1964 julius 25. Szombat.

Dél után érkeztem meg.Ibi mondta, hogy lesz bál és van-e kedvem és pénzem bálba menni.Van minden. Ekkor Ibi sürgetni kezdte az anyját, hogy fejezze be az új ruháját, mert azzal akar menni.Bizony mire befejezte, már tíz óra volt és a filmet, amit a bál előtt vetítettek már rég megkezdték.Be értünk a moziba és olyan kevesen voltak, hogy azt hittük nem is lesz bál.A végén jóra fordult minden. Megjelent Laci, a harmonikás és rázendített.Nagyon szépen játszott. Nagy meleg volt és levetettem a kabátomat és ingújba táncoltam Ibivel. Alig kétszer vették el Ibit. Én egyszer felkértem az anyját is.

Szabadkozott, de jól esett hogy megtáncoltattam.Az egyik szünetben elhívtam a cukiba és rendeltem mindenkinek egy egy tésztát, mindenki nagyon figyelt a cukiban,de nem jöttem zavarba. Három órakor mentünk haza. Jóska bácsi már aludt. Bementem. Arra gondoltam, hogy marasztalni fognak, hiszen mindjárt reggel van és vissza kell jöjjek. Nem hívtak meg és én fáradtan, de haza kellett menjek.

Ibi kikisért és megvárta, amig felfújom a kerékpárt, aztán búcsuzkodtunk, hosszan, amig végül eltudtunk válni.

1964.julius 26.Vasárnap.

Alig aludtam egy keveset és hideg vizzel jól megmosakodtam, hogy felfrissüljek és az útam ismét Görgénybe vezetett.Úgy gondoltam, ahogy minden út Rómába vezet, nekem minden út Görgénybe vezet.

Nekem is minden perc is csak úgy volt boldogsággal tele, ha Őt,  nagy ŐT magam mellett érezhettem, aki már többet jelentett számomra mint egyszerü barát, akinek egy életet ígértem és aki az életét nekem ajánlotta. Az a tiz kilométeres út az erdő között, egyedül, az akkor  újonnan készült aszfalton, rohanva, csak reá gondolva, álmodozva, a boldogságot jelentette számomra. Elmentünk a parkba sétálni kéz a kézben, a fő sétányon, majd rátértünk a fenyőfákkal szegélyezett kis sétányra, ahol lányok sokasága jött velünk szembe, aztán megkerültük a tavat és leűltünk a padra, innen bementünk a tavon lévő filegoriába és ott űltünk, amig néhány ember meg nem irigyelte és ők is bejöttek ott fogyasztani el uzsonnájukat.És mi szerelmesek el kellett váljunk ettől a romantikus helytől és kisétáltunk a parkból a piac felé aztán a hídon át a malomároknál kötöttünk ki.

Az egyik felén kukorica zöldelt, a másik felén egy régi malomkerék maradványai diszelegtek.Egy fűzfa hajolt be a víz fölé és én felmásztam a görbe fára és Ibi is követte példámat. Új ruhája volt rajta, ami egy kicsit öregbítette, de mit számított ez nálam.Leűltem a fára,. Ő legugolt elém.Át öleltem a szoknya alatt csupasz  testét és úgy símogattam szorongattam önfeledten.

-   Várj menjek mossam meg a lábam, mert összeporoztam,- mondta

Aztán leszállva a fárol az árok szélén levetette a cipőjét fel adta nekem a fára és lubickolni kezdett a vízben.Gyönyörködtem formás lábaiba, amint locsolta a csobogó habokat csapkodó patakban – olyan rosz ez a cipő mindig megtelik porral az ember lába.

-          Nem falura való. Járdára találták ki.

-          Olyan bölcs vagy mi már nem járhatunk úgy mint a városban?

-          Járhattok, de akkor nem kell nyafogni, hogy poros a lábad.

Miután megmosta a lábát, felhúztam a fára és kiváltattam vele a cipőjét.Ismét át öleltem  úgy mint az előbb és elértem a leg érzékenyebbik helyre, még szorosabban át ölelt és csókolt csókolt hevesen. Én azt gondoltam itt az alkalom, ma az enyém lesz és akkor én leszek a világ leg boldogabb férje.El indultam vele olyan helyet keresni, ahol senki sem zavar és ahol át adhatjuk magunkat az édes gyönyörnek, de bárhova mentünk mindenhol fiatalok voltak s így lemondtam erről az élvezetről.Ismét a hídon álltunk és néztük a halakat a vízben.

-          Látod, még Régenben megigérted, hogy elviszel halászni s nem lett belőle semmi

-          Nem az én hibám, nekünk soha sincs semmire sem időnk.Mindig rohanunk, de remélem lesz még az életben erre is alkalmunk

-          Ha be esnék a vízbe utánnam ugranál?- kérdezte.

-          Nem félek a víztől és szeretek fürdeni. Megtenném.

-          Hová menjünk most?- kérdezte és szét nézett körbe.

-          Hát én ismerem Görgényt? Ha én kéne válasszak olyan helyet választanék, ahol csak mi lennénk és ahol nem zavarja senki a mi boldogságunkat.

-          Azt hiszem akkor még reggelig sem érnénk haza. Nagyon messzi van az – mondta és meg indult a központ felé.Követtem. A szakiskola kapujában néhány fiatal állott, akik minket figyeltek, s főleg egy szőke, de én ügyet sem vetettem rá.

-          Gyere menjünk be a parkba - mondtam arra gondolva, hogy mellettük kell bemenni és így lehetőségük lesz belénk kötni.Nem féltem ebben a percben senkitől. A fiatal emberek lassan eltüntek a parkban

-          Nem megyünk, mert már voltunk ott. - és el indultunk haza felé.

Egész úton csacsiságokat beszéltünk, de éreztem, hogy Ibi valami másért nem akart  a parkba bejönni.Út közben dúdolta:

*Gyere csak velem

Nem is kell nekem

Semmi más csak egy kicsi szerencse

Elég már az is

Ha nem vagy hamis

Bátran nézek a szemedbe

Töltsük együtt el az életet

Hosszú hónapokat éveket

Gyere hát velem

Nem is kell nekem más

Csak egy kicsi szerencse*

Tetszett a dal teljesen felvidított. Hazaérkeztünk, de senkit sem találtunk otthon.Bementünk a konyhába és én leűltem a heverőre. Ibi letette a szemüvegét a gépre és a tükör előtt igazítani kezdte a haját.Éreztem a gondolatát:* vajon mi fog ezután történni?*Adjam oda neki magam, vagy ne?*Vajon tényleg szeretem ezt a férfit, vagy nem?*Azt hiszem szeretem!*Körülbelül ezt gondolhatta, aztán felém fordult és szenvedélyesen reám nézett és megcsókolta a homlokomat.Én átöleltem lábait és ő simogatni kezdte a fejem.Lefeküdtem és ő letérdelt mellém és úgy simogatott tovább, az arcom, a szemem, a halántékom, aztán fölém hajolt és éreztem csókjait a szememen,a homlokomon, az arcomon és végül a számon

Hirtelen mozdulattal felvettem mellém az ágyra. Lehúztam a cipőjét, letettem az ágy mellé és ráborultam és csókolni kezdtem. Simogattam a mellét, aztán kezem a lábait simogatta és végigcsúszott a szoknya alatt és éreztem, hogy beleremeg.Már azt hittem itt a boldog beteljesülés és

-          Ne Jani! Ne akard, hogy elveszítselek.Megakarlak tartani téged.

Így meg meg gyülölnélek.

-          Miért gyülölnél meg? Hiszen ezen is át kell esni egyszer. Ez is hozzátartózik az élethez.

-          Nem! Most nem! Majd eljön annak is az ideje. Úgy is csak annak adom magam, akit szeretek. S én a tied akarok lenni, de nem most.

-          Miért nem most,

-          Azért, mert beteg vagyok.

-          Beteg vagy??

-          Ne gondolj rosszat.Nem olyan nagy betegség.

-          Most menstruálsz?

-          Igen...Milyen buta vagy. Láttam rajtad, hogy roszra értetted az egészet.

-          Gyere menjünk a csorda elejébe,- kértem és elindultunk sétálni, beszélgetve nevetgélve édesen.Hazafelé jövet találkoztunk Ibi nagybátyjávasl akik Magyarországon voltak és dícsérték milyen jól telt.Mondták, hogy hoztak Ibinek két lemezt, majd ha kicso-magolnak megkapja.Hazakisértem és én is haza jöttem...

1964.julius28. Kedd.

A  déllel én is meg érkeztem Görgénybe. Ibi a rövid kék kockás ruhájában fogadott.Nagyon édes volt így.

-   Na elhozták a lemezeket – és előszedte mind a kettöt.- Várj ezt akarom neked küldeni.- Megszólalt a zene és utánna a dal:

               *Még mindig ( ha a szív muzsikál)

               Megdobban a szívem

               Ha te jössz felém

               És száz emlék ( várva vár, megyek én)

               Téged idéz...*  - Nem ezt akartam – mondta Ibi és kiakarta kapcsolni a lemezjátszót

-          Ne kapcsold ki kérlek, véletlenül történt és igy ez jó. – Miután lejárt a lemez, feltette a másikat és

-          Ezt akarom küldeni:

Már elmult, már nem fáj már vége.

Én nem téged vádollak érte,

És többé nem kérem már, hogy légy enyém...

     De ha az a másik számonkéri

Ki voltam néked én?

Futó kaland volt,- mondod majd-

És legyintesz könnyedén.

Rég volt az első vallomás...

Két csók közt súgtad,

Csak Te és senki más...

Ez már a multé.

Többé útadba már nem állok,

Légy bóldog nélkülem.

Te néked mindent megbocsájtok,

Ne félj nem fáj nekem.

De kérlek! Ne mond azt senkinek,

Hogy semmi más csak futó kaland

Voltam neked...

-          Már késő. Ezt csak én küldhetem Neked.Te a másikat küldted  akaratlanul. Én azt fogadom el.- Közbe jött Ibi egyik unoka testvére Zita, aki ugyancsak Magyarországon  volt és élményeit mesélte, mi hallgattuk, mivel én még sosem jártam külföldön. Mikor Zita elbúcsuzott, mi is mentünk vele és a cukiban megvártuk, amig a csorda jött. Otthon sokáig hallgattuk a  lemezt: ...Ha az a másik....

Hazajöttem.