A

                              Szerelem

                              bajnoka

Mire Rudolf hazaért, ólomként dőlt be az ágyába. Teste reszketett a fáradtságtól. Az ágyához való utolsó léptekkor, mintha megfordult volna körülötte a világ. Hassal zuhant rá a puha ágy tetejére, feje félig a párnájába süllyedt. Mivel még arra sem volt energiája, hogy betakarja magát, így mozdulatlanul hason fekve az ágyon, mélyen a gondolataiba merült.

   A tegnap este, akármilyen szemszögből tekintve, számára borzalmas volt. Testére-lelkére kihatottak a buli pillanatinak fájdalmai. Egyénként is kellemetlen szagú volt és csapzott. Különösképpen nem is rágódott a történteken, ugyanis a félig párnába süllyedt arca, feszült a mosolytól. Ezt a mosolyt, pedig csak egy valakinek köszönheti; Anikónak.

  Ez a találkozás, gyógyszerként hatott, a Zsófival való este után. Felhőtlenül boldognak érezte ettől az érzéstől, önmagát. A diszkóban való tánc, a túlzott illumináltsági állapota és a kellemetlen szex, egy pillanat alatt felemésztődött. Ennek oka pedig egy csodálatos lány volt, aki megváltásként érkezett Rudolf életébe.

 Immár egyetlen kósza gondolata nem téríthette el hatalmas örömétől. Behunyta szemeit, arcán azonban még mindig feszült a mosoly. Majd később, ajka visszaállt az eredeti állapotába. Elaludt.

Másnap reggel olyan kipihenten ébredt, mintha egy egész évszakot aludt volna át. Feje azonban tompán fájt egy kicsit, majd mikor a homlokához ért, újra felcsillant arcán a mosoly. Találkozott Anikóval.

Mostantól már nem csak egy álomként idézi majd fel, hanem megtörtént eseményként.

A vasárnap úgy telt, ahogyan általában nála telni szokott. Délután átjött hozzájuk Norbert és Rékával együtt, elmentek moziba. Egy izgalmas, fantasy jellegű filmet néztek meg, amely tökéletes kikapcsolódást nyújtott mindannyiuk számára. Norbert kényelmesen hátradőlve, kitárta bal karját, amelyet Réka, szívesen használt fel kispárnának.

  Amikor a filmnek vége lett, Rudolf még csak a címre sem emlékezett. Bár nem is tartotta fontosnak. Ugyanis mindvégig csak egyetlen lány forgott a gondolatai sűrűjében. S már alig várta, hogy újra összehozhassa őket a sors.

 A hétfő, számára korántsem indult úgy, mint egy átlagos hétfő. Napsütötte, kellemes idő volt, úgy, mint amilyen hangulattal ébredt. Megreggelizett, felkapta hátára táskáját és elindult gyalog az iskolába. A séta közben mondatról-mondatra felidézte a szombat délelőtti találkozását Anikóval. Különösnek vélte, hogy mikor még visszaemlékezik is rá, szíve olyan hevesen vert, mintha ebben a pillanatban is a lány társaságában lenne.  A suliban igyekezett elhatárolódni osztálytársaitól és azoknak buta tréfáiktól, melyeket az aula helyiségben, csendesen üldögélő, első évfolyamos diáklányok szenvedtek meg. Összpontosított arra a pillanatra, amikor legközelebb szembetalálkozik majd Anikóval.

 A fociedzésre, szinte futva kellett mennie, hogy időben a CVSE pályára érhessen. A sulis nap után, ahogy hazaért, szobája sarkába hajítván táskáját, ágyára hanyatlott és tovább folytatta a kellemes találkozásról való visszaemlékezéseit. Egészen addig, ameddig az idő el nem húzódott délután 5 óráig. Villámgyorsan felpattant és elindult az edzésre. Az ehhez hasonló pillanatokkor dicsérte önmagát, hogy focis cuccait a malomtó széli sporttelepen tárolta az öltözői szekrényében és nem az utolsó pillanatokban kellett összeszednie a szobájában.

