Két koporsó 43.

           Az előző részben a" Conducátor végnapjai" cimű könyvből idéztem. Ez a könyv a forradalom napjaiban iródott,romániai és magyarországi újságirók által. Ezerkilencszáznyolvan kilenc december huszonnyolcadikával zárul. Tehát tulajdonképpen egy hét alatt készült el, ami feltételezi , hogy a sűrgősség a kapkodás miatt tévedéseket, pontatlanságokat is tartalmaz. Én a magam részéről szándékos csúsztatást, hazugságot  nem fedeztem fel. Viszont ,ami a halottak becsült  számát illetti, ott erős kételyeim vannak. Egyébként a mai napig nem közöltek pontos  számot a forradalom áldozatairól-- vagy legalábbis hozzám nem jutott el.

          Fontosnak tartottam az előző részben olyanoktól idézni , akik közelebb voltak az eseményekhez, mert nekem itt, hétszáz kilóméter távolságból, nem állt módomban átlátni az eseményeket még akkor sem ha éjjel nappal néztem a román  televiziót, amit sem azelőtt , sem azután nem tettem ilyen hosszú ideig. Ezért a továbbiakban , nem irok Temesvárról, Kolozsvárról, és egyebekről sem -- megpróbálom csak azt feleleveniteni , hogyan éltem meg én és környezetem itt Szatmárnémetiben az akkori eseményeket.

          Mégis egy kicsit előbbről kell kezdenem. Ezerkilencszáz nyolcvan kilenc november tizennegyedikén, részt vettem egy pártgyülésen, ami már olyan lapos volt, hogy attól laposabb már nem is lehetett. Mikor kijöttem a párt gyülésről ,odaszóltam  a kollégának : Mikikém , nekem ez volt az utólsó!--mire ő: nekem is. Nem mondtuk hogy mi volt  az utólsó, de mindketten tudtuk , hogy kijentésünk a pártgyülésekre vonatkozik.

         Akkoriban, reggel korán, fél hat után a Kossuth rádió közvetitette a "Határok nélkül" cimű müsort, amiben a környező országok magyarlakta vidékeiről értekeztek. Úgyanakkor ezekben a műsorokban beszámoltak arról is, hogy hányan  szöktek át Magyarországra , de arról is hogy hánynak nem sikerült aki megpróbálta , mert a határon a román határőrök lelőtték , vagy meglőtték, meghalt , vagy megsebesült.Az akkori műsort Németh Miklos Attila szerkesztette. Eleinte csak ez az információnk létezett, és csak utána kapcsoltunk tovább, a Szabad-Európa , és az Amerika hangja, rádiómüsorokra. Ugyakkor hitelt érdemlően tájékoztatott az angol BBC.

        De nekem ez sem volt elég mert néha néha megkerestem Bécset ami szintén jól tájékoztatott, csak egy kicsit visszafogottabban, vagy csak én éreztem úgy.

        Azt már több irásomban megemlitettem, hogy akkoriban minden gyárban, volt egy szekus akinek az volt a dolga , hogy bármilyen rendelleneséget vagy rendszerellenességet azonnal megtoroljon. A temesvári események után ezek a szekusok fegyverükhöz, golyót is kaptak, mert C. már napokkal korábban kiadta a parancsot , hogy lőni! És ők tartották is magukat ehhez. Nálunk nem volt erre szükség, de arra igen hogy összehivjanak egy röpgyülést, ahol előbb  ők utána meg mi is elitéljüka temesvári "huligánokat". Erre a gyülésre én nem mentem -- nem tudom megmagyarázni , hogy miért , de tény , hogy nem mentem. Akik ott voltak , többen is megemlitették, hogy Grigorut Vasilénak a szekusnak a zsebében ott volt a pisztoly jól látható helyen, amit egyáltalán nem is akart jobban elrejteni, mert tudta , hogy az ilyesmi egy ilyen nyomott hangulatban , még alkalmasabb a félelem elmélyitésére . Igaza volt, az emberek valóban féltek és bár túl sokat nem tudtak , az eseményekről, mert kizárólag csak a hivatalos hiradásokat ismerték, ami elbagatellizálta az eseményeket, mert világosam bemondták , hogy a hangulatkeltő huligánokat alaposan megleckéztetik. Tették ezt akkor amikor a Kossuth rádióban a Déli Krónikában már fegyverropogást, és egyenes adást közvetitettek a temesvári mészárlásról. Minden okunk megvolt félni, mert időközben gyülekezési tilalmat is elrendeltek.

          Nálunk ekkor jutott el a hir az átlag román emberhez, és csak akkor ébredtek rá , hogy ez már véres leszámolás, aminek a kimenetele beláthatatlan. A központi hirszolgálat külföldi felbujtókról beszélt , ami alatt elsősorban a magyarokat kellett érteni. Érdekesek voltak az akkori emberi kapcsolatok. A felkészültebb román kollégák tőlunk kérdezték , hogy mi a helyzet tulajdonképpen, mig a behódolt , elkötelezett román kollégák elég ferde szemmel néztek ránk, nem törődve azzal , hogy sorsunk egyformán szomorú és most talán , ha áldozatok árán is , de valami változás várható.