Az utca vén parkján áthatoltak az újabb tavaszi napsugarak.Eljöttek,hogy megnézék mennyit változtak az emberek,mennyi minden történt velük.Hogyan lett a szomszéd néniből öregasszony,a szomszéd kisgyerekből,egy zenét üvöltető,bulizós kamasz vagy miért tűnt el az idős nő,a tőlünk harmadik házból?
  Egyszerű a válasz.Az idő vaskos foga jár,körforgásban tartva az élet rendjét.Visszanézek pár évvel ezelőtre,amikor még izgatottan néztem a csókolozó,szerelmes párokat és azt kívántam,bárcsak,ilyen lehetnék én is valakivel!Azóta túl az első csókon,egy kedves barátommal,aki nem lett az első fiú az életemben,csupán egyetlen helyet foglalt el magának.Vajon mikor lesz fiúm?Mikor leszek én is olyan szerencsés,mint akiket nap,mint nap néztem régebben?Mikor még bosszantott a homlokomra nőtt első pici pattanás,de mára már megszokott látvány lett,a tükörbe nézve,csupán hozom a csodaszereimet és neki állok lekezelni egy hatalmas sóhaj kíséretében.Hol vannak már a kis tini korom szép napjai?Mára már vagyok inkább felnőtt,mint gyerek.Éretebb,mégis egy bennem lakozó kisember.Ha nem lett volna a változás,akkor felállni sem lett volna ilyen "könnyű" a gyermeki ésszel felfoghatatlan helyzetekből.Mára már csak emlék az első buli,az első fiút komolyabban megölelés,az első szerelmet vallás,de vajon nekem mikor vallanak szerelmet?Kinek leszek annyira fontos,mint nekem azok akiket szerettem/szeretek?Túl a szelíd éveken,melyeket tombolásnak hittem,de minden egyes nappal,egyre inkább meg kell tanulnom felnőni.Úgy gondolkozni,hogy éretten,nem úgy,mint egy kisgyerek,a féktelen hisztijével,hanem felemelt fejjel,a megoldáson gondolkozva,maximum elnyomva egy-két könnycseppet a súly alatt.Az első buli,az első becsicsentés,az első lépés,hogy erre az útra lépjek,melyet úgy hívnak:felnőtté válás és azóta mennyi lépés megtettem és még mennyi van még előttem!Milyen régen volt,mikor félve halásztam elő a ruháimat az első komolyabb,éjszakai elmenetelre!Azt sem tudtam hogyan kell felöltözni rendesen egy ilyen helyre!Hát még,hogy hogyan viselkednek a fiúk,hogy másnap már nem fognak keresni,hogy pár hét után már nem fognak rám emlékezni,mikor bennem tökéletesen él az emlékük.
  Itt zárom le gondolataim menetét,mielőtt még a régmúlt feltörne teljesen,bár hátra is kell néha nézni,mégis most elballagnak az emlékek csendesen,hisz fiatalon majdnem tizenhat évesen,kénytelen beismerni a világ,hogy már nem lehetek mindig az a szeleburdi,szeszélyes kisgyerek.Éretebben,mint mások,mégis sokkal kisebben,mert meglepődnek,hogy egy ennyi idős lány is állhat így az élethez.Bölcsen,éretten és kibírva mindent,mit az létezés nyújt a szebb időszakokhoz vezetve,ám meglátva egy kiscicát,olvadozva,az élet dolgait becsülve,a szép dolgokat észrevéve,önfejűen és naivan,de mindig a lehető legboldogabban!