  Amikor megérkezett, a bejáratnál lelassított és beköszönt a kis bódéba, a kócos, negyvenes éveiben járó, biztonsági őrnek, azaz Laci bácsinak. Ezután beérve az öltözőbe, nyomban belebotlott Tímárba, aki éppen Kádárral vívott kardcsatát, mégpedig a stoplis cipőiket felhasználva fegyverként.

  Rudolf kikerülte a párviadalt, majd kihalászta zsebéből a szekrénykulcsát. Az első lépése, combjainak bekenése volt a sportkrémével, melynek szúrós mentol illata, pillanatok alatt elárasztotta az öltözőt. Miután már mindenki megérkezett, felöltötték magukra citromsárga mezüket és a pályára indultak, ahol a két edző, Flórián és Zsolti bácsi várta őket.

-          Látom, a Pintér gyerek már megint nem evett a hétvégén! – jegyezte meg Zsolti bácsi, miután szemeit, szigorúan összébb húzva, fejével a csapat legvékonyabb testalkatú játékosára biccentett. – Ha legközelebb mégy a diszkóba, megyek veled én is! Ahány felest megiszol, én annyi meleg szendvicset rendelek neked! Addig nem állhatsz fel a bárszékről, amíg meg nem etted mindet!

A többi csapatjátékos, persze Pintérrel együtt, jókedvűen nevették a termetes edző véleményét.

-          Viszont nem ártana, ha egy csinos pultos lánnyal adatná a Pintér szájába, mert attól a rágóizmai és még más egyéb testrésze is jobban mozgékonyabb lenne! – kiáltotta Kádas, aki ezután reflexszerűen hajolt el Pintér, jobb oldalról érkező nyaklendítésétől.

Zsolti bácsi szúrós tekintete ekkor Pintérről, átcsúszott Rudolfra.

-          A Csikós gyerek sem panaszkodhat, látom, rendesen ki van simulva!

Miután újabb nevetéshullám söpört végig a pálya szélén, az erőnléti edző karba tette kezeit és türelmesen várt a szerény csapatkapitány válaszára.

-          Bizony, nekem is hasonlóan jól alakult a péntek este, mint Pintérnek, viszont feleannyi meleg szendvicsekkel!

-          Bekaphatod Rudolf! – mutatott neki ujjat a felzselézett hajú fiú, aki már vörösre nevette, arca mindkét oldalát.

-          Én tudnék mesélni! – emelte fel a karját Norbert, miközben huncut mosollyal nézett barátjára.

-          Inkább ne jó, mert rosszat álmodok! – hallatszott a leghátul álló Balogh, kedvtelen mély hangja.

-          Na, jó, ha már kitárgyaltuk a hétvégét, akkor lépjünk tovább! – szólalt meg Flórián bácsi, aki eddig türelmes mosollyal hallgatta a viccelődéseket. – Ez a szezon, az eddigiekhez képest, mondhatom, a legjobban indult! Úgy érzem, elégedettek lehetünk önmagunkkal, de nem szabad lejjebb ereszteni, ugyanis a neheze még csak ezután jön!

  Amint az idős edző szavai egyre jobban kezdtek elkomolyodni, a játékosok arca is egyre komorabbá vált.

-          Legyőztük az Egert, Kazincbarcikát és Szegedet! Most vasárnap pedig Pesten csapunk össze a Ferencváros másodcsapatával! Azt kell, hogy mondjam, indokolt esetnek tartom, a hazai csapat fölényét! Rutinjukat és erejüket számtalanszor bizonyították már nagyobb csapatokkal szemben is! Éppen ezért azt várom el tőletek, hogy az elkövetkezendő edzési napokat vegyétek keményebben és adjatok bele mindent! Változtatni fogunk az erőnléten és a taktikákon is!

-          Ami annyit jelent, hogy a támadó játékból visszább veszünk és fegyelmezettebben koncentrálunk a védelemre! – vette át a szót Zsolti bácsi. – Ez a Fradi, olyan, mint a fagyi! Nyáron elvertük őket, mint a kutyákat, de most ősszel szilárdabb játékot fognak játszani, összeszedettebbek szoktak lenni, ezért oda kell rájuk figyelni!

-          Nem is beszélve arról, hogy listavezetők! – vette át a szót újból Flórián bácsi. – Első helyen állnak, az otthonukban fogadnak minket, nem fogják lazán venni ezt a meccset! Tudják, hogy kik vagyunk és azt is, milyen jól kezdtük a szezont! Mindent bele fognak adni! Mi pedig megmutatjuk nekik, milyen fából faragták a ceglédieket!

Rudolf ajkán magabiztos mosoly jelent meg, az idős edző kiválóan csengő szavaitól.

-          Van itt azonban még valami – vitte le a hangját Flórián bácsi.

A játékosok értetlenül tekintettek edzőjükre, ami nem volt véletlen. Flórián bácsi egyre biztatóbb hangsúllyal vezette mondatait, miután egyik pillanatról a másikra úgy tűnt, mintha az élet kedvét vették volna el.

-          Idén is besorolást kaptunk az Országos Liga kupa bajnokságba!

-          Király! – jegyezte meg vidáman Tímár, amire Zsolti bácsi, Flórián bácsihoz hasonló kedvvel válaszolt.

-          Nem király! Ugyanis az NB 1-es címvédő Debrecennel kerültünk össze!

A pálya szélén hirtelen olyan csend lett, hogy a CVSE pályát körülvevő malomtó szélen, még a környező házak előtt üldögélő idős asszonyok beszélgetéseit is tisztán lehetett hallani.

Látszólag, hófehérre sápadt arcokat lehetett látni a játékosokon, Rudolf azonban üvölteni tudott volna az örömtől. Nem tudta elhinni, hogy a kedvenc magyar csapata ellen kerültek össze.

-          A jó hír az, hogy ez nem oda-vissza vágós mérkőzés lesz! – sóhajtozta Flórián bácsi. – A rossz, pedig hogy itthon fogadjuk a bajnokcsapatot! A mérkőzés október 14.-én lesz, szombaton! Azaz két hét múlva!

Néhányan csalódottan fújtak fel Rudolf mögött, ő azonban túlságosan hosszúnak vélte a két hetet. Azt se bánta volna, ha már a jövő hétre esett volna a találkozó.

-          Miért vagytok annyira odáig? – fordult társaihoz Rudolf. – Tudom, megdöbbentő ez a sorsolás, de ez a csapat nem legyőzhetetlen! Van esélyünk a győzelemre, Eger is tavaly ott massírozott, az NB 1-ben, de múlthét előtt 2:0-ás végeredménnyel küldtük őket haza! Azért mert bíztunk önmagunkban és azt a játékot játszottuk, amihez mi értünk!

Ekkor szembefordult a két meglepett arcú edzővel.

-          Éppen ezért azt mondom, nem kell változtatni a taktikánkon! Felesleges! Én összeszedettnek érzem a védelmünket és a támadó játékunkat is! Tímár és Kádas remekül játszik össze csatárként, én pedig vállalom, hogy a közép pályán Pintérrel söprögessem előre a labdát!

Flórián bácsi szótlan, fagyos arcállását, hirtelen jóleső mosoly váltotta fel. Mellette, Zsolti bácsi, aki eddig karba tett kezekkel állt, mostanra combjaihoz feszítvén mindkét kezét, szúrós tekintettel meredt a csapatkapitányra.

-          Nézzenek oda, de kinyílt Csikósnak a csipája!

Rudolf elmosolyodott, majd válasz váróan tekintett az idős edzőre.

-          Úgy érzed, képes vagy legyőzni kedvenc csapatodat? – tette fel reménykedő hangon a kérdést, Flórián bácsi.

-          Igen – bólogatott akaratosan Rudolf. – Le is fogom!

Mindkét edző elégedett volt Rudolf véleményével, ennek azonban még csak véletlenül sem akartak hangot adni. Úgy tettek, mintha csak egyszerűen végig hallgatták volna, majd a szokásos 15 kör futásra, indították el játékosaikat.

Tudták jól, hogy Rudolf még életének az ötvenedik, de még talán a hatvanadik életévében is a focival fog foglalkozni. S ha ez a fiú valamit egyszer a fejébe vesz, akkor addig küzd, amíg el nem éri.

A bemelegítő futást, egy bolyban végezték. Szorosan összeálltak egymáshoz közel, s futva elindultak a pályát körülvevő vörös, salakos pályán. Rudolf amióta az eszét tudta, utálta a salakos pályát. Csúszott, kellemetlenül dörzsölte stoplisának a talpát, és ha elesett rajta, az apró kavicsok durván megsebezték a lábát.

  A futás után, felálltak két soros vonalba a pálya szélére, ahol Zsolti bácsi vezényelte a bemelegítő feladatokat. Ilyenkor általában a kar, a törzs és a láb megmozgatására került sor, és ezután következtek a nyújtások. Zsolti bácsi, korához képest, tökéletesen mozgott, irigylésre méltóan nyújtotta végtagjait.

   A bemelegítés után, mindenki párba állva, a pályán elhelyezkedtek a labdával való gyakorlatokhoz. Rudolf, Norbertet választotta. Barátjának, szokatlanul gyanús volt a tekintete, miközben egymás mellett futva, haladván a passzjátékot gyakorolták.

Miután oda-vissza megtették a távot, Rudolf közelebb kocogott barátjához s így szólt.

-          Na, jó, miért nézel így rám? Rosszat tettem tegnap este?

Norbert jókedvűen felnevetett, arca azonban automatikusan visszaállt gyanakvóra.

-          Ezt nem nekem kell tudnom!

-          Nem csináltam semmit, tessék most már boldog vagy?

Norbert döbbenten vonta fel szemöldökét.

-          Most miért idegeskedsz? Szóltam én egy rossz szót is?

-          Nem éppen ezért vagyok ideges, ha nem szólsz semmit!

Norbert ismét felnevetett. Mostanra halkabb hangon és rövidebben, mint azelőtt.

-          Nem vagy semmi! Kicsit felöntöttél a garatra, és Agárékhoz már úgy kellett elvonszolni!

-          Utána pedig Réka elég szépen összeveszett Zsófival – fejezte be türelmetlenül a mondatot Rudolf.

-          Mi bajod van? – nézett rá árgus szemekkel Norbert. – Miről beszélsz?

Rudolf fáradtan megcsóválta a fejét, majd miután a pálya szélére értek, gyors helycsere után, elindította a passzt a labdával.

-          Nézd, lehet, hogy túlságosan be voltam rúgva, de tisztán hallottam, ahogy a húgom, lekiabálja Zsófit.

Norbert továbbra is értetlen, nagy szemekkel nézett barátjára.

-          Való igaz, nagyon sokat ihattál barátom, mert nem Zsófival vitatkozott Réka!

Rudolf megtorpant a pálya közepén, mire Norbert is.

-          Akkor kivel? – kérdezte, lihegve.

Norbert élesen nézett bele a barna szemekbe, mire nagy levegőt véve, így szólt.

-          A volt barátnőddel, Zentai Krisztinával!

A fiú testén abban a pillanatban végigfutott a hideg, ahogy barátja kiejtette a lány nevét. Feje tetejétől kezdve, a talpáig, testének minden egyes részét átjárta a kellemetlenül reszkető érzés.

Majd rálépett a labdára és megtolta maga előtt.

Soha többet nem akarom ezt a nevet hallani!

Elindította a passzt Norbert felé, majd futásnak eredt, de nem a hamarosan érkező labdáért, hanem minden egyes gondolata elől, melyek Zentai Krisztinára emlékeztették.