre.

-          De még milyet, apukám! – emelte orrmagasságig az italát Rudolf, majd hosszasan belekortyolt.

-          Mióta nyomod? – kérdezte Agár, aki igyekezett ugyanolyan kényelmesen elhelyezkedni székében, mint a vele szemben ülő Rudolf.

-          Öt éves korom óta – érkezett a gyors válasz, mivel a legutóbbi korty már nem esett neki olyan jól.

-          Hány gólnál jársz?

-          Még csak most kezdődött a szezon, a mai meccsünk volt még csak a harmadik – felelte Norbert. – Rudolfnak már van kettő, de az orosházi játékosnak, Lukácsnak már öt is van.

Agár és Tamás elképedt arccal nézett egymásra, majd komolyságukat megnevetve, koccintottak. Rudolf méla tekintettel követte, ahogy a két barát úgy húzta le a korsó sört, mintha közönséges víz lett volna. Ettől nyomban megkívánta a bronz színű italt és Norbert felé fordult.

-          Iszunk egy sört?

-          Iszunk hát! – felelte derült mosollyal az arcán Norbert.

-          De nehogy azt is én igyam meg, mert szorulsz! – legyezgette mutatóujját, majd mikor megpróbált felállni, úgy érezte, hogy a láthatatlan masszőr hölgy visszarántja. Ám ez cseppet sem hozta elő belőle a haragot, viccesnek vélte, sőt még a kacagáshoz is megjött a kedve. Agár vállba bökte Tamást és Rudolf felé intett, mintha szemlátomást szórakoztatná őket, a fiú kacagása.

-          A bátyám nem nagyon bírja a piát – jelentette be fejcsóválva Réka, miközben szörnyülködő pillantással kísérte, a folyosón tébláboló Rudolfot.

Már koránt sem bánta, hogy eljött. Az ital mintha testébe költözött volna olyan mozdulatokra késztette, melyeket eddig még sosem tett. Ahogy a pulthoz ért, kezét magasba emelte, jelezvén ezzel a pincérhölgynek. Érkezésére azonban egy másik lány lett figyelmes, aki nyomban keresztül vágott  az előtte álló soron.

-          Szia, Rudolf, de jó téged újra látni!

A fiú a bárszéken ülve, csupán annyit érzett, hogy két kar fonja körbe nyakát, majd csak egy hosszú, cuppanós puszi következett. Ennek hatására majdnem hanyatt dőlt, de a lány megtámasztotta a fiú hátát. Amikor oldalra fordult, két ragyogó csokoládébarna szempár mosolygott rá. Jól tudta, hogy ki volt. Méghozzá azt is, hogy ennek a találkozásnak nem lehetett kölcsönös az öröme.

-          Szia, Zsófi! – köszönt neki halkan Rudolf.

A lánynak ettől sokkal jobb kedve támadt és lábujjhegyen ugrált a fiú mellett.

-          Ezer éve nem láttalak, mesélj, mi van veled? El vagy veszve!

Zsófi fokozatosan ütögette a fiú vállát, amely egyre jobban csak a türelmetlenséget váltotta ki Rudolfból. Már pusztán attól is kellemetlenül érezte magát, hogy összetalálkozott vele.

Ennek ellenére Zsófi, a korához képest, megannyi huszonéves lányt főzött le, lélegzetelállító szépségével és testének érettségével. Belsejének szépsége, azonban még csak a közelébe se érhetett a külsejével. A lenszerű, vállig érő, barna haj, a ragyogó barna szempár, és a formás csípő majd szív merengető formás popsi mögött egy elviselhetetlenül makacs, akaratos és éretlen lány lakott.

-          Megnéztelek ma, nagyon ügyes voltál!

-          Köszönöm – intett fejével, miközben tekintete a távoli kasszánál álló pincérhölgyen volt.

-          Rékuciék is itt vannak? – tette fel a kérdést, ugyanazzal a lelkesedéssel, mint amikor összetalálkoztak.

-          Rékáék – javította ki Rudolf. – Igen, itt vannak.

Zsófi ismét rácsapott a vállára és szórakozottan felnevetett.

-          Oké na, tudod hogy én így ejtem! A Rékuci olyan aranyos! De nem azért mert kislánynak tartom, szép felnőtt lány lett belőle, de szerintem a Rékuci az tökre illik hozzá!

  Rudolf érezte, ahogy az italok okozta mámor lassan kezd kiszállni testéből, aminek egyáltalán nem örült. Ettől a kedve is kezdett elszállni, ám szerencséjére, pont ekkor ért oda hozzá a pincérhölgy.

-          Négy korsó sört kérnék szépen! – hajolt közel hozzá Rudolf, majd a pénztárcája felé nyúlt, de Zsófi jéghideg keze elkapta a csuklóját.

-          Hagyd, kérlek, a vendégem vagy!

A fiú egy pillanatra ledöbbent. Talán a lány tekintetének kápráztató gyönyöre fagyasztotta meg a tudatát, vagy csupán kezének jéghidege miatt blokkolt ennyire le. Még ő maga sem tudta eldönteni.

 Zsófi kifizette a söröket, aztán elégedett mosollyal az arcán fordult szembe Rudolffal. Ez a tekintet, szinte felfalni készülte a fiút. Emellett olyan mélyen szuszogott, akár egy áldozatára lecsapni készülő oroszlán.

-          Miért nézel így rám? – hallatszott a tartózkodó kérdés Rudolftól, mindenekelőtt a fiú azonban ledöbbent önmagán. Ugyanis ezt a mondatot, leginkább csak gondolatnak szánta, maga sem értette, miért adott neki hangot.  Zsófi számára azonban ez meglepetés volt, vállait táncoltatni kezdte a fiú előtt.

-           Miért, nem szabad?

 Ajka kéjes mosolya, mintha a fiú szívét próbálta volna rabul ejteni. Mégis olyan tapasztaltan és mesterien csinálta, hogy Rudolf egész könnyen alávetette magát a lány szépségének. Zsófi még alsós általános iskolás korába lett szerelmes a fiúba, onnantól kezdve Rudolf lett neki a mindene, a későbbiekben már szinte félelmetesen ragaszkodott hozzá. Akkoriban Rudolf úgy érezte, köztük még csak a szimpátia sem kölcsönös, ennek oka pedig nem csak az 5 éves korkülönbség volt, hanem a lány vad és felelőtlen viselkedése. Olyan volt, akár egy betörhetetlen kanca. Ahogy felnőtt s elvégezte az általános iskolát, hirtelen megnőtt az ismertsége a fiúk között és egy éven belül több mint tíz fiút csalogatott az ágyába. Azonban egyiküket sem tartotta fontosabbnak, mint egy röpke egy-két hónapnál tovább tartó kapcsolatot, ugyanis ő csak egyetlen fiú szívét akarta elnyerni: Csikós Rudolfét.

 A mostani pillanat pedig azt igazolta, hogy a lány szerelme nem múlott el a Rudolf iránt. Hosszú évek múltán is tekintetében ott izzott az a szenvedélyes szeretni akarás melyet sosem adott fel.

-          Elkísérhetlek az asztalotokhoz? – kérdezte szerénykedő pillantások közepette, mikor már a négy korsóból már kettőt a kezeiben tartott.

-          Felőlem – sóhajtotta Rudolf, s amikor hátat fordított, már akkor összerántott szemekkel bánta, hogy nem mondott nemet. Még magától a gondolattól is félt; nem tudott nemet mondani Zsófinak.

  Az asztalhoz sétálva, már a zene sem lendített hangulatán és a negró ízesítésű italt is már hiába nyalogatta szájpadlásán. Barátai jókedvűen nevetgéltek az asztalnál, amikor megpillantották Rudolfot, nyomban elhalkult bennük a kacaj. Réka nyomban hátat fordított, amikor meglátta bátyja mögött Zsófit és félhangon elégedetlenkedni kezdett. Agár és Tamás, füttyentgetve mérték fel éhes tekintetükkel Zsófit, majd egymás fülébe sugdolózva, megvitatták hogyan képzelnék el a lányt saját ágyukban.

-          A pultnál találkoztunk össze, és kifizette a söröket – dunnyogta kedvtelenül Rudolf, miközben Norbert arcán egyre jobban gyülemlett a feszültség.

-          Kicsi a világ – jegyezte meg a szőke fiú.

-          Eléggé – felelte közömbösen Zsófi majd Rudolfhoz fordulva, nyomban vidámság sugárzott az arcán. – Nem megyünk táncolni?

Réka hangosan felnyögött, - tehát ismét egy újabb hosszúra sikeredő nevetést fojtott le magában. Zsófi azonban ügyet sem vetett rá, helyette feszült mosollyal várta a választ.

-          Nem bánom, menjünk – intett a fejével Rudolf.

Mekkora egy idióta vagy! Tisztában vagy te azzal, amit mondtál? Nem bánod? Az egyetlen, amit nem bántál meg, az az, hogy évek során nem vettél erről a lányról tudomást! Ezt viszont cefetül bánni fogod!

A tánctérre való séta közben, Rudolf mellkasa egyre jobban kezdett szúrni, már olyannyira hogy még levegőt is igen nehezen kapott. Már másodszorra vallott magának kudarcot: második alkalommal sem tudott nem-et mondani